Az erős északi szél az arcomba fújja a jegesen metsző hópihéket. Egyre nehezebb hajtani a pedálokat a szembe szélben. A sál már lassan sapkámig ér, csak egy résnyi hely van szabadon hagyva, de az is minek, hisz a szemüvegem már az első 100 méter után bepárosodott. Vakon a vakító fehérségben, mi ez, ha nem extrém sport. Még feljebb húzom a sálat, de még így is érezni a sarkvidéki hideget. Mindjárt otthon vagyok, már csak pár száz méter...  Az ujjaim már réges-rég ráfagytak a kormányra, hiába a kesztyű. Kitartás, pár tekerés és fűtött lakásban leszek.

Szakad a hó, immáron az ablak másik oldaláról, máris kellemesebb látvány. Havazik. Hideg van. Mit tehet ilyenkor a lelkes kerekes? Visszaemlékezik az eddig megtett túrákra, és az átélt élményekre. Újra éli a kanapén a lejtők izgalmait és az emelkedők verejtékcseppjeit. Érzi, hogyan borzolja a haját a friss tavaszi szellő, vagy akár még most is feljajong, ha az akkoriban rákvörösre égett bőrére gondol.

Így hát mi is felidézzük az elmúlt év legjobb bringatúráját, Nádasdytól Nádasdyig, kétkeréken. Tavaly nyáron egy hirtelen ötlettől vezérelve nyakunkba kaptuk kerék-párunkat, és meg se álltunk az ausztriai Lékáig, illetve Lockenhausig, ahogy a határ másik oldalán ismerik. Egynapos, könnyed - bár néhol embert próbáló - túra rengeteg látnivalót tartogat a lelkes kerekesnek. A táv nem éppen piskóta, oda-vissza 120 km, de ha egy „divatbringás" is itineren belül tudta teljesíteni, akkor senkinek se jelenthet akadályt. Kellemes kikapcsolódás a jó levegőn egy csodaszép tájon - mindez a határ másik oldalán. Vaskarikára fel!

1.etap: Sárvár - Csénye - Porpác - Vép

E túránk kiindulópontja is, az előbbiekhez hasonlóan Sárvár .  A várost Ikervár felé hagyjuk el, majd Csénye irányába fordulunk. Igazából Porpácig nem ütközünk szinte semmilyen akadályba. Az út viszonylag jól járható, nem tarkítják emelkedők se - kivéve a Porpác előttit. Viszont 30-as fölötti tempónál vigyázni kell, hogy az útegyenetlenségek ki ne vágják alólunk a drótszamarat.

Porpácon egyenest tovahaladva, rádöbbenünk, hogy elfogyott az út. Zsákfalu lévén ez nem is olyan nagy csoda, viszont a mi utunk tovább vezet a „porpáci rengetegen". Eltévedni nem igen lehet, viszont nem is nagyon ajánlott, főleg a hajnali pirkadatban és esti szürkületben. Bóklászás közben könnyen előfordulhat, hogy vad természetű négylábú útonállók akadályozzák meg tovahaladtunkat.

Miután szálirányba átszeltük az erdőt, kilyukadunk a vépi vasútállomásnál.  Ez azért is jó, mert ha mégis letérnénk a kikövezett útról, akkor csak a mellettünk elhaladó vonatokat kell figyelni. Véptől rátérünk az autóútra, így ne feledjük, hogy a kerékpáros csupán egy apró porszem a közlekedés gépezetében.   

2. etap :  Vép - Szombathely - Kőszeg

Véptől egészen Szombathelyig autóúton kerekezünk. Fő az óvatosság, a szabályokat és sebességkorlátozásokat is illik betartani. Egy elekto-biciklis se szereti, ha a visszapillantótükrében azt látja, hogy a mögötte haladó manuális kerékpáros némi „kuffervízit" után kiborítja balra a járgányát, majd egy röpke pillanat alatt ott hagyja. Szóval hiába csábít az egyenes, tartogassuk az energiánkat későbbre.

Túránk szombathelyi szakasza meglehetősen a függ a helyismerettől és bátorságunktól. A déli - délkeleti városrész átszeléséhez a Vépi út, Ikervári út útvonalat ajánlanám, majd a vasútállomás után a Horváth Boldizsár körút - Paragvári-n tovább haladva hámozzuk magunkat végig a városon. Jó forgalom esetén ez nem vesz igénybe többet, mint 10-15 perc. Szombathelyt a Szent Imre herceg útján hagyjuk el. Ha esetleg pihenőhelyre lenne igényünk, a Herényiek Háza bárkit szívesen lát, ahol a Kerékpáros Központban akár kerékpárt is kölcsönözhetnénk.

Utunk következő állomása Gencsapáti, ahol, ha eddig nem pihentünk volna így cirka 35 km után, érdemes pár szusz erejéig megállni a templom előtti parkban. Ha van rá módunk, töltsünk el egy kis időt, hogy megújult energiával vághassunk neki utunk további szakaszainak. Mielőtt begurulnánk Kőszegre, teszünk egy kisebb kitérőt a lukácsházai árvízi víztározóhoz, majd a tározó mellett kialakított tó partján kerekezünk végig.  2010-ben itt avatták fel azt az emléktáblát, amelyen Abért László, a Vízügyi Igazgatóság 2009-ben tragikus balesetben elhunyt igazgatóhelyettesének nevét örökítették meg. A tavat Abért László neve után, Abért-tónak nevezik. Kőszeg városába a vasúti pálya mellett kialakított kerékpáros út által érkezünk, majd a Fő téren keresztülgurulva az osztrák-magyar határ felé fordítjuk gépsárkányunk orrát.

3. etap: Kőszeg - Léka

A határon átlépve egy teljesen más világ fogadja a turistát. Minden csendes, és nyugodt, míg elérünk az első településig, azaz Rattersdorf - Liebing-ig, talán ha egy-egy autó megy el mellettünk. Az út kiváló minőségű, és az autósok morálja se olyan, mint 10 km-rel keletre. Liebingbe egy hosszabb pihenőt tartunk, majd némi vízlelőhely utáni kutatás után ismét nyeregbe pattanunk. Az osztrák közlekedési kultúrának hála tökéletes minőségű aszfaltcsík várja a bringásokat. ami párhuzamosan fut az autóúttal, így az eltévedés esélye megegyezik a nullával.

Meleg, nyári nap lévén a hőmérséklet bőven 30 körül jár, így a folyadékpótlás nélkülözhetetlen. A kerékpárút egy erdősáv mellett van, így mindig akad egy-egy zegzugos allé, ahol árnyékra lelhetünk a senki földjén. Az útról balra letérve Hammerteich-be érünk. A festői kis falvacska közvetlenül a határ mellett fekszik, főterén templom és egy régi tűzoltó állomás áll. A Hammerschmiedgasse-n továbbgurulva hátunk mögött hagyjuk e csodaszép falvacskát.  Az út számos erdőrészen, szinte teljesen árnyékban kanyarog, majd egy balos kanyar után kijut a lékai várt körülvevő tavak partjánál. A látvány egyszerűen magával ragadó és lenyűgöző.

A tó partját övező zöld környezet- avagy susnyás - kimondottan kérleli a vándort, hogy heveredjen le a hűs bokrok tövébe, és ejtőzzön egy-egy órácskát.  Úgy érezni, az élet itt teljes nyugalomban zajlik. A madarak énekelnek, a méhek döngenek, és még néha napján a halak is ki-kidugják a fejüket a hűs vízből. Tökéletes. Idilli hangulat. Akár örök életedre így maradnál - ott, akkor, és vele.

De sajnos egyszer minden idill megszakad, a madarak elrepülnek, a méhek visszatérnek az odújukba ,és mi is útnak indulunk...  A tó melletti sétány felvezet a várhoz. Gyalog és kerékpárral is egyaránt járható, bár bringával inkább csak a merészebbek vállalják be, mivel egy elég magas emelkedésű a makadámút visz fel a vár előtti parkolóig.

A lékai vár a 13. században épült, a Csákok, a Kőszegiek, majd később a Kanizsaiak és a Nádasdyiak birtokába került, Nádasdy Ferenc kivégzése után az Esterházy család tulajdona lett. A vár az 1906-os és 1956-os helyreállításoknak köszönhetően ma is teljes épségben áll, de berendezése 1945-ben nagyrészt megsemmisült. 1968-ban Paul Anton Keller osztrák író vásárolta meg, aki a fellegvárban gyógyintézetet, az elővárban pedig panziót alakított ki. 1980-óta a Prof. Paul Anton Keller-Alapítvány tulajdonában van. Az alapítvány vagyonából az épületeket fokozatosan renoválták, történeti múzeumot, koncerttermet alakítottak ki. Restaurálták a gótikus várkápolnát és a lovagtermet. Vendéglőt, vendégszobákat, szállodát létesítettek benne. A várban természetrajzi múzeum is működik, melyet Huszty Ödön ornitológus hercegi magántitkár alapított.  (forrás: wikipedia.org)

A utunk végéhez közeledvén nincs más dolgunk, mint búcsút inteni Léka várának, és megígérni magunknak, hogy bizony még sokszor vissza fogunk térni e kis városba, amely oly szerényen húzódik meg a Kőszegi-hegység lábánál, a Gyöngyös patak völgyében.

A nap már lassan lebukik a vár sziluettje mögött, ideje visszafordulni. A visszautat a már ismert útvonalon tesszük meg. Laza 60 km kerekezés után ismét felderülnek az esti szürkületben Sárvár város fényei, és nyugodtan konstatálhatjuk, hogy ismét egy kellemesen fárasztó túrán, rengeteg élményen és emléken vagyunk túl, amik még sokáig vissza fognak köszönni, főleg az ilyen hideg téli napokon.