A - gondoltuk kezdésig, ám végig - kivilágított nagyterem jó négyszáz főnyi közönsége izgatott zsivajgással várta az ország legnépszerűbb tévés személyiségének verbális élményfürdőjét. Sándor tíz perc késéssel érkezett, de ezt egy frappáns - "Csorna fele jöttem" -, kiszólással elintézettnek vette. Kimért léptekkel vonult be a terembe, és onnantól az események már az ő kinyilatkoztatásainak függvényében teltek. Suttogott - füleltünk, ha odanézett valahova követtük a tekintetét. Erre voltam a legkíváncsibb, mivel még nem volt szerencsém képernyőn kívül látni, szerettem volna megtudni, mennyire valós az a kép, amit gondolok róla. Támadták, hogy súgógépet használ a show-ban, de ez idehaza nem ritka, ha valaki olyat támadnak, aki sikeres. Ezen az estén nem használt semmilyen gépet, ez biztos. Ellenben fegyvere több is van, egy kitűnő magyar zenekar két sorát idézném ezzel kapcsolatban, mely szerint: "... a szó veszélyes fegyver, de van aki fegyvertelen...". De Fábry nem az, sőt. Szavak arzenáljával, s azok használatának fortélyaival rendelkezik, és sokszor nem is az általánosan használt formulával, hanem szlenges szinoníma-parádéval színesíti mondandóját.

"Hát akkor egy kis fingászat: egyedül fingani is jó, de nem okoz örömet" - velős okosságok Fábry-módra

Nyakig a lecsóban - pisi, puki, buzizás

A műsor felvezetése nem tartott sokáig, mondhatni elmaradt. "Szeretem az őrülteket, ők viszik előbbre az emberiséget" -, és már benne is voltunk nyakig a lecsóban. Egy a szívtájéki zsebben 12 golyóstollat hordó, ondolált hajú, nemi ügyekben máskéntgondolkodó ifjú, illetve kalauz lovagjának vonatos sztorija volt a nyitány. Szóba került egy feltaláló, kinek a legsikerültebb darabja egy Hajdú-mosógép és egy babakocsi fúziójából kreált fűnyíró, egy másik jóember, aki cseresznyefájukat három szint magasan masszív módon körbeállványozta, és a kérdésre miszerint: "Ugyan már, mire is volt ez jó?", zsigerből egyértelmű választ ad - télen nyáron is tudjunk biztonságban cseresznyézni. Annak a firtatásra kapott válasz, hogy miért van az állványhoz három létra, viszont a legvisszafogottabbakat is hangos nevetésre bírta már: mert a negyedik elkorhadt. Jöttek sorban a sztorik, főleg a Fábry család életéből, jobbára a szülők és nagyszülőkéből, illetve a fiatalkorú, korántsem ingerszegény környezetben felnövő Sándoréból. Retro, de kicsit sem bántuk - megtudhattuk belőle, talán kicsit túl őszintén is, honnan jött, miből merít ihletet, és honnan ez az egyszerre fiatalosan szlenges, "józan parasztias", nem túl cizelláltan direkt stílus. Elég a címben említett kiszólás gazdáját, a nagypapát, a címben idézettel a száján elképzelni, miközben a közeli kultúrintézmény felé véve az útirányt elköszön, vagy akár az édesapát, akinek véleménye szerint a házasság egy 24 órán át tartó riadókészültség, és aki minden év november 21. napjától, szentestéig nem kapott vacsorát, az asszonyi terror diópucolásban megtestesült elnyomása okán.

"A házasság egy huszonnégyórás készenlét"

Megtudhattunk a bejglikészítés családi tradícióiról mindent, amit csak lehetett, a dióelosztás hierarchikus tematikáját, és ebben a tárgykörben egy iszonytató családi tragédiáról is tudomást szerezhettünk. 1966 december 23-án történt a szörnyűség, melyről tizenegy év múltán tudtak csak beszélni a famíliában. Fábry anyuka a bejgli delíriumában leledzett már délutánra, miután pedig kiemelte a tepsit - mely olyan volt Sanyi szemében, mint a betlehemi jászol, csak négy kisjézussal -, a földre helyezte a totális konyhai káosz miatt. Eztán érkezett a támadás minden ellen, ami szent. Megjött apuka két kiló naranccsal a kezében, melynek beszerzése akkortájt szinte államellenes tevékenységnek számított, és diadalittas vonulással belemasírozott a sütészeti műremekbe. Zárójelben jegyezzük meg, hogy a katonai lépésköz 80 cm, a tepsi pedig 63 volt, így reális esély mutatkozott arra, hogy a fronttapasztalt férfi leküzdje a "konyhai tankcsapdává" előlépő gasztronómiai akadályt. De rosszul jött ki a lépés, és ezzel bukott két mákos és két diós finomság, ezenkívül sanszos volt, hogy a másnap esedékes karácsonyfa körbeülést a család külön-külön tölti. Már-már felvillanni látszott az az életkép, miszerint a tepsi közepén lapuló apuka, egy másik "tepsiben" a kórbonctanon "lapul", anyuka - kedvenc késének morózus kimértséggel történő fenése közben - a Markó utcában, Sándor pedig valamely fiatalkorúak társas-intézményében. Szerencsére erre nem került sor.

Sok minden másra igen - hallhattunk arról, hogy nemrégiben médiaképzést tartott szerzeteseknek, és egy örmény és görögkeleti vallási "keresztesháború" - melyben ugyanazt a templomot használó hívek, némi csúszás okán feszületekkel estek egymásnak - videójára célozva megtudta, hogy ilyen mindig is volt, csak eddig nem vették filmre. Hallhattunk az évenkénti, egyhetes egészségügyi kanosszajárásáról, illetve arról, hogy mely üvegcsék hasznosíthatók a legjobban a természetes anyagcsere-folyamat által felgyülemlett folyadékanyag elszállítására. Megtudhattuk, hogy a röntgenes hölgyek munkája sem annyira unalmas, mint gondoltuk volna, ehhez köthetően pedig azt, hogy vizeletmintát díszzacskóban, a két ünnep között ne vigyünk szakrendelőbe. Könnyen félreérthetővé válik a gesztus... Szóba került a zseniális Boncz Géza, akiről szinte minden alkalommal megemlékezik, igaz ma jobbára a bélgázok üdvös és sokszínű kibocsátásának módozataival, s ezek taglalásával mosta egybe a nevét. Ez a téma markánsan végigkísérte a másfél órát, de mi csak az eszenciáját, egy galambos okosságot idéznénk: "Fingani egyedül is jó, de nem okoz örömet". Hát gusztusa válogatja. Fingani jó, de legjobb otthon - tesszük hozzá, tompítva a közösségben elkövetett, tudatos elgázosítás bélyegét. Ami viszont pozitívum, hogy szinte politikamentes volt az est, egy-két meleg-poén, pár székely, zsidó, és etnikai vicc, és néha Ferenc nevének emlegetése negatív értelemben - hogy a legutóbbi moziaulabeli fellépő, a Kispál szövegét hívjuk segítségül. Társadalmi görbetükör viszont annál inkább állítva lett, egészséges, ízes magyar trágársággal, a szó jó értelmében, nem enyhén férfias témákkal.

Összességében, azt kell mondjam, örülök, hogy láthattam és hallhattam személyesen is a jelenséget. Belehallgatóztam kifele menet a távozók szavaiba, és az elcsípett foszlányokból kihallottam olyan véleményt miszerint, nem volt túl erős a felhozatal. Mivel jómagam, elsőáldozó voltam a liveshow-n, nincs összehasonlítási alapom, amiért érkeztem, azt megtudtam és megkaptam, sőt, annál sokkal többet is. Sok mindent lehet mondani Fábry Sándorra, de azt nem, hogy érdemtelenül tart ott ahol. Szuggesztív, lenyűgöző kisugárzású, magasan művelt, zavarbahozhatatlan közkincset láttam élőben is.