Magas(ságos) Abraham, avagy szabadság óriás kivitelben - Lincoln filmkritika

2013.02.13. - 07:00 | FrankenVi

Magas(ságos) Abraham, avagy szabadság óriás kivitelben - Lincoln filmkritika

Steven Spielberg a karakteres amerikai elnök legnagyobb döntéséről (és kalapjáról) forgatott nagy költségvetésű filmet. Lincoln és az 1865-ös év örökre beírta magát a világ legismertebb alkotmányába és a történelembe. S noha a film maga nem mondhatja el magáról ugyanezt, mondanivalója kétségkívül érdemessé teszi a moziban eltöltött két és fél órányi üldögélésre.

Néha emlékeztetni kell magunkat arra, hogy mi a helyes. Gondolkodás, döntés. A helyes út döntése, mely ugye (mint már annyian elmondták) nem a könnyebbik választása. Amennyiben elfelejtenénk magunkat emlékeztetni, megteszik ezt helyettünk a hollywoodi rendezők, mint például Spielberg, aki ezúttal a mostanában népszerű szabadság-rabszolgaság dilemmájáról készített egy afféle történelmi portréfilmet, Abraham Lincolnnal, vagyis Daniel Day-Lewis-al a főszerepben.

A nemrég hasonló problémakörben játszadozó Django személyes motivációi után ezúttal a másik végéről szemléljük az 1800-as évek közepén nem csekély problémát okozó konfliktust Észak-Amerikában, mely a polgárháború végén az amerikai alkotmány 13. kiegészítésének elfogadásával, s ezáltal a rabszolgaság eltörlésével végződött.

A film tele van jó döntésekkel, amik a kipróbált Spielbergnek igazán nem eshettek nehezére. Az eleinte lassú ütemben hömpölygő film ezen tulajdonsága ellenére megdolgoztatja elménket a különböző nevek és a frissen újraválasztott elnök szavazatgyűjtő stratégiáinak kidolgozása közepette. A látványvilágra fogékony szemek könnyen elveszhetnek a korabeli kosztümök és belső terek, díszletek mesteri kialakításában, ahogy a kiváló fényképezésnek köszönhető érzékeny fény-árnyék játékok festette képekben is.

A különösen kalandozó hajlamú szellemek pedig azon vehetik észre magukat, hogy jobban leköti őket a szereplők mögötti (operatőri szempontból indokoltan csupán homályosan, és amúgy is csak félig látszódó) régi szekrény, íróasztal és minden kincsnek tetsző tárgy, mi azon található, mint az, amiről a beszélgetés (és ezúttal maga a cselekmény) folyik. A zsebórákról, zakókról, keménykalapokról és cilinderekről nem is beszélve. Még Hollywood lehetetlent nem ismerő filozófiáját ismerve is elgondolkodtatóan bámulatos, honnan képesek ekkora tömegjelenetekhez ennyi csodás cilindert beszerezni...


Aztán a film második felében utolér minket a film, és vele együtt az első perctől fogva szimpátiánkat élvező, rendkívüli magassággal büszkélkedő, megfontolt mozgású (és a legimpozánsabb fejfedőt viselő) Lincoln. Daniel Day-Lewis méltán elismert gyöngyszeme a filmes világnak, aki köztudottan nagyon ritkán vállal szerepeket; s ha mégis így tesz, akkor rendszerint komoly díjakra számíthat csekély számú, ám annál színvonalasabb munkáiért cserébe. Az angyalok dicsfényével megvilágított, végletekig rendíthetetlen és messzemenőkig bölcs elnök szerepét képes volt megtölteni hitelességgel, alázattal és a gólyalábakon egyensúlyozó emberi lét törékenységével.

A kiváló szereplőgárda tökéletesen ellátta feladatát, és a legfőbb kérdés (eltöröljék-e a rabszolgaságot) körül kialakult érvek és ellenérvek is hiteles és megalapozott módon építették a két különböző tábort a Képviselőházban. A szókincsgazdag vitajelenetek pedig amellett, hogy a jelenkori parlamenti kabarékat juttatták eszünkbe - némileg megnyugtató vagy elkeserítő módon, hogy akkor sem volt ez másképp - , mégis elismerést vívtak ki a roppant kreatív és változatos szóhasználatot illetően. Meglepetést csupán a Tommy Lee Jones által megformált karakter tartogatott számunkra, és ezzel a film végén kötelezően üdvözölt morális tanulság érzelmi hullámában úszva a különösen kalandozó szellemű és kétkedő nézők is jólesően mosolyogva üdvözölhették szerény barátjukat, a meghatottságot.

Ahogy Lincoln életére tragikus pontot tett eme cselekedete, ismét csak az látszik igazolódni, hogy a nagy tettek nagy következményekkel járnak; s akinek van bátorsága képviselni és véghezvinni azt, amiben őszintén hisz, az nem marad hatás nélkül. 1865-ben a polgárháború lezárásaként egy nemzet (élén egy határozott egyéniséggel) megmutatta, hogy van hite és ereje harcolni azért, amit Jónak hisz. S bár már számtalanszor láttunk narcizmussal átitatott amerikai filmet, s bármennyire émelyítő is számunkra az ő rendíthetetlen büszkeségük, lenne mit tanulnunk tőlük. Ugyanis emögött rendszerint az a tény áll, hogy ők valóban képesek vállalni a felelősséget döntéseikért, és harcolni világmegmentő ügyekért még akkor is, ha ez a legtöbbször nem egyszerű és tiszta eszközöket igényel.

Mert néha, de csak néha, kevésbé maga az út a fontos, sokkal inkább a cél. S néha, de csak néha képesek lehetünk messzebb látni saját életünk apró kis határain, és az egész világ érdekében dönteni.

 

Lincoln

színes, feliratos, amerikai-indiai történelmi film, 150 perc, 2012 (12)

rendező: Steven Spielberg
író: Doris Kearns Goodwin
forgatókönyvíró: Tony Kushner, Paul Webb
zeneszerző: John Williams
operatőr: Janusz Kaminski
jelmeztervező: Joanna Johnston
producer: Kathleen Kennedy, Steven Spielberg
látványtervező: Rick Carter, Jim Erickson
vágó: Michael Kahn

szereplők:
Daniel Day-Lewis (Abraham Lincoln)
Tommy Lee Jones (Thaddeus Stevens)
Sally Field (Mary Todd Lincoln)
Joseph Gordon-Levitt (Robert Todd Lincoln)
Jared Harris (Ulysses S. Grant)
Jackie Earle Haley (Alexander Stephens)
Lee Pace (Fernando Wood)
James Spader (WN Bilbo)

Új hozzászólás