A könyv és a film valós történetet beszél el, melyben Szabó Magda életének megrendítően szép epizódja elevenedik meg. Az írónő Szeredás Emerenc alakján keresztül vall az emberi értékekről: a magányról, az eltitkolt lelki sebekről, a szabadságról, a szeretetről, a bűnről és a megbocsátásról.

A történet

A regény és a film központi témája a két női főszerelő - Emerenc, a bejárónő, és Magda, az írónő - közötti kapcsolat kialakulása és elmélyülése. Kezdetben mindketten gyanakodva, távolról szemlélik egymást, olykor szenvedélyes összetűzésbe keverednek, de életük legnehezebb és legmagányosabb pillanataiban nyilvánvalóvá válik számukra az egymás iránt érzett különös szeretet és aggodalom. Amikor az írónő férje életveszélyes műtéten esik át, Emerenc az asszony mellé áll, s a maga rideg, ám figyelmes és gondoskodó módján segíti át a nehéz időszakon, egyúttal meg is nyílik a számára. Emerenc elmeséli azt a gyermekkori traumát, amikor ikertestvéreivel szökni akart otthonról a szegénység és a tehetetlen édesanyjuk elől, ám a két kisgyermeket pillanatokra magára hagyta, s ez alatt agyonsújtotta mindkettőt a villám, majd az édesanyjuk öngyilkos lett. Ez a momentum tette Emerencet örökös gondoskodóvá.

Az írónő és a bejárónő egyre közelibb kapcsolatát egy közösen gondozott kutya fűzi még szorosabbra, olyannyira, hogy a házvezetőnő bizalmába fogadja az írónőt: beszámol neki életéről, szerelméről. Legféltettebb titkát, mintegy testamentumként, rábízza a Magdára: a látogatók elől szigorúan elzárt lakásban Emerenc kilenc macskát tart. Halála után nem akarja, hogy szélnek eresszék a szobához szokott állatokat, ezért azt kéri, orvos ölje meg őket kíméletesen. Amikor azonban Emerenc súlyosan megbetegszik, s hetek óta nem nyit ajtót senkinek, az írónő Emerenc akarata ellenére egy lakatossal és egy orvossal behatol a lakásába. A betolakodókat elképzelhetetlen bűz és kosz fogadja, s míg az írónő tévéfelvételre siet, a súlyos beteg asszonyt kórházba szállítják, a lakást pedig fertőtlenítik. Ezt Emerenc árulásnak tekinti, s ezzel nem csupán a két nő kapcsolata bomlik fel végzetesen, de a házvezetőnő belehal abba, hogy a titokban felépített, intim kis világát épp a bizalmasává tett írónő szolgáltatta ki a pusztításnak. Kettejük viszonyának legdrámaibb pillanata, amikor Magda átvenni készül a legrangosabb művészeti elismerést, a Kossuth-díjat: majdhogynem Emerenc kórházi ágyától indul az ünnepségre, s az öregasszonyt úgy hagyja magára, hogy nem tudhatja bizonyosan, látja-e még élve. Erre a döntésére az írónő hosszú évekkel később is iszonyodva tekint vissza.

Valós és fikció, párhuzamok és különbségek 

Szabó Magdát olvasva mindig az a gondolat motoszkálhat fejünkben, hogy a nagyon egyszerű, érthető, hétköznapi történetek, amelyeket papírra vet, és amelyekről úgy vall, mintha megtörténtek volna vele - pontosan úgy, ahogy leírja -, mennyiben a fantázia szüleményei. Ha elgondolkodunk ezen, arra a következtetésre juthatunk, hogy éppen abban rejlik Szabó Magda zsenialitása, hogy el tudja fogadtatni velünk, ő csak közvetítője az eseményeknek.

Pedig minden egyes témája nagyon is kidolgozott és kitalált. Természetesen nem nélkülözi a valóságnak néhány elemét "Az ajtó" sem, főszereplője például valós személy, aki az írónőnek segített a háztartási munkák elvégzésében.

Szeredás Emerenc alakjának megformálásánál azonban olyan tulajdonságok kerülnek a felszínre, amelyek korábbi művek szereplőinek is sajátossága. Gondoljunk csak Vitay Georgina magányosságára az „Abigél" című regényből, vagy Jablonczay Lenke szeretet iránti vágyára a „Régimódi történetből".

Nagyon érdekes párhuzam figyelhető meg a két női főszereplő - az írónő és Emerenc - személyiségének különbözőségén, akik mintegy ellentétei egymásnak (Emerenc a dolgos, ügyes, kétkezi munkát végző, rendszerető, pedáns asszony, és a kissé ügyetlen, rendetlen, szellemi munkát végző írónő), és ugyanez a motívum jelenik meg későbbi regényében, a „Für Elis"-ben is. Ez utóbbi műben a külső személyiségjegyekben is eltérnek a szereplők: Cili a szőkehajú, kékszemű, bájos kislány, aki gyönyörűen zongorázik, és Magda a barna hajú, barna szemű kislány, aki gyermekként is az irodalom sajátos világában él. Az az érzésünk, mintha a szereplőtársak (Emerenc és Cili) azokat a tulajdonságokat testesítenék meg, amelyek az írónőből hiányoznak.

A filmben Emerenc szerepében az Oscar-díjas Helen Mirren-t (A királynő), Magda, az írónő szerepében Martina Gedeck-et (A mások élete) láthatjuk. A két színésznő alakítása óriási élmény volt a mozilátogatók számára. Mirren szúrós, szigorú tekintete, amely csak néha válik barátságossá - általában a nehéz pillanatokban -, és Gedeck barátságos barna szemei, amelyek pedig mindig mosolyt, vidámságot sugároznak, ritkán dermednek fagyossá.

A mozdulatok időtartama is utal a két szereplő közötti különbségre: míg Mirren legjellemzőbb tevékenysége a seprés, amelyet gyors és határozott mozdulatokkal végez, addig Gedeckt az írógép billentyűinek leütését lassan, elgondolkodva, bizonytalanul teszi.

Kérdezz-felelek Szabó Istvánnal

Egy néző kérdésére, miszerint miért éppen ezeket a színésznőket választotta a rendező főszereplőnek, Szabó István azt válaszolta, hogy Emerencet Szabó Magda királynőnek nevezi a regényben, sugárzó, határozott személyisége miatt. Olyan színésznőt kellett erre a szerepre keresni, aki hatni tud másokra, akinek megjelenése mágnesként vonzza a néző tekintetét, akiben rengeteg erő van. Ekkor egy pillanatra beugrott a Királynő című film több jelenete: a miniszterelnök fogadásakor Mirren elnéző, megbocsátó tekintete, vagy az elejtett szarvas csodálatát kifejező arc. Az arc, az élő, emberi arc az, amelyre Szabó István szerint visszaemlékezünk egy-egy film kapcsán. A film ugyanis arcokat mutat meg, de nem úgy, mint a képzőművészet. A filmen látjuk, ahogy az arcon megszületik, elhal, átváltozik egy-egy érzelem. Az arcon megjelenő érzelmek azért fontosak nekünk, mert az adott korszak jellemző vonásait tükrözik. Példákat is hozott Szabó István az egyes korszakra jellemző érzelmek és a hozzájuk kapcsolódó (színész)nőideálokra. Így az 1940-es évek uniformizálása ellenére az önállóságát megőrző nő példaképeként Greta Garbót említette, a második világháború idején a veszélyt tükröző Marlene Dietrich-et, a háború utáni érzésekkel és érzelmekkel teli hús-vér asszonyt pedig Marilyn Monroe személyesítette meg. A nők egyenjogúságáért és a békéért harcoló fiatal lányok jelképe Jane Fonda lett.

Arra a kérdésre, hogy korunkban miért nincs ikonikus színésznő, aki kifejezné a női érzést, életfilozófiát, korszellemet, Szabó István azt válaszolta, hogy a nők társadalomban betöltött szerepe összezavarodott, a családban és a munkában betöltött szerepek megváltoztak és nem teljesen letisztultak.

A film készítésének kulisszatitkai közül is elárult néhányat a rendező. Szabó István Mándy Iván írót idézte, aki azt mondta, hogy a legnehezebb az írói munkában az, hogy a leírt történetből a felesleges részeket ki kell húzni. Ez a filmnél a vágás, a „kész" filmből el kell távolítani egyes dolgokat, ki kell húzni, el kell búcsúzni tőle. És valahol ez a legnehezebb, meghúzni egy alkotást.

Példaként említette, hogy a könyv befejező részében az áll, hogy az Emerenctől örökölt bútordarabokat az írónő megérintette, és azok összeroskadtak és por lett belőlük, mivel a szú kikezdte azokat. Ezt a jelenetet számítógépes technika segítségével készítették el. Amikor a rendező bemutatta a színészeknek a kész jelenetet, látta az arcukon, hogy nem találták odaillőnek, így ki is maradt a filmből.

Az egyes jeleneteket többször is fel kellett venni, avatott be bennünket egy másik titokba Szabó István. Erre azért van szükség, mert a jelenetet ugyan előre megtervezik, de fontos, hogy „átjárja az élet", megszülessen a spontaneitás, az „egyszer az életben" érzése.

Érdekességként a rendező elmondta azt is, hogy a könyv nagy sikert aratott a nemzetközi könyvpiacon, 34 nyelvre fordították le.

Amikor Beatrix, holland királynő 1996-ban Magyarországra látogatott és megkérdezték tőle, hogy a hivatalos programon kívül mit szeretne megtekinteni, azt válaszolta: azt a helyet, ahol Emerenc lakott.

Hiányérzetünk mindössze abból adódhat - összevetve a film és a regény tartalmát -, hogy a filmben nem jelenik meg a regény nyitófejezetében az olvasó előtt feltáruló ajtó. A regényben ugyanis az elbeszélő álmában egy kapu előtt áll, amelyet kinyitni csak neki áll hatalmában, hogy a szeretteihez megérkezhessen a segítség, ám a zárat nem tudja kinyitni. Az ajtó története tulajdonképpen ennek a metaforának példázatszerű meséje. Az ajtó metaforája a szeretet kapuját jelenti, a szeretetre való képességet, amelynek kulcsát Emerenc hiába nyújtotta az írónő felé. Ennek a kudarcnak a megrendítő belátásáról tanúskodik Az ajtó.

Mindazok, akik ellátogattak a Savaria Filmszínházba, nagyszerű élménnyel lettek gazdagabbak, igazi művészfilmet láthattak. Köszönet és gratuláció az alkotóknak a filmélményért és a jó hangulatú estéért!

A filmet jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki szereti az igényes alkotásokat! Megtekintésére egész májusban alkalom nyílik, hisz a filmet az AGORA- Savaria Filmszínház a következő hónapban is műsoron tartja.