Vedd a magyart - Nem kell félni, ez csak rock’n’roll

2012.09.06. - 00:15 | Orsó

Vedd a magyart - Nem kell félni, ez csak rock’n’roll

A Magyar Dal Napja közeledtével válogatás-sorozatunk is a végére ér. Búcsúzóul álljon itt egy fantasztikus lista azokból a magyar rockdalokból, amelyeknek több közös nevezője is van; például hogy mindegyik alaptétel, mérföldkő a magyar rockéletben – de talán ennél is izgalmasabb, hogy mindegyik magáról a rockról szól. Hogy véletlenül se állítsunk fel ranglistát, az ABC-sorrend mellett döntöttünk. Lássuk tehát, miképpen nyilatkoznak kedvenceink a jó öreg rock’n’rollról!

Akela: Csak a rock segíthet

Az ősbandának tekinthető csapat 1992-ben mondta meg elsőként a tutit A fenevad című albumán. Igazi, jó, belemenős, őszinte trash metal, nincs is mit hozzáfűzni, a magyar rockerek között szerintünk nemigen találni olyat, aki ne fújná kívülről az Akela munkásságának 98%-át. (Ugyanitt tudhatjuk meg egyébként, hogy Katona László azt vallja magáról: Rockernek születtem (ALAP!), illetve többek közt azt is, hogy Ezer hóhér nevetése vár.)

Beatrice: Ez csak rock and roll

A 78-88 című dupla album (ami az 1988-as kiadás után 2011-ben újra megjelent) olyan mérvadó ópuszokat tartalmaz, mint a Nagyvárosi farkas, vagy az Azok a boldog szép napok. Érdekesség, hogy a banda első stúdióalbuma magánkiadásban jelent meg, mert a kiadók akkoriban nem mutattak hajlandóságot az együttműködésre. Szerencsére Feróék megoldották ezt a helyzetet, így juthatott el mindenkihez ez a műfaját tekintve vegyes, popos-punkos-rockos, a zenekar régebbi és újabb dalaiból készített dupla lemez. Nem kell félni. Hallgatni kell.

Deák Bill Gyula: Öreg Billy rock and roll bandája

Ha valakit, akkor Deák Billt, a magyar blues királyát senkinek sem kell bemutatni. Az 1999-es Bort, bluest, békességet című albumról származó dal szövege különösen manapság aktuális: „Ilyen zenére szomjas az épeszűbb világ". Számolatlanul sorolhatnánk Bill kapitány slágereit, de ha semmit nem akarnánk kihagyni, külön weboldalra lenne szükség, így ezt inkább mellőzzük. A sallangoktól mentes, ízig-vérig zenész Deák Bill Gyula minden dala egy kis remekmű, ő maga pedig a mai napig aktív, kedves, őszinte, nyugodt és példamutató egyéniség. E sorok írójának egyik legnagyobb koncertélménye egy kis klubban rendezett Bill-koncert volt, aminek a végén a közönség szó szerint térdre esett. Hallgassátok, kövessétek.

Edda: Mi vagyunk a rock

Ha magyar és rock, az Edda művek nem maradhat ki. Az 1989-es Szaga van című album nyitódala az emblematikus zenekar egyik leghíresebb szerzeménye. A fenti klip egyszerűen kihagyhatatlan a karcsú, hosszú hajú Pataky Attilával és a csíkos nacival. Bár az utóbbi években időről időre látni-hallani egy-egy, ízlésünktől távolabb álló megnyilvánulást, Pataky Attila és az EDDA munkássága és érdemei elvitathatatlanok. A mai napig kiváló koncerteket adnak, energiájuk és elhivatottságuk nem csökkent, Pataky hangja pedig még most is a magyar élmezőnyben említendő.

Hobo Blues Band: Rohadt rock and roll

Hobóék 1988-ban, a Csavargók könyve című albumon jelentették meg ezt az ars poeticának tekinthető dalt. A csapat, bár 2011-ben elbúcsúzott a színpadtól, méltán sorolható a kitörölhetetlen nyomot hagyó magyar bandák közé. Tagjai külön-külön is a rockélet kiválóságai: Földes László, Póka Egon, a már említett Deák Bill Gyula, Tátrai Tibor, hogy csak néhányukat említsük. Slágereik mellett Hobo színházi és irodalmi munkásságát is érdemes kiemelni.

Junkies: Csak a rock'n'roll támaszthat fel

A Junkies 1994-es első albuma, a tömör és egyértelmű címet viselő Rock'n'roll még csak kazettán jelent meg, és még Csordás Tiborral készült, aki ugye, mint tudjuk, később a Fiestába emigrált. A Csak a rock'n'roll támaszthat fel azonban felkerült a zenekar 2004-es válogatásalbumára is, ami egyébként a szintén izgalmas Váll-lógatás címmel jelent meg. Az itt látható felvétel kuriózum, hisz a 15. születésnapjukat már bőven Szekeres Andrással ünnepelték, mégis megjelenik egy kis ős-Junkies a színpadon. (Erős késztetést éreztünk, hogy egy 1994-es interjút válogassunk be ehhez az ajánláshoz, ahol Tibi hosszú, fekete hajjal tolja, de akit érdekel, a videomegosztón megtalálja.) Pezsdítő, tempós, jó!

Kalapács: Bűnöm a rock

Evezzünk heavy metal-vizekre: Kalapács József és a fantáziadús módon Kalapács névre keresztelt zenekar 2003-as, Totem című lemezéről való ez a - válogatásunk eddigi darabjaitól merőben különböző felfogást valló - felvétel. A banda hálistennek napjainkig aktív, így a heavy metal élvezetéről nem kell tartózkodnia a magyar metálosoknak.

Lord: Szóljon a rock!

Ha már Vaskarika és Vas megye, akkor Szombathely és Lord! Az 1972-ben alapított, elpusztíthatatlan, méltán sikeres banda 1989-es, Ragadozók című albumáról szóljon a rock ebben a dalban (illetve a 2009-es Szóljon a Lord-ról is, újratöltve). A zenekar sajátos felfogása, súlyos mondanivalója innen sem hiányzik, az egyedi énekstílus és a kiváló gitárszólók még most is megmozgatják a rockerfejeket. Szóljon a rock, ha így akarod - és mi így akarjuk.

Omega: Életfogytig rock'n'roll

Az idén 50. születésnapját ünneplő Omega 1981-ben megjelent Az arc című albuma az együttes tizedik lemeze. Érdekessége, hogy először angolul jelent meg (Working címmel), és a zenekar elég sajátos korszakában született, nem is pontosan behatárolható stílusokban. Nem ért el túlzottan kiemelkedő sikert, mégis szerepel rajta néhány sláger, köztük az Életfogytig rock'n'roll. Boldog születésnapot, Omega!

Ossian: A rock katonái

Nos, alig vártuk, hogy az Ossianhoz érjünk, hiszen nincs az a harmincas rockszerető ember, aki ezt a himnuszt ne ismerné és ne üvöltené rekedtre magát, ha meghallja. Paksi Endre és társai az 1988-as Acélszív sikerét a második albummal (Félre az útból, 1989) nem igazán tudták megismételni, de a harmadik, 1990-ben kiadott A rock katonái igazi gyöngyszemeket tartogatott a közönségnek, köztük az elnyűhetetlen, megunhatatlan címadó dalt. Ha most be tudnánk szkennelni a kezünket, egy óriási metálvillát illesztenénk ide.

P. Mobil: Az utolsó rock'n'roll

A hard-rock felejthetetlen és óriási slágereket készítő képviselői már a 60-as évek végén együtt zenéltek, 1973-tól P. Mobil néven. A gyakori tagcserék során olyan neveket vonultattak fel, mint Vikidál Gyula, Tunyogi Péter vagy Rudán Joe - és ők csak az énekesek közül néhányan! Az 1994-ben megjelent, fantasztikus Ez az élet, Babolcsai néni című lemezen olyan számok foglalnak helyet, mint a Dugjatok a 220-ba, vagy a Kiveszőben vagyok, az album záró dala pedig Az utolsó rock'n'roll.

Pokolgép: Mindhalálig rock and roll

Az ABC-sorrendnek köszönhetően most értünk el a magyar heavy metal-élet origójához. A Pokolgépben Kalapács József és Paksi Endre még együtt zenéltek, hogy aztán később megalapítsák a maguk külön-külön bandáit (Kalapács, Ossian - lásd feljebb). Rudán Joe neve pont az imént hangzott el - nos, ő néhány év szünettel húsz évig frontemberkedett a bandában, 2010-ben váltotta Tóth Attila. Az együttes egyik legnagyobb, himnikus erejű slágere mégis az ős-felállásnak köszönhető. A Mindhalálig rock and roll az 1986-os Totális metál című albumon jelent meg olyan dalok mellett, mint A jel, vagy az Átkozott nemzedék. A lemez óriási siker volt, a rockszerető magyar közönség kötelező alapfelszereléséhez tartozik a sátor és a bakancs mellett.

Sing sing: Életfogytig rock'n'roll

A leginkább az Abaházi testvérek nevével fémjelzett, a hard-rock-ot heavy metal-elemekkel ötvöző Sing sing a megalakulása után szinte azonnal kiadta első lemezét, az 1990-es Életfogytig rock'n'roll-t. Bár legnagyobb sikerük az 1993-as Bűn az élet (rajta többek közt a Halál a májra című, elképesztő utat bejárt slágerrel), azért az első album is határozott nyomot hagyott a zenei életben. Abaházi Csaba (igen, a rádiós) éneke (és a klipben felfedezhető csodás hajzata) pontosan azt a lökést adta a zenekarnak, amelynek segítségével el lehetett indulni egy népesebb közönség felé. Az már más kérdés, hogy mennyire volt ez életfogytig rock and roll...

Tankcsapda: Rock & roll rugója

Az 1989-ben alapított Tankcsapdáról nem tudunk elfogultság nélkül írni. E sorok írója egész érdeklődését és rockzenei karrier-próbálkozásait köszönheti Lukács Laci szinte értékelhetetlen hangjának. Az 1995-ös Az ember tervez című album mély nyomot hagyott másfél évtizedig klasszikus zenét tanuló agyunkban, hogy aztán csőstül habzsoljuk a rockot, a metált, a trash-t, a bluest, külföldieket, magyarokat, amatőröket és világhírűeket egyaránt. A mindenevésünk tehát valószínűleg ennek a kettős neveltetésnek köszönhető. A Rock & roll rugója az addigi legbarátságosabb hangvételű sláger, rádió- és - mint fent látható - zenetévé-barát volt, az egyik legnépszerűbb a rajongók körében. Sok mindent el lehet mondani az utóbbi években megújuló, egyes vélemények szerint popularizálódó Tankcsapdáról, de egyvalamiben egyezik a rajongók véleménye: a korai albumok egytől egyig szinte hibátlanok.

Válogatásunk végén minden kedves Vaskarika-olvasónak megköszönjük, hogy olvasta sorozatunkat, hogy hozzánk szólt, kritizált vagy dicsért. Legyen bármilyen az ízlésünk, bármely stílust kedveljük, egyvalamiben egész biztosan egyetértünk: vedd a magyart!

Új hozzászólás