Duplanullás felfelé zuhanás - James Bond: Skyfall

2012.10.30. - 00:15 | Kánya Dóra

Duplanullás felfelé zuhanás - James Bond: Skyfall

Akár a vodka-martini - természetesen rázva, nem keverve - utánozhatatlan íze, úgy ejtette rabul az érzékeket a legújabb James Bond film, a Skyfall. Sam Mendes rendező a világ megmentése helyett M-et keveri veszélybe, a hősies védelmező szerep pedig egyértelmű, kire hárul. Ötven éve készült el az első Bond-mozi, azóta sok víz lefolyt a Temzén, mégis egy biztos: Mendes magasra tette a mércét.

Az év egyik, ha nem a legjobban várt filmje a sorban a huszonharmadik James Bond startolt nemrég a mozikban, ami jelen esetben a Skyfall címmel késztet nyálcsorgatásra több millió nézőt világszerte. Tudjuk, hogy a Bond-klasszikusok nem azt a kommersz vonalat képviselik, amiből bővelkedik a filmszakma, hanem egy olyan akcióeposzt, mely elénk vetíti korunk társadalmi, politikai és ideológiai képét. Bond feladata ötven éve már, hogy a világ nagyhatalmú bűnözőit likvidálja, akik az anyagi helyzetükből fakadóan világuralomra akarnak törni. A globális hatalomvágy megszerzésének véget nem érő kálváriája adja újból és újból az ötleteket a mozik elkészítéséhez. A tényeket pedig minden kétséget kizárólag Bond jelleme színesíti újra és újra, ugyanis férfiideálok egész sora köszönhető a produkcióknak.

Már a harmadik rész (Casino Royale, Quantum Csendje) forog a sármosan markáns Daniel Craiggel, aki idén is egy internacionális túra keretében, öltönyben üldözte a gonoszokat földön, vízen, és levegőben. Az Oscar-díjas Sam Mendes (Papírsárkányok, A szabadság útjai, Amerikai szépség) rendező viszont olyan helyen markolta meg a történetet, ami sokkal személyesebbé tette azt, mint korábban bármelyik más direktor. Ettől a kicsinek tűnő, mégis hatalmas változástól lett úgy gondolom ez az eddigi legjobb Bond-film.

A szokásos pörgős üldözéses jelenettel nyitott ez a rész is. Helyszínként Isztambulban, azon belül pedig a háztetőkön ered az ellenség után a 007-es ügynök. A mostaniban sem hanyagolták a látványos rohanást, és a dobhártyarobbantó lövöldözéseket, de a nyugodt pillanatok is feszülten telnek: percekkel később már Shanghajban liftezik több száz méretes magasságokban, és harcol egy felhőkarcoló felső emeletén.


Szikrát hányó gyorsasággal vágott bele Mendes a közepébe: az MI6-től ellopták azt az adathordozót, amin az összes beépített ügynök személyes adata szerepel. A gond jelentőségteljes felnagyítása után a megoldhatatlannak tűnő problémák sokaságát tetézi az a tény is, hogy Bondot lelövik. Szerencsékre a 007-es hobbija a feltámadás, és néhány hét tengerparti vakáció után visszatér az életbe. Igaz, testileg és lelkileg egyaránt megviselte a halála, ezt a későbbi tesztek is igazolták. Míg Bond visszavonulót fújt magának, az MI6 épületét felrobbantják, a célpont most alapvetően már nem a világ elpusztítása lesz, csupán egy emberé. Azt a személyt emeli célkeresztbe Mendes, akihez Bond talán leginkább húz. A főnöke, M (Judi Dench) ellen egy korábbi ügynöke kísérel meg merényletet, aki a bűneiért leckéztetné meg a nőt.

Erősíti a „családi" szálakat, hogy mind M, mind Bond már nyugdíjas a szakmájában, amire Gareth Mallory (Ralph Fiennes) nem egyszer utal. Humánusabbá válásával Bond karakterének pálfordulása adja a sztori lényegét, a tökéletlenségétől lesz szerethetőbb. Már nem az a gépember, aki csak megy, lő, és hátra sem néz. Az érzelmi hullámvasút mellé nem is nagyon fért bele a nőcsábász Bond bemutatása, holott szép nőkből itt sincs hiány, gondolunk itt Bérénice Marlohe leheletnyi szerepére, de a túljátszott aggódásán túl elég volt belőle ennyi is. A brit oldalt Naomie Harris ügynökösködése mutatja be, a flörtcsaták mögött mégsem lesz semmi érdemleges a dologból. Talán majd a következő részben, mivel az utolsó képkockákban megtudtuk, hogy a vezetékneve Moneypenny, aki pedig Bond-bolond, az tudja, mivel jár ezzel a névvel élni. Visszatérnek a kütyük, most egy különleges fegyver képében, és bemutatkoznak az agyasok, leginkább Q, (Ben Whishaw) a kütyüalkotó és számítógépzseni.

 

Eddig is kitűnő színésznek tartottam Javier Bardemet, aki Raoul Silvát, az aktuális gonoszt és exügynököt játssza. Szőkített hajával és azzal a beteges pszicho-vigyorral az arcán megkerülhetetlen jelensége a résznek. Jó dolog, hogy sokkal több poént építettek a szövegbe, mint korábban, találó is valamennyi, sok csapódik le Bond és Silva, vagy a mesterhármas között, M-el kiegészülve. Újdonsága a szériának, hogy bemutatja a 007-es gyerekkorát, a skóciai Skyfall birtokon a régi családi emlékekkel kiegészülve válik egésszé Bond és M kapcsolata. Ide, egy elhagyatott vidéki kúriába rejtőznek Silva elől. Persze csak ideig-óráig tartható fenn az állapot, a megtalálásuk után jön az üldözéses jelenet, lövések, menekülés, robbanás, ökölcsaták és a drámai befejezés. Bármennyire is szívszorító a végkifejlet, profin tálalta a rendező.

A világ megmentése már mondhatni unalmas, az összes eddigi Bond megtette. De megmenteni a Bond mamát? Ehhez kellett Mendes, és olyan forgatókönyvírók (John Logan, Patrick Marber, Neal Purvis, Robert Wade), akik a valóságba piszkáltak bele. Meg is lett az eredménye.  

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

bf13 2012.10.30. - 19:50
Egy kis helyreigazítás: Sam Mendes rendezései: Amerikai szépség, Kárhozat útja, Bőrnyakúak, A szabadság útjai, Továbbálók...
A papírsárkányoknál csak producer volt...