A selyemhegyen innen és túl - interjú Szita Viola selyemfestő kézművessel

Képgaléria megtekintése2012.08.03. - 03:50 | Kánya Dóra

A selyemhegyen innen és túl - interjú Szita Viola selyemfestő kézművessel

Mintha mesevilágba csöppenne a látogató, mindenhol selymek, festékek, ecsetek jelzik, hol is járunk. Szita Viola selyemfestő ezerszínű mindennapjába tehettünk kirándulást, megismerkedhettünk a selyemfestés különleges szépségével, technikájával, és az alkotó utánozhatatlan stílusával.

Vaskarika.hu: Milyen emlékeid kötődnek a kezdetekhez? Mindig is a selyemfestés, a textilművészet vonzott?

Szita Viola: Már óvodásként elkezdtem látogatni Vértesi Péter rajzóráit. Emellett pedig amikor tehettem - és gyerekként szerencsére a szabadidőm bőven akadt - rajzoltam, és jó volt egy hely, ahol biztonsággal maszatolhattam. Hatodik osztályos voltam, mikor a Művészeti Szakközépiskolát ajánlotta. Később Masszi Ferenchez jártam, ő volt az előkészítő tanárom, fel is vettek a Művészetibe. Az első évben derült ki számomra, hogy a textil szak, ami engem kimondottan érdekel, itt a színeket szabadon lehet használni. Még csak három napja jártam oda, amikor néhány diáktársammal együtt a tanári közelében várakoztunk, ahol Torjay Valter tanár úr köszöntött minket, mint elsősöket, majd hozzám fordult és valami ilyesmit mondott: „Te pont úgy nézel ki, mint egy textiles!" Aztán elköszönt. Mi meg csak pislogva néztünk utána. Akkor még sejtelmem sem volt arról, mennyire igaza van. Majd másodévben megkérdeztem akkori tanáromat: Németh Józsefet, hogy kell selymet festeni? Mire ő annyit mondott: „Csak terítsd le, és fesd!" Ezzel feloldotta bennem a selyemfestés általam képzelt bonyolult misztikumát. Ekkor dőlt el minden.


V.: Az anyag adott, de milyen színeket, formákat kedvelsz, hogy jellemeznéd magad „selyem-nyelven"?

Sz. V.: Eleinte nagyon erős színeket használtam, aztán ez megváltozott. Legutoljára a feketét emeltem be a sorrendbe, de a vevőktől sokat tanulok. A selyemnek minden szín jól áll, nemesi, egyedi csillogása van. Egy ilyen hordozófelület mindig a legjobbat érdemli. Később elkezdtem ötvözni a technikákat annak érdekében, hogy a selyem megőrizze puhaságát. Ha a klasszikus selyemfestést alkalmaznám, az anyag elveszítené a lágyságát, ez nekem problémát okozott. Ezért egy sajnos merőben időigényes módszert fejlesztettem ki, amivel ez kiküszöbölhető, de számomra fontos a minőség. Az egyetemi éveim alatt már szabad kézzel festettem, ekkor még nem egyszer előfordult, hogy nem tudtam mi fog kisülni belőle. Tóth Csaba és Szigeti Vanda segítettek a kibontakozásomban. A legjobb munkáimat nem terveztem előre, kedvencek nincsenek, de nehéz megválnom tőlük. Minták tekintetében a hullámosabb, lágyabb vonalvezetések állnak közelebb hozzám. Időbe telt mire megtaláltam a stílusomat, mindegyik a sajátom, ilyeneket más nem készít.

V.: Miket készítesz, milyen technikákat használsz?

Sz. V.: Sálak, kendők, sőt van egy háromfunkciós darabom is, ami sál, stóla és boleró egyszerre, elneveztem stolerónak. Ezt nagyon szeretik, szinte az év minden szakában hordható. Készítek karkötőpénztárcát is, erre az én maszek mintáimat szitázom rá. Vannak amik a sötétben is világítanak, ezek buliban kimondottan jól mutatnak. Egy barátom ötletéből én is készítek meteorokat, itt ügyelek a színösszeállításra. A diplomamunkámban ahol a konzulensem Polgár Csaba volt,- eljött az újító hajlamom, derengett egy kósza ötlet, ami stílszerűen egy darabka selyemből indult. Azon az anyagon túl még 45 métert kísérleteztem el, miközben kitaláltam egy új felületképzési módszert, és az ahhoz passzoló technikakombinációt. Majd két héttel a leadás előtt ihletet kaptam, a selymet úgymond kiléptettem a kétdimenziós teréből és háromdimenziós, habos alakot adtam neki. Selyemszoknyákat készítettem. Őszre, télre külön kollekcióval készülök, melynek különleges alapjául a Cumulus technika szolgál majd.

Fotó: Mészáros Zsolt Sadness

Fotó: Mészáros Zsolt Sadness

V.: Hol lehet téged megtalálni?

Sz. V.: Hat éve a Savaria Karneválon, a Művészetek Utcájában festek és eladok. Az első nagy élmény volt, remegett a kezem, festettem, és közben beszélgettem az emberekkel. Mára már belejöttem. Nemrégiben a sárvári Nádasdy Fesztiválon voltam kint, ahol szintén technikai bemutatót is tartottam. Édesanyámnak, és - az én nevemmel fémjelzett - sárvári virág és ajándékboltjának köszönhetően már nagyon régóta árulom a selymeket, de fent vagyok az egyik legnagyobb kézműves termékeket árusító portálon is. Szeretném kiállítani a munkáimat, most Sárvár címereit készítem selyemre, amire a Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület alelnöke, Takács Viktor kért fel. Ezeket jövőre a Nádasdy-várban lehet majd látni. Természetesen minden munkámon van szignó, de csak annyi hogy: Viola. Kimondottan tetszenek Vincent Van Gogh képei, amiken csak annyi áll, hogy Vincent, mert ez közvetlen hangulatot teremt. Szerintem ha valaki megvesz egy művészi alkotást, akkor az alkotó lényének egy részében - ami a munkán tükröződik-, meglátja saját magát. Ezért gondolom, hogy elég csak ennyi aláírás gyanánt, mert aki megkedveli a munkámat, az valahol mélyen ismer és ért engem, még ha ez nem is tudatosul benne.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás