Középkori vásárnap Csempeszkopácson - programismertető (jún. 3.)
2012.06.03. - 00:15 | vaskarika.hu
Helyszín: Csempeszkopács
Dátum: 2012.06.03.
Június 3-án, Szentháromság vasárnapján felelevenedik a régi falusi vásárok hangulata, az egykori sokadalom Csempeszkopácson, a templom körüli Árpád téren. Többek között egész napos mesterség bemutatókkal, Örökség (ex-Kormorán) együttessel, Szökős Néptáncegyüttessel, Boglya népzenei együttessel, táncházzal várják az érdeklődőket.
Június 3-án, vasárnap egy hamisítatlan Középkori Vásárnappal várnak minden érdeklődőt Csempeszkopácsra, a templom körüli Árpád térre. Ezen a napon felelevenedik a régi falusi vásárok hangulata, az egykori sokadalom. Az egész napos programon fellép az Örökség együttes, a Boglya Zenekar és a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes, lesz koszorúzás, énekmondás, lovas programok, íjászbemutató, táncház, középkori játékok gyerekeknek, és minden, ami egy középkori vásárba belefér.
Az egész napos program már reggel 9 órakor elkezdődik, amikor a vásárba csalogatók felvonulásán a falu apraja-nagyja korhű ruhákba öltözve vonul majd be a templom körüli térre, hogy aztán egy egész napos mulatozás vehesse kezdetét. A mesterség bemutatók során életre kel a kovács, papírmerítő, kosárfonó, mézes-bábos, gyertyamerítő, fazekas, fafaragó, ötvös műhelyek, fogadók, lovaglás, szekerezés és a vásári komédiák világa.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1887 szavazat
Új hozzászólás