Azért mondjuk, hogy ál-Brecht-i, mert a dráma verfremdungs-effektjei, kikacsintásai egyfajta túszdrámába hőkölnek ki időnként, amelyben az identitások módszeresen nem felhívólag, hanem bevonólag váltakoznak, mintegy álvalóságba helyezve szemlélődővé a nézőt. Az élmény hasonló, mint a Peleskei nótárius esetében, ám a hatás sokkalta drámaibb, miután a kezdő jelenet kemény fényhatásaival és térbeli kompozíciójával is alátámasztott hatalmi viszonyainak tisztázásánál elhangzik a következő: „És mi lenne, ha mondjuk... nem is tudom... Levágnám a pöcsödet?"

A művészi szabadság perverzitása a rideg valósággal karöltve, manga jelmezbe bújtatva, Tim Burton környezetben - és a rémségek még el sem kezdődtek. A félelem és a kiszolgáltatottság teremti meg a fagyos alapot, amiben a történet gyökerei megkapaszkodhatnak. Az elnyomó, arctalan öltönyös „gonoszak" által kényszerített társulat - merthogy itt ez történik - hitelesebben játssza el Rin anyó zarándokútjának történetét, egyúttal eme kényszerszülte borzongás vonja bele mélyebben a nézőt ebbe az európai szemmel betegesnek tűnő mondavilágba. (Persze onnan meg biztos a miénk tűnik annak.)

Mi is a sztori? Simple. A hagyomány szerint a 70. évüket betöltő öregeknek el kell zarándokolni Istenük színe elé a Narajamára, a Tölgyek hegyére, és ott szép csendben meghalni, mert a történet idején Japánban ez volt a szokás. Persze van olyan öreg, aki 70 évesen már a koporsó szélét rágja, de akad olyan is, aki még bőven nem szándékozna elhalálozni, másrészről, ha már ez csak egy olyan szokás, aminek az életet is alávetik, tán bármely társadalmi beidegződés nyomhat méltán ugyanekkorát a latban. Az oka, mint mindennek a műben, a kultúra, a hagyományok egy ősi tradíciókra épülő társadalomban. Hatással van így a történet főszereplőjére: Rin anyóra (Kiss Mari) is, aki természetesen még nagyon nincs a halálán, de szentül hiszi, hogy vele van a baj. Szóval menni kell, ez az alap. A probléma ott kezdődik, ha 70 évesen még megvannak az ember fogai - mondja a népszokás -, úgy nem lehet ám menni, mert az, aki enni még képes, nem járulhat a megtisztulásért.

Ez a szürreális sztereotípia az előadás egyik leghatásosabb szegmensének a melegágya, ahogy a népakaratot szentírásként megélő anyóka, aki saját büszkeségét, presztízsét, életét helyezi a szabály alá, kővel igyekszik csonkítani magát. Hihetetlen hatásos képek, az embert az iszonyat fogja el az önsanyargatás láttán, majd ez még intenzívebb érzésben csúcsosodik ki, mikor az öncsonkítás sikerül. Vér és fájdalom egy elégedett mosolyban, szörnyű, mint az égett arcú műanyagbaba.

A másik ciki a folklórban, ha a vén megéli a dédunokája születését, mert szégyen az, ha aktív volt, mint az egerek, és Rin anyó esetében ez is fennforgás tárgya. Erre pedig a manapság is előforduló irtózatos rettenetet találták ki válaszképp: csecsemőgyilkosság. Megszabadulni az „egérfitől", nehogy botrány legyen - hál'isten ennek megvalósulására nem kerül sor. Hicsiró azért igyekezett hatásvadász eszközökkel feszegetni a szemhéjakat a nagytiszteletű, büszke Japán kultúra árnyoldalaira, ez a borzadály pedig a zseniális Kiss Mari megformálásában, és Grünwald Dávid néhol ártatlan gyermeki, cérnahangon bevetett narrálásával szinte lefolyik a színpadról.

De mikor visszacsöppenünk az arctalan kényszerurak fogságába, valahogy nem értjük, kinek a háborúját vívják, miért játszatják éheztetve a társulatot, de épp ez a bizonytalanság a rémületkeltés eszköze. A mű végén, mikor Rin anyó sorsa beteljesedik, sem kapunk több választ, csak a társulat reakcióiból azonosulunk az érzéssel, hogy ők mennyire félelmetesek. Hogy Charles Bigfoot jelmezes megjelenése a feszültséget tetézni, vagy oldani hivatott az előadás vége felé, már nem tudtuk eldönteni, talán inkább volt félelmetes ezek után.

Ami viszont biztos, hogy a produkció, ha tartalmazott is bármit, ami nem legitim a műhöz, nem mertük észrevenni. Eltalált darab, meghatározó hangulat végig a dalbetéteken és a cselekményszálakon, rémisztő, és remekbeszabott. Ha eddig ajánlottunk darabot, most csak annyit mondunk: ezt nem kell látni. Átélni kell.

Szereplők:

Rin anyó / Kiss Mari
I. színésznő / Fekete Linda
II. színésznő / Korponay Zsófia
I. színész / Poppre Ádám
II. színész / Szabó Róbert Endre
III. színész / Kálmánchelyi Zoltán
IV. színész / Vass Szilárd
III. színésznő / Alberti Zsófi
IV. színésznő / Senkovics Petra
V. színésznő / Lévai Tímea
Gyerek  / Grünwald Dávid
Szakállas / Kristóf Roland
I. fegyveres / Budai Dávid

Továbbá: Cernay István, Szathmáry Gábor, Poór Éva, Juhász Ádám, Papp-Ionescu Dóra, Schmidt Róbert, Joó Nikoletta, Csurgai Korinna

Rendező: Jeles András

Előadás időpontok:

január 24. (kedd) 19:00 (Rátonyi Róbert bérlet)
január 25. (szerda) 19:00 (Básti Lajos bérlet)
január 26. (csütörtök) 19:00 (Feleki Kamill bérlet)
január 28. (szombat) 15:00 (Kiss Manyi bérlet)
január 30. (hétfő) 19:00 (Bajor Gizi bérlet)
január 31. (kedd) 19:00 (Dajka Margit bérlet)
február 1. (szerda) 19:00 (Gózon Gyula bérlet)
február 2. (csütörtök) 19:00 (Honthy Hanna bérlet)
február 3. (péntek) 19:00 (Páger Antal bérlet)
február 4. (szombat) 19:00 (Jávor Pál bérlet)
február 7. (kedd) 19:00 (Bilicsi Tivadar bérlet)
február 8. (szerda) 19:00 (Lukács Margit bérlet)
február 9. (csütörtök) 19:00 (Ráday Imre bérlet)
február 10. (péntek) 19:00 (Soós Imre bérlet)
február 11. (szombat) 15:00 (Mezei Mária bérlet) , 19:00 (Kabos Gyula bérlet)
február 15. (szerda) 19:00 (Turay Ida bérlet)