Alaptermészetük a derű – Vekerdy Tamás előadása a Nyitott Akadémián

2011.09.23. - 11:30 | Rozán Eszter - Fotók: Büki László

Alaptermészetük a derű – Vekerdy Tamás előadása a Nyitott Akadémián

Egy szülő számára mi sem lehet fontosabb annál, mint hogy gyermekét biztonságban tudja felnevelni. Vajon beszélhetünk-e mai kiszámíthatatlan világunkban egyáltalán erről a fogalomról, hogy biztonság? Van-e létjogosultsága a hétköznapi életünkben? A fizikai szükségleteken túl tisztában vagyunk-e gyermekeink érzelmi igényeivel? Ha megismerjük az egyes életszakaszok sajátosságait, máris könnyebben megértjük csemetéink reakciót. Vekerdy Tamás nemcsak a gyermeknevelés rejtelmeibe vezette be hallgatóit a Nyitott Akadémia kurzusán, hanem a gyermeki lét titkait is feltárta előttünk.

Test, lélek, szellem

Szinte megszokott dolog, hogy a Nyitott Akadémia programjain még a lépcsőkön is tolonganak az élet dolgaira kíváncsi, a sorsuk irányítását saját kezükbe venni szándékozó emberek. Vekerdy Tamás előadásán sem volt ez másképp. Izgatott szülők, unokájukat féltő nagyszülők, leendő anyukák várták a mestert. Nem kellett csalódniuk, Vekerdy mélyrehatóan, érzékletes példák segítségével ejtette rabul közönsége figyelmét, melyből a humor sem hiányzott. A pszichológus Karácsony Sándor pedagógiai, filozófiai író, egyetemi tanár tanulmányai segítségével vázolta a fejlődési szakaszok egyes állomásait. A görög-római és a zsidó-keresztény hagyomány alapján az ember három részből áll: testből, lélekből és szellemből. A test vagyis a szóma, maga a hústest, a pneuma, a szellem a transzcendenssel áll kapcsolatban, a lélek vagyis a pszüché a kettő között helyezkedik el. Ahhoz, hogy gyermekeinket megfelelően nevelhessük, ismernünk kell az adott életkor testi, lelki és szellemi szükségleteit, hogy ennek megfelelően elégíthessük ki igényeit.

„Játszani is engedd"

A kisgyerekkor egy nagyon sajátos életszakasz, a maga külön jellegzetességeivel. Ebben a korban a legfontosabb tevékenység a játék, méghozzá a spontán, irányítás nélküli játék. Egy kisgyerek fantáziája és kreativitása határtalan. A szőnyeg például számára a tenger, és megrója szüleit, ha véletlenül rálépnek. Kutatások kimutatták, hogy a gyermek ilyenkor valóban látja is a tengert. A játék a problémák, feszültségek levezetésének eszköze. Igazi játék akkor alakul ki, amikor a gyermek önszántából, jókedvvel vesz részt benne. Amint a szülő vagy pedagógus irányítani szeretné a saját céljai szerinti fejlesztő szándékkal, azonnal megszűnik a spontaneitás, az élvezet fokozatosan elveszíti kezdeti lendületét, és hamarosan mindkét fél számára kínossá válik. Az igazi játékban a szülő is és a gyermek is egyaránt örömét leli, ezért jó, ha szívvel-lélekkel csinálják. Ezért, ha az apuka rászánja magát, hogy félórát együtt tölt csemetéjével, ne vigye magával a sportújságot, hogy közben belepislantson a legújabb eredményekbe, vagy ne hagyja résnyire az ajtót, hogy a híradót nézze. Ezt az időt szenteljék teljesen egymásnak, méghozzá úgy, hogy az ösztöneikre hallgatva engedjék, hogy a játék alakítsa saját magát. A gyermek megtalálja azt, ami számára a legmegfelelőbb. Egy odabújás, egy birkózásba torkolló csimpaszkodás a szülő-gyermek kapcsolatot is erősíti. Ne akarjuk mindenáron fejleszteni, okítani, ne törjük meg a lendületét. A kisgyermek természetes állapota ugyanis a spontán derű. Amikor olyan tevékenységet végez, ahol önmaga lehet, a kéreg alatt területek máris működésbe lépnek, a szinaptikus rések megtelnek endorfinokkal, a kisgyerek boldogan, érdeklődéssel játszik. Fejlesztés hatására közbelép a szorongás. A szorongó gyermek pedig már nem képes élvezni azt, amivel foglalkozik. Nem bír eleget tenni a szülő elvárásának, ami további bosszúsághoz vezet. Ugyanez a probléma a teljesítményelvű iskolarendszerrel is. A rendszeres osztályozás, a túlzott követelmények szorongást váltanak ki az iskolásokból, ami máris rontja a teljesítményt.


Pozitív példával

Ha engedjük a kisgyermek spontán tevékenységét, hogyan fogja elsajátítani az élethez szükséges elengedhetetlen dolgokat? - merül föl bennünk a kérdés. A válasz nagyon egyszerű, azzal, ha példát mutatunk. A kisgyerekkorra ugyanis az utánzás a jellemző. A gyermekek életkorukból fakadóan önkéntelenül utánoznak mindent, amit maguk körül látnak, a szülőket, ismerősöket, de még az állatokat is. Ha jó példával járunk elöl, pozitív példaként szolgálhatunk csemeténk számára. Ebben a korban társas kapcsolataik még ad hoc jellegűek, nem alakulnak ki tartós barátságok, elfogadják azt, ami éppen adódik, a nagymamát a szomszéd cicát stb. A kisiskolás korban születnek majd barátságok, amikor a gyermek már igényelni fogja, hogy elmehessenek egymáshoz, vagy ott is alhassanak.

A mese

A kisgyermek transzcendens iránti igényét a mesék elégítik ki. A mese nemcsak egy távoli világba kalauzolja a gyermeket, hanem segít félelmei, szorongásai leküzdésében is. Egy két-három, de akár  a négy-öt éves gyerek is nagyon keveset ismer még a világból. Érthető hát, hogy az ismeretlen félelemmel tölti el, szókincse viszont még nem olyan gazdag, hogy ezt szavakkal kifejezze. A mesében megjelenő sárkány tehát a belső vívódások kivetítése, ami megnyugvással, vagyis feloldással végződik, hiszen a hős, aki tulajdonképpen maga a gyermek, a végén legyőzi ellenségét. Ezért jó, ha az izgalom fokozódásának csúcspontján, amikor a sárkány tüzet okádva megjelenik, nem hagyjuk abba  a mesét, mert így nem következik be a feloldódás. Igenis a jónak le kell küzdenie a rosszat, hogy helyreálljon az erkölcsi világrend. A mesék általában redundáns elemekkel kezdődnek, egyszer volt, hol nem volt, még az óperenciás tengeren is túl, ami ritmikusságával szintén a megnyugtatást segíti elő. Fontos, hogy a mesék hallott mesék legyenek, vagyis elmondás vagy felolvasás által jusson hozzá a gyerek, mert csakis így tudja kialakítani a belső képét. A tévé a töménytelen vizuális információjával lerontja ezt a belső képet. Még egy ártatlannak látszó természetfilm is képes is képes elvenni a belső kreativitást. A mesélést már egészen korán, akár másfél éves korban is elkezdhetjük. Először csak a gyermek saját életének mozzanatait mondjuk el, aztán mindezt kivetítjük egy mackóra, majd jöhetnek a sárkányok. Fontos, hogy a történet az életkorhoz igazodjon. A kisiskolás korban a mesék helyett megjelennek a mondák. A mondákban már valóságos alakok szerepelnek, tehát a egy fokkal közelebb járnak a realitáshoz, bár velük is különleges dolgok történnek.


A korai nyelvtanulás

A kisiskolások életében központi szerepet kap a tanulás, ami egyáltalán nem mindegy, hogy milyen formában történik. Az életkori sajátosságok figyelembe vételével, vagy egy teljesítmény-központú, a tanulók akaratát megtörni akaró iskolarendszerben, ahol nem arra kíváncsiak, hogy a diák mit tud, hanem az a fontos, hogy mit nem tud. Nézzünk egy példát a nyelvtanulás területéről. A kisiskolások még mindig játszva tanulnak, ezért számukra a legjobb módszer az, ha a tanár úgy tanítja őket, hogy csak az adott nyelven beszél, ha kell, mutogat, de magyarul nem szólal meg. Nyelvtannal pedig egyáltalán nem tömi a diákok fejét. Persze ehhez az szükséges, hogy a tanár jól ismerje a nyelvet, és a kiejtése is jó legyen. A kisiskolások absztrakcióra még képtelenek, ezt a tananyag összeállításakor is figyelembe kell venni. Ebben a korban kezdenek el gyűjteni, bármit gyűjtenek, amihez kedvet éreznek, gyufásdobozt, szalvétát stb. Továbbra sem tanácsos a spontán érdeklődésüket megtörni, még akkor sem, ha úgy érezzük, túl gyakran változtatja kedvenc elfoglaltságait. Lehet, hogy az egyik héten még kenuzni akar, a következőn már lovagolni, utána pedig zongorázni. Hagyjuk, hogy kiélje kíváncsiságát. Ha mindezt megtesszük, felvértezve állhatunk egy nehéz korszak, a kamaszkor elé.

Vekerdy Tamás interaktív előadásán a nézők is szóhoz jutottak, a pszichológus lelkesen, legjobb tudása szerint válaszolt a kérdésekre.

(Fotóink a tavalyi előadáson készültek).

Új hozzászólás