Blog élőszóban - Kálmánchelyi Zoltán naplótöredéke a Cafe Freiben

Képgaléria megtekintése2012.09.27. - 16:00 | Dart

Blog élőszóban - Kálmánchelyi Zoltán naplótöredéke a Cafe Freiben

Humortól a komoly dolgokig, nyilvános popsitaperolástól a lelkek mélységéig utazhatott a Cafe Frei-be látogató színházbarát közönség. Szeptember 26-án a Weöres Sándor Színház két művésze 'blogolt': Kálmánchelyi Zoltánt kérdezte Bajomi Nagy György.

A korábbi Színházszerda átalakult, az új évadban a színészek blogjára épül, amely szeptember 11-én indult a színház honlapján.

Bajomi Nagy György kemény kérdéssorozattal kezdett egészen pikáns részletekig hatolva, megadva a vidám alaphangulatot. Aztán következett Kálmánchelyi Zoltán pályaívének kibontása. Itt már hátradőlhetett a 'riporter', mert a 'riportalany' csaknem teljesen átvette a beszélgetés irányítását, és betekintést engedett lelkivilágába, vívódásaiba. Meddig kell fenntartás nélkül elfogadni a rendezői utasításokat? El tudja-e jobban játszani a színész a szerepet, mint ahogy a rendező elképzeli? Zoli úgy érzi, határkőhöz érkezett munkájában, hozzá tudná tenni saját elképzeléseit a rendezői munkához.


Könyvet is ajánlott a kávéjukat kortyolgatóknak: Victor Frankl "...mégis mondj igent az életre!" címűt, ami egy koncentrációs tábort túlélt pszichológus munkája. Orvos lévén különválasztották a többi rabtól, köztük feleségétől. Ott a sanyarú körülmények közt mégis tudott boldogságot meríteni, valahányszor hőn szeretett feleségére gondolt. A sors fintora, hogy ő már ekkor halott volt, és erről csak később értesült.

A tartalmas, elgondolkodtató este után kissé vájtfülűbben fogjuk figyelni a Weöres Sándor Színház következő bemutatóján Zoli alakítását. Az átalakult Színházszerdát pedig meleg szívvel ajánljuk mindazoknak, akiket a finom kávék kortyolgatása közben élénkítenek a színészlét generálta anekdoták, privát történetek. Erős dupla, zaccmentesen.

 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás