A Savaria Karnevál legjobb fotói - kiállítás a Cafe Freiben

Képgaléria megtekintése2012.11.06. - 12:00 | Büki László 'Harlequin'

A Savaria Karnevál legjobb fotói - kiállítás a Cafe Freiben

514 fotó, 69 pályázó - a nyugat.hu évek óta meghirdeti karneváli fotópályázatát, amelyre bárki beküldheti Szombathely egyik legnagyobb kulturális rendezvényével kapcsolatos képeit. A legjobb fotókból nyílt tárlat november 5-én a Cafe Freiben.

Az idei eseményre közel 69 pályázó küldte be fotóit, összesen 514 képből válogatott az olvasóközönség és a szakmai zsűri.

A fotótárlat nyitógondolataként Szommer Ildikó karneváligazgató elmondta, hogy a legfotogénebbek ismét a legiósok voltak, minden évben "agyonfotózzák" őket. Arra buzdított mindenkit, hogy a következő évben se kerülje el a karneváli forgatagot és örökítse meg a szép pillanatokat.

Mérei Tamás, a karnevál kuratóriumának elnöke kifejtette, hogy a fotózás egyik alapvető célja, hogy egy-egy élethelyzetet visszaadjon - a fotós egyedi látásmódja szerint. Akkor jó egy fotó, ha ránézünk, ha belefeledkezünk és visszakapjuk az adott pillanatot, vagy felismerjük benne a fotós perspektívájából annak újszerűségét. 

A beérkezett pályaműveket az internetezők és egy szakértőkből álló zsűri is értékelte, melynek elnöke Dallos László fotóművész volt. Értékelésük alapján a legjobb karneváli fotót 2012-ben Hentsey Eszter készítette. A netes szavazatok legjava Kovács András fotójára érkezett, így ő lett a közönségdíjas.

Jelen sorok írója a Szombathelyi fotósok facebook-csoport tízfős asztaltársaságát faggatta a díjátadó után, akik közül többen megmérettettek. Pósalaki Georgina a karneváli eseményfolyamból a dinamikus témákat emelte ki, a mozgás pillanatban rejlő megismételhetetlenségét kiragadva kedvenc fotótémájaként. Házi Gábor a spontán attrakciókban látja azt a fotótémát, ami egyedivé tehet egy karneváli pályaművet a megszokott esemény-sztenderdekkel szemben. A kis csapat jövőre is megpróbálja, immár nem kevés tapasztalattal a háta mögött. A társaságnak egyezett a véleménye a zsűri által nyertesnek ítélt fotót illetően, a közönségdíjas fotó viszont kimondottan megosztó volt. 

Hentsey Esztert, a zsűri által legjobbnak ítélt kép készítőjét is megkérdeztük arról, hogy fotósszemmel nézve mi ragadta meg, vagy tudatosan törekedett-e arra, hogy olyan témát küldjön be, ami rendhagyó:

- Gyermekeimmel mentem ki a karneválra, és egy véletlen pillanat volt, amit megörökítettem. Ennek ellenére törekedtem arra, hogy ne hagyományos képeket készítsek, hanem más látásmóddal közelítsek a témákhoz.


Mindenképp igaz, hogy különleges fotókat láthat a közönség a kávézó falán. A zsűri által díjazott fotók nagyon szépek, ötletesek, tartalmasak, odaillőek, igényes, szemet gyönyörködtető munkák. A közönségszavazás által kiválasztott három fotóra azonban ez nem igaz maradéktalanul - erről a legkevésbé a készítők tehetnek. Néhány fotónak nem lett volna ott a helye, hogy mégis ott voltak, az vélhetőleg annak volt köszönhető, hogy a legtöbben nem a fotóra, hanem a készítő személyére voksoltak, ezzel elsiklottak a lényeg fölött. A szavazóknak észre kellene venni, hogy a szavazás nem csak puszta kattintás, hanem igenis, felelősség! 

A közönségdíjasok, valamint a zsűri által megválasztott első tíz helyezett képeiből negyedik alkalommal nyílt kiállítás december 2-ig látogatható a Cafe Freiben.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás