Az úton innen - avagy a név kötelez

Sárvár nemcsak a gyógyfürdőjéről híres, hisz a gyógyvízen kívül a város kulturális élete is pezseg: az Alternatív Zenei Klub több mint 30 éve fogadja köreibe a zenekedvelőket, a sárvári nemzetközi folklórnapok 1981 óta minden évben megrendezésre kerülnek, a Galeria Arcis kiállítóterme 35 éve ad otthont a művészetnek - egész évben programok: koncertek, színházi előadások, hangversenyek és szabadtéri rendezvények várják a városlakókat és az ideérkezőket

Február 1-én, pénteken a sárvári vár könyvtárában rendezték meg Mészáros Ágnes bemutatkozó kiállítását, Mágnes a Vasnyugaton címmel.  Ágnes elmondása szerint egy összegző anyagot hozott el Sárvárra, vagyis haza. Merthogy annak ellenére, hogy nem Sárváron élt, ő mégis otthonának tekinti a vasi várost, mivel nagyszülei révén gyakran időzött ott. Édesapja, Mészáros László sárvári születésű festőművész, és édesanyja is vasi születésű, úgymond Ágnes a génjeiben hordozza a tehetséget, a tudást és a vidék szeretetét.
„Vas megye vonzza őt Budapestről, mint a mágnes... „- mondta Kampel Oszkár önkormányzati képviselő a nyitóbeszédében.

Mészáros Ágnes műveiben felfedezhető a kezdeti útkeresés, mivel sokféleképpen - festészet, rajz, szobrászat és fotózás - próbálja kifejezni érzéseit, az átélt hangulatot és gondolatait.  Legtöbb alkotása tükrözi apja realista stílusát, ugyanakkor némelyre jellemző impresszionista ábrázolásmód is.

A művész tárlatán készült fotók ide kattintva megtekinthetők!

Az úton túl... - Visszatekintés a 75 éves múltra

Az élet olyan, mint egy folyó. Egy szikla repedéséből éltető víz kezd csordogálni, eleinte óvatos léptekkel halad előre, majd szép lassan erőt gyűjtve ifjonti lendülettel köveket formál, erdőket pusztít... keresi az útját.

Tudja, hogy csak egy irányba tarthat, hisz nincs visszaút. Addig-addig mossa, alakítja környezetét, míg az utat nem enged neki. Szabadon rohan a végzete felé, miközben partot épít, vagy éppen rombol. Tör előre, hisz nem tehet mást, hajtja szabadságvágy, majd fiatalkori lendületéből veszítve lelassul... Építkezik. Abból, amit magával hozott.  Egy simára csiszolt kavicsot még forrás korából, egy-egy ágat - akár teljes fatörzset is -, és sok-sok mindent, amivel létezése során találkozott. Felépült a sziget... Nincs megállás, hiába maradna, hogy lássa, új élet sarjad a szigeten. Menni kell, majd lassan belefolyni a nagy vízbe...

De nem tűnik el nyomtalanul, hisz emlékét örökre bevéste a kőbe, a fába, a partvonalba és a tájba, melyen élete során járt.  Emlékét őrzi a sziget... örökre.

Lakatos József „folyója" 1938 márciusán indult útnak, és most, 75 év múlva is töretlenül, ereje teljében halad előre a saját maga által vágott mederben. Megtalálta az útját, és követi.

Lakatos József a ‘60-as években fordult a kultúra ezen ága felé, nem divatból választotta ezt az utat, hanem szent meggyőződéséből, emocionális ragaszkodásból, amely egyben az ő egyéni alkotását jelenti. A kiállítás anyagában minden olyan alkotói korszak egy-egy villanása benne van, amely művészi életútját jellemzi. Benne vannak a nagyon érzékeny, de rusztikus képek, mint a Mohácsi busójárás, vagy az Itatás képek (belső terem), és benne van az a - Lakatos Józsefre egyébként nagyon jellemző - gondolatvilág, amely a magyar ősi kultúrából táplálkozik, és ebből a kultúrából próbál nekünk átörökíteni sok elemet.

„Az üzenet és a titok, amelyet megfest több elemre bontható. Az első és legfontosabb az a (helyes) kérdésfeltevés, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, honnan jöttünk, merre tartunk."  - mondta Kondora István Sárvár város polgármestere a megnyitóbeszédében.

Ha meg akarja valaki érteni Lakatos József festményeit, nem a művészettörténeti, vagy a filozófiai könyvespolc előtt kell megállnia, hanem a gyermekkönyvtárban, a mesék, mondák, szólások, közmondások, gyermekversek, gyermekdalok világában kell szétnéznie. Itt lehet ugyanis nyomára bukkanni annak az ősi kulturális nyomelemrendszernek, amely a képeken is megjelenik.

Mi, tárlatlátogatók gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy amint bemegyünk egy kiállítótérbe, minden képet meg akarunk nézni, s amint ezzel végeztünk, úgy döntünk, most már rendben van a dolog. Ehelyett valószínűleg azt kellene tennünk, hogy miután körbenéztünk, egy mű előtt megállunk, az előtt a kép előtt, amelyik megérint bennünket, mert ezt a megérintést kellene valahogy dekódolnunk. Ez nem racionális elemzés kérdése, itt érzelmi kapcsolat kell, hogy létrejöjjön. Nem mindig történik meg, de ha a mű értelméhez ott van a kulcs a fejünkben, a szívünkben, akkor kinyílnak az ajtók. Az Életfa című alkotásban (bár a jelen kiállításnak nem része) a múltidő, a jelenidő és a jövőidő is benne van. Az alvilág, a jelenvaló világ és a felvilág, tehát az életnek az a szentháromsága, amely örök időkön keresztül kísért és kísérni fog minket. - ezzel zárta a megnyitó szavait Kondora István, majd azt kívánta a jubiláló képzőművésznek, hogy az egészsége erőteljesebb legyen, másrészt: meg kell találni annak a módját, hogy az alkotások egy része valahol méltó közös helyet találhasson magának. Ehhez ajánlotta fel polgármesteri konzultációját. Kondora István nyitószavai után Lakatos József egykori tanítványa, Marosits József szobrász, költő is köszöntötte a művészt.

„Végtelen a téma, és a teendő, az idő meg rövid. Valami jó azért ebben is van, marad még sok feladat az újabb nemzedéknek is, mint ahogy mi is elődeink munkáját folytatjuk.
Egy évszám - mint a mostani is,- egy jó alkalom az elgondolkodásra, az összefoglalásra, a gondolatok elrendezésére. Aztán megint jön a holnap, és újra meg kell nézni, hogy mi is történt a vár körül, vagy azt, hogy a Rába kavicsszigete hova lett, melyik fa dőlt a vízbe - újabb tájélményeket adva festőnek, és újabb képeket a tárlatlátogatónak. Megfesteni még csak nagyszerű, de egyre nehezebb a felelősséget vállalva - aláírni" (Lakatos József)

A kiállítás március 5-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási rendjében.