Best of Vas - Megyei Prima Díjkiosztó Gála 2012
Képgaléria megtekintése2012.10.19. - 09:45 | Kánya Dóra - Fotók: Büki László 'Harlequin'
A legek délutánját tartották csütörtökön a Weöres Sándor Színház nagytermében, ahol kiosztották az idei Megyei Prima Díjakat. A három kategórián kívül a Közönségdíj, a Különdíj és a Megyei Vállalkozók díját adták át, sőt megismerkedhetett a közönség az Év Vállalkozóival is. A díjeső közben helyi fiatal tehetségek szórakoztatták a közönséget.
Vasinak lenni, vasinak maradni - lehetne akár ez is a mottója a Vas Megyei Prima Díjkiosztó Gálának, ami a Prima Primissima országos elismerés előszobája. Október 18-án, csütörtök délután tartották a Weöres Sándor Színház nagytermében a gálát, ahol a megye kiválóságainak jutalmazása előtt ünnepi köszöntőbeszédeket tartottak. Szőnye József, a VOSZ Vas Megyei elnöke beszédében köszönetét fejezte ki Demján Sándornak, aki 10 évvel ezelőtt a humán szféra támogatására létrehozta a díjat. Szőnye elmondta, hogy a jelöltek munkájáért a társadalom felől nagy megbecsülés jár. A Vas Megyei Prima Díjak a Tudomány, Sport, illetve Oktatás és Közművelődés kategóriákban kerültek kiosztásra. Kategóriánként 3 jelölt közül választott a VOSZ Vas megyei elnöksége mellett működő tanácsadó testület. A kategóriagyőztesek 1 millió forinttal lettek gazdagabbak, míg a jelöltek 100-100 ezer forint díjazásban részesültek. Az anyagi támogatás mellett ajándékokkal, virágcsokrokkal jutalmazták még őket.
A Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium növendékei
A délután az ünneplés mellett a fiatal tehetségekről is szólt. Ők azok, akik talán egyszer ugyanígy helyet foglalnak a nézőtéren és várják, hogy szólítsák őket a színpadra. A Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium növendékei Dr. Fűzfa Balázs nagysikerű és nagyszerű programja- a 12 legszebb magyar vers - előtt adóztak. A fiatalok Berzsenyi Dániel: A közelítő tél című versét szavalták Jordán Tamás intéseire. „Ez a korosztály megnyerhető a versnek"- mondta Jordán Tamás. Később a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium tanulói, Pesthy Rebecca és Kendik Dániel zenés-énekes produkciója idézte Gershwin Summertime-ját. Az irodalom szekciót érzékeny-érett előadásával a szintén Bolyai-diák, Egri Dorottya emelte magasra: Örkény: Nápolyijába „harapott" bele. Táncot is láthatott a közönség: a Dance Jam duójának barátnőkről szóló előadása pihentette a szemeket a díjeső közben. Végezetül a kőszegi Hajnalcsillag Néptáncegyüttes emelte a délután fényét.
Az elsők között a VOSZ Vas Megyei Szervezete által odaítélt a „2012. ÉV MEGYEI VÁLLALKOZÓJA" díjakat osztották ki, majd a VOSZ országos „2012. ÉV VÁLLALKOZÓJA" jelöltek bemutatása közvetkezett. Az utóbbiak majd december elején, Budapesten, a Művészetek Palotájában kapják meg az elismerést.
Az Év Megyei Vállalkozója díj nyertesei:
Varga Hajnalka - Az Év Kertésze Vas Megyében
Hozbor Imréné - Az Év Bankára Vas Megyében
Baumgartner Tibor - Az Év Autó kereskedője Vas Megyében
Kolonics Tamás - Az Év Víz-gáz központi-fűtés szerelője Vas Megyében
Baumgartner Tibor Somogyi Miklósnétól veszi át a díjat
Az Év Vállalkozói lettek:
Haiszán János, üvegezés-képkeretezés egyéni vállalkozó
Ifj. Rácz István, Vasi FULL-Táv Kft. ügyvezetője
Koledics Zoltán, Florent Kft. kereskedelmi vezetője
A délután gerincét mégiscsak a Megyei Príma Díjak kiosztása jelentette, három kategóriában, több területet érintve. Tudomány kategóriában Retkes József, Sport kategóriában Király Gábor, Oktatás és Közművelődés Kategóriában pedig Halmágyi Miklós vehette át a kitüntetést. Elérzékenyülve vehette át a Közönségdíjat Dr. Vigh Kálmán történész, tanár, akire a Vas Népén keresztül lehetett voksolni. A közel 5000 szavazat 40%-át tudhatta magáénak. A különdíjat dr. Vágó Attila, lukácsházi háziorvos kapta.
Tudomány kategória:
Retkes József kertészmérnök-egyetemi docens (díj nyertese)
Dr. Grasselly Magdolna gyermekgyógyász-főorvos
Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, egyetemi docens
A Tudomány kategória nyertese: Retkes József
Sport kategória:
Király Gábor 86-szoros válogatott magyar labdarúgó-kapus (díj nyertese)
Földesi János testnevelő-sportvezető
Szarka Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó
Oktatás és közművelődés kategória
Halmágyi Miklós újságíró-főszerkesztő (díj nyertese)
Dr. Vígh Kálmán PhD történész, tanár
Dr. Mátrai István középiskolai tanár
Különdíj:
Dr. Vágó Attila háziorvos, szakfelügyelő főorvos
Közönségdíj:
Dr. Vígh Kálmán történész, tanár
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1946 szavazat





















































































Új hozzászólás