„1951-ben Muddy Waters a West Side-i Smitty's Cornerbe tette át székhelyét. Zenekara vitán felül stílusa legjobbja volt, legszebb napjaiban Little Walter harmonikázott, Otis Spann zongorázott. Túl a West Lake-en, a Sylvio's nevű kocsmában Howlin Wolf és bandája nyomta: csak úgy dőlt az izzadság Wolf robusztus fejéről, amikor üvöltötte a Forty Four-t. Nem sokkal mellette, a Meteor klubban a vékony, szikár Elmore James tűnt fel, velőtrázó, feszes hangjával, mögötte Homesick James basszusozott, Sunnyland Slim zongorázott, J. T. Brown tenorszaxizott .." - írja Paul Oliver a Blues története c. munkájában az 50-s évek eleji Chicago-i urban-, avagy elektromos bluesának aranyéveit bemutatva. Önkéntelenül ez a közel hasonló hangulat ragadott meg december 28-án este a Lamantin Klub  nyári színhelyeitől igencsak eltérő, ezúttal hangulatos, meghitt, a jól-érzésre optimális helyet találó színház éttermében- kocsmájában.

A Chicagó-i nagy öregek sorából ezúttal Jimmy Reed Bright Light Big City c. dalával kezdett a meghívott zenekar, a Pribojszki Mátyás Band, melynek jellegzetességeit, a flegma éneket, a magasan vinnyogó harmonikajátékot, valamint Reed dobosa, Fred Bellow által meghonosított, addig még nem alkalmazott pörgetős dobjátékát hűen adta vissza a bluesbanda. Pedig évzáró bulijukat Kovács Erik zongoristájuk nélkül, annak betegsége miatt voltak kénytelenek megtartani.

Az együttes névadója, vezetője, Pribojszki Matyi a legjobb magyar blues-harmonikás jelenleg. Erre a tízlyukú kis hangszerre a Manó becenevű, ha jól emlékszem, Szabó György néven anyakönyvezett herflis - a 60-s évek közepén a Liversing-gel együtt, a budapesti rhythm & blues műfajban kiemelkedő Atlas együttes zenésze - hívta fel ifjú gimnazistaként a figyelmemet. Igazából Szabó Tamás kezdte meg a sort e hangszer művészi fokon való játékával, Fekete Jenőékkel, a Palermo Boogie Gangben, a 80-as években, de az utóbbi időben Tomi műfajt váltott. Ugyancsak nagy szaktekintélye lett e kis hangszernek az ezredfordulón Ferenczi György, aki tökélyre fejlesztette technikai tudását, de ő is elpártolt a blues-tól a világzene irányába, ami bejött neki. Hajrá!

Matyi is majd két évtizedes zenei múlttal rendelkezik már, de pályája 2003-tól indult be igazán. Szakmai elismertségének talán két állomását elég, ha felelevenítjük: 2009 december 8-án, Pesten, az A 38-as hajón a XXI. század legelismertebb fekete, két évvel később ugyanitt, a Moulin Rouge-ban a leghíresebb fehér szájharmonikása előtt játszhatott zenekarával. Pedig mind Sugar Blue, mind Charlie Musselwhite is alaposan megválogatják, hogy kikkel osztják meg a színpadot. Mint ahogy 1987-ben John Mayall is így tett, mikor a vasi Zsoldos Báró Zoltánt és csapatát hívta meg előzenekarának magyarországi turnéja alkalmával. Nem csoda, hogy tömegével utaztunk le akkor mi is, sok száz kilométert megtéve a koncert állomásaira.  Matyi előbb a Blues Fools nevű, Békéscsabáról verbuvált R&B bandában alapozta meg hírnevét a hazai blues-világban 1994-2003 között, majd önálló karriert kezdett, melynek eredményét 4 CD és egy műsoros DVD jelzi.

Bandájában az e napi fellépést nem vállaló zongorista hiányában arra a Szász Ferenc gitárosra hárult a többletfeladat zöme, aki a kilencedik éve a zenekarvezető legfőbb támasza. A harmonikás- énekes vele, mint szólistával egyeztette a műsort, sokszor menet közben is, és a gitáros a bluesban nem túl gyakori vokálozást is teljesítette. Stílusában inkább az amerikai bluesgitárosok, Albert Collins, Buddy Guy stílusát fedezhettük fel, azaz nem a könnyed, gyors, technikailag látszólag nehezebben kivitelezhető virgák, hanem inkább a súlyos, lélekbőljövő riffek, ritka, de hatásos beszúrások jellemezték játékát, benne a műfaj savát-borsát adó improvizációit is, de a funky-s, soul-os számokban, a sodró, gyors ritmusú akkordmenetek lejátszása sem okozott gondot neki.

A tavaly elhunyt Kepes Robi helyére beállt Eckert Ervin ragyogóan teljesített a basszgitárosi poszton. Jól érezte a bluest, és ami fontos manapság, jókedvűen, az összjátékot élvezve muzsikált. Biztos pont volt a ritmusszekcióban Molnár Dániel dobos is, aki az ilyenkor előírt szokásos dobszóló show-tól ezúttal eltekintett, teljes megelégedettségünkre. 

A műsorban hagyományos Chicago-blues- feldolgozás (Jimmy Reed), saját bluesrock szám (She Wants To Tell), boogie (Wet Lips), 1953-ból származó Elvis-dal átirat (Mistery Train- ebben jót slide-ozott Szász) mellett hagyományos 12-es lassú blues (benne Feri a B. B. Kingtől tanult piano- mezzoforte hangerő- váltásokkal), lüktető soul-funky (melyekben Pribojszki előszeretettel használta a billentyűs kromatikus harmonikát is), talpalávaló boogie, dögös shuffle, jazz-es átirat (Kenny Burell-től) hangzott el. A vége felé pedig, - a forró hangulatot fokozandó - még több rock'n'roll szólalt meg, így a Farmer Joe is, melyet ezelőtt jóval jámborabb változatban a Searchers együttestől ismertünk meg.

Pribojszki nem tipikus showman, de a két évtizede fellépő művész természetesen jól élt a színpad adta lehetőségekkel. Direkt a számára legyártott piros, spirális kábelre szerelt harmonika-mikrofonjával gyakorta a közönség közé vonult, közvetlenebbé téve műsorát. Egyik számában egy vendég borospoharába fújta- szívta el keserves blues-át a fekete ingben, fekete nadrágban fellépő zenevirtuóz, egy másikban szájába bekapva hangszerét játszott. Játékát a magas technikai tudás és a sokoldalú, ötletdús rögtönzések jellemezték. A kis diatonikus pofagyalu legfelső két hangján is magabiztosan brillírozott, ahova a köznapi amatőr már nem merészkedik. Emlékezetes színfoltja volt az estének, mikor a zenekarvezető ott tartózkodó vasi kollégáját, a névnapját ünneplő Farkas Jánost hívta fel a színpadra egyet jammelni, akivel a Caledonia c. örökzöldet fújták el. A két félidőből álló, majd háromórás koncert utolsó darabja egy csak gitáron és herflin előadott country-blues nóta volt, majd  egy rock'n'roll, mint első, és egy funky-őrület, mint második ráadásszám után vonulhatott le a banda.

Ritka már manapság jókedvűen, az előadásukat kimutathatóan élvező zenészek koncertjét hallgatni a rock műfajában, ahol a bandatagok csipkedik egymást, nevetnek, ökörködnek, azaz érzelmileg és szellemileg is egy hullámhosszon vannak úgy, hogy ebbe a közönségüket is sikerrel bevonják. Pénteken este ennek voltunk részesei. Meg is őrizzük jól az emlékezetünkben.