Létezett-e női orgazmus anno? - A múlt félreismert erotikája

2021.11.02. - 07:00 | vaskarika.hu

Létezett-e női orgazmus anno? - A múlt félreismert erotikája

Mióta jó a nőnek? Ki élt az első éjszaka jogával? A '60-as évek szexuális forradalma óta hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindent, ami azelőtt történt az ágyban, a végtelen szemérmesség jellemezte. Ez egyáltalán nem igaz. A történelem szexuális témájú urban legendjei – leleplezve.

Részben filmeknek, részben irodalmi műveknek köszönhetően eléggé félreismertük a régi idők erotikáját. De azért vagyunk, hogy a tévhiteket eloszlassuk. Például az alábbiakat.

A viktoriánusok prűd és aszexuális emberek voltak

Viktória királynő (1819-1901) alattvalóit - és voltaképpen a 19. századi magyar polgárokat is - úgy képzeljük el, hogy a férfiaknak egy kivillanó boka látványa is merevedést okozott, és csak a legritkább esetben szeretkeztek, ugyanis a nők annyi réteg ruhát viseltek, hogy mire sikerült őket levetkőztetni, már nem volt aktuális a dolog.

Csakhogy a 19. századiak nemcsak visszafogottságukról és kimért úri viselkedésükről híresek. Nyilvános térben valóban ilyenek voltak. De emellett ez az a kor, amikor hatalmas mennyiségű pornóanyag készült szövegek, grafikák, fotók formájában. Nem is akármilyen pornó volt ez, hanem olyan, amiért ma akár rácsok mögé is lehet kerülni: pedofília, incesztus, nemi erőszak, BDSM, amit akarsz.

Magáról Viktória királynőről - aki állítólag utálta a szexet, és amikor a lánya elmondta neki, mennyire fél a nászéjszakától, állítólag azt tanácsolta neki: Feküdj hanyatt, és gondolj Angliára - kiderült, hogy hűvös visszafogottsága nem terjedt az ágyig. A magánéletben forróvérű nő volt, aki gyakran gerjesztette fel férjét azzal, hogy erotikus képeket mutogatott neki. Ez egyébként a naplójából derült ki. Abból a naplóból, amit utódai alaposan megcenzúráztak.

A puritánok puritánok voltak

A puritánokról azt tudjuk, hogy hajón indultak el Angliából a 17. században, és Isten segedelmével megalapították Amerikát. Egy rakás humortalan vallásfanatikus - csúcsos kalapú szakállas férfiak és kendőkbe bugyolált szakállas nők -, akik nem szerették a boszorkányokat, a szórakozást, a szexet, és nem szerettek semmit, csak az Úristent és a pulykát.

A házasságon kívüli szex valóban súlyos bűnnek számított, ám ebből még nem következik, hogy akkoriban nem éltek bűnözők. Nemcsak hogy éltek, hanem meg sem próbálták igazán rejtegetni bűneiket. Feljegyzések szerint minden lehetséges helyen szeretkeztek: templomkertben, istállóban, mezőn és konyhában. Háromból egy puritán nő terhesen ment férjhez.

A házasfelek között pedig kötelező volt a szex. Nemcsak azért, hogy szaporodjanak és sokasodjanak, hanem vallási kötelességből is. Az impotencia vagy gyenge teljesítmény válóok volt, és legalább egy férfiról feljegyezték, hogy az egyház kitagadta, amiért nem volt hajlandó együtt hálni a hitvesével.

A középkori urak éltek az első éjszaka jogával

Ius primae noctis, droit du seigneur, első éjszaka joga - más szóval: az alattvaló menyasszonyának a nászéjszaka előtt le kell feküdnie a ritkafogú vén földesúrral. Mel Gibson problémái is ezzel kezdődtek a Braveheartban. Figaro házasságát is megnehezítette a dolog.

A téma feltűnik a Lorenzaccióban, a Hadúr című filmben, a Merlin című sorozatban és több középkori témájú műben. Azt hihetnénk, hogy ha középkori paraszt voltál, annyi esélyed volt szűzen megkapni a feleségedet, mint annak, hogy Karácsony Gergely helyesen írja le az „Orbán Viktor dolgozószobálya" kifejezést.

Csakhogy semmiféle bizonyíték nincs arra nézve, hogy Európában valóban létezett ilyen előjog. A régi szövegek mindig arról szólnak, hogy a szomszéd népeknél van egy ilyen barbár szokás, a szomszéd népek pedig természetesen visszamutogatnak. A kutatók egyetlen svájci községet találtak, ahol a ius primae noctis írásba volt foglalva, viszont semmilyen forrást nem találtak, ami arra utalt, hogy ezzel valaha éltek volna.

A női orgazmus 20. századi találmány

Régen a nőket beállították kecskepózba, a férfi pedig fél percig egyenletes ritmusban mozgott rajta, majd lemászott, és kisétált a ház mellé húgyozni. A feminizmus megjelenéséig ugyanis a nőket némileg bonyolult önkielégítésre szolgáló eszköznek tekintették. Igaz ez?

Orvosi dokumentumok szerint a 19. században a hisztériában szenvedő nőket úgy próbálták gyógyítani, hogy a háziorvos vaginális masszázst végzett rajtuk. A jó doktorok valószínűleg gyakran diagnosztizáltak hisztériát csinos nőknél, és ragaszkodtak a megfelelő kezeléshez. A női orgazmus ismert volt, és gyógymódként szolgált. De menjünk vissza korábbra.

A középkorban úgy gondolták, hogy a női nemi szerv ugyanolyan, mint a férfié, csak fordítva. Vagyis annak negatívja. Ebből kifolyólag gondolták azt is, hogy a gyerek akkor fogan meg, ha mindketten egy időben érik el a csúcspontot. A két egyforma dolog egyszerre.

Azt nem tudjuk, hogy milyen gyakran törekedtek arra a középkorban, hogy a nőnek is jó legyen. Azt viszont igen, hogy az akkori orvostudomány szerint ha egy férfi vagy nő sokáig él orgazmus nélkül, testében káros mennyiségben gyűlnek fel ártalmas fluidumok, és ezektől csak a csúcsra jutással lehet megszabadulni.

Régen nem ismerték a fogamzásgátlót

Azt gondoljuk, hogy elődeink nemcsak csapnivaló szeretők voltak, hanem folyton tíz-húsz gyerekük született, mert nem tudták, hogyan kell védekezni.

Pedig pesszáriumot már az ókori Egyiptomban használtak. Sok mindenből készülhetett, a tengeri szivacstól a krokodil ürülékéig. Ezt később átvették a görögök és a zsidók, majd a rómaiak is.

De ez még semmi. Elkezdtek ugyanis használni valamikor az időszámításunk előtti 7. században egy esemény utáni fogamzásgátlót, amit úgy hívtak, hogy silphium. Ez egy növény volt, a mai édeskömény rokona, amit illatszerként, fűszernövényként és gyógynövényként is alkalmaztak.

Mielőtt bárki legyintene, és kuruzslást emlegetne, siessünk megjegyezni, hogy mai kutatók kipróbálták patkányokon a silphium egyik közeli rokonának, az ánizskapornak a fogamzásgátló hatását, és közel 100 százalékos eredményt értek el vele.

Hogy miért nem magát a silphiumot próbálták ki? Mert a rómaiak annyit éltek vele, hogy ez a szinte termeszthetetlen, kizárólag vadon élő növény teljesen kipusztult. Az utolsó szálat állítólag Nero császár fogyasztotta el, de valószínűleg nem azért, mert nem akart teherbe esni.

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Murphy 2019.03.01. - 16:35
Hatalmas! :)))