A Magház KultúrKocsma a város lassan megkerülhetetlen, több szintű kultúrotthonává válik - a már közismert "emeleti" koncerthelyszíne mellett tetőtere kiállítótérként funkcionál. Miért hír ez? Mert jóformán nincs Szombathelyen alternatív kiállítóhely, az Irokéz Galéria bezárt, ahogy az MMIK tereire is "lakat került". Maradt a funkciójukban más profilú helyek közül a Cafe Frei, a Vitalitás Galéria, olykor a SIC és a Sportház emeleti galériái, nagyritkán az Art Cafe és a Herényiek Háza. Napjainkban pedig egyre erősebb anyagokkal lopja be magát a kultúrabarát-köztudatba a Magház, ami ugyanúgy befogadja a kortárs művészeket, mint a szó jó értelmében vett amatőr alkotókat.

Ez utóbbi vonalat erősítette november 9-én nyílt fotótárlatával Nagy Jácint, Szubjektív-Objektív névre keresztelt kiállítása. Egészen pontosan rendhagyó, négy érzékszervre ható kiállítása. Hogy a szag vagy a látás a gyorsabb, erősebb "inger", azt nem tudjuk, mindenesetre a galériába belépve "együtthatott" a kettő. Láttuk a kiállítótér teljes padlózatára szórt friss avart, és éreztük az ősz illatát. Ez már eleve egy "érzékelésorgia", és a képekre még rá sem pislantottunk! Miután tudatosult bennünk, hogy tárlaton vagyunk, sorra vettük a falakon kategorikusan csoportosított fotókat is. Montázsok, szociofotók, tájképek - Nagy Jácint szubjektív látásmódja vetült a látogatók érdeklődő tekintete elé.

Az avarillatba burkolózó tárlatot Horváth Dániel "Dudu" hegedűjátéka vezette fel, és Kovács Ibolya közvetlen szavai nyitották meg. Ibolya Jácint barátja, számos közös élmény részese, melyekből bőséggel akadt a falakról is visszaköszönő, felidézve a pillanat drámai vagy vidám, de mindenképp egyszeri varázsát. S hogy a negyedik érzékszervet is kivesézzük: barátok süteményei várták a huszonhárom alkotás élményével telt látogatót, hogy akár újrakezdje a "tárlatkört", vagy épp jó hangulatú beszélgetéssel kapcsolódjon az "őszi zsongásba".

Mi utóbbit választottuk: rácsatlakoztunk Jácint (z)avarmentes "hálózatára", kaptunk "IP-címet", s már küldtük is kérdések formájában neki a adatcsomagokat!

A kellemesen eklektikus kiállítás kapcsán megkérdeztük, mi az, ami inspirálta, mik azok a témák, amik az optikája előtt szívesen mutatkoznak meg? Kérdeztük, s nyelve eredt.

"Nyitott vagyok mindenre, érdekel minden, ami egy kicsit is érdekes, érdekelnek a hétköznapi csodák. Nem akarok keretek között mozogni. Ritka, amikor tudatosan megyek fotózni, egy adott témát célként kitűzve. Ha keresem a pillanatokat, vagy ha elvárással vagyok a téma felé, akkor nem lesz meg. A spontán dolgok motiválnak.

Nincsenek példaképeim. Van egy gépem, viszem magammal, nem szoktam összehasonlítgatni. Nem nézek körül, csak bele... 

Ma tényleg olyan emberek voltak itt, akiket személyesen ismerek. De nem is ez a lényeg, hanem hogy érdeklődtek a képeim iránt. 

A tárlat kapcsán koncepció volt az, hogy a kiállítást nem zárt térben szerettem volna megrendezni, ezért próbáltam "kivinni" falevelekkel, paddal. Mivel sokat járok természetbe, s minden ember természeti lény, szükségem van az illatokra, hangulatokra, mert így tudok kiteljesedni. A következő kiállítást tényleg erdőben szeretném megrendezni. 

2008-ban jutottam el oda, hogy megvettem az első digitális tükörreflexes gépem. Azóta hozzámnőtt.

Nekem ez a tárlat mérföldkő. Én voltam előtte a legszkeptikusabb, hogy úristen, megértem én egyáltalán erre? Érdekelni fog ez bárkit is? Meg kellett engem győzni, hogy állítsam ki a képeimet! Nagyon jó, hogy olyan emberek vannak körülöttem, akik rengeteg energiát és támogatást beleöltek abba, hogy ez a kiállítás létrejöhessen, és olyan fotókkal, amik számomra kedvesek, azokból a képekből, amikhez érzelmek kötnek.  

A faleveket annak a háznak a kertjéből hoztam, ahol lakom, épp a gondnoknő gereblyézte össze a közös udvaron. Bezsákoltuk, felvittük egy ismerősöm padlására, kiborítottuk, egy hétig szárítottuk, majd összehúztuk, újra bezsákoltuk, elhoztuk ide, és elterítettük. Egy kis ősz a maga színeivel és illatával, kizökkentve a fotók olykor fekete-fehér világából és a természetközeli énemet hangsúlyozva.   

Nagyon fontos a tér, amiben létezünk. Meghatározza a közérzetünket, hangulatunkat, látásmódunkat - gondolatfelszabadító ereje van. 

Most van az az időszakom, hogy próbálom megtalálni egy képnél azt az (szín)egyensúlyt, amiben vissza tudom adni azt a hatást, amit a látvány, a pillanat indukál bennem. Ezért van, hogy bár imádom a színeket, mégis a fekete-fehér fotók irányába tolódott a kifejezésformám."

"Amikor a Levegő magával ragad,
a Tűz pedig az ereidben tombol,
a Föld megmozdul a lábad alatt,
a Víz pedig hirtelen rád zúdul a
semmiből. ÉLSZ"
(Az öt elem)