A nonfiguratív szobrokkal teli bányaöböl megkapó látványt nyújt. A Szársomlyó-hegy elhagyatott kőbányájában 1967-től alkottak olyan szobrászok, akiknek kísérletezési szándéka messze túlmutatott az akkori köztéri szobrászat lehetőségein.

A fiatal művészek kezdeményezését az akkori helyi és megyei vezetés felkarolta, a kőbányához közeli Gyimóthy-villát felújították, a művészek rendelkezésére bocsátották, és 1968-ban nyugati mintára hivatalosan is létrehozták a Baranyai Alkotótelepeket.

1970-től a villányi művésztelepen alkotók csoportja nemzetközivé vált és a szobrászat került a középpontba. A Szoborpark helyben készített műalkotásainak száma folyamatosan nőtt.

A bányakatlan sziklafalai, a fűvel benőtt hatalmas bányaudvar, a gyönyörű panoráma mind azt sugallták, hogy a hely nem csupán a szobrok faragásának helyszíne legyen, hanem a művek ebbe az attraktív térbe is készüljenek. A bányában megjelentek a hely léptékéhez igazodó plasztikák, amik az egyre szaporodó és az itt folyó munkára rácsodálkozó turisták szeme láttára alakultak.

A szobrok "kiállítássá" rendezésére az 1980-as évek elején nagyszabású környezetalakító munka kezdődött el a szimpóziumok keretében. Magyarországon addig nem készült olyan funkcionális land-art alkotás, amelyet képzőművész hozott volna létre. Általában más tervezi a szobrot, megint más a környezetet hozzá, s más a kivitelező.

Közös tervezéssel alakult ki a szoborpark kibővített területének jelenlegi elrendezése. A hegy déli oldalára a bányaöböl bal oldali fordulópontjától juthatunk fel, ahonnan két út ágazik el. Az egyik az úgynevezett felső-sétányra, a másik pedig a színház- és pihenőtérbe visz. A szabadtéri színház földkaréja mögött húzódik az alsó sétány.

Egy rendkívül hatékony, és új formájú művészképzés indult el a kilencvenes évek elején. Magánkezdeményezésre megalakult a Képzőművészeti Mesteriskola, már diplomával rendelkező fiatal művészek számára, mesterségük gyakorlati tudásának fejlesztésére, kerámia, szobrászat, kőszobrászat, festő és fémszobrászat szakkal. A Mesteriskola azóta beintegrálódott a Pécsi Tudományegyetem oktatási rendszerébe. A fiatal szobrászok három évig gyakorlatilag mesterükkel együtt "élve" dolgoztak a Szoborparkban.

A Nagyharsányi Szoborpark kultúrtörténeti és művészettörténeti jelentősége abban áll, hogy Magyarországon először itt kaptak lehetőséget szobrászok a szabad kísérletezésre. Körülbelül kétszáz művész dolgozott itt az alapítás óta eltelt évek alatt (Néhányan közülük: Bocz Gyula a Sopianae Gépgyár, illetve a Megyei Tanács ösztöndíjasaként hagyott fel gyári munkájával a szobrásztevékenység kedvéért, Orosz János már Munkácsy-díjas festőként fordult a szobrászat felé, Bencsik István szoborsorozatával nemcsak önmagát újította meg, hanem nagy hatást gyakorolt kollégáira is, Kígyós Sándor és Gulyás Gyula olyan műveket készítettek, amelyek túlmutattak bármilyen akadémiai vizsgamunkán).

Munkáikból 136 db monumentális kőszobor található a bányakatlanban és a sétányokon. (A számtalan külföldi alkotó közül csak azokat kiemelve, akik a mai látványért talán a legtöbbet tettek: Mathias Hietz, Colin Foster)

A szobrok nagy része helyi, nagyharsányi és beremendi szürke mészkőből készült. A szársomlyói kőbánya jelenleg egyedülálló kulturális látványosság Baranya és az ország idegenforgalmi térképén.

Ördögszántotta hegy legendája  

"Egyszer volt, hol nem volt élt valamikor egy vén boszorkány Nagyharsány falujában, a hegy tövében, akinek volt egy gyönyörűséges leánya, Harka. Szeme csillogott, mint a gyémánt, aláomló dús haja olyan tüneményesen selymes volt, mint az esthajnali pára, szép ívű, piros száját pedig csak a hajnalban nyíló rózsabimbóhoz lehetett hasonlítani.

Az ördög mindenáron szerette volna megkaparintani az ártatlan szépséget. Ígért az anyókának fűt-fát, s mikor ez sem használt, átokkal fenyegette. Az anyóka alkut ajánlott: ha az ördög estétől hajnalig, a kakaskukorékolásig felszántja a Harsányi-hegy szikláit, akkor övé a lány, de ha csak egy ásónyommal is elmarad, ne számítson a kezére.

Az ördög megörült az ajánlatnak, előhozta a pokolból hatalmas vasekéjét, egy macskát és egy kecskét fogott be eléjük. Jókedvűen kezdett hozzá a szántásnak, s még éjfélt sem ütött az óra, máris fel volt szántva a hegy fele. Nosza, megijedt erre az öregasszony, de végső elkeseredésében pompás mentőötlete támadt.

Éjfél után odament a tyúkólhoz, s elkezdett kukorékolni. A kakasok visszafeleltek neki, s csakhamar az egész falu hangos lett a kakasszótól. Az ördög nem vette észre a cselt, bukása feletti dühében elhajította az ekéjét egészen Beremendig (az ekéről lepottyant sárból lett a siklósi hegy), ő maga pedig Harkány falunál (amely a szép Harkáról kapta nevét) nyomtalanul eltűnt a föld gyomrában. Ahol lement a pokolba, a repedésen víz tört fel a felszínre, mely azóta is buzog. "