Fesztiválblog: áztunk-fáztunk a szélben, ahogy a fák… - 25. Sitkei Rockfesztivál
Képgaléria megtekintése2011.08.31. - 08:30 | Boros Ferenc - Fotók: Boros Ferenc, Horváth Dorottya
Sitke örök és elpusztíthatatlan, idén három napra duzzasztva! Első gondolatom az volt, hogy szó szerint belinkelem a tavalyi írás néhány időjárási körülményre vonatkozó részét, hisz az idén az semmit sem változott! Íme: „Pulóver, kabát, lepedő, tűzifa, radiátor, szesz, fékezhetetlen ugrálások, simuló testek - ki-ki vérmérsékletének megfelelően melegítette önmagát, vagy társát, avagy áztunk-fáztunk a szélben, ahogy a fák…” Idén is egy szubjektív, kétnapos élménybeszámolóval és fotókkal jelentkezünk a Hercseg-hegy oldaláról.
A sitkei kápolna megmentésére indított rockfesztivál sokak számára ma már kötelező és kihagyhatatlan nyárbúcsúztató rendezvény. Mindez 1986-ban kezdődött, hisz ekkor megmozdult a falu, hogy megmentsék a csonka tornyú kápolnát. Első ízben június 8-án Bach-hangversenyt tartottak a kápolna falai között Balázs Fecó, Herrer Pál és Lipényi Gábor közreműködésével. Aztán megszületett a rockfesztivál ötlete, és szeptember 6-án első alkalommal elevenedett meg és változott színessé a sitkei Hercseg-hegy nagyrétje. Dandys, Kormorán, Deák Bill Gyula, Korál és Lord volt az aznapi felhozatal. 25 év telt el azóta. Az akkori együttesek közül - az első kivételével - mind felléptek a jubileumi háromnapos rendezvényen.
Hivatalos sátorázási lehetőség - ráadásul vizes blokkal - a Borostyánkő panzió udvarán volt, ahol kb. megérkezésünkkor 10 sátor volt felverve. A többség a fesztivál melletti parkolót vagy épp az erdő szélét választotta, talán a közelség miatt. A sátorhelyünk a fesztiváltól ugyanis kb. 1,5 km-re lehetett, ezt a távolságot leginkább este éreztük soknak. De ez egy kicsit későbbi történet. Az egynapos fesztivál eddig is remekül működött, és igazi woodstocki hangulatot varázsolt a domboldalra, mely már negyed évszázada generációkat köt össze, miközben a fűben elterülve, vagy épp a színpad előtt csápolva fülünkbe zúg az igazi nagybetűs magyar ROCK! Úgy érzem a mostani háromnaposra eresztett fesztiválra a szervezők sem voltak azért teljesen felkészülve. 1500 Ft-os parkolási díj, kevés WC, (a természet lágy ölét most nem számítom), kérdéses sátorozási lehetőség, és hát azért pár vizes blokk is jól jött volna.
A helyszínre érve a tavalyihoz hasonló látvány fogadott minket: zsíros kenyér, lángos, limonádé, jó magyar pálinka, hűsítő sör, kempingszék, takaró, hűtőtáska és jópár nemzeti lobogó. A színpadon épp Nagy Bandó András konferálta fel a következő fellépőt, Deák Bill Gyulát, a blues koronázatlan királyát. Azonnal a színpad előtti tömörülésbe vetettük magunkat. Ekkor még világos volt és verőfényesen ragyogott a nap. Amolyan Bill színekben, vagyis a zöld a bíbor és a fekete dominált. A kapitány cirkusza rossz vérről regélt, miközben felcsendülnek az István a király sorai is. Ezúttal ismét bizonyosságot kaptam, hogy a „legfeketébb hangú fehér énekes" ismét megmutatta, hogy csak ő képes a legátélhetőbben elénekelni a Táltos dalát. Bill nagyrészt ülve énekelte végig az egész koncertet, a közönség pedig az együttessel most is jelesre vizsgázott a rocktörténeti evangéliumból. A király ezúttal is szívből mesélt.
Sötét felhők gyülekeztek, és a szél is feltámadt. De erről nem a Kárpátia tehetett, és arról sem, hogy alsónadrágban figyelgettem a lángosos mellett. Mindezt csak egy hosszúnadrágos projekt kedvéért tettem, ugyanis a hideg szél teljesen átfújta a teret, ahol már sem az összebújás, sem a takaró nem segített. Egy jó magyar pálinkán gondolkodtunk - lehet az szilva, körte, cseresznye, melynek nincsen párja -, kár hogy Sitkén olyan drága. Ahogy megszólaltak az első akkordok, és énekelni kezdett Petrás János, egyszerre a magasba emelkedtek az Árpád-sávos és a nemzeti színű zászlók. Értékközvetítésből, magyarságtudatból jól áll a zenekar, olyannyira, hogy egy igazi magyar embert valóban megérintenek és gondolkodóba ejtenek a dalszövegek. Egy 10 év körüli kislány nemzetiszínű masnival a hajában kiemelkedett a tömegből, a következő pillanatban már arra ocsúdtunk fel, hogy a színpadon mondta fel a Horthy-korszak háromsoros „nemzeti imáját, a Magyar Hiszekegyet. A színpad előtti részen nagyszámúra felduzzadt közönség többszöri „Vesszen Trianon!" kiáltással adta a zenekar tudtára, hogy működik az interaktív értékközvetítés. A nemzeti öntudaton és büszkeségen alapuló Kárpátia szövegek felölelték az egész magyar történelmet. Érettségizőknek erősen ajánlott. A Székely Himnuszt pedig minden magyar szívébe bele kéne vésni.
Áztunk, fáztunk a szélben, no meg az esőben. Párom tetőtől talpig plédbe bugyolálva. A tömeg tombolt, mi pedig kezdetben azt hittük, hogy vakuk tömkelege villog a színpadra lépő LORD miatt. Aztán kiderült, hogy a dombon túl villámlott. Majd megérkezett az eső, vizes lett a fényképezőgép, átázott pléd és farmernadrág! Közben Pohl Misi utánozhatatlan hangjával felcsendültek az érzelmesebb rockhimnuszok (Vándor, Virágdal, Álmodom) mellett a zúzosabb dalok (Kifutok a világból, Az utca kövén, Itthon vagy otthon, Ördög és angyal) is. Az egyedül című számban pedig megénekeltették Sipőcz Ernőt, a zenekar első énekesét is, aztán szólt a rock Gidófalvy vezényletével. A Lord ezúttal is hozta a kötelezőt. Aki esetleg az eső elől hazamenekült, azoknak egy kis info: Szombathelyen szept. 4-én a Joskar-Ola Napokon találkozhatunk velük.
Az átázott ruhák, és a hideg miatt nem kockáztattuk meg egy esetleges tüdőgyulladást. Így a Karthágóról elindultunk hazafelé. Vagyis azt hittük, hogy hazafelé. Sitke közvilágítása ugyanis aznap valahogy a színpadra terelődött és teljes sötétség borul a kis falu utcáira. Dóri telefonja és a mellettünk elrobogó autók fényeinek segítségével próbáltunk tájékozódni a vaksötétségben. Kétszer kötöttünk ki egy kukoricásnál, mire beértünk a szálláshelyünkre, ahol egy jó meleg tea ringatott hideg álomba...
Reggel kiteregettem a vizes ruhákat. Egy gyors ebédelés, és Tesco-túra után indultunk ki ismét a hegyre. A 25. éves fennállását ünneplő, szimfonikus rockot játszó After Crying lépett fel a szimfonikusokkal. A fülbemászó, modern, változatos és érzelemgazdag zene igazi „bizsergető" hangulatot teremtett, olyannyira hogy a nap sugarai, és plédek tömkelege terítette be a domboldalt. Fellépett Balázs Fecó, aki a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarral karöltve adott közös koncertet. A műsorában sorra csendültek fel a hetvenes, nyolcvanas évek Korál-dalai (Szeretet koldusai, A kőfalak leomlanak, Kölykök a hátsó udvarból). Könnyeket csaltak az emberek szemébe a generáció-független romantikus dalok. Nemcsak az évszakok változtak, hanem a szívekben elraktározott emlékképek sora is, melyek ott pörögtek a szem előtt, jó pár összebújós szám (Maradj velem, vagy épp az Érints meg) alkalmával. Aztán kifeküdtünk a rétre, bámultuk a színpompás eget, miközben a következő sorok szóltak:
„Amikor vége az utolsó dalnak is,
Az utolsó hang is szétfoszlott már,
Magányos tárgyak, az elhagyott színpadon,
Fölborult székek, és konok homály."
De Sitke jövőre is visszavár!
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1899 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások