A Bandy-lányok – Parti Nagy Lajos nosztalgia színháza

Képgaléria megtekintése2012.03.21. - 01:00 | feketecsászár - Fotók: Büki László 'Harlequin'

A Bandy-lányok – Parti Nagy Lajos nosztalgia színháza

"Hol a francban van Ica? Miért nem jön még? Mi ez? Godot-ra várva? Ica nélkül nem megy!!!" - jelenti ki a színpadon kétségbeesetten Udvaros Dorottya (Sophie) és Hernádi Judit (Angéla). Az előadás viszont észrevétlenül is megy, még, ha olykor-olykor észrevehetően döccen is egyet. Az igényes szórakoztató színház zászlóshajója, az Orlai Produkciós Iroda előadását tekinthette meg március 19-én a Sportházban szombathelyi közönség.

A történet eléggé egyszerű, pár sorban összefoglalható: a Bandy lányok körülbelül 30 év után ismét közös fellépésre vállalkoznak. A "Három Remake"-ből csak kettő érkezik meg pontosan az eldugott, térerő nélküli Choo-choo bárba, s míg arra a bizonyos Icára várnak, végigéneklik az egykori repertoárt. Először Udvaros Dorottya Sophie-ja, a kissé gátlásos énektanárnő érkezik a színpadra, majd őt nem sokkal követi a Hernádi Judit által formált lazább, ám az életben éppúgy boldogtalan Angéla. Egy kissé erőltetett, feltűnően bevezető funkciójú párbeszéd után rá is zendítenek az első számra. Innentől kezdve eléggé kiszámíthatóvá válik az előadás. Ének, szöveg, ének, szöveg. . . elvégre ez egy zenés est. (Koncert a színházban, vagy színház a koncerten?)

Hogy az előadás a harmincadik perc után is lefoglalja a nézőt, az Udvaros Dorottya és Hernádi Judit jelenségének köszönhető. Egyenrangú partnerekként rutinosan ragadják meg a közönség figyelmét és sikeresen birtokolják azt a darab nagy hányadában.

Udvaros Dorottya könnyedén alakítja az önbizalmát folyton elvesztő, majd visszanyerő,  tanítványai és a fiatalság kritikájától tartó  középkorú tanárnőt, akit már csak egy "Sanyi" vár otthon. Hernádi Judit önironikus, kissé groteszk habitusa, egyedi mozgáskultúrája - ami a színésznő médiaszerepléseiből is ismerős lehet - akarva-akaratlanul is egy  szebb napokat megélt, ugyanakkor végtelenül komikus Angélát rajzol elénk.

Az alakítások nem mélyrehatóak, ám a műfaj keretein belül hitelesek. A színésznők tehát a maguk módján beleadnak apait-anyait, de sajnos a sok átkötő rész így is érdektelen csacsogássá válik, arra hivatva, hogy elég idő maradjon az átöltözésre. Mert öltözködés, az van! A zenés számok nagy részét különböző ruhákban adják elő. Véleményem szerint elég lenne pár jelzésértékű kellék, a hetedik ruha is már csak abban erősít meg, hogy mindkét színésznő máig remek formában van. Hangi adottságaik eleve megvannak, bravúrosan énekelnek, táncolnak. Mégis a számok többsége alatt hiányérzete támad a nézőnek. 

A Parti Nagy Lajos által írt, nyelvi leleményekben gazdag szöveg hol rásegít, hol hátráltat a dalok megértésében, a koreográfia pedig sokszor kidolgozatlan, inkább rögtönzésnek tűnik. S habár feltűnik egy-egy kifejezetten fülbemászó, karakteres szám is, a dalok túlságosan egyneműek. A rendező, Ascher Tamás  nevétől az ember valami nagy volumenű dologra számít, ám jelen esetben csalódni kell: rendezői szándéka szinte észrevehetetlen.

Így marad a két színésznő, akik profizmusukat bevetve mégis elviszik a hátukon az előadást. 90 perc eltelte után a közönség pedig lelkesen tapsol, majd dudorászva elindul hazafelé: "Szinszirli "


A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás