Kispál, Lovasi nélkül - Velőrózsák koncert a moziban (okt. 8.)

2011.09.28. - 15:00 | vaskarika.hu

Kispál, Lovasi nélkül - Velőrózsák koncert a moziban (okt. 8.)

Helyszín: AGORA-Savaria Filmszínház, Szombathely

Dátum: 2011.10.08.

Bő kétévtizedes Kispál és a Borz-pályafutás után a zenekar fél-névadója, Kispál András – az ő zeneszerzői világa és ezer közül is megismételhető gitárjátéka - nem szorul bemutatásra. Új zenekara, a Velőrózsák, Szombathelyen kezdi meg őszi turnéját.

A Velőrózsák (az alapítók fanyar önmeghatározása szerint: „gasztrozenekar") 2010 nyarán alakult, három taggal, akik a múltban, ilyen-olyan formában már zenéltek együtt. Percsy Zoltán basszusgitáros és Kispál András középiskolai osztálytársak voltak, s annak idején Keselyűk Esztrádzenekar, majd később Vadkans néven alakítottak együttest. Útjaik később elváltak - Percsy Szabó család néven hozott létre zenekart, a gitáros pedig az éppen alakuló Kispál és a Borzba távozott. Tóth Zoltán „Csülök" dobos és Kispál - ezt talán többen tudják - ugyancsak zenéltek már együtt, hiszen jó pár évig együtt voltak az ismert hazai alternatív zenekar tagjai. A formálódó új együttes hónapokig énekes gondokkal küzdött, míg 2011. március elején megtalálták az igazit - Pavlicsek László énekes-gitárost. A formáció zenei stílusát több hangulat, több zenei hagyomány formálta, formálja - a Velőrózsák saját definíciója szerint az „ami eszünkbe jut" elv határozza meg. Ha egyszerűen akarunk fogalmazni (és nem kerüljük ki az óhatatlan összehasonlítgatásokat): olyan is, mint a Kispál és a Borz, meg nem is.

Időpont: 2011.10.08. szombat 21.00
Jegyár: 1500 Ft (elővétel és helyszín)
Helyszín: AGORA-Savaria Filmszínház

 

Új hozzászólás