Magamról röviden

Egy kis zalai faluban születtem, de sorsom többször elvitt innen. Csepregre huszonhárom évesen költöztem, fél évszázada élek itt a családommal. Magyar - történelem szakos tanár a végzettségem. A hajdani pedagógus ma is munkál bennem.

Nem állíthatom magamról, hogy már gyermekkorom óta írok. Én csak gyermekkorom óta olvasok. A nyugdíjas kor üres órái helyére kerestem tennivalót. Az írásra találtam. A Csepregi Promenád lapjain hegyezgettem először a ceruzám. Később több irodalmi csoporthoz eljutottam, ahol barátokra leltem. A budapesti Cserhát Művészkör Nívó-díjasa vagyok. Irodalmi írásaimmal művésznév mögé bújtam, nem csillogás, inkább védekezésként. Egyidejűleg bekapcsolódtam Csepreg kulturális életébe. Hagyományőrző civil szervezet alapító elnöke voltam. Dr. Kiss Gyula Egyesület ismerte el munkámat.

Szeretettel keresem Csepreg és a Répce-vidék néprajzát és helytörténetét is. E témájú könyveim, cikkeim: Sudár Lászlóné Molnár Zsuzsanna névvel jelennek meg. „Népi örökségünk megőrzéséért" 2005-ben a Magyar Kultúra Lovagja lettem. Elsőként kaptam meg „Csepreg Város Kultúrájáért" egyéni díjat.  

A család, a közösség, az írás, a kutatás ad értelmet napjaimnak. Miskolcon, az Irodalmi Rádió szerkesztésében, rövidesen Net-kötetem jelenik meg: Gyalogösvényeken címmel. Kisprózákat tartalmaz. Most fejeztem be egy ifjúsági regényemet. Terveim továbbra is vannak.

Egyszer a könyvek is megszületnek

Esendő lény az ember. Világra jön szülei szerelméből. Hosszú ideig hagyja, hogy babusgassák, szeretgessék. Villámcsapásként éri, hogy táskával a hátán elküldik az iskolába, és tizenhat évig abba sem hagyhatja a tanulást. Pályára kerül, házasodik. Dolgozik, hivatását betölti, gyerekei születnek. Közben semmire sem ér rá, mert oly sok a tennivalója. Majd kiröppennek a gyerekek, okosodnak, tanulják az életet. Gyorsan eljön a nyugdíj ideje. Főzöget, takarít. Nyugtalan. Hiányérzete van. Aztán, munka közben kibukik belőle egy eddig ismeretlen szöveg. Csodálkozik. Egy újság margójára lefirkálja: „ A sokat hallgatók/  bőbeszédűségével/ tör fel a gondolat,/ rég bennem rekedt szavak/ csobognak elő./  Nem költészet, nem irodalom,/   csak a szabaddá vált lélek/ szárnya csapkodása./ Mozdulj, ültess virágot,/ fesd vászonra  álmaid,/ vésd fába, kőbe,/ mi benned megfogan! / Kelj fel, és járj,/ mint mondá / Názáreti az ő Lázárának.  / Eldobtam mankóimat, / felegyenesedve jár szavam / a tisztuló mezőben,/ emeld szárnyadra, / szabad gondolat!/"

A rendszerváltás második éve volt. Szót fogadtam az üzenetnek, és formálni kezdtem a szavakat. Barátokat kerestem, és találtam. A toll a kezemben maradt. A Vas Népe felkérése indított a népköltészet felé 1995-ben. Társszerzővel a következő évben megjelentek vidékünk meséi és mondái.  Egy hosszabb szünet után összegyűltek a balladák, románcok, balladás dalok is a kezem alatt. Szaporodtak a magam szőtt történetek, nőtt a mesélőkedvem. Újabb könyvek születtek.

Müller Péter csodarabbija jut eszembe, aki egyszer olyan átéléssel, gyönyörűen kezdett mesélni, hogy bénasága eltűnt, és boldog táncba fogott. Egy ember megkérdezte: „Miért épp azon az estén kezdett mesélni? ... Miért nem tíz vagy húsz évvel ez előtt? ... Meggyógyulhatott volna.  A rabbi hosszú ideig nem felelt. .... - Meg kell várni, amíg az angyalok súgnak"- mondta

Az Igen Szomorú Királylány

„Mindennek, így a könyveknek és benne megbúvó meséknek is megvan a maguk története"- írtam az „Előmesélés-ben. Tudatni akartam az olvasóimmal, hogy ez a meseregény úgy jött létre, hogy vendégségbe jött hozzánk egy hétéves kislány, akinek rengeteg színes ceruza volt a zsebében. Készített egy rajzot, amelyen egy síró, koronás leány volt, akiről a tulipánok és a nárciszok is elfordították a fejüket, hogy ne lássák szomorú arcát. Enikő csak egy hét múlva ment első osztályba, de már a kép alá tudta írni: Igen Szomorú Kirájlány. Aztán megkért, hogy találjak ki hozzá mesét. Ő küldte nekem a rajzot, én írtam a történetet. Tanév végére könyv lett belőle.

Meggyőződésem, hogy minden gyermek királyfinak és királylánynak születik, és szülei szeretete, bölcsessége tartja fejükön a koronát. Minden anya, minden apa királynő és király a maga otthonában, mint mesém hősei is. Hiába azonban a királyság, Kékég Földjének minden szépsége, gazdagsága. Hiába a cifra palota, a szép ruhák, ha Kékanyónak soha nincs ideje, hogy megsüsse kislánya kedvenc süteményét.  Kékapó sem tud rengeteg dolga között kedvesen szólni a gyermekéhez, csak követel és büntet. Nem csoda, ha kis királylány bánatában elveszíti igazi nevét, gyermeki mosolyát, és Igen Szomorú Királylány válik belőle.                                        

A mese hősei két térben mozognak: Kékég Földje Bekerített Birodalmában, védettségben, és a nehéz próbaút Bekerítetlen Birodalmában, ahol Igen Szomorú veszélyek között vándorol.  Dadus tanácsára gyűjti kis életéhez az apró örömöket, küzd minden rossz ellen, hogy a történet végére boldog emberré váljon, Kékanyó és Kékapó pedig szerető szülőkké.

A meseregény kiadására biztatott Balogh József, tanár - és írótárs, aki recenziójában így fogalmazza meg a történések lényegét: „... Tudtam eddig is, hogy az élet boldogságkeresés, a próbatételek sora: mindhalálig. Igen, mert szabadulni szeretnénk szomorúságaink béklyóitól, a keservek kedvet rontó idejétől, hogy mindig visszaszerezzük elcsent és rejtőzködő örömeinket, mint itt az Igen Szomorú Királylány a valódi nevét. Tiszták, hamvasak és gyönyörűségesek azok a rajzok, amelyek a szöveg csodáját erősítik. Képzeletben megölelem hát a szerzőpárost, a kis rajzolót és a felnőtt - gyermek írót, hogy tiszta szívvel ajánljam e munkát mindazoknak, akik arra vágynak, amire vágyniuk kellene mindenkinek."

A meseregény Vas Megye Művészetéért - pályázaton díjazott munka. Zöldnap Kft. kiadásában jent meg.

Gondolatok, vélemények a könyvről

Balogh József:

Szeretem a jó mesét. Amikor olvasom - mondom - tanítom őket, csöndesen örvendezek az igazság diadalának, a szebbítő szándék győzelmének, a tiszta akaratnak, a rendíthetetlen kitartásnak, vagyis mindazon erényeknek, amelyek manapság apadni látszanak.

Igen Szomorú történetét egyetlen lendülettel olvastam végig. Felnőttként kezdtem az olvasást, aztán pár oldal után gyerekké lettem, számomra észrevétlenül, sőt, az is maradtam a mese végéig, meg még utána is.

Tudtam eddig is, hogy az élet a boldogságkeresés, a próbatételek sora: mindhalálig. Igen, mert szabadulni szeretnénk szomorúságunk béklyóitól, a keservek kedvet rontó idejétől, hogy mindig visszaszerezzük elcsent és rejtőző örömeinket, mint itt az Igen Szomorú Királylány a valódi nevét.

Tiszták, hamvasak és gyönyörűségesek azok a rajzok, amelyek a szöveg csodáját erősítik. Képzeletben megölelem hát a szerzőpárost, a kis rajzolót és a felnőtt-gyermek írót, hogy tiszta szívvel ajánljam e munkát mindazoknak, akik arra vágynak, amire vágyniuk kellene mindenkinek.

Orbán György: Lián című irodalmi lapjában gondolkodik el a könyvről:

Közösen alkotni valamit, az egy csoda. Mert mesébe illő - a mai világban. S csoda történik, mikor két gyermek, gyermeki lélek összetalálkozik, s kifundálnak erre a világra - mondhatom bátran - egy megoldást a szomorúságra.

Még a nap is gyönyörű, amikor e szép mesekönyv alkotói találkoznak: egy felnőttkor felé bandukoló gyermek s egy gyermekkor felé ballagó felnőtt. Közös kalandra indulnak. Közös kalandra képesek indulni, mert érzéseik azonos hullámhosszon rezdülnek. Mindkettejük lelkét az alapvető emberi törekvés, a boldogság elérése mozgatja, annak lehetőségei, mikéntjei izgatják. Megérzik, hogy ebben az igen szomorú világban is megtalálhatják a Boldogság Kék Madarát. A mese az, ami átsegíti őket minden nehézségen.

Egyikük rajzot készít, a másik ír hozzá történetet, így szövik a mese fonalát, kerekítik a csodák világát a szomorúság fölé, mely halványulni látszik.

T. Molnár Zsuzsanna úgy mesél, mint Seherezádé, aki az ébrenlétre ítélt uralkodót önakaratán kívül meggyógyít. Minket, az Igen Szomorúakat a végére Igen Boldoggá tesz. Minket, akik már felnőttünk, de valahol mélyen bennünk szunnyad egy álom, a gyermekkor álma.

Az író kék világában nincs hideg, nincs ridegség, csupán Szomorúság, ami gyógyítható. Az ország: Kékség Földje. Tehát föld, a reménység földje, ahol nincs veszve még semmi. Csak fogadjuk el az meséjét! Mert való igaz, hogy elvesztettük az igazi nevünket. A lapokról azonban, ahogy haladunk egyre beljebb a kalandok útján, felcsillan a remény, hogy egyszer megtalálhatjuk. Csak figyelni, hallgatni kell az ott-ott elejtett bölcsességekre: „...a tudás hatalom. Senki sem veheti el tőlük. Semmit sem ér a korona a fejükön, ha üres a kobakjuk." „...csak az igazat mondd!" „...csak az tud igazán mosolyogni, akinek valóban öröm költözött a szívébe." „...az igazi érték sohasem hivalkodik, hanem kelleti magát." „Szeretni és segíteni, a jót, a szépet meglátni az igazi boldogság." „Mindenütt tanul valamit az, aki akar." „...nem a korona teszi királylánnyá az ember lányát, hanem az, ahogy másokról meg magáról gondolkodik, és amit tesz értünk nap, mint nap." „...a szomorúság után az öröm, amely mindig úgy váltakozik, mint a sötét éjszaka után a fényes nappal."  „A szépséget pedig egymáshoz mérjétek, ne más lényekkel hasonlítsátok össze magatokat!""A harag tönkretesz mindenkit." „Az utak fontosak, mert vezetnek valahova, és utasok, vándorok haladnak rajtuk."

Ahhoz, hogy ezekhez a bölcsességekhez jussunk, ki kell mennünk a biztonságot nyújtó Bekerített Birodalomból, s járni a Bekerített Birodalom próbaútjait, melyek tele vannak váratlan eseményekkel, izgalmas fordulatokkal, de veszélyekkel is. A feladatok kiálltával fokozatosan elveszítjük a ránk ragadt nevet, végül a sok jó gondolat, a sok jó cselekedet révén megtalálhatjuk elveszettnek hitt, igazi nevünket, melyet végre beírhatunk a Nevek Nagy Könyvébe. Tudnunk kell azonban azt is, hogy nem önmagunkért vagyunk a világon. A boldogságkeresés ösvényén találkozhatunk olyan kihívásokkal is, melyek esetleg nálunk szerencsétlenebbek befogadását, boldoggá tételét jelenti.

A Szombathelyi Fórum cikke a meseregényről:

Van valami különleges bája annak, ha valaki manapság meseírásra szánja el magát. A képregények, akció-rajzfilmek, bugyuta gyermek tévésorozatok világában igazán üdítő az olyan könyv, amelyet a csepregi Molnár T. Zsuzsanna alkotott.

Klasszikus mese - modern nyelvezettel, foglalható össze tömören a kötet. A szerző jó érzékkel választotta ki a hagyományos népmesei elemeket. A szép történetre vágyó gyermekek nem csalódnak, hiszen a könyvben több klasszikusnak számító szereplő van: királylány), aki sokáig szomorú, de a végén természetesen boldog lesz), sárkány, madárijesztő, Kékapó, Szélanyó.

A gördülékenyen előrehaladó történet igazi erőssége a meglehetősen igényes, irodalmi nyelvezet. A mese helyszínei is rendkívül változatosak: az Igen Szomorú Királylány megjárja többek közt a Bekerített Birodalmat, a Méhek Városát, a Vizek Világát, a Zergék Hegycsúcsát. Számos próbatételen megy keresztül, míg megtalálja boldogságát (akárcsak bárki az életben). A történet a hétéves Tóth Enikő kedves, naiv (őszinte) rajzaival illusztrálta a kiadó.

A kötet - bár gyermekeknek szól - a felnőttek számára is tanulsággal szolgál: életünk próbatételek és boldogságkeresések sora. Hogy mindezt miként tegyük, talán ahhoz is hozzásegíthet e mese.