A hét végén zárul a felsőőrsi Snétberger-központban az első évfolyam. A tanítványok kilépnek a nagyközönség elé, méghozzá egy jótékonysági koncerten a Művészetek Palotájában. Megmutatják, amire születtek, és amire neves tanáraik okították őket.
    
Puha, befogadó "bölcső"
    
Beszélgetésünkkor azonban még itt vannak a Balaton-parton, a Snétberger Ferenc által megálmodott puha, befogadó "bölcsőben", amelyben nőhet, növekedhet tehetségük, hogy aztán kiáramoljon a világba. Legalábbis a világhírű gitáros szándéka szerint. Berlinben, amikor a hátrányos helyzetű cigány gyerekekkel foglalkozott, tudatosult benne, hogy ezt Magyarországon is szeretné megcsinálni: magyar, hátrányos helyzetű, tehetséges cigány gyerekeket tanítani. Ötletéhez támogatókat talált. Összegyűjtötte az ország minden részéről a tehetséggel megáldott gyerekeket, pályázati és támogatói forrásokból átépíttette a felsőőrsi régi úttörőtábort, és tavaly nyár óta bentlakással, teljes ellátással 12 hetes képzést nyújt az általa életre hívott központban hatvan fiatalnak. Közülük a legifjabb 12 éves, az átlagos életkor az első évfolyamon 17 év.

A fákkal szegélyezett völgyben megbúvó központ idilli zöld környezetben fekszik, az épület a nemrégiben megmunkált fa illatát árasztja.

A diákok korán kelnek, reggeli után, nyolckor kezdődik a tanítás. Délelőtt csoportos foglalkozások vannak: informatika, marketing és anyanyelvű angoltanárral angol óra. Utána hallásgyakorlat, jazzelmélet jön. Amint végeznek, az egyórás egyéni foglalkozások következnek. Ebéd után folytatódnak a zenekari vagy egyéni órák, egészen estig. Vacsora után este tízig nyitva van a gyakorló, ahová be vannak osztva az együttesek. Soha nem üres.

Akinek nincs tele az órarendje, az animátorok által szervezett igen népszerű programokba kapcsolódnak be: különböző játékokba, vetélkedőkbe. Esténként a klasszikus és jazzkoncerteket adnak a diákok - merthogy a központban egyelőre ez a két fő zenei irányzat a meghatározó.

Az órarend nem véletlenül tartalmaz a zenei tantárgyakon kívül mást is. A szándék az, hogy a fiatalok olyan tudást is szerezzenek, amellyel az életben "el tudják adni" magukat, vagyis olyan gyakorlati útmutatót is kapnak, amellyel jobban boldogulnak a mindennapokban. A külföldi ösztöndíjak, fellépések elképzelhetetlenek angol nyelvtudás nélkül, informatikai képzettség híján pedig nem képesek a hangi megjelenítésre (vágás, klipkészítés, feltöltés).

    
A zene a közös nyelv
    
Tóth Andrea a program egyik mentora az elejétől fogva ott áll a gyerekek mellett. Szó szerint, mert nem csak akkor "fogja" a kezüket és szervezi életüket, amikor a központban tartózkodnak, hanem amikor azon kívül van szükség a segítségre.
- Emlékszik az első napra? - kérdem, mire gondolkodás nélkül rávágja: - Persze! Csodálatos volt! A diákok nem egyedül érkeztek, hanem családjaikkal, tehát mintegy háromszáz fő tolongott a völgyben.

Tájékoztatása szerint az együttlétek családiasak, nem is lehet másként. A képzések között (ősszel és tavasszal három, nyáron hat hétig) a mentorok segítik a fiatalokat a pályájukon. Közvetítenek a hagyományos iskola és a központ között, illetve a család és a képzési hely között, koordinálják, hogy az alapképzésből kimaradó részeket megfelelően pótolják a Snétberger-tanítványok.

- Ha elmondom, hogy hátrányos helyzetűeken, főként roma fiatalokon és családjaikon segítek, akkor sokan azt mondják: az lehetetlen. Én azt mondom nekik: egyáltalán nem az. Sőt. De a többségi társadalom - legalábbis, akikkel én a munkám kapcsán találkozom - általánosítva negatív véleménnyel vannak a cigányokról, vagy romákról - ki, hogyan fogalmaz. Elítélik őket, mielőtt megismernék őket, esélyt adnának nekik. Első pillantásra már megszületik az elutasítás, úgy, hogy azt sem tudják pontosan, mit utasítanak el. Nem könnyű ma Magyarországon ebbe a helyzetbe születni... - hangsúlyozza Tóth Andrea. - Nem nehéz a dolgom - folytatja a csupa mosoly mentor, - én ajánlok valamit, és ha a kiválasztott élni tud a lehetőséggel, és teszi, amit kell, akkor előre tudunk lépni.

A szociálpedagógus fontosnak tartja, hogy a cigányokat elutasítók megértsék: ők ugyanolyan fiatalok, ugyanazokkal az adottságokkal, problémákkal, mint a többi hasonló korú, más identitású fiatal. Ugyanúgy éreznek bizonyos korban, ugyanúgy kamaszodnak, lesznek szerelmesek, jókedvűek, dühösek, mint mások ebben a korosztályban. Csak több kihívással és elutasítással kell szembenézniük, amit nem a családból, hanem kívülről kapnak.

- A központ elfogadja őket úgy, ahogy vannak - magyarázza. - Nem akarjuk őket egy képre formálni, beleterelni őket átlagba, hanem mindenkiben meglátjuk a saját értéket, amiért ide született, és ami a dolga. Közös nyelvünk a zene, de együttlétünk az elfogadásról és a szeretetről szól.
    
Feszes tempó    
    
Pártfogoltjai kissé elfogódottan válaszolgatnak a kérdésekre. Vadászi Vivien az Egressy Béni zeneművészeti szakközépiskolába jár Csepelen, hegedül, 22 éves. A zenélés a családjukban apai ágon hagyomány, a nagyapja, apja is prímás volt, a bátyja is zenei pályára került. A főiskola elvégzése után úgy tervezi, hogy külföldre megy. A központban kapott képzést azért tartja fontosnak, mert hazai és nemzetközi szinten elismert tanárok oktatták. Reméli, hogy kamatozó kapcsolatokat alakított ki a neves oktatókkal és az ígéretes diáktársakkal is. Az élet a központban kemény - ismeri el -, feszes a tempó, de minden a zenéről szól, ami könnyebbé teszi a nehézségeket is.

Fehér Elemér Gödöllőn él, 20 éves, szintén az Egressy Béni szakközépiskola növendéke. Egyike a legtehetségesebb Snétberger-tanítványoknak, de a kommunikáció nem könnyű vele. Testtartása csupa kihívás és elutasítás egyszerre, miközben - szinte túlzottan - udvariasan válaszol a kérdésekre. Szavai szerint a központban "fantasztikusan" érzi magát, hiszen "ekkora tehetségekkel, zeneértő szakemberekkel muzsikálhatunk együtt, tanulhatunk tőlük". Minden tanártól tanul - mondja, és sorolja hosszan a művészeket: Paolo Vinaccia, Tony Lakatos vagy Roby Lakatos, László Attila, Lukács Miklós, Farkas Rózsa, Oláh Tzumó Árpád, Lamm Dávid, Rozsnyói Péter, Barcza Horváth József, Mohay András, ifj. Balázs János, Lakatos György.

Az ifjú klarinétos fontosnak tartja, hogy nemcsak zenei területen fejlődhetnek, hanem más, a sikeres élethez elengedhetetlen témákban is, mint az informatika, a marketing vagy éppen a demokrácia. Közelebb kerülnek ezek által a napi történésekhez, az - ahogy ő fogalmaz - aktuálpolitikához, a romapolitikához.

Egyetemen képzeli további pályáját, "akár itt, Magyarországon, de jobban örülnék, ha külföldön." A miértre egyszerű a válasz: tágabbak a lehetőségek, és "szeretnék tovább lépni a dolgokon, és több mindent megismeri." A cél valamelyik németországi, esetleg ausztriai egyetem. (Később tudom meg, hogy ezekre igen jó eséllyel pályázik, sőt túl is van a sikeres meghallgatásokon.)

Palásti Gergő 20 éves, fagottozik, és a Pécsi Tudományegyetemen tanul, művészeti karon a második évfolyamon, jövőre diplomázik. Azután van még két éve, amit "nem biztos, hogy Pécsen szeretnék elvégezni, hanem Pesten, vagy inkább valahol külföldön." Hat éve ugyanis ugyanannál a tanárnál tanul, szeretne egy kis kitekintést a nemzetközi zenei életre - indokolja szándékát. A Snétberger-központban nagyon jó a társaság és nagy nevektől tanulhatnak, zenélhetnek együtt - meséli -, amit innen kikerülve is kamatoztathatnak. Még egy-egy tanári koncertből is sokat tanulhatnak. Gergőék négyen testvérek, mindannyian felvételt nyertek a központba. Máté gitáros, Zsófi pedig fuvolás. A másik öccse, aki csellózik, éppen nincs a központban, mert az iskolája nem engedte el.
    
Érzem, hogy a gyerekeknek szükségük van rám
    
- Nem is tudom, hogy dolgozom fel a gyerekek hiányát - vallja be egy kicsit zavarban a névadó Snétberger Ferenc, aki boldog, hogy ötlete valóra válhatott, sőt az eredeti elképzeléseket is felülmúlta a gyakorlat. Ő maga is tanít a központban, számos barátságot kötött a kurzus alatt. Elismeréssel szól a diákok tehetségéről és tudásvágyáról.

- Amikor nekifogtunk, egyszerű gitáriskolát gondoltam, és ez lett belőle - mutat a valóban impozáns épületegyüttesre, de igazából nem is az új épületeknek örül, hanem annak, hogy hatvan gyerek bentlakással, teljes ellátással lehet itt.

A világhírű gitáros arról is beszél, hogy vannak kimagasló tehetségek a központban - de vannak olyanok is, akik nem kiugróan tehetségesek, mégis ott lenne a helyük. Az idei meghallgatások év elején zajlottak, tíz helyszínen százhatvan gyereket hallgattak meg, ebből választottak ki körülbelül harmincat, ők csatlakoznak azokhoz a nyáron, akik még maradhatnak a központban.

Szeretné lecsökkenteni a korhatárt 20 év alá, mert tapasztalata szerint húszéves kor után már nehéz alakítani a fiatalokat. Az igazán nagy tehetségeket már kiválasztotta az első évfolyamból - jegyzi meg a mester -, és ahol csak teheti, bemutatja őket, közösen lép fel velük. A következő nagy álma, hogy az itteni diákokból kamarazenekart alapít, és együtt turnézik velük.

Egyéni karrierjéről elárulja, hogy a "kisebb" fellépéseket már nem vállalja el, viszont a nagy fesztiválokon ott van, "hiszen ha nem játszom, nem tudom itt csinálni ezt az egészet, ezért fontosak a fellépések. A sok utazás igénybe vesz, fáraszt, de érzem, hogy a gyerekeknek szükségük van rám."

- Ha itt vagyok, azt mondom, megyek haza Berlinbe, ha ott vagyok, azt mondom, hazamegyek Magyarországra. Két otthonom van - válaszolja nevetve a hazatelepülést firtató kérdésre.

A Snétberger Zenei Tehetség Központ korszerű épületegyüttese a korábbi felsőőrsi diáktábor területén kapott helyet. A beruházáshoz a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2,7 millió euróval, a magyar állam félmillió euróval járult hozzá, a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) pedig jelentős anyagi és szakmai segítséget nyújt a központ működéséhez. A szakmai program megvalósítását az Európai Szociális Alap is támogatja.

Az intézet működtetését a 2011. évi nyitást követően a Camp Europe Felsőörs Oktatási Közhasznú Nonprofit Kft. vállalta. A gyerekek számára az évi 12 hetes oktatás ingyenes.

(Fotóink a tavalyi Kapolcsi Napokon készültek)