Korongoló - Diggieman: Lángtenger

2009.01.15. - 14:15 | Vidaotone - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Korongoló - Diggieman: Lángtenger

Korongvizsgáló szériánk következő „áldozata” Deego, azaz Halpert Balázs tavaly ősszel, szerzői kiadásban megjelentetett harmadik albuma. Balázs megkerülhetetlen alakja a magyar mozgalmi hiphop társadalomnak. Szombathelyen született, és itt is élt sokáig. Pár évvel ezelőtt székhelyét Győr városába tette át, és a Bloose Broavaz csapatával karöltve tevékenykedik. Rengeteg zenei projektben vesz részt, vendégszerepel albumokon - hallhatjuk hangját az LB 27 Babylon Cirkuszán, illetve Tibbah utolsó lemezén is, melyről a közösen előadott Pulzus, véleményünk szerint a tavalyi év egyik legeltaláltabb darabja. Sorolhatnánk még, de most jöjjön a Lángtenger!

Deego aka Diggieman

Akik ismerik munkásságát, tudhatják jól, hogy a földalatti rapper-társadalom egyik leghatékonyabb, és legtehetségesebb dumaembere ő. Nem mondhatjuk, hogy a legtermékenyebb albumszinten - a harmadik lemezére öt évet kellett várnunk, de megérte. Az első kettő sorlemez jobbára az ortodox szélsőségesek zárt világában lett népszerű. Pedig mindkettő kitűnőre sikerült, kár, hogy akkor nem törekedett a nagyobb nyilvánosságra. Mint ahogy most sem teszi, pedig a Lángtenger már jóval túlmutat a szűklátókörű hazai szcénán. Az, hogy Diggieman néven jelent meg az album mindenképp jelzésértékű. Előrevetíti, hogy hallgatása közben, nem a tőle megszokott dolgokat kaphatjuk. Pontosabban nem csak azt. A Connections formációban, és saját albumain is korábban hallható raggázás itt előtérbe került - sokunk örömére, és többek bánatára. Érdekes, hogy a magukat teljesen zárt világnak tekintő hiphop-függők, már eleve, meghallgatás nélkül fricskázták a lemezt. Többek közt erre is gondoltunk a fenti szűklátókörűség említése kapcsán. Mi viszont nem vagyunk azok, nyitottan állunk minden dologhoz, ami értéket képvisel, és most megnézzük, illetve hallgatjuk, mekkora is az értéke ennek a dal-fűzérnek.

Csomesz

Duma, sika, tánc, fújás. A hiphop, kultúra, méghozzá nagyon összetett és színes. Mint az album borítója. A négy fő összetevő, a duma azaz mc-zés, sika azaz dj-zés, tánc, ami a break, és a fújás, azaz a graffiti. Ebből a négyesből áll össze az egész főképp, meg hát egy életstílusból és gondolkodásmódból. A gyökerek a gettó, és nem kell lövöldözősnek lennie.

Az album borítóját a szintén szombathelyi illetőségű Tebeli „Brazil" Szabolcs követte el. Alapeset, mármint, hogy így történt. Szabi parádés kezű rajzos és grafikus, nyugodtan kijelenthetjük, képregény-rajzoló művész. Tehetségéről tavaly nyáron az Írókéz galériában megbizonyosodhatott mindenki. Bárány Áron graffiti alkotásai, illetve az ő képregényei hatalmas sikert arattak.

Az album nem a szokványos tokba, hanem a műsoros dvd tokként elterjedt típusúba van rejtve. A borító maga a hiphop. Az énekes látható, amint épp lelép egy plakátról, kezében mikrofonnal, miközben egy bandanassal az arcát eltakaró utcapiktor még dolgozik rajta. A megjelenés tehát egyértelműen hiteles, és stílushelyes.

Bitek

A digitális zeneszerkesztő programok nagyban megkönnyítették a zenecsinálók dolgát. Amíg ezek nem léteztek, a felállás a dj & mc együttműködés metódusára épült, csak és kizárólag szinte. Élő hiphop zenekarok is léteznek természetesen, elég, ha csak a legnagyobb méltatással említhető Roots munkásságára gondolunk.

Tehát anno, session zenészek játszották fel az alapokat, amit aztán kivágattak bakelitre instrumentális verzióban is persze, és már lehetett is indulni észt osztani. Ma már bárki csinálhat zenét, még autodidakta módon is. Persze itt erről szó sincs, hiszen az albumon jól kipróbált arcok tolták az alapot a lángember alá.

Kinyilatkoztatás

Szív
Aki droghoz nyúl, arra azt mondják mindig, hogy van egy problémája. Ez így a kezdés. Tompa hangú középkorú női hang szólal meg elsőre. Csernusos attitűd. Azt is mondja, sok olyan ember is van, aki úgy is hozzá nyúl, hogy semmi problémája nincsen.

Mostanában errefelé nem nagyon látni mást, mint egy gondterhelt népet. Az pedig, hogy azokban az országokban ahol alacsonyak a népjóléti mutatók, mindennemű élvezeti cikk fogyasztása magas, tudományos tény. Az értelmező kéziszótárban a drog szóhoz kapcsolható szerek közül, a szám témáját adó sokoldalú haszonnövény, említésre sem méltó, a legálisan gyártott és forgalmazott pirulák mellett. A drogfogyasztás társadalmi kérdés mindenekelőtt, és mint olyan mifelénk mindenképp kényes téma. A gyógyszer-lobbi erős, a füvesek csendesek.

Diggieman koncertje a moziaulában

A szám zenei téren nem épp túl vidám, komor zongora szólam, kis sírós gitár, sima alappal. Semmi baj vele, kicsit komor kezdésnek gondoljuk, épp ezért koncepciót sejtünk.

Lángtenger - közr. Siskafinuccsi, Landi
Semmivel sem vidámabb a címadó szám. Menetelős tempó, és a himnusz. Igen a himnusz első négy sora nyitja a helyzetjelentést. Jobbára hazait, de bolygóközileg is ilyesmi a helyzet. Nem mosolygós. Teljesen reális, amit hallunk, és ez nagy baj. A kik, hogyan, s mit is tettek meg, illetve erre mi a válasza azoknak, akikkel megtették, a tömeggel, velünk, egy néppel, a nemzettel. Nagyon sokan magukra vehetnék az elhangzó súlyos vádakat, de nem fogják sem északon sem délen, mert errefelé így mennek a dolgok. Nemzeti himnuszunk sajnos most is teljesen aktuális, másfélszáz éves korában is szinte fiatalosan üde, és ez elszomorító. Ez a szám nem himnusz, eszünkbe sem jutott ilyet állítani, inkább egy induló - az igazság és a józan ész nevében. Nem kell utcára vonulni és menetelni, a gondolatoknak kéne megindulni, és a berozsdásodott kerekeket megolajozni. Tisztán látni. Respekt a tökéletes helyzetképért, a gyönyörű kétsoros igazságokért, a szókimondásért, a résztvevőknek a közreműködésért, a passzentos zenéért. Az egészért. Meghajlás.

Mit akarsz?
Lazásabb. Funkos életút-tanácsadásba csap át a téma, előtte az élet buktatóit felsorolva. Van, nem kevés, és az, hogy ki merre indul, nem kis kérdés. Értékrendek egyeztetése önmagunkkal, a hatások és tapasztalatok osztályozása, megkülönböztetni a rosszat a jótól, nagyon nehéz, pláne amikor ezerrel jönnek az infók. Márpedig jönnek. Mindazonáltal van egy ösztönünk, és ha az megbízható, nagyon nagy bajba nem kerülhetünk. Bízzunk ebben. Az alaptól nem voltunk elájulva, de a rímek és ritmika elviszik a balhét.

Az utcám - közr. Tibbah
Visszakomorodunk nem kicsit. Iparira hajazó horrorba cseppenünk zenefronton. Komor monotonul ismétlődő gyászos vonósok, túlvilági zongora, súlyos pergő, rengeteg fokozás. A mondanivaló a címből sejthetően, a gyökerekről, az otthonról, a gyerekkorról szól, a szocializálódásról, a fineszes becsületesség kialakulásáról, meg még másról is. Sok mindenről, arról, hogy most mi van épp a régi homokozó környékén, mi történik, ha elvesztjük a gyökereink, és, hogy ez mekkora baj. Valószínű nagy. Itt erről szó sincs, a gyökerek megvannak, és jó hatásokkal pumpálták fel Deegot. A szöveg céltudatos és nem túl komor, inkább heroikus, mint félelmetes, és büszke. A zene sötétsége mégis teljesen partiban van vele, talán a nem túl optimista jelent és jövőt érzékeltették velünk ilyen árnyalással. Tibbah hangja kiegészíti Balázsét tökéletesen, de ez már nem újdonság, nem hiába halhattuk őket már együtt „darálni" jó-párszor.

Sors

Diggieman koncertje a moziaulában

Enyhülünk ismét. A gyerekkor egyszerű tökéletességének méltatásával indul az életigenlő szövegű szám. Nagyon jó kis groove, tökéletesen összhangban az énekkel. Eddig ez az első igazán zenei szám. Nem mintha eddig nem lettek volna dallamok, csak itt feltűnő nagyon, hogy a témák fekszenek a szöveg alá. Mintha a sors akarná így. A föld nagyszámú lakójának elsőszámú segítsége az életben a karma, hisznek benn, hogy eleve minden el van rendelve. Mi is használjuk a sorsot, legtöbbször átkozzuk, pedig nem szabadna. Az, hogy eleve minden el van-e rendelve, nem tudhatjuk meg, legalábbis ezen a síkon. Ha igazak a keleti bölcsek tanításai miszerint, mindig minden úgy van, ahogy lennie kell, akkor minden rendben. Részünkről próbálunk azért abban is hinni, hogy azért kicsi beleszólásunk nekünk is van a történésekbe. Ez a kettő pedig nem mond ellent egymásnak. Reméljük. Jó kis szám.

Bocsáss meg - közr. Pixa
Finom jazzes gitár, visszafogott dobhangzás. Szelíd és simogató ének Pixától, bocsánatkérés a valaha imádottól, és Istentől. A sorban az érzelmek, a legbelsőbbek, és ez Balázsnál hihetetlenül meggyőző tud lenni, őszinte és hiteles, nyilvánvaló miről szól, és ez legbelső ügy. Megjegyezzük, ha valakitől így kérnek, érdemes még a legmegveszekedettebb elvét és sérelmét is átgondolnia. A szám olyan, mint amilyet a címe ígér, finoman elrebegett, hallhatóan bűnbánó, lemondóan vádaskodó. Mint az életben. Sajnáljuk, ha aktuális, reméljük nem az.

Naprakészen
Ismét a sors a főszerepben. Az emberiség egyik legnagyobb rákfenéje a birtoklásvágy. Milliók haltak meg már ez miatt, és fognak is. Sokan pedig, a többség, azért dolgozzák rommá magukat egész életükben, hogy egyáltalán lakhassanak és ehessenek. Nehéz beletörődni. Pláne ha rájövünk, hogy magunk is ebbe a csoportba tartozunk. Árakat szabnak, és elvárásokat támasztanak, mindent pénzben kifejezve, amiért dolgozni kell, lassan annyit, hogy már nem is tudjuk milyen élni. Nem akartunk, de idézünk:

Látom a fájdalmat a szemedben
Érzem a munka nyomát a kezedben
Hallom a nevetést mi elszáll a szélben
Naprakészen, minden nap résen állj!

Ez egy refrén, kitűnős, mint maga a dal is, mi köszönjük, hogy résen állsz!

Átköltenél - közr. Phat, Dipa
Egy kis bünti. A legtalálóbb fajta. A címzettektől hemzseg a világ. Meg is lettek szólítva rendesen, legyen elég annyi a tizennyolcas karika kiteendő. Az első vulgaritás talán, két szó csak, és jogos majdnem. Lényegre törő, és sokat-ígérő. Semmi jót. Az irigyeknek szól elsősorban, a féltékenyeknek, a jogtalanul ránk települni akaróknak, azoknak, akik minden szépet ígérnek, s jóból is annyit doszt, és amikor már az ujjuk köré csavartak, energiavámpírrá válnak, és kiszívják az életerőd, és ha már frankón kiszlopálták, félredobnak. Meg akik érdekeiktől vezérelve élnek, és azt hiszik mindenki ilyen. Mindegyikünk találkozott már velük, és ismer is ilyet, aki úgy gondolja nem, az gondolkodjon el. Magán. Inkább az éretlenek, mint az értetlenek. Pacsi!

Portoriko
Dancehall, az első. A mendemondák, és az új név okán, azt gondoltuk, több hasonló tempójú, és hangvitelű szám lesz, de nem is bánjuk, hogy nem így van. Nem célozni akartunk ezzel, a karibi riddimmel megtámogatott hihetetlen észosztások sorozatának remekére. Mindenki megkapja a magáét, mi is. Szarkasztikus bölcsességgel degradálódik le minden. Az mc-k közti versengéstől kezdve, a saját maga zenélési törekvésein keresztül, a hiábavaló álmodozásokig. Miért is? Jön Babylon. Mondjuk az komoly, tuti. Valami jön, minden nap, és lehet, egyik reggel felkelünk és itt lesz Ő. Babylon. Tudni fogjuk? Valaki lesz? Vagy valami? Vagy minden? Vagy csak egy pillanat és elégünk? Nem tudni, de valahogy tudni lehet, hogy várhatjuk, jönni fog. Ha szerencsénk van, a legjobb formáját mutatja majd. Az eljövetelnek, van szócsöve már, ez is kiderült. Vajon miért egyre gyanúsabb ez a koncepcióelmélet? A sorba belefér, sőt.

Diggieman koncert a moziaulában

Megcsinálom
Ismét a gyökerek, az utca, és ismét az egyedfejlődés küzdelmei. Jó hallgatni. Személyes utalások általánosítva, kitűnően vezetve a mondanivalót. Optimista mindenképp. A nem egyszerű élethelyzetek terhének cipelése megterhelő. A sajátunk pont annyira nehéz, amennyire gyengék vagyunk. Erősnek kell lenni, ez a helyzet. A gyengék elbuknak. Nem úgy, mint Spártában. Ott nem tartunk talán, és nem is fogunk. Talán. Bár Babylon jöhet úgyis akár. Kitartás és hit, ha ez megvan, az ember bármire képes, ez már nagyon sokszor bebizonyosodott. Célok lennének fulladásig, az alkalmas élettér kialakítása lehetne az első mondjuk.

Fény - közr. Gabó
Mi jöhetne, így a vége felé? A kiút. Amit megálmodunk minden nap. A fény az éjszakában, a kis távoli aprócska világító pont az alagút végén. Ez az alagút lehet akár maga a sötét világűr, és a gyémántként ragyogó pötty egy csillag. Tudjuk álmunkban minden lehetséges, még az is, hogy ez a csillag egyik nap elénk pottyan. Mint ahogy történt, a pár ével ezelőtt bemutatott Csillagpor című filmben. Egy csillagnak az a dolga hogy ragyogjon, és amikor egy csillag boldog akkor ragyog igazán, mindent elvakítóan, gyönyörűen. Ez nem mese. Keressétek, ahogy tesszük mi is! Kicsit rádióbarátnak tűnik, de ennyi simán belefér.

Elveszett gyermekek
Az utolsó a sorban. Ha mondhatunk ilyet, a legszemélyesebb hangvételű. Mind az, mégis ez a legmeghatóbb. A családot szólítja, a régi igaz barátokat, akik mindig bennünk kell éljenek. A gyermekkori, illetve a későbbi traumák megértéséről szól. Nem általánosságban, konkrétan a saját életutat osztja meg velünk. Akit az élet fiatalon megkínál, gyorsabban megérti, hogy az élet nem a „..tűzoltó leszek, s katona, vadakat terelő juhász...-, egyszerűségéről szól. A változásról, az időről, de legfőképp a boldogság kereséséről. Legalábbis kellene.

Végokosság

Nem mondhatjuk, hogy ez egy vidám album lett, ellenkezőleg túlnyomórészt sötét, és ez azért van így, mert a körülöttünk pulzáló világ is ilyen. Igyekezzünk tehát, a saját univerzumunkat jó irányba szélesíteni, nyitott szemmel járni, szavunkat felemelni a méltánytalanságok és igazságtalanságok láttán. Minden embernek egy saját világa van, igyekezzünk abban a megfelelő rendet fenntartani, a főszereplőket jól megválogatni, és a helyes úton megmaradni, és ezt propagálni amennyire tőlünk telik. Főleg, ha van, aki meghallgat bennünk, és Balázsunkat meghallgatják sokan. Felvállalt egy olyan dolgot, amit nem sokan mernek idehaza, mindenki megkapja, ami neki jár.

Diggieman koncert a moziaulában

Kiderült tehát, hogy ez egy koncept-albumnak készült, mind zene, mind mondanivaló tekintetében, a súlyos zenei témáktól a finom hangvételűekig, a lassan törtetőktől a tempósan zakatolókig. Nem térünk ki a hangzásra különösképp, mert ez az album nagyrészt nem arra van kihegyezve, szinte minden alap mástól származtatott - vannak köztük jók, vannak egészen kitűnőek, de az 'elmegy' kategóriát egyik sem múlja alul. A lényeg, azaz a vokális részek kitűnően érthetőek és jól szólnak.

Az, hogy a 12 számos kinyilatkoztatás mennyire tudatosan lett felépítve, elég a szövegekre odafigyelve figyelmesen végighallgatni. Akinek szól, megérti. A pszicho-mókusnál felvetett drog és problémaügyekben jártas hölgynek azt üzenjük, nyissa ki a szemét, és dobja ki a nyugtatós dobozát.

Bejött tehát a háromból három. Városunk és annak zeneszerető közönsége méltán lehet büszke a tavaly őszi felhozatalra. Az utóbbiak azok voltak eddig is valószínű. A politikusoknak pedig mindig van elég dolga ahhoz, hogy ne nagyon foglalkozzon értékeivel. Mint már az emberiség nagy sorsfordító kérdéseikor többször nyilvánvalóvá vált, a túlélésünk és fejlődésünk nagy csatáit a kultúra lovagjai hozták ki győztesre, a tudomány hathatós segítségével.

Részünkről evés közben jön meg az étvágy, plusz egyként írunk még, egy a városunkhoz rengeteg szállal kötődő, várpalotai zenekar, szintén tavaly ősszel megjelent albumáról - mindenki kitalálhatja kikről is van szó. Egy izgalmasnak ígérkező februári esemény kapcsán pedig, egy győri, szintén szombathely-barát emberkével riportolunk, a vizuális örömkeltők táborából. Hamarosan.

Új hozzászólás