A film valódi, mélyebb botránya olyan egyszerű és nyilvánvaló, hogy az még ma és talán örökre botránykeltő marad, immár valami bibliai értelemben. Ferreri, a tehetségesnek mondott fiatal olasz rendező, a neorealizmus lehanyatlásakor váratlan ötlettel Spanyolországba megy, és ott kezdődik igazi pályája. Mivel férfirendező, mindig a férfiak a legutálatosabbak nála.
1973-at írunk. Négy - kitűnő színészek alakította - értelmiségi polgár összeszokott együttesként látogat el egyikük vidéki házába, hogy ott zavartalanul elégíthessék ki kifinomult ínyenc vágyaikat néhány meghívott prostituált, majd az ott marasztalt helybéli tanítónő társaságában. Az ínycsiklandó gasztronómiai élvezet állati zabálássá fajul, párhuzamosan a rafinált szexuális örömszerzés elfajulásával. Nyilvánvaló, hogy az az emberi bomlás, amely az élvezetek ilyen hajszolásában kulminál, önpusztításhoz, halálhoz vezet, amit csak a más alkatú - ebbe az életformába csupán belekóstoló - nő élhet túl. Ferreri itt vetette fel talán a legerőteljesebben - és kétségtelenül a legsokkolóbban - az általános emberi lealacsonyodás problémáját, amely oly jellemző tárgya volt a posztmodern filmeknek. Ráadásul a szereplők, akik tulajdon civil keresztnevüket kölcsönzik a filmhez olyan vérfagyasztó hitelességgel komédiáznak.
De kik is ezek a férfiak? Egyrészt céltalan életüktől és saját környezetüktől végképp megcsömörlött, középkorú polgáremberek, akik az ezer éves Európai szellemiség négy fő ágát képviselik:. Marcello a pilóta, (érzékiség), Ugo a vendéglős (földhözragadottság), Phillipe a bíró (eszmék-téveszmék), Michael a tévés (tudás). Ferreri azt sugallja, hogy mind a négy út járhatatlan.

Michael Piccoli és három barátja „gasztronómiai szemináriumra" menekül otthonról, mindegyik figura a civilizáció és önmaguk elől. Mesterszakácsként és mesterfogyasztóként halnak meg. Nagy villában, szépen terített polgári asztalnál, egy rubensi termetű, sok finom étket és sok férfit tapasztalt gyengéd tanítónő segédletével. 1973-at írtuk, a kilátástalan jólét nyugat-európai reménytelenségét. A fogyasztói társadalom torta- és pástétomhegyét. Ferreri a modern fogyasztó ember kiszolgáltatottságát, érzelmi, morális elsorvadását, sajátos groteszk szemszögből látja. A nagy zabálás tele van gusztustalan jelenettel, amit szinte azt sugallja a nézőknek, hogy tessék felháborodni, és tessék röhögni. Ferreri nagy találmánya épp az volt, hogy hányingerrel küszködve is tudunk röhögni.
A paradoxonokat kedvelő rendező meghökkentő fogása, hogy a parabola kedvéért a találkozás aktusát növeli apokaliptikus dimenziójúvá, miközben a másik nagy ösztönkésztetés, a szexualitás csak mintegy mellékesen van jelen a történetben, bár szinte provokatív, olykor perverziók ábrázolására is kiterjedő nyíltsággal ábrázolva. A filmben a jóléti fogyasztó társadalom kritikája mellett -vagyis a nagy zabálás mellett- tehát egy szexuális mellékszál is fut.

Tudjuk Maslow szükséglethiearchiája óta, hogy az embernek vannak különböző alapszükségletei (pl.: evés, ivás, szex) amit nagyon fontos kielégíteni. Itt a szereplőknek mindegyikből kijár elég nagy adaggal. A szexualitásra már a film 10 percében látunk utalásokat -amikor is Nicole kielégíti az ő kis Phillipjét- amiket, a rendező egyre inkább csak fokoz. Amikor megérkeznek a hétvégi kis házba a különböző apró jelekből - pl.: Marcello a szobor fenekét simogatja, és már az első vacsoránál erotikus diafilmeket néznek-, már tudjuk, hogy az evés mellett miről is fog szólni ez a kis kiruccanás. Élvezetek hajszolása. Aztán nemsokára megérkeznek a nők is- a 3prostituált és Andrea tanítónő is. A film kezd durvább és egyre gusztustalanabb lenni. Böfögések, fingások, szarfolyam, és szex. „egy szartenger felett ülünk"
Annak idején az a jelenet nagy felháborodást keltett mikor Marcello egy áramgyűjtőt vagy szívócsőt dug fel az egyik lánynak. A filmben többször megjelenik a férfias keménység, és persze a fallosz, majd az impotencia különböző asszociációs jelképeke. Az elöbb említett szívócső helyettesíti Marcello férfiasságát. Ezzel a filmben megjelenik az erőszak is. Valamint a női kiszolgáltatottság. Aztán a lány testét összedobálják mindenféle étellel- mondván, hogy az asszonyi test csak hiúság. Így a mulatságra meghívott prostituáltak csakhamar undorral futamodnak meg, tudva, hogy ez a mese most nem róluk szól. De itt marad a mindenre kapható Andrea kisasszony, aki sorban mindegyik férfival lefekszik, így édesgeti át őket a túlvilágra.

A másik nagy botrányt kavart jelenetek közé tartozik az Andrea lepény, vagyis amikor Andrea kisasszony hatalmas, premier plánban mutatott hátsója egy lepényt formál. A néző emlékezetében leginkább a kövér és a halálos ágyon jóságosan paráználkodó Andrea Ferreol marad meg, nemcsak, mert ez a színésznő tehetséges volt, hanem mert az ő sliccgomboló keze sliccgombfelvarró kéz is, az ő hatalmas feneke nemcsak profanizálta, de meg is szentelte a nagy tortaszeleteket és pástétomokat, melyekbe jó súllyal beleült. Segg és torta egybekeltek, e két gyönyörforrás nem véletlenül találkozott A nagy zabálás mesterkonyhájának boncasztalán. Az élvezetek találkozása- az evés és a szex. Aktus egyenlő a zabálással. Összeforrnak. És végül az sem árt, ha egy jóságos nőszemély halálos rosszullétünkkor is a közelünkben marad. A férfiak halála is szörnyű: Marcello megfagy, Michael felpuffad, Ugo orgazmus közben - utolsó élvezet a halál előtt-, Phillipe pedig egy nagy adag mell alakú torta elfogyasztása után. Tehát a morbid víkend eredményesen végződik: a férfiak a terv szerint sorra bevégzik, csak a halál angyala a jóságos tanítónő marad, valamint az éhes kóbor ebek, miközben érkezik az újabb hússzállítmány. A nagy zabálásban mindenki disznó módjára végzi be.
A gasztronómiai orgia útján elkövetett szertartásos csoportos öngyilkosság egyúttal a lét elviselhetetlen végső értelmetlenségének és kiláthatalanságának felismeréséből adódó tanulságok szokatlan, de következetes levonását is jelenti.