Ultrasonic = Ultra-hangos? – Dorothy és vendégei, Violet Smokinggal az aClub-ban

Képgaléria megtekintése2011.10.07. - 19:15 | Sum - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Ultrasonic = Ultra-hangos? – Dorothy és vendégei, Violet Smokinggal az aClub-ban

Nem arra gondolunk, hogy leszállt a fejünk a hangerőtől, arra se, hogy megláttuk egymás hasában a magzatot, csak arra, hogy az A club egyik hátrányossága a mérete. Ha az alap motyó kiszól, és ki is van hangosítva, akkor bizony az dupla hang a mikrofonok szimplája ellen, ami túlhúzva ugyebár gerjed. Nem nagyon lehet ellene mit tenni, de a lehetőségekből Josy a hangember így is a legtöbbet hozta ki a Dorothy Lies lemezbemutatóján mind a Violet Eye, mind a Smokings zenekar szerencséjére.

Először nagyot néztünk, micsoda technikai fejlődéseken ment keresztül a klub. Négy monitor nyújtja az ál-extrawidescreen hangulatot a pult felett, amint kvadruplikálva megy ugyanaz a tévéadás? Légkondicionáló berendezés a tánctér azon oldalán, ahol amúgy is kevésbé szorul meg a levegő? Tizenévek elteltével sikerült egy utca felőli vészkijáratot robbantani a dühöngő oldalába, majd gondosan elé fotelezni? Hát igen, a klub időszakonként menetrendszerűen megújul, kinézetben, és tartalomban egyaránt. A mostani változás előszele pedig az élőzenéhez való visszatérésben keres erőt, egyelőre nem sok sikerrel, ugyanis a résztvevők számát tekintve egy sima szerdai egyetemes buli látogatószámának töredékét sikerült csak csütörtök estére bevonzani. Annak is nagy része a Violet Eye énekesnőjének kollégáiból állt, ahogy ezt a koncert alatt leszűrhettük. De róluk később.

Stieber Gabi felcsapott hivatásos közönségspannolónak, régi zenésztársa, Böröcz Tihamér Pásti Zsolttal alkotott kétszemélyes performansza, a Smokings kedvéért, mert amilyen ovációval fedezte a bandát, és ahogyan a jampi kétszer is kisírta a visszát - amit senki sem ellenzett -, derű, és öröm volt nézni. Komoly teljesítmény a duótól, hogy sterilitás fertőzte füleinket ismét kifeszegette tökéletlenségében rejlő varázsával, akusztikus country-punk-rockabilly elegyeivel, hamiskásan csengő, de megélt dallamaival. Szeretnek, tudnak zenélni. Tiha szeret énekelni.


Ahogy elhangzott a mondat Alföldi Alexandra szájából, miszerint ezt a dalt munkatársainak küldi, felbolydult a klub. Körülbelül itt tetőzött az est létszáma is, habár épp nem a Violet Eye lemezbemutató koncertje volt. Talán legközelebb a koncertlátogatók, ha már kifizették a belépőt, meghallgatják a főzenekart is, ha egyáltalán olyan indíttatásból jöttek, így ugyanis nem látjuk tisztán a motivációt. Bár a zenekar zenéje még mindig a fenntartás nélkül fogyasztható kategóriába esik - sőt már színpadképileg is egymásra talált az énekesnő és a zenekar -, mégsem tűnt úgy, hogy kifejezetten a zene miatt jöttek volna el. Ettől még mindenkinek szíve joga jönni-menni koncerten, csak a tendencia, és az érdeklődés az élőzene iránt valahol mintha megfeneklene, és csak annyi maradna, hogy elmegyünk, megnézzük a kolléganőt, a havert, a gyereket, a tesót, mert úgy illik, aztán hazamegyünk aludni, jó'ccakát. Holott a banda tényleg jól zenél, akár ezért is megérné megnézni őket élőben, de a szánalmas az, hogy az embereket manapság egy koncertélmény az adott körülmények között már nem igazán tudja megmozdítani. Ezen pedig minden zenekar fordítani szeretne, jó lenne ebben egymást is segíteni.


A Dorothy Lies újonnan kijött, és beharangozott lemezének első élő adásán a zenekar - színpadra állásának kezdeti perceiben - szinte szertefoszlatta a profizmus képét, ahogy hosszú csendes percek teltek el, amíg minden összerendeződött, mindenki kipipikélte magát, és hangszeréhez férkőzött, sőt még egy kis tétova izgalom is látszott a bandán, mint az elsőbálozókon. Aztán jól megrántották a behúzózsinórt, és felbőgött a calipunk üzembiztos motorja. Semmi mellébeszélés, kevés szöveg, sok zene, azt hallottuk, amit ismertünk, a lemez alaposan be lett mutatva. Felkészültségben sem volt hiány, és kedvben sem, a törzsgárda látványosan jól szórakozott, a lokálistenítés célpontjaiként a srácok pedig újabb és újabb lendülettel vágtak neki a soron következő nótáknak.


A hely adottságainak megfelelően el lehetett dönteni, hogy a színpad előtt állva nézzük a zenekart, és nem halljuk a színpadi alapok által elnyomott éneket, vagy a vécében lévő hangszórón élvezzük tökéletes minőségben a dalokat a tradicionálisan eldugult piszoár társaságában. Többen választották a zenekart, akik becsülettel lejátszották az album dalait - és még többet -, majd dolguk végeztével szolidan lepakoltak, és a klub élőzenei megmozdulásán résztvevő maroknyi ember lassan lassacskán szétszéledt. Reméljük, hogy az aClub továbbra is az élőzene mellett marad, mert arra mindig szükség van, és lesz is.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

lorincz.marika 2011.10.09. - 23:27
Nagyon jó volt a zenétek, nem csak a fiataloknak,de még az én korombelieknek is ajánlani tudom.