Kevés nyugodt percünk lesz a film nézése alatt. A film sztorija annak a Hubert Shelbynek a műve, aki Az Utolsó Kijárat Brooklyn Felé című sokkoló regényt írta, amiből 1989-ben elkészült az azonos című filmváltozat. A Rekviem rendezője, Darren Aronofsky.

A Rekviem négy ember sorsát követi figyelemmel, olyan négy emberét, akik mind valamilyen álmot kergetnek, és ezzel együtt mindnyájan valamilyen szer hatása alatt élnek. Harry Goldfarb és barátja Tyrone egyetlen pénzszerzési lehetősége, hogy rendszeresen eladja anyja tévéjét, akinek a TV nézés élete egyetlen értelme, és legfőbb szórakozása. A pénzen vesznek heroint, azt szintén eladják, a különbözetből pedig megteremtik a legális üzlet alapjait. Harry a barátnőjével, a gyönyörű és okos Marionnal él együtt. A kapcsolatukat olyan felhőtlennek és boldognak mutatja be a film eleje, hogy ezzel szemben már minden apró változás is éles kontrasztként fog feltűnni a későbbiekben. A fiatalok megosztják egymással a legbensőbb gondolataikat is, nagyon mélyen bíznak a másikban és önmagukban is, Harry pedig azt tervezi, hogy a drog-pénzből egy butikot fog nyitni Marionnak, aki fantasztikus ruhákat tervez. Kettejük boldogságában van még egy háttérszál is, amit egy visszatérő, gyors vágásokkal bemutatott képsor fog jelölni: ez a heroin, amit mindketten használnak. A tervek és az ambíciók, azonban hamarosan belevesznek a heroin függőség vízióiba.
Harry édesanyja, Sara is egy más világról álmodik. Aztán egyszer csak váratlanul meghívják egy tv-showba szerepelni, ami gyökerestől felforgatja az addigi nyugis napjait. Mindent megtesz azért, hogy népszerű legyen kedvenc TV show-jába. Úgy érzi, ezt egyetlen úton érheti el, ha lefogy, és így fel tudja venni a "piros ruhát". Az egyetlen ruhát, amelyben megjelenhet a TV képernyőjén. Fanatikus fogyókúrába kezd, egy gyógyszer segítségével, melyet orvosa írt fel neki. A gyógyszer kezdetben fantasztikus hatással van Sara-ra. Fogyni kezd, feltöltődik, teli lesz energiával. Aztán elkezdődnek a hallucinációk... Az orvos által felírt gyógyszer gyakorlatilag ugyan olyan kemény drog, mint a heroin.
A Rekviem egy álomért nagy képzelőerővel mutatja be az ember belső mélységeit, próbálkozásait a kapcsolatteremtésre, erőfeszítéseit, hogy szeretni tudjon, és hogy őt is szeressék. A film egy példázat a boldogságról, amely beragyogja az ember életét, mikor megtaláljuk, és tragédiákat okoz, mikor elveszítjük. Sara, Harry, Marion és Tyrone is a maga eszközeivel valamilyen 'örökké tartó boldogság' állapotába szeretne eljutni. Különböző dolgokról álmodoznak. Ezek kivétel nélkül mindennapi vágyak: gazdagság, siker, ismertség, hírnév, biztonság, szerelem.
A filmben mindenki megpróbálja valamivel enyhíteni a kínjait. Így használja ki-ki a szerelmet, a kávét, a csokoládét, kábítószert vagy éppen tévénézést. Persze a fontos az, hogy mi okozza a kínokat és nem az, hogy mivel próbálják csillapítani azokat. Ezek a káros szenvedélyek mind ugyanúgy működnek. Az emberek, akik élnek ezekkel a szerekkel azt hiszik, hogy így majd sikerül betölteniük a bennük tátongó űrt. "Minden figurában hihetetlenül nagy a sóvárgás, mindenki vágyakozik valaki után. A film azt a kérdést teszi fel, hogyan lesznek képesek ezek az emberek elérni a céljukat, ha nem az egészséges utat választják. Hová jutnak így? Mindenki kapcsolatot akar teremteni a másikkal és a tragédia az, hogy ez nem sikerül nekik. Így aztán szüntelenül magányosak és szenvednek egymás hiányától." A film vége felé tetőzik a feszültség, a fiúknak és Marionnak kemény elvonási tüneteik vannak, amit Marion-ék szerelme sem bír ki, az álomvilágból már csak a percnyi túlélésért folytatott harc marad, és akkor még nem beszéltünk a történet legvégéről.

Az utolsó 3-4 perc a film legsúlyosabb része, mert olyan kíméletlenül mutatja be szereplőinek elkárhozását, hogy azt ép ésszel végignézni alig lehet. A 3 vagy 4 perc során kb. 170 darab vágás van. Párhuzamos montázzsal, és iszonyú gyors vágásokkal látjuk a négy szereplő lesüllyedését. Mikor a feszültség fokozódik, a vágások is gyorsabbak lesznek. A rendező ezt a vágást hip-hop vágásnak nevezi, mivel ez a technika a 80-as évek hip-hop kultúrájából táplálkozik, aminek lényege a gyors, kapkodó és részekből összeillesztett kép. Nagyon jól illik ez a technika a kábítószeresek bemutatásához . Ráadásul a hip-hop vágás ismétlődő jellege is erősíti az egészet, kifejezi azt a megszállottság-szerű állapotot, amit a káros szenvedélyek okoznak. A Rekviem egy álomért iszonyatos mennyiségű képet pörget végig szemünk előtt egyre nagyobb sebességgel. A félre siklott vonat kerekeinek zakatolását az ütközés előtti pillanatokban, de ezek a pillanatok napok, hetek, vagy évek is lehetnek a belül utazók számára.
És közben egyre lejjebb zuhanunk. A rendező hajmeresztő pontossággal mutatja be, meddig, milyen mélyre képes süllyedni az ember és mennyire elhagyatott tud, lenni a bajban. A valóságból való kilátástalan menekülési kísérletek következtében precízen berendezett lakások válnak csatatérré, álmok törnek darabokra, életek mennek örökre tönkre. A börtön a legkevesebb, egy kar amputálása, egy szerelem összeomlása, a prostitúció legmegalázóbb formája, és az elmeháborodás az, amivel fizetni kell. A függés folyamata pedig az út, ami fokozatosan ide vezet.

Filmünk játszódhat a hetvenes években vagy manapság, Coney Islandban vagy más városban. A filmnek van egy középpontja, ahol a szép kezdetek átfordulnak nagyon rosszba, ez az a jelenet, amikor a heroinfüggő Harry meglátogatja anyját az egyik nap, és ekkor veszi észre Sarán azokat a tüneteket (fogcsikorgatás és ideges arcmozgás), amiket már jól ismer a saját életéből, a speed hatását. Ez a pár perc nagyon komoly hatást tud tenni a nézőkre, mert Harry nem tud semmit sem tenni a saját és az anyja üggősége ellen, és az ezekben a dolgokban járatos fiú tehetetlenül nézi, ahogy az ő világának a rossz oldala eléri az anyját is. Ekkor már érezzük, hogy a dolgok ebben a felállásban már nem futhatnak heppiendbe. A rendező nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne csak a "hagyományos" kábítószerek hatásától rettenjenek meg a nézők, hanem gondoljanak az olyan új "szerekre" is, mint például a televízió.
Harry, Marion és Tyrone egyre gyakrabban nyúlnak a tű után. Fiatalok mégis valami megállíthatatlan zuhanás részeseivé válnak. Az örök boldogság után sóvárognak, melyet nem tesz tönkre hétköznapi cselekvések csikorgó kényszere. Ebben a történetben ez már nem sikerülhet, hiszen hősei képtelenek önmagukat megtartani, állandóan valami pótszerbe kapaszkodnak.
A párhuzamos sorsok egymáshoz fűződnek. Ellen Burstyn, a televízió- és fogyasztótabletta-függő anya a magány és a szeretet legmélyebb rétegeit varázsolja elő. A másik szálon fia, annak barátja és szerelme az álmok világából észrevétlenül lép át a heroinszenvedély rémálomvilágába.
A rendező hatásosan mondja hőseiről: „egyetlen elvétett lépés, s valamennyien olyan ösvényre tértek, amely egyre távolodik az álmok irányától, és végül szakadékban ér véget!"

A filmet talán a brutális szóval lehetne a legérzékletesebben kifejezni. Brutális abban az értelemben, ahogy egy ember saját szenvedélyének rabjaként vergődik a mindennapokban, a tévé bűvöletében, és a divat sodrásában. Brutális, ahogy egy nagy jövő előtt álló fiatal pár a pillanatnyi örömöknek élve süllyed egyre mélyebbre az adósságokban és a drogokban. Ahogy álmaik szép lassan semmivé foszlanak, szerelmük, és elveik haszontalan, szemétbe kerülő tárgyakká válnak. A négy ember sorsát bemutató film legnagyobb erénye a realitásban és a közvetlenségben rejlik.
Magányos, szenvedélybeteg, pontosabban drogfüggő hőseinek történeteit úgy viszi el a tökéletes és szörnyű széthullásig, hogy közben maga a film, mint ábrázolási eszköz, a majdnem szokványos történet megjelenítéstől szintén eljut a teljes szétrombolódásig. A történetnek már csak törmeléke van, ahogy a sorsok is rémálom darabokká omlanak szét.
Hőseink rendkívül súlyos végzetet teljesítenek be. A végzetes bűn, amiért ilyen rettenetes módon fizetni kell, nem a drogok használatának fizikai aktusa, mint bűnnek ítélt cselekedet, hanem a függőség lelki aktusa. A függő nem más, mint a fogyasztó. A "márkahűség" a fogyasztó függésének legszebb példája. Hátunkon végigfut a hideg borzalom, hogy egy semmiből jövő telefonhívás lelkes hangú ígérete elég volt ahhoz, hogy egy normális asszony rövid úton elektrosokk-kezelésen végezze. Ok: csakis a fogyasztás, csak a függés. A Rekviem igazi katasztrófája, hogy miközben végzetesen leleplezi és elítéli életünket, nem kínál helyette élhető variációkat.
Nagyon hatásos film a Rekviem egy álomért. Tökéletes szereplőválasztás/irányítás, mellbevágó forgatókönyv, briliáns rendezés, csodálatos vizuális világ, a zene és a képek tökéletes összhangja. Ezt a filmet mindenkinek meg kell néznie. Földhöz vág, letaglóz, megtisztít. A 4 főszereplőért szól a gyászmise, a rekviem, három tételben: nyár - ősz - tél. Tavasz, az nincs. Lenyűgöző celluloid gyászmise a kallódó emberekről, kik helyüket keresve az elfoglalt világban olykor egymásra találnak, majd később végleg elvesztik egymást.
A Rekviem egy álomért maga a vászonra (rém) álmodott heroin-csík: külsőre lenyűgöző, lélegzetelállító kalandtúra, hullámvasút-utazás, miközben belülről egy beteg, ócska és soha véget nem érő lidércnyomás.

"Ez egy tanulságos történet, amely arra figyelmeztet bennünket, hogy milyen csapdát jelenthetnek azok a vágyálmok, amelyeket csak azért teremtünk magunknak, hogy létrehozzuk a boldogság illúzióját."