Az erőd veled van! – a MEDIAWAVE 2012 utolsó két napja
Képgaléria megtekintése2012.05.02. - 13:40 | Büki László 'Harlequin', Takács Lilla - Fotók: Büki László
Jazz minden mennyiségben és beszélgetés James Blood Ulmer-rel – ez volt a vasárnapi ’WAVE-evangélium, hétfőre pedig egy igazi mérai lakodalom, néptánc, májusfa állítás és táncház akadt a horgunkra.
HIRDETÉS
A MEDIAWAVE utolsó két napja is bőséggel osztogatta „fonott kosarából" az összművészeti fesztivál kultúrkincseit. Abból a fonott kosárból, amibe minden kiemelt esemény előtt a fesztivállátogatók helyezhettek el apróságokat, adományokat, szívükhöz nőtt, de a közösségi összetartozás ereje és a kultúra előtti főhajtás által felülírt ereklyéket.
Örömteli volt látni, hogy jóformán minden koncert teltházzal futott, a szervezők okosan építették fel a napi programfolyamot: hasonló jellegű esemény nem vált konkurensévé s egyben közönségmegosztójává a másiknak.
A vasárnapi programsorból kiemelkedik - egyben a fesztivál talán legnagyobb húzóneve - a James Blood Ulmer-rel folytatott beszélgetés. A délutáni disputában a hetvenedik életévében járó gitárnagymester vallott szűkebb-tágabb környezetéről, és a zenéjét alakító világnézetéről. Elsőként arról az Ornette Coleman által kialakított stílusról faggattuk, melynek követőjeként csatornának tekinti magát, melyen keresztül áramlik a zene. A stílus a harmónia és a melódia összevonásából keletkezett, és harmolódikus zenének nevezik. Iskolában nem tanulható, természetből fakadó, saját zenéről van szó, melynek még nincsenek lefektetve a szilárd keretei. A blues nagykövete elmondta, hogy céljai közt szerepel ennek igazi rangra emelése, és habár a fekete hagyományokból építkezik, véleménye szerint a világ minden nyelvén és kultúrájában kifejezhető. Arra a kérdésre, hogy szerinte „friss hajtásra" képes-e ez az egyébként is rétegzeneként számontartott stílus a jazz szerteágazó életfáján belül, elmondta, hogy szerinte ez az első igazán szabad zene, és az embernek szabadnak kell lennie. Erre egyébként véleménye szerint az európai közönség nagyobb hajlandóságot mutat, kevésbé rendelkezik elvárásokkal, nyitottabb, mint e stílus tengerentúli kedvelői. Közönségkérdésre válaszolva azt is megtudtuk, hogy a nevében a „vér" jelző, egyszerűen egy gyermekkori bemutatkozásból származik, miszerint ő az édesapja, James vére.
Ezen a napon a honi jazz Mekkájává avanzsált a Monostori Erőd Ékes Terme - délután öttől éjjelig szólt a hol meditatív, hol táncolható ritmusfolyam.
Akik hadilábon állnak a jazz impovizatív hangfolyamaival, legtöbbször azt hozzák fel érvként, hogy ez a zene öncélú. Nehezen fogható meg, hogy mennyire "magának játszik", s mennyire "avatja be", hozza a harmóniák vonzáskörébe a közönséget a művész. Nyilván annyira, amennyit a hallgató megért belőle, amennyire befogadja, ergo közelengedi magához a hangszerekből előtörő előadói lelki- és érzésvilágot. A jazz-zenész improvizációja olyan, mint mikor a költő egy szép metafórára lel - a sajátságos (lelki)állapotot "elkapni", ráhangolódni nem megy egykönnyen. Egészséges zenei nyitottság - és talán megfelelő intellektus - kell az önkifejezés eme mélyen rejlő kincseinek megpillantásához, érzékeléséhez - írta anno, a 'WAVE szellemiségét miden ízében magáénak valló Vidaotone kollégánk.
Elsőként az alig több mint egy éve alakult Meleg Tamás Quintet nyitott. Szerzeményeikre olyan korszakos muzsikusok hatottak, mint Thelonius Monk, Wayne Shorter, Joe Henderson, Charles Mingus, Sonny Rollins. Ezek a kompozíciók hangzásban azonban megpróbáltak elszakadni az elődöktől, törekedve arra, hogy aktuálisabb életérzést és hangulatokat közvetítsenek a hallgatóság felé.
Már igazi Mediawave- klasszikusnak számít a Tóth Viktor Tercett, aki most a 14 éves Hodek Dávid dobzsenimesterrel adott remek koncertet. "Tóth Viktor zenéjét olyan öröm tölti el, ami kizárólag a muzsikát önmagáért szerető ember szívéből fakadhat. Ez a zene több mint új: kortalan és egyensúlyban lévő - már a következő generáció nekirugaszkodásának része." - írta a 2007-es Climbing with Mountains című lemez ajánlójában William Parker. Az Ornette Coleman világát megidéző, néha a free-jazz "szabad útvesztőiben" harmóniákat kereső szaxofonosról nem véletlenül írták, hogy a fiatal jazz-generáció egyik legtehetségesebb alakja. A szaxofonos saját magát mégis egy úton járó, kereső emberként látja, zenei törekvéseiben az egyetemes harmóniával vágyik egységre.
James Blood Ulmer némi csúszással, fél nyolckor csapott a húrok közé. A koncertet nagy érdeklődés övezte, az Ékes Terem szinte teljesen megtelt. A színvonalas előadás néhány stíluseleme azért mutatott némi hasonlóságot a Mediawave másik nagy öregjével - aki tavaly óta sajnos már nincs velünk -, Gil Scott Heronnal. S hogy mi jellemzi az idén 70 éves, a 70-es években a jazzt és a bluest megújító, radikális "véreskezű" gitáros-énekest? Ulmer maga volt a szinte rezzenéstelen arccal pengetett Gibson, az „énekbeszéden" artikulálódó blues fájdalma, az újra megélt, s harmóniákban utat találó életdarabkáktól gyöngyöző homlok.
Az est további részében több remek zenekar is tiszteletét tette: a Fly Trio (USA) igazi kollektívaként funkcionáló amerikai csapat, amely a modern jazz szcéna egyik legizgalmasabb formációja, a mainstream jazz-zel közönséget ültető Molnár Sándor Trió, illetve éjféltől a Roundnine crossover-e, amely funkból, latinból, jazzből, és még ki tudja mi mindenből épített zenei katedrálist, de valahogy mindig a jazzre kacsintott.
Eközben párhuzamosan zajlott az erőd udvarán a Jazzdancefusion táncest a Penguin Sound Systemmel, amely a legkitartóbbaknak reggel fél hétig szolgáltatott talpalávalót.
A vasárnapi események fotói ide kattintva megtekinthetők!
A fesztivál hétfői zárónapja olyan volt, mint egy nagy nyereménnyel kecsegtető kincskereső játék, ahol az elrejtett, de megtalált „kis kincsek" legalább annyira fénylettek, mint a „szem elé tett" nagyok. Az erődben eldugott, szinte plakátolatlan programok felfedezése mindig nagyobb kíváncsisággal indított kultúrkalandozásra minket - olykor szinte az ismeretlenbe. Az erőd labirintusai önmagukban is felfedezésre csábítottak, amit egy-egy programhelyszín megtalálása még inkább erősített.
Ilyen kincs volt a Filmmúzeum, ahol szombaton a Kajárpéci Vizirevü tragikomédiája, hétfőn pedig Ladik Katalin performansza játszódott. A művésznővel később egy filmvetítésen is találkozhattunk, Szilágyi Kornél: A sikoly ars poeticája című Ladik-portré kapcsán. A filmben a szabadság szükségességéről, az attól való menekülés félelméről beszél. Bemutatja megélt nemiségét, a nők hátrányos alkotói tevékenységét, kétségeit, tapasztalatait, egyszóval zsúfolt életútjának darabjait. Életszemléletében a halál elfogadása jelentős szerepet tölt be, hiszen így tud csak minden napra ajándékként tekinteni, és a megfelelő kérdéseket feltenni az élet felé. Szerinte akkor hal meg egy ember, ha az érdeklődés is meghal benne. Ha már nem érdekli a körülötte lévő világ teremtése, a kozmosz, akkor már a lelke is halott és szerinte csak ez az egyetlen halál létezik.
Eközben a Duna-parton már folyt a készülődés és a bemelegítés az esti mérai lakodalomra. Az Ördöngős Népzenetanoda diákjai mutatták meg, hogyan válhat majdan egy fiatal tehetség hangszere ördöngős mesterévé. Ahogy láttuk, a legtöbb „home made" videó erről a fellépésről készült - szülők, rokonok és barátok szíve repesett a nebulók produkciója hallatán.
A Duna-parti erődárok nemcsak az „ördöngősöktől" volt hangos, hanem Daruka Mihálytól is - a fesztivál történetében 1999-ben megválasztott I. Bolond Király, egyébként pedig újkori biblianyomtató, egyenesen Vizsolyból -, aki vehemensen tréningezte a cím idei várományosait.
Maradtunk az árokban, mert az Apnoe Folk Underground örvendeztetett meg minket Duna-parti ökokoncertjével. Magyar népzenei alapokon nyugvó, minőségi underground zenét kagylózhattuk, a nótákat hamisítatlan népi hegedű, elektromos koboz és karakteres énekhang gazdagította. Az Apnoe több, mint évtizedes útkeresése beérni látszik. Ritkán lehet tanúja az ember valami új születésének, de ezesetben arról bizonyosodhattunk meg (ismét), hogy igenis van ízléses, izgalmas átjárás a népzene és a rock között.
Este hét órakor aztán kezdetét vette az igazi mérai menyegző a győri Cifra Műhely bemutatásában. A lakodalmas menet a Duna-partról indult és a Bástya Szabadtéri Színpad „cifra szobájába" érkezett meg, hamisítatlan esküvői hangulatban. Megismerkedhettünk a magyar népviselet egyik legszebbjével, az eredeti kalotaszegi népviselettel, a kalotaszegi lakodalmas szokásokkal, a mennyasszony-kontyolással, tánccal és énekekkel.
Kilenc órakor végre meghallhattuk az eddig csak a próbákról elcsípett szövegeket és dallamokat, azaz a CAFÉS & CITIZENRY - THE ROMA ORIGINS záró előadását, akik új kávéházi hangulatok hoztak nekünk a roma zene újraértelmezésével. A Boka Gábor rendezésében és Both Miklós gitárprímás, valamit MC Zeek irányításával összerakott záróprodukció egyrészt a slam poetry-ben rejlő rím-ritmikát ötvözte a cigányzenével, másrészt magában a szövegben is megjelent a „roma origins", olykor jófajta nyelvi csattanókat „szájbazseválva" a közönség felé. Az előadás zenei szempontból pontosan tükrözte, mit is jelent új utakat nyitni a kultúrák, műfajok és stílusok között. A magyar-román-olasz koprodukció fiataljai - köztük a szombathelyi Horváth "Dudu" Dániellel - és kevésbé fiataljai olyan előadással örvendeztettek meg bennünket, hogy a közönség táncától keletkezett por egészen az égig szállt.
Fél tizenegy után pedig több mint húsz éve tartó hagyományt folytattak a szervezők azzal, hogy zenészek kíséretében májusfát állítottak a fesztivál lányainak, és reggelig mulattak. Aki nem hiszi, járjon utána. Jövőre! Komárhelyen vagy Szombatromban.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás