Barták Balázs: Örülök, hogy itt vagyunk ezen a baráti beszélgetésen, ebben az intim közegben a zene és a szöveg viszonyáról. Minden előadást nehéz elkezdeni, mi is lehetne jobb kezdet, mint hogy Beck Zoli játszik nekünk.

Barták Balázs: Évek óta gondolkodom már ezen, és valahogy arra jutottam, hogy a könnyűzenében, a zenék túlnyomó részében a szöveg apropó ahhoz, hogy megszólalhasson egy dal. Mennyire tartjátok fontosnak a szöveget a dalaitokban?

Czutor Zoli: Sajnos van, ahol a zene alárendeltje a szövegnek. Sokszor olyan távolságra van egymástól a zene és szöveg, ami már néha kínos. A könnyűzene persze arról szól, hogy mondani szeretnénk valamit, valamin változtatni akarunk. És ez nagyon jól esik, amikor egy jó szöveg jó zenével van megtámogatva. Magyarország persze extrém módon szövegcentrikus.

Beck Zoli: Ez egy érdekes ügy. Én úgy képzelem, ha egy dalt csak a szöveg tart meg, az nem dal. Mikor a zene és a szöveg van egyensúlyban, attól lesz dal. Ha csak a szöveg jó, akkor is történik valami jó, valami izgalmas, csak nem dal történik. Keresztes József mondta egyszer, ha egy költői szövegben van egy rossz sor, akkor az attól már nem jó, viszont ha egy dalban van egy tuti sor, akkor az már működik.  Lévai Balázs mondta nekem, hogy miért a végére hagyom mindig azt az egy jó sort, biztos azt gondolom, hogy az emberek végighallgatják a dalomat azért, hogy ezt meghallgassák. Pedig azt az egy jó sort az elején kell elmondani.

Barták Balázs: Egy együttes kiváló forma, ha közölni akarunk valamit, hiszen amíg verseskötetet alig vesz valaki, addig egy koncertturnén több ezer emberhez eljutnak a dalok.

Czutor Zoli: Tetszett amit mondott a Zoli, hogy az elejére kell tenni a tuti sort. Én úgy szoktam szöveget írni, ha nincs meg az a tuti sor a fejemben, el se kezdem írni a szöveget. Az elejére teszem mindig, ami rávilágít az egész mondanivalóra. Én nem tudom, hogy Zoli hogy van vele, hogy inkább dalszövegírónak, vagy zeneszerzőnek érzi magát, én inkább zeneszerzőnek. Az elején teljesen idióta szövegeket írtunk. Amikor az első lemezem megjelent 1994 végén, azt annál a kiadónál adták ki, ahol Ákos lemezeit is. Ő egyszer jött velem szemben a folyosón elgondolkodva, majd rám nézett, és azt mondta: „Én értem. Ezek itt mind hülyék, de én értem."

BB: Meglep ez az erőteljes akarás, hogy közölni szeretnétek valamit.

Beck Zoli: Vannak olyan megszólalások, ahol a zene eszközértelmű. A dal a kalapács a kézben, amivel megmunkálják az emberek gondolkodását. Nálam nem, nálam a zene a cél. Inkább azt képzelem, hogy a dal épít magának egy világot. A dal által létrehozott világról aztán eldöntjük, hogy szeretünk-e benne lakni. Két sarkos irányt látok. Vannak olyan dalok, amik nagy slágerek, azok olyasmik, mint a világítótornyok. Ezeket csak körülálljuk, és csodáljuk messziről, hogy milyen jók, és tényleg azok. Én nem tudok világítótornyokat építeni. Vannak viszont olyan dalok, amik kicsi házak, ahova bárki benézhet, és eldönti, hogy bejön-e. Én nem tudok nagy slágereket írni, de szeretek ezekben a kis házakban, ezekben a dalokban lakni. Szerintem ez a kétféle van, és egyik se jobb a másiknál. Egy világítótornyunk van, a Bogozd ki. Amikor ülünk a zenekari buszban, szoktuk mondani, hogy minden zenekarnak megvan a maga "bogozd ki"-je. Én szeretek beleköltözni ilyen kicsi házas dalokba, és azokban nagyon szívesen lakom.

Czutor Zoli: Nemrég vettem észre, hogy azok a dalszövegírók jók, akik képekben gondolkodnak. Ha Beck Zolit nem ismertem volna, csak ezt az egy gondolatot hallottam volna tőle, már akkor is tudnám, hogy nagyon jó szövegíró. Azt is észrevettem már, hogy nagyon sok szövegíró tehetséges a képzőművészetekben.

Barták Balázs: Nem tudom, hogy Demjén Rózsi hogy viszonyul a képzőművészetekhez, de egy nagyon szép képpel indul az egyik talán keveset emlegetett dala, a Sohase félj, hiszen az első sorai ezek: „Nádason, fákon és lombokon, ördögi hárfazenét muzsikál, a mocsárszagú nyár" De akkor ezek szerint Beck Zolinak megvannak a kis házai, amikben lakik, te hogy írsz dalszövegeket?

Czutor Zoli: Én sose gondolok arra, hogy a dal, amit írok, sikeres lesz-e. Persze, amikor tetszik az embereknek, akkor nagyon örülök.

Barták Balázs: Mennyire befolyásol benneteket szövegírás közben az, hogy milyen hallgatóságra számíthattok majd, hogy kiket, milyen közönséget céloztok meg?

Varga Bence: Egyenlőre mi a tinilányokra apellálunk, amikor szövegeket írunk. Alkotás közben igyekszem töltekezni az aktuális popsztárok motívumaiból. Mindeközben a zenekarral kialakítjuk a saját világunkat, bár aki színpadon áll, nyilván köt kompromisszumokat, viszont mi elsősorban őszintén szeretnénk csinálni, amit csinálunk. Ha valakit meg akar szólítani a zene, akkor tényleg számít, hogy ki a megszólított.

Barták Balázs: Vannak zekekarok, akik nem ragadnak le egyfajta sémánál. Például az Anima Sound System zenekart említeném, ők nem csináltak hasonló lemezeket, hanem mind más volt. Voltak persze, akik elpártoltak tőlük, akiknek tetszett az egyik, de az újabb nem. Érdekelne, nem tesz-e kényelmessé az a rutin, ami általában egyirányba viszi a zenekarokat?

Czutor Zoli: Én úgy érzem, hogy amikor valami rutinná válik, akkor az iparosmunka. Tehetségkutatóknál is láthatjuk ezt, hogy az vált igazán ismertté, aki létre tudta hozni a saját világát. Ha valakinek van egy csodás hangja az önmagában nem elég, ahogy az sem, ha valaki csak egy kiváló szövegíró. Létre kell hozni a saját kis világot. Lehet rutinból reklámszövegeket írni, mikor megadnak ehhez pár hívószót, erre szükség is van. De amikor az ember előadóként áll egy színpadon, akkor azt sosem lehet rutinból csinálni. Azért írunk dalokat, és azért állunk oda a színpadra, hogy adjunk. Hiszen sokkal boldogabbak, akik adnak. Ha egy normális előadóművész szomorú a sikertelensége miatt, nem azért van ez, mert őt nem bálványozzák, hanem azért, mert nem fogadják el azt, amit ő adott.

Barták Balázs: Az működik -e, hogy egy zenekar megtalálja a saját irányát és onnantól kezdve ezen az úton halad?

Beck Zoli: Amikor a No.4 lemez elkészült, akkor a Rubik Ernő dala kulcsdal volt, azért is, mert ez volt az utolsó dal, amit apámról írtam. Ez egy váltótörténet volt. Jó kérdés, amikor kifogy egy tematika a kezed alól, akkor mi történik. Hiszen ezt nem direkt akartam, ez csak megtörtént. Kérdés, hogy mi történik, amikor egy pont kirakódott, mikor egy ilyen utolsó dal megíródott. Pedig életem végéig tudtam volna apa-anya dalokat írni. Vagy ahogy például Czutor Zoli tudja a Czutor Zolis hangot. Ott kezdődik el az óvatos hamisság a történetben, hogy azt a hangot, amire mi is ráismerünk a saját hangunkként, azt a saját hangot akarjuk reprodukálni. És nem tudod, hogy ez egy vurlitzer, aki jól tudja csinálni a te hangodat, vagy ez te vagy. De ezek szerint működik ez a dolog, hogy nem a rutinja eszi fel az embert.

Czutor Zoli: Egy dalszerző ne rutinból írjon, hiszen ő akkor jó, ha akkor ír dalt, amikor eszébe jut valami, és nem akkor, amikor kell.

Barták Balázs: Az alkotás minden területén vannak ilyen pillanatok, amikor valaki vagy marad önmaga, vagy elkezdi magát reprodukálni. Valaki meg tud ezzel birkózni, van aki nem.

Czutor Zoli: Sajnos a színészeknél is megvan ez. És nem azért tartanak színészválogatókat az amatőr színészeknek, mert ők még ismeretlen arcok, hanem már annyi manír van a befutott színészeken, hogy néha azt se tudják, hogy kik ők maguk.

Barták Balázs: Mit gondoltok a könnyűzene státuszáról. Mindannyian úgy vélekedünk erről, hogy ez egy megnyilvánulási forma.  Nekem vesszőparipám, hogy fel kell számolni az éles határt a magasművészet világa és a könnyűzene közt. Hiszem, hogy lehet úgy intellektuális valami, hogy emellett populáris is legyen? A társadalmi megítélésre kérdeznék rá: sokan félvállról veszik ezeket a műfajokat, pedig egy koncertturné alatt az adott mondanivaló akár százezrek által is hallhatóvá válik. Ezek szerint nagyon fontos az általatok kimondott szó. Véleményetek szerint megbecsült-e manapság a könnyűzene?

Beck Zoli: Olyan pillanatokban élünk sajnos, amikor a kultúra nem ügy, vagy nem érdekes. Valamitől automatikus hogy a műfajok szétválnak. Valahova mindig tartozni akarunk, és mindig valamilyen komolyabb helyre képzeljük el magunkat. De ez az élet szinte minden területén így van. Például én szegedi vagyok, mi megmosolyogjuk a bajai halászlét. A Beck Zoli sem, én sem, és senki se tud direkt igényes vagy igénytelen zenét csinálni. Akik igénytelent csinálnak, azok pontosan tudják, hogy az mitől működik jól, és ők tudnak is ebből pénzt csinálni.

Barták Balázs: Szerintem az egy nagyon jó adomány, hogy egy alkotó nem tudja alkotás közben, hogy az jó-e vagy rossz, amit csinál. Engem az zavar, ha egy alkotó úgy ír intellektuális szöveget, hogy azon látszik is, hogy az akart lenni.

Van egy hatalmas szövegmennyiség, amit kitermelt a magyar könnyűzene. Ezek közt kerestek-e igazodási pontokat, mércéket, vagy függetlenítitek magatokat?

Varga Bence: Egy időben szerintem mindenki Bereményi Géza akart lenni. Lovasi András is, aki ezt rosszul csinálta, így lett belőle egy jó Lovasi András.

Czutor Zoli: Ez is egy jó irány, hogy valaki rosszul csinál valamit, és attól lesz az jó. Szöveget írni és gitározni nem tanultam, csak zongorázni, de talán ha tanulok, akkor más lettem volna. Egy tehetségkutató első helyezettjétől megkérdezték, hogy tudja kitalálni ezeket a jó dolgokat, és ő azt mondta, hogy a kőbányai zeneiskolát elkezdte, de 1 év után otthagyta, mert rájött, hogy minden riff, amit ő kitalált, azt már kitalálta valaki. És nem akart azzal szembesülni, hogy már más is kitalálta, úgyhogy tessék csak rosszul utánozni.

Beck Zoli: A popzene nem más, mint a boldog tudatlanok alkotókedve. Az utánzás helyett inkább az a jó irány, hogy eljutunk odáig, hogy nem szégyelljük a folytonosságot. Az eredeti utáni vágyban mindig az váródik el, hogy szembemenjünk minden mással. A 30Y-nak például sok kapcsolódási pontja van a 60-70-es évek beat zenéjével. A KEX zenekar ugyanolyan fontos attitűd például, ami engem annak idején megérintett. Vannak persze dalszövegek, amik annak ellenére működnek, hogy van bennük nem jó sor. Például mindenki ismeri az Iskolatáska című dalt, amiben elhangzik, hogy „És elindult fürgén a lába, ballagott a kislány mögött". De ki ballag fürgén? Ez persze nem jelentett bajt, hiszen a kulcsmondata megvolt. Nem az a fontos egy előadónak, hogy megtagadja az elődöket, hanem viszonyban legyen velük. Bárki, aki a 90-es években hallgatott zenét, az hallgatott Tankcsapdát, és Kispált. Hogy hatott-e? Hát milyen rossz kérdés ez. Képzeljük el, ha például az Oasis zenekar felháborodva közölné, hogy nem hatott rájuk a Beatles.

Ezek a folytonosságok amik kijelölik az utat, és azok a dolgok, amiket kissrácként megéltünk. Nem alkotóként, hanem srácként. Nekem volt olyan fél évem - mikor egy kirúgás után másik gimnáziumba kellett járnom -, hogy csak József Attila versének, a Nagyon fáj-nak Hobo-átiratát hallgattam. Ez a fél év mélyen meghatározta az életemet, de valószínűleg nem érhetők tetten a szövegeimen a József Attila versek. És mikor felteszik a kérdést, hogy mi hatott rám, mindig elmondom, hogy néztem filmeket, anyukám szerette a képzőművészetet, és sokszor néztem Renoir és Degas képeket, és persze történtek velem dolgok.

Barták Balázs: Zárókérdésként Zoli, tőled kérdezem: ma Magyarországon mi tekinthető jó dalszövegnek?

Czutor Zoli: Az, ami tetszik és hatással van rám. De nekem a muzikalitás nagyon fontos. Závada Péternek azért is örültem volna, mert náluk tényleg olyan dalszövegírás folyik, ahol a nyelv sajátos hangjai is megjelennek az értelem mellett a dalszövegekben.