Cukornád-twist - a Made in Hungária sajtóvetítése a Savaria Moziban
Képgaléria megtekintése2009.02.04. - 04:30 | Vidaotone - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Musicalfilm készült a Hungária együttes megalakulásáról, melyet igazi retrohangulattal vezetett fel a mozi stábja a filmbemutató előtt, alatt és után egyaránt. A mozi előterébe lépve egy stilizált – fakeretes – jegypénztár fogadta a betérőket, amin keresztül szimbolikus retro-mozijegyet nyomtak a cinema-fanok markába. A moziigazgató kék köpenyben és attól teljesen elütő, világoskék elemlámpával – azzal a nagy narancssárga laposelemessel – a kezében, mellén ’Üzemvezető’ felirattal állt helyzetmagaslaton. S hogy milyen a film? Kötelező darab, szomorkás téli esték "pozitív üzenete, korrekt mederben".
Teríték
Rokishow-val vezették fel az előadás szervezői a rock&roll hőskorát megidéző, a Hungária együttes megalakulását feldolgozó film sajtóvetítését. A meglepetések sorát a korszakból jól ismert tejkaramella, Duna-kavics, Melba szelet és francia drazsé "édesség-egységcsomagok" teljesítették ki, amit "jegyszedők" kínáltak a nagyterembe menet, tökéletes egyensúlyt előidézve ezáltal a filmből áradó hatásözön, és a szájban keletkező ízözön közt. De ennyivel nem úszta meg a gyanútlan édességhalmozó, mert ezt megelőzően az aulában még rávetődhetett az évszakhoz passzoló, a fogorvosok rémeként aposztrofált "Téli fagyi" nevű édesség-hungarikumra, valamint a helyben pörgetett vattacukorra. Ha végighabzsolta a fenti retromenüt, akkor egy üveg Traubival leöblítve a napi kalóriaszükséglet cirka 40 százalékát pár percen belül fedezte is. Székfoglalónk után Mayer Rudolf, "kékköpenyes" moziigazgató elmondta, hogy a tavalyi évben a látogatottságuk tíz százalékot nőtt, akkor, amikor a vidéki hasonló méretű mozik ugyanennyit, a fővárosiak pedig harmincöt százalékot estek vissza. Mivel a teremben javarészt a média képviselői foglaltak helyet, így filmelőzetesének végén számukra "intelemként" hangzott el az, hogy a „vérestollú" index.hu kritikusa is méltatta a filmet, a szombathelyi vetítés kezdete előtt két órával. Premierfilmről van szó, valóban nem mindegy, milyen kritikai fogadtatással indul majd a nagyközönség előtti vetítése. Aggodalomra semmi ok, csak a nagyon fanyalgó "savanyújános" kritikusok fogják azt írni, hogy felejtős a darab. Ha nem is hozsannázunk, de őszintén örülünk, hogy egy nagyon is nézhető, jó minőségű, szinte észrevétlenül pillanatok alatt lepergő moziban volt részünk! Pláne klassz kis edzés volt a rekeszizmoknak!
Előétel
Részünkről egy webes rátévedéskor belenéztünk az előzetesbe, örömmel konstatálva, hogy lesz egy ilyen film, és hogy milyen jó a hangulata, a vágóképek, a szereposztás. Kicsit Csinibabásnak tűnt, de mindenképp tervben volt, hogy megnézzük. Kaptunk hát az alkalmon, és most meg is osztjuk, mennyire is jól tettük ezt.
Leves
Már az első képkockák továbblendítik a mosolyt az arcokról, amit a felvezetés jópofasága és őszintesége csalt rá. Nagyon jó a kép minősége, jók a beállítások, fény- és színarányok, a vágások, ez elsőre lejön. A film végéig pedig még sok minden más is. Kitűnő szereposztás, egy nem tipikus, ráadásul igaz sztori, ami egy korszakalkotó zenekar születését, a kommunizmus diszkrét báját, és a zene mindenkori úttörő szerepét mutatja be.
A film hatása érződni fog írásunkon, és a méltatnivalók sorában előrevennénk a színészi játékot. Az ifjú - a családjával négy év amerikai és angol „kiruccanás" után kényszerből hazaköltöző - Fenyő Mikit Szabó Kimmel Tamás formázza meghökkentő könnyedséggel, és teljes hitelességgel. A második prím szerepe Scherer Péteré aki bárhol is tűnik fel, maradandó rekeszizom-károsodást von maga után. Bigalit - a filmbeli másodelvtársat - alakítja, aki szerepénél fogva inkább viccesen kerül ki a vörös kultúr-terror saját maga által gerjesztett hullámaiból. A történet igazi, bár nem egyértelműen negatív hőse, Röné. Fenyő Iván alakításával kicsit rendbe rakta nálunk a renomét, ez a szerep teljesen jól állt neki, és jól is alakította. Viszont véglegessé vált az a gyanúnk, hogy mindenképp ő Woody Harrelson kisöccse. Az alkotás hitelességet növeli, így szinte kihagyhatatlan volt Egri Péter Mystery Gang-énekes többszöri feltűnése is.
Főfogás
Abba a korosztályba - bár ez nem is korosztályos kérdés - tartozunk, akiknek szinte biztos, hogy akadt a családjában, vagy a közeli rokonságában anno Hungária bakelit. A filmbe tökéletesen beleillesztett dalbetétek adhatják egyedül a mozi musical jellegét, és ezek a betétek a történet sodrásával és humorával összeérve egy olyan elegyet alkotnak, amely előcsalhatja bárkiből a szunnyadó "belőtt sérós" korszakot. Az üzenet pediglen egyetemes: az emberi fejlődés egyik alappillére láthatón minden korban és rendszerben az újdonság varázsában keresendő megújulás. Megismerhettük azt a Fenyő Miklóst, aki meghonosított valamit, amit ott és akkor meg kellett valakinek. Nem ő volt az egyetlen, és mint láthattuk, nem is volt túl nehéz dolga. De megtette. A 60-as évek állóvizét sokan bolygatták, sok helyen, és egy évtized múltán már rendes hullámok is voltak, akár szörfözésre is alkalmasak.
Desszert
Azt gondoltuk, hogy ez egy hosszú és tartalmas ismertető lesz, de nem lett. Bemutató előtt ennél többet leírni már vétek lenne, lehet, már ez is sok volt. Az, hogy a publikum végigvárta a stáblistát és csak a villanygyújtásra mozdult, önmagáért beszél. Ajánljuk ezt a filmet nyugodt szívvel mindenkinek, de legfőképp azoknak, akik nem akarnak mást, mint „zenélni és szerelmesnek lenni"!
Mikor mindenki más disszidálna, egy kamasz fiú hazatér Amerikából, hogy elterjessze a Rock'n'Roll vírusát... 1963 tavaszán Miki és szülei négy év távollét után otthagyják az amerikai álmot, és hazaköltöznek Budapestre. Komoly trauma ez az egész családnak, de leginkább mégis Mikinek, aki határtalan szabadságérzettel sétál ki a Szent István parkba, hogy aztán a diktatúra nyomban az orrára koppintson. A fiatal Mikibe eddigre mélyen beleívódott mindaz, ami egy tizenévesnek Amerikát jelentheti: a rágó, márkás cigaretták, a hawaii ing, a kóla, menő italok és mindenek előtt a rock and roll. Miki arról álmodozik, hogy ő lesz a következő Jerry Lee Lewis. Mindene a zene. Remekül zongorázik és énekel - itthon maradt barátai mégsem fogadják vissza. A falkavezér immár Röné, egy idősebb srác, akit Csókkirályként is emlegetnek. Első szerelme, Vera is új fiúval jár már. Mikire és állástalan apjára forradalmárok, ellenforradalmárok egyaránt gyanakodva tekintenek. Hősünknek nem marad más választása, mint benevezni a kerületi Ki Mit Tud-ra, így bizonyítva helyét ebben a régi-új világban. A sikere óriási, az amerikai zene megbabonázza a fiatalokat, színekbe fordul a világ. És ahogy közeledik a döntő, úgy lesz egyre világosabb Miki előtt, hogy a győzelemmel nem csak barátai elismerését és szerelme kezét nyerheti újra el, de apja életét is megmentheti. |
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
A csatos üveg, a bambi, a vattacukor, a rágó, a hajzselé, a ’hajrá Honvéd’ és a nagy testvér időszakába. Igazi retro hangulat köszön vissza a mozivászonról! Már a film első pár percében ütközik az Amerikában megtapasztalt szabadságérzés, a szocialista diktatúra figyelő szemeivel. A rágógumi, a hawaii ing, a menő italok tömkelegében felnőtt Miki disszidált családjával hazatérve érthetetlenül áll a budapesti viszonyok előtt. Nem lázadni akar, csak élni! De nálunk ez főben járó bűnnek számított annak idején. Úgyhogy ahogy Bigali elvtárs is ordítja a rendőröknek a majális megzavarása során: riadó bammeg! De akit egyszer a rock’ n roll szele megcsapott, az már nem tud kigyógyulni belőle. A nagy testvér figyelő szemei egymásra tekintve arra jutnak, hogy nem lenne jó megoldás, ha teljesen tiltanák az új zenei stílust, hisz a tömegben felgyülemlett feszültség bármikor nagyot robbanhat. Így hát tűrik a vezetők, de csak annyira amennyire ők azt tűrni akarják! De az NDK-s dalnak álcázott „latin amerikai, vagyis kubai” láz már terjedőben van. És ki is tör, a Ki Mit Tud vetélkedőn! Csinibaba? Mamma Mia magyarra töltve? Megáll az idő musical formában? Mindhárom filmmel van egy kis egyezés. A Ki Mit Tud! verseny, a zenében, dalban kifejezett érzelmek, jól megkoreografált táncsorok, és végül Szukics Magda, és az ablakon át való oldalugrás! De nem baj! Élvezzük, és nem csak mi, hanem az egész mozi, hisz lábakat ráz az egész széksor, és ütemre mozdulnak a kezek a lábakon.
Fenyő Mikit Szabó Kimmel Tamás alakítja, akinek élete két legfontosabb jelszava a filmben, a zene és a szerelem. Lezser, amolyan rágóval teli szájas menő csávó a távoli Amerikából, akinek szüksége van régi együttesére, és nőjére, hogy élni tudjon eme magyar földön. Aztán itt van nekünk Röné, vagyis Fenyő Iván, „aki gazdag bigékről marja le a fukszot”! Szocialista rock’n’roll-Robin Hood, akinek a sok nyálas jófiú karakter után nagyon jól áll ez a csibészes stílus! A Csókkirály című szám még akár önmaga paródiája is lehet. Scherer Péter mellig felhúzott nadrágos pártkatona, amolyan szerethetően szánalmas, csetlő-botló, mindig megfelelni akaró figura. Aztán a Hegedűs D. Géza alakította Miltényi középkáder, a Bereményi Géza játszotta főmufti, akinél jobban tuti senki nem tudja úgy beverni a fejét annál, ahogy ez neki a filmben sikerült! Puskás Peti SZTK szemüveges, jólfésült, apuka kedvenc karaktere, és a Mystery Gang-es Egri Péter fellépése is felejthetetlen. A lányok felhozatala sem akármi, Kiss Tünde az érzékeny úrilány, akit szó szerint állon ver a rock ’n’ roll, és onnantól kezdve kitör belőle a ritmus, Valentin Titánia pedig nem egy üresfejű bombázó! Sztárok és új fiatal arcok segítik egymást ebben a jól eltalált szereposztásban!
Nagyszerű képi világ jellemzi a filmet, mely leginkább az operatőrnek, Csukás Sándornak köszönhető. Az alkotás amúgy egy újfajta nyersanyagra, HD Scanre forgott, ilyen típusú anyagra még nem készült film Magyarországon. Talán ennek is köszönhető a még szebb színvilág. Pörgős, klipszerű vágás, mely Csillag Mano keze munkája. És a lényeg sem marad le! A dalok, a film legfőbb mozgatórúgói! Fenyő Miki és a Hungária olyan könnyen dúdolható, és táncra perdítő dalok sokaságát írták, melyek a mai napig sok házibuli, vagy épp buli elengedhetetlen kellékei.
Tavaly nyáron a Mamma Mia indult hódító útjára, idén februárba pedig bízzunk benne, hogy a Made in Hungária teszi mindezt, hisz egy olyan filmmel van dolgunk, mely már az elejétől magába szippant, és még a végén sem enged el. Abba cd-k mehetnek a sarokba, jöhet a Hungária-láz! És akinek nem szőnyegpadlója van, mint nekem az pedig csavarja fel a szőnyeget!