Cafe Frei novemberi programjai

2012.10.30. - 00:30 | vaskarika.hu

Cafe Frei novemberi programjai

Helyszín: Szombathely, Cafe Frei

Dátum: 2011.11.04 - 28.

Novemberben a Savaria Karnevál legjobb fotóiból nyílik kiállítás a Cafe Freiben, és a pályázat eredményhirdetésére is sor kerül. A Színházszerdában a Weöres Sándor Színház színészei beszélgetnek hétről hétre, a Kalandor-kör vendége pedig ezúttal Feiszt György lesz. Megismerkedhetünk egy szombathelyi fiatal, Jánosi Sándor verseskötetével, koncertet ad a Varnyú Country, a legkisebbeket pedig a Bóbita játszóház szórakoztatja.

A Savaria Karnevál legjobb fotói - kiállítás megnyitó és eredményhirdetés

November 5. (hétfő) 18.00 óra

A nyugat.hu évek óta meghirdeti karneváli fotópályázatát, amelyre bárki beküldheti a Szombathely egyik legnagyobb kulturális rendezvényével kapcsolatos képeit. A beérkezett pályaműveket a netezők - így születnek a közönségdíjasok -, és egy szakértőkből álló zsűri is értékeli. A zsűri elnöke Dallos László fotóművész. A közönségdíjasok, valamint a zsűri által megválasztott első tíz helyezett képeiből immár negyedik alkalommal rendez kiállítást a nyugat.hu, amelynek ismét a Cafe Frei ad otthont.

A tárlat megnyitója egyben az ünnepélyes eredményhirdetés is.

A kiállítást megnyitja: Dallos László fotóművész

Megtekinthető: 2012. december 2-ig

Bővebb információ: http://www.nyugat.hu


SZÍNHÁZSZERDA - BLOGRÓL BLOGRA

Új évad - új Színházszerda. A nagy népszerűségnek örvendő sorozat idén a színészek blogjára épül, amely szeptember 11-én indul a színház honlapján (www.wssz.hu)

Szeptember 19-től minden szerdán 17 órától 18 óráig a Weöres Sándor Színház két művésze beszélget: a blog aktuális gazdája kérdezi az előző heti bejegyzések íróját.

Időpontok:

2012. november 7. (szerda), 17 óra

Aki kérdez: Kiss Mari, aki válaszol: Csonka Szilvia

2012. november 14. (szerda), 17 óra

Aki kérdez: Poppre Ádám, aki válaszol: Kiss Mari

2012. november 21. (szerda), 17 óra

Aki kérdez: Fekete Linda, aki válaszol: Poppre Ádám

2012. november 28. (szerda), 17 óra

Aki kérdez: Németh Judit, aki válaszol: Fekete Linda

KÖNYVBEMUTATÓ

2012. november 10. (szombat) 14.00

Jánosi Sándor: Álom vagy valóság...

Egy szombathelyi fiatalembernek ad lehetőséget kávéházunk, hogy első verseskötetét bemutathassa. Vallomása szerint célja a mai ifjúság megszerettetése a költészettel: „Hiszem, hogy szükség van rá, mivel a mai felgyorsult életünkben kevés idő van könyvet ragadni a kezünkbe. Legelső bemutatkozó kötetem a fiatalságnak szánom, de mindenkinek aki szereti a verseket.

Egészen kiskoromig nyúlnak vissza az irodalom és a művészetek felé hajló gyökereim. Már az általános iskolában próbáltam kifejezni gondolataimat, érzéseimet. Tíz-tizenegy éves korom környékén, akkori irodalomtanárom - és osztályfőnököm, Edit néni segítségével és persze jó néhány tehetséges tanár mentorálása és lelkesítése során elkezdtem kisebb verseket írogatni elsősorban a helyi iskolaújságba.
Az évek múlásával, ahogy érettebb lettem, úgy változott költészeti stílusom. Egyaránt foglalkoztat a szerelem, a halál, a boldogtalanság, az elmúlás pillanata és persze mindaz, amit egy húszas évei elején járó embert."

Beszélgető társak:

Soós Béláné, volt általános iskolai osztályfőnök

Kovács István író, a kötet kiadója


KONCERT

2012. november 15. (csütörtök) 19.00

Varnyú Country

A Varnyú Country együttest szeretjük azért, mert kávéházunkban varázslatos hangulatot tudott teremteni a gyermekkoncerteken. De szeretjük azért is, mert képes a felnőttek dalra fakasztására is.  A Cafe Frei Szombathely pódiumán  a gyermekkoncertek után először örökzöld country slágerek szólalnak meg, ahol a színpad és a közönség között nincs határvonal. Akár, ha tábortűz mellett szólalnák meg a gitárok és a dallamok. A hűvös novemberben igazán kellemes esti kikapcsolódást ígér a zenekar. 

KALANDOR-KÖR

November 19. (hétfő) 18.00 óra

Feiszt György, levéltáros

Feiszt György történész, levéltáros. Igazi lokálpatrióta, bár nem szombathelyi "tős-gyökeres"; munkája - élete az utazás és csak néhány az őszi úticélok közül: Oxford, Erdély és persze Tours... mert Szent Márton kultuszának is bőven helye van az életében. November 19-én hétfőn este 6 órától az egykor szombathelyi alpolgármester lesz a Cafe Frei Szombathely vendége és egyben november kalandora, amikor is az újra kultuszát élő Szent Márton nyomába eredünk. Beszélgetőtársa a Kalandor-Körben Grünwald Zsolt lesz.

BÓBITA JÁTSZÓHÁZ KICSIKNEK, NAGYOKNAK

A 2012-es őszi szezonban a gyermekek szórakoztatására a Bóbita Belvárosi Játékbolt és Fejlesztő Központ  munkatársait hívtuk segítségül. Játékmestereik két hetente vasárnap délelőtt szórakoztatják a kicsiket, fejlesztik a nagyokat, mindezt úgy, hogy közben szüleik nyugodtan megihassanak egy kávét, vagy bekapcsolódjanak a játékba.

A gyermekek fejlesztő játékokat próbálhatnak ki, kézműveskedhetnek, önfeledten játszhatnak. Mottónk: Légy kreatív! Fedezd fel önmagad és környezeted! Fejleszd képességeid és tudásod!

Időpontok:

2012. november 4. (vasárnap) 10.00 

2012. november 18. (vasárnap) 10.00

Új hozzászólás