Bocuse d'Or: ahol mindenki le akarja főzni a másikat

2013.02.01. - 01:00 | vaskarika.hu

Bocuse d'Or: ahol mindenki le akarja főzni a másikat

A franciaországi Lyonban kétévente rendezik meg a szakácsok olimpiájának számító Bocuse d'Or versenyt, ahol 24 ország csapata méri össze a tudását a kötelező összetevők felhasználásával megálmodott ételsorok elkészítésében - miközben a szurkolók a lelátókon tombolnak. Idén Thibaut Ruggeri francia séf nyerte meg a szakácsverseny 14. világdöntőjét, ahol a magyar induló, Széll Tamás a tizedik helyet szerezte meg, egyben elnyerte a legjobb poszternek járó különdíjat.

A lyoni döntőn az amerikai, az európai, valamint az ázsiai kontinentális döntők legjobbjai vehettek részt, összesen 24 ország séfje. Magyar séf először jutott be a világdöntőbe.

Ruggeri, a párizsi Lenotre étterem 32 éves szakácsa és háromfős csapata a versenyt alapító 87 éves Paul Bocuse-től vehette át a 20 ezer eurós fődíjat a kétévenként megrendezett versenyen. Franciaország hetedik alkalommal nyerte meg a világdöntőt, kétszer pedig ezüstérmes volt. Az ezüstérmet idén Dánia, a bronzot pedig Japán csapata nyerte el.

A legjobb húsfogást a britek készítették, és nekik volt a legjobb segítőjük is. A halmenük közül a zsűri a norvég fogást találta a legjobbnak.

A közönség internetes szavazata alapján Széll Tamásnak, a Michelin-csillagos Onyx étterem séfjének plakátja nyerte el a legjobb poszternek járó különdíjat. A plakáton a magyar séf látható, amint zöldségekkel, gyümölcsökkel és egy hallal zsonglőrködik. A legjobb promóciónak járó különdíjat Guatemala kapta.


Széll Tamás és a nyertes poszter

Hivatalosan csak az első három helyezettet hirdették ki, de a pontozások alapján a magyar csapat a tizedik helyet szerezte meg - mondta az MTI-nek Jókuti András, a Világevő bloggere, aki a helyszínen követte végig a kétnapos főzőversenyt. Szerinte ez nagyon jelentős teljesítmény, hiszen Széll Tamás a tavalyi márciusi európai fináléban, Brüsszelben elért kilencedik helyezésével szerzett jogot arra, hogy részt vegyen a globális döntőben. Lyonban pedig a legjobb tíz közé három tengerentúli csapat is bekerült, azaz a magyarok az európai gárdában két helyet javítottak. A gasztronómiai szakértő úgy tudja: Magyarország Belgiumot maga mögé szorította, viszont a hetedik, illetve kilencedik helyen végző Egyesült Államok és Kanada megelőzte Széll Tamást és csapatát.

A gasztronómia olimpiájának számító kétnapos megmérettetés igazi sportversenyekhez méltó, felvillanyozott hangulatban zajlott. A küzdőtéren nyitott konyhákban elkészült látványos menüket zenei kíséret mellett szolgálták fel a zsűritagoknak, miközben a lelátókon mintegy 1500 néző nemzeti zászlókat lengetve szurkolt hazája séfjének. A magyarok a lelátó jobb felső sarkából ünnepelték lelkesen Széll Tamást, aki szerda délután mutatta be a 27 tagú nemzetközi zsűrinek 5,5 fél óra alatt készített hús- és halfogását.

A magyar séf menüjét a Rubik-kocka ihlette. A zsűri először a rombuszhalból és homárból készült halfogását kóstolhatta meg, amelyhez a nemzeti sajátosság hangsúlyozására köretként lángost is felszolgáltak. A húsos fogás ír marhából készült, mangalicaszalonnával, kakukkfűvel és petrezselyem jus-vel, ehhez húsos raviolival készült gulyás, gombával töltött répa, konfitált sütőtökkel és marinált céklával, valamint marhapofa és ökörfarok rillette karórépapürével és céklával, és végül hagymakompót hagymalekvárral és szarvasgombával társult.


A nemzetközi zsűriben Paul Bocuse alapítón, valamint a legutóbbi versenyen győztes Rasmus Kofoed dán séfen, a zsűri elnökén és a 3 Michelin-csillagos Enrico Crippa tiszteletbeli olasz zsűrielnökön kívül mind a 24 nemzet képviselője helyet kapott. Magyarországot Bíró Lajos, a Bock Bisztró séfje, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke képviselte.

A Paul Bocuse lyoni mesterszakácsról elnevezett versenyt 1987-ben rendezték meg először, a világdöntő színhelye mindig Lyon. A szabályok alapján 12-személyes húsostál készítése a feladat, illetve két adag kitálalása. A halas menüt tányérra kell szervírozni. Ennél a menünél újítás volt, hogy egy "kontinentális piacról" kell választani a körethez valót, és rögtönözve elkészíteni. A verseny mellett a döntőhöz kapcsolódó gasztronómiai szakkiállításon (SIRHA) is bemutatkozhatott Magyarország egy negyven négyzetméteres standdal, ahol a szakértő közönség megismerkedhet a magyar ételekkel és borokkal.

Új hozzászólás