Savaria Karnevál - Harmincmillió forintot csoportosított át a város az utólagos támogatásra

2011.12.16. - 18:00 | vaskarika.hu

Savaria Karnevál - Harmincmillió forintot csoportosított át a város az utólagos támogatásra

Harmincmillió forintot kellett átcsoportosítania a szombathelyi önkormányzatnak csütörtöki ülésén azért, hogy kipótolja az idei Savaria Történelmi Karnevál költségvetését, amely szűkösnek bizonyult, miután egy operaelőadást is bevettek a programba.

Mint a közgyűlés ülésén kiderült, az átcsoportosítással tulajdonképpen azt a 30 millió forintot "előlegezte meg" a testület, amelyet még augusztus elején ígért Szőcs Géza kulturális államtitkár a karnevál támogatására, de amely egyelőre még nem érkezett meg.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) szombathelyi polgármester tájékoztatása szerint az idei karnevál összesen 125 millió forintba került, 10 millióval többe, mint tavaly. Idén azonban plusz költséget jelentett a Miklósa Erika főszereplésével megrendezett Varázsfuvola-előadás, amelyhez egy lelátót is vásároltak.

Mérei Tamás, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy februárban, amikor az önkormányzat a karnevál támogatására szánt összegről döntött, még nem lehetett biztosan tudni, mikor is adják át a felújított Iseumot, és tarthatnak-e benne egyáltalán operaelőadást. Ennek a költségei tehát nem szerepeltek az alapítvány költségvetésében. Így nagyon jól jött a szervezők számára a Szőcs Géza által kilátásba helyezett 30 millió forintos támogatás.

A szaktárca és az önkormányzat levélváltása során azonban később kiderült, hogy a támogatásnak közvetlenül az önkormányzat nem lehet kedvezményezettje, hiszen ahhoz szigorú elszámolási kötelezettség is társul, a rendezvények szervezését pedig az egyébként száz százalékos önkormányzati tulajdonban lévő közalapítvány végezte, így a támogatás kedvezményezettje is csak az alapítvány lehet. Valószínűleg ez a probléma is hozzájárulhatott ahhoz, hogy még nem kaphatták meg a támogatást - vélekedett Mérei Tamás.

Puskás Tivadar a közgyűlésen elmondta: információi szerint a szaktárca által ígért támogatás egy része még az idén, a többi pedig a jövő év elején megérkezik.

Gyebrovszki János (MSZP-SZTKE) ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy a közalapítvány 49 millió forinttal költekezett túl a karnevál megrendezése kapcsán, tehát az átcsoportosítás után is marad még 19 millió forint, amire nincs fedezet.
Mérei Tamás az MTI-nek elmondta: reményeik szerint az iseumi szabadtéri játékok megszervezése jövőre már nem kerül majd közpénzbe, hiszen már most jelentős szponzorok érdeklődnek a rendezvény iránt.

Új hozzászólás