Műanyag játék - kaja - ruha, avagy bóvli minden mennyiségben. Javarészt legalábbis. Nem újkeletű a jelenség, ennyit változott az évszázadok - vagy inkább évtizedek - során a vásári kínálat. Hogy a kereslethez igazodott volna, az szinte kizárt. Sokkal inkább a kereskedői egyszeregy legalapvetőbb szabálya érvényesült: végy minél olcsóbban, s adj el minél jobb áron. A jobb árra - jobbára - vigyázni kell, mert a válság miatt vevőriasztó a "soknullás" termék, így maradnak a mindennapos fogyasztási és használati cikkek, valamint az olcsó és "hasznavehetetlen" - műanyag, villogó, gyermekszemcsábító - bazári áruk. Ezért korántsem meglepő, hogy a jó értelemben vett kézművesvásár helyett egy mini világpiaccá szegényedett-szerényedett - immár évek óta - a Simon-Júdás Vásár, amiben a "világot" 90 százalékban Kína jelentette. Úgy gondoljuk tehát, nem a vevői igények csúsztak le, hanem a vásározói kínálat igazodott a gazdaság diktálta viszonyokhoz, így alakítva, szűkítve a vevői igényeket.

Annyira a mi ízlésünk sem kényes, hogy csak a végeláthatatlan sorokban kígyózó, kizárólag ékes-míves portékát áruló, autentikus népviseletbe öltözött árusokra nyílik pénztárcánk, nem. Elég lett volna néhány egyedi és szemmelengető portékájú stand, erdélyi kézművesek míves kínálatával, vagy egy-egy magyar fazekasé, késesé, helyi terméket előállítóé...

Fogjuk a mostoha időjárásra, hogy a vásár önmagában is hangulattalan volt. Kétoldalt morc, fásult, sziporkamentes árusok, köztük pedig a töltelékként hömpölygő tömeg. Piacszendvics. 

Évekkel ezelőtt is hasonló volt a helyzet, nem most változott ez meg, de legalább voltak karakteres, nagydumás arcok, frankó kiszólásokkal, igazi vásári hangulatot keltve - pl. "féláron a Mach3", és valami full gagyit próbált elsütni nekünk Mach3 fedőnév alatt...  Idén a full gagyi megvolt, de a kínálási sziporkát lehet, elfújták a viharfelhők. Volt helyette "nadrágot vegyenek, nadrágot...." - hát látom én, eszem a lelked, hogy nadrágot árulsz, ha nem mondod, akkor is!!! Ez nem vásári hangulat, épp ez a színes "nyelvi bábel", ami hiányzott, ami persze alapvetően magyar, de mégis más és más dialektussal hasítja a levegőt.

Portékában megvolt a "színes", de nevezzük inkább eklektikusnak - a mezei flaneling (favágó ing), a kakasnyalóka, a "vadászszínű" polárok, a gumicukorkígyók, a villogó ledes bizbaszok, a kézzel készült natúr szappan és a mosószóda, a színes selymek közt komorodó "bőrdzseki" mind-mind csalogatta a vásárra kilátogatókat.

Tendencia volt, hogy az emberek meg sem álltak egy-egy sátor előtt, hanem csak sodródtak... tömeghatásban voltak. Nem szemrevételeztek, csak pislantottak. Egyoldalra. Gyors mintavételezés volt, és abban a pillanatban ment is a "nem kell, nem érdekel" fakkba... Így egy óra alatt oda-vissza végigjárható volt a vásár - láttunk is mindent, és mégsem láttunk semmit. A vásári útvonal számos pontján annyira szűk volt a hely, hogy ha mindkét oldalon megállnak nézelődni a kilátogatók - ami ugye eleve célja lenne a vásárnak -, akkor vége a haladásnak. Áll a tömeg, nő az ideg.

Elsodródtunk a rendezvénysátorig, sőt, be is pislantottunk. Távolról úgy tűnt, nincs áram, mert a fellépők szinte rejtve maradtak a szem elől. A produkció viszont hallatszott, tehát ez a feltételezésünk megdőlt. Közelebb mentünk, s egy évtizedekkel ezelőtti, termetes "légópince-lámpás" vetette szemünkbe a luxot - a hangulat luxusaként csüngött a színpad előtt.

Úgy gondoltuk, ebből a nagy, céllövölde, dobozdobálás és ringlispilek nélküli búcsúból ennyi elég is, az évszázados hagyományok feletti elmélkedésünknek pedig a közelgő vihar kijózanító orkánja vetett véget. 

Utóbbit - mármint a vásártörténetet -  az alábbiakban közöljük.

600 ÉVES VÁSÁRI HISTÓRIA

A Simon-Júdás vásár legrégibb hagyománya Sárvárnak, az iránta való érdeklődés az évszázadok múltával, az életmód változásával sem hagyott alább. A hat évszázados történelmi múltra visszatekintő kirakodóvásár sokat változott, ám meg-megújulva a mai napig őrzi hagyományait.

Hazánkban is ritka, hogy egy sok százéves hagyomány a mai napig szinte változatlan formában fennmaradjon és tovább éljen. Sárváron ez a Simon-Júdás Vásár. Zsigmond király idején is sült már a kolbász a bódékban és bort is mértek, meg édes csemege is jutott az arra érdemeseknek. Szórakoztatták minden időkben a népet. 1405-ből ismeretes az a városi rendelet, amely szabályozta a vásár rendezésének módját. Bogyoszlai Pál várkáplán szintén hivatkozik 1512-ben úrnőjéhez, Rozgonyi Klárához írt levelében az október 28-i vásárra. Sárvár mezőváros évszázadok óta vásártartási joggal rendelkezett. Évente két jelentős állat- és kirakodóvásár volt a városban, Szent György napján, április 24-én, és Simon-Júdás napján, október 28-án, amelyek közül az őszi volt a nagyobb.

A két világháború között a fő utca volt a vásár helyszíne, majd a többször is helyet változtató vásártéren rendezték a '60-as, '80-as években. A Néptánckör Kulturális Egyesület a '80-as évek közepén kapcsolódott be a vásári programokba. Kezdetben, mint műsorszervező, műsorszolgáltató, majd mint a vásár főrendezője. Először 1984. október 28-án próbálkozott a tánccsoport, a művelődési központtal közösen, népművészeti programot becsempészni a vásári kavalkádba. Az egykori téglagyári tó területén rendezték ekkor a vásárt. Az évek múltával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy sem a helyszín, sem a vásárrendezés minősége nem megfelelő, ezért a Néptánckör Kulturális Egyesület 1988. évi közgyűlésén határozat született arról, hogy a vásár rendezési jogát meg kellene szerezni.

A Városi Tanáccsal lefolytatott tárgyalások eredményeképpen született az a megállapodás, amely alapján 1988. október 28-án már a várparkban, a Várkerületen és a Nádasdy utca elején rendezték a vásárt, előre kijelölt árusító helyeken. 1989-ben, egy újabb megállapodás alapján került a Fő utcára a vásár, amely valóban ideális, és hagyományos helyszíne a Simon-Júdás napi kirakodóvásárnak. 1991-ben szervezte utoljára az egyesület a vásárt, majd a megnövekedett létszám miatt rá kellett jönnie, hogy egyedül már nem képes kézben tartani a rendezést, ezért annak jogát átadta a tűzoltóknak. 1992-től a Tűzoltáshoz Felszerelést Alapítvány volt az országos kirakodóvásár rendezője. 2012-től a városi önkormányzat döntése nyomán új, vállalkozási formában kerül megtartásra Sárvár Simon-Júdás napi vására.

VÁSÁRI NÉVADÓ

Simon-Júda jeles időjárási és gazdasági határnap. Országszerte ismert szólás fűződik hozzá: „Megérkezett Simon-Júdás, jaj már néked pőre gatyás", vagyis mostantól fogva melegebben kell öltözködni. Ennek a tanácsnak középkori deákságban gyökerező, európai párhuzamai vannak.

Egyes vidékeken nem Dömötör, hanem Simon-Júdás volt még a közelmúltban is a juhok elszámoltatásának és a juhászok fogadásának napja. Simon-Júdás, másként Simon-Júda (október 28.) már a magyar középkorban is számon tartott kettős apostolünnep volt. Júdásnak az Iskariótitól (tehát a Jézust eláruló Júdástól) való megkülönböztetésül Judás Thaddeus (Tádé) volt a teljesebb neve. Júdás, másként Tádé tehát Jézus tanítványa és rokona. Életét teljesen átszőtte a legenda. Kezében vándorbottal vagy újabb időkben Krisztus képmásával szokás ábrázolni.

Tisztelete évszázadokon át mintegy lappangott, csak az újkorban bontakozott ki. A kultusz közép-európai szülőhelye a jezsuiták bécsi, kilenc angyali karnak szentelt temploma. Nádasdy Ferenc országbíró, aki mintha tragikus sorsát előre érezte volna, Tádét különös bensőséggel tisztelte, Lorettom templomának egyik kápolnáját Tádénak ajánlja (1659), akiről hiszi, tudja, hogy a reménytelen ügyek pártfogója.

Tádé kalendáriumi társa a buzgó Simon. Ismertetője a fűrész, ezért különösen a favágók tisztelték védőszentül. Neve keresztnévként régebben kedveltebb volt, ezt a belőle képzett számos családnév: Simon, Simonka, Simóka, Sinkó, Sinka, Simó, Sima is igazolja.