A Dal - meghallgattuk a harmadik elődöntő 10 dalát

2013.02.15. - 04:15 | Büki László 'Harlequin' - Fotó: adal2013.hu

A Dal - meghallgattuk a harmadik elődöntő 10 dalát

Február 16-án lesz A Dal harmadik, egyben utolsó elődöntője, melyben 10 előadó szerepel. Meghallgattuk, mivel korbácsolja a közízlést a királyi tévé heteken keresztül, és bevalljuk, meglepődtünk. Popzene fogyasztási szokásainkat Eurovízió-módra konfiguráltuk, aminek a vége az lett, hogy a dalok többségét hype-oltuk. Szubjektív ostorsuhogtatásunk a magyar zenei ugaron.

Február 2-án, 9-én és 16-án tíz-tíz dal hangzik el a három elődöntőben A Dal című televíziós showműsor keretein belül, ezt követően lesz a két középdöntő, ahonnan nyolc dal jut a március 2-i döntőbe. Itt a zsűri először négyet választ ki, végül pedig a tévénézők szavazatai döntik el, melyik dal és előadó képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között a svédországi Malmőben.

A harmadik elődöntő résztvevői:

Brasch Bence

SP dalszerző és szövegíró is egyben, ez pedig már önmagában komor felhőket kerget a dal fölé. Nem alaptalanul. Szakos Krisztián próbálja kihozni az óvodás dallamvezetésű motyóból a maximumot, ami épp attól nehéz, hogy szinte lehetetlen. Gyertyagyújtogatós-karlengetős tinifos. Már bocsánat. Dzsásztinbájber monnyon le! Azért van egy sor a dalban, amivel maximálisan egyetértettem: "talán túl egyszerű, hogy jónak láss....". S ahhoz is, hogy jónak halld. 

 

Burai Krisztián

Húha. Bevallom, soha nem hallottam a srácról, de ez nem az ő hibája. Alapból zeneszerző, aki most megmutatja magát, mint énekes. Igazi rádióbarát slágert írt - fájdalom, nem Eurovízióra valót. Pedig a dal húz, nekem pozitív meglepetés, lendületes, lábdobogtatós, kocsibanüvölthetős. Kicsit Jacko-féle Thriller-beütéssel indul, ezt lehet, érdemes lenne lenyesni az elejéről, a gitárriff viszont nagyon adja. Sőt, már-már szentségtörés, hogy Eurovíziós versenydal gitárszólóval "riogat"! Nédd' má', ez is belefért a 3 percbe... ugye mekkora kuriózum? Kíváncsi leszek, mit lehet élőben kihozni belőle. A refrén nagyon csillagos, megszerettük első hallásra a dalt.

 

Cserpes Laura

Ő az a leányzó, aki a Fekete Valaki felesége volt, a Fekete Valaki pedig valamelyik dalversöngés valahányadikja. Lehet, épp a nyertese, never mind. A zálompár (direkt így!) idillje sokáig nem tartott, a Fekete Valaki ottanhagyta a Cserepes leányt, aki nem egykönnyen dolgozta fel az őtet ért traumát. Eddig a bulvár-színvonalú fejtegetés (értsd: a konkrét témához semmi köze és sajtóhibát is tartalmaz...), most jön a dal. A dal, ami olyan, mint növényben az egynyári. Leszakítod, megszagolod, elhervad, kuka. Boros hasonlatot is tudok mondani: élvezeti értéke gyors lecsengésű. Ami mellette szól: nagyon dekoratív a hölgy és a "kispadról" beugorva semmivel sem rosszabb ez a dal, mint az összes többi, amit nem juttatnánk tovább semmiképp.


  

Flash Travel feat. Újvári Péter

10000 Maniacs magyarul, már ami a felvezetést illeti. A dal meg is reked kb. abban az időszakban, így hát a 90-es évek popzenéje is keményen vállaskodik a malmői repjegyért. Nemhiába, nincs nap az Új(vári Péter) alatt. Az oratóriumszerű epilóg szerintem egyenesen stílusbeli tévedés, azt a rossz érzetet kelti, hogy valamelyik ögyházi szökta felekezeti adománya csorrant bé a hal(l)ványba. Mondjuk Vidám Vasárnapokon el lehet rá jobbra-balra harangnyelvészkedni, mosolyogva üdvözülni, majd pörsölycsörgetni. Ideális még puncisimogatáshoz és fanszőrzettelenítéshez. 33 pont, és túldimenzionáltam a zsűriempátiát. 

 

Hoffman Mónika

Ő sem elsőpróbás dalversenyző, emlékeim szerint Megasztárban is danolt, sőt, eurovíziós előélete is van, nem is kevés: "részt vett a 2008-as Eurovíziós Dalverseny magyarországi nemzeti döntőjén, ahol a tizenegyedik helyet érte el a "Légy te az első" című számával. Emellett benevezett a 2011-es Eurovíziós Dalverseny svájci internetes válogatójára, ahonnan a legjobb hét bejutott az élő show-ba, de Mónikának ez nem sikerült." Szóval egy magyar lány, aki Svédországban született, és a svájci dalversenybe is benevezett. Jó lesz nekünk Malmőbe egy svéd-magyar? Nem. A dal első taktusairól azt hittem, hogy Tiersen-feldolgozás lesz az Amélie csodálatos életéből - szerencsére a dalszerző nem feszítette tovább ezt a témát. A legnagyobb problémám a dallal azonban az, hogy nincsenek csúcsai, illetve ha vannak is, inkább csak kopottas hegytetők. A szöveget is minősítem: fantáziátlanul közhelyes és an bloc butaság. Kevés a dalban a meglepetés, nagyon könnyen megadja magát - mint egy könnyűvérű nő, aki csak szétteszi a lábát, s annyit mond: élvezz. Holott lenne fantázia benne - a lány szép, a hangja is rendben, épp ezért kicsit bosszús is vagyok miatta, hogy ennyire direktre, kiszámíthatóra sikerült a produkció. Nyerni nem fogunk, legalább merészek, egyediek legyünk... Itt a jó példa arra, amikor energia, líra, meglepetés mind-mind együtt van. Plusz a csúcsok... 

 

Mohamed Fatima

Egészen a Voice-ig robogott a Fekete Vonat Fatimája, bár ezt gyaníthatóan vakvágánynak érezte. Így itt az újabb üzempróba, az Eurovízió. Félő azonban, hogy vágányzárat kap a lakodalmas romapop, bár fricskának nem rossz. Fatima sajnos passzét szúrt a lényéből sugárzó különlegességnek, pedig meg lehetett volna tevegelni (egyiptomi az édesapja). Lehet, Európának ez is különleges, nekem kimondottan csalódás ez a dal. Fatimában úgy érzem sokkal nagyobb potenciál van, ezt talán az ESC-s produkciók közüli legmagasabb nézettség is bizonyítja a YouTube-on.

 

Polyák Lilla

Kemény bélyeget kapott Lilla dala: sokak szerint a tavalyi Loreen-nóta halvány koppintása. Az pedig nem igazán országimázs-építő, hogy Copy/Paste zenéket küldünk dalversengni. Ha azt a dalt nem hallottam volna, most sokkal könnyebb szívvel mondanám, hogy stílusában tökéletes. A hang csodás, a nő úgyszintén, a vokál a helyén. Nagyon jól felépített dal, kőkemény profi munka (bár akaratlanul is azt éreztem, hogy visszaköszön itt is a verze-refrén-bridge felépítés, ami szinte egyezett Loreen-ével). Kérdés, élőben hogyan fog működni, de elég erősnek érzem ahhoz, hogy sokáig jusson a honi vetélkedőben, s félretéve az áthallást a tavalyi győztes dallal, akár Malmőben is.

 

Puskás Peti

Ezt a srácot valahogy soha nem tudtam komolyan venni. Egészen eddig. Ez keményen kalaplengetősre sikeredett, Peti. Caramellel talán jobban működne ez a dal, de nekem az utolsó 10-es legkellemesebb meglepetése lett. A "nem veszhet el az érzés" 'nem-je' igazi kandívás hangterpesztés, a gitár pedig a legjobbkor van jó helyen. Nagy respekt a dalért, kimunkált, igényes, minőségi popsláger! Szurkolok, hogy odaérj, hogy kiérj!

 

Radics Gigi

Jaj, nagyon nem! Nyúlik-nyúlik-nyúlik-ragad-ragad-ragad... Tipikusan amerikás rétestészta-ballada. Dögunalmas, semmittelen verze, hatásvadász refrén. A legrosszabb fesztiváldal, még az Agárdi-Pál duót is alulmúlja. Ez kérem maga a sikolytrázó velő. Értelmetlen? Hát persze. Hülyeség? Naná. Magyarország összes hóátfúvását a Malmőig vezető út elé "installálnám", nehogy ez a dal 2cm-t is előbbre tudjon jutni. Persze, nem a hóátfúvásokon fog múlni... Gigit betolja a közönség, mert jó a hangja, és nem fogja érdekelni, hogy egy Z-kategóriás melaszt énekel. 

 

United 

Nem gondoltam volna, hogy épp egy United dalt kell kiemelnem ebből a szó szerint silány 10-esből. Márpedig ez a dal messze kitűnik belőle! Zeneileg le a kalappal Pélyék előtt, kicsit talán túl táncosra sikeredett a nóta, de a tipikus United-jegyek benne vannak. A zongorabetétért Romhányi Áronnak egy virtuális pacsi!

 

Kiket juttatnánk innét tovább?

Úgy gondolom, nyugodt szívvel 3 dalt küldenék tovább ebből a 10-esből. Polyák Lilla dalában ott a nem túl szimpatikus "hogyan lovagoljuk meg a tavalyi győztes dalt" érzete, de ezt leszámítva helye van a középdöntőben. Részünkről ezzel le is zártuk volna a továbbjutókat, de mivel 6 dal jut tovább, a közönség fejével gondolkodva biggyesztjük a lista végére Fatimát és Gigit. Újra csak megismételni tudjuk, mint amit az előző elődöntő dalai után írtunk: "az első 10 dal nekünk jóval izmosabbnak tűnt". Sőt, most már egyértelműen kijelenthető, hogy elődöntőről elődöntőre fokozatosan süllyedt a dalok színvonala, s az első tízesből kipottyantak olyan produkciók, amiknek bőven helye lett volna a 18-ban.

  • Puskás Peti
  • United
  • Burai Krisztián
  • Polyák Lilla
  • Mohamed Fatima
  • Radics Gigi

Kapcsolódó írásunk:

A Dal - meghallgattuk az első elődöntő 10 dalát

2013.01.31. - 02:50 | Büki László 'Harlequin'

A Dal - meghallgattuk az első elődöntő 10 dalát

Február 2-án indul A Dal első elődöntője, melyben 10 előadó szerepel. Meghallgattuk, mivel korbácsolja a közízlést a királyi tévé heteken keresztül, és bevalljuk, meglepődtünk. Popzene fogyasztási szokásainkat Eurovízió-módra konfiguráltuk, aminek a vége az lett, hogy a dalok többségét hype-oltuk. Szubjektív ostorsuhogtatásunk a magyar zenei ugaron.

 

Kötelezően dicsért dalok - A Dal: A köztévéshow - 1. rész

2013.02.03. - 14:50 | Orsó - Fotók: MTI fotó

Kötelezően dicsért dalok - A Dal: A köztévéshow - 1. rész

Néhány dolgot előrebocsátunk: e sorok írója az alábbiakban szigorúan a saját véleményét fogalmazza meg, valamint bevallottan, sőt: tervezetten NEM hallgatta meg a stúdiófelvételeket. Álláspontunk szerint az élő zene, vagy legalábbis az élő éneklés legyen a döntő. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a verseny egyrészt nem az énekesek, hanem (elvileg) a dalok megmérettetése; másrészt nem állítottunk fel abszolút mércét: a résztvevők mind óhatatlanul egy bizonyos stílus és színvonal képviselői kell, hogy legyenek, hiszen azért kerültek be ide. Ezt mi nem különösebben szeretjük, de ha már ezt kapjuk, hát éljünk vele.

A Dal - másodszor is értékeltük az első élőshow-t

2013.02.04. - 00:45 | Büki László 'Harlequin' - Fotók: Eurovision Hungary

A Dal - másodszor is értékeltük az első élőshow-t

A kiérlelt zenei ízlésű hallgatóknak nehéz dalfesztivál-kompatibilis módban látni, értékelni az Eurovíziós Dalverseny előválogatójának produkcióit. Ám néha kimondottan bizarr levetkőzni másként gondolkodó énünket, és kicsit belebújni a mainstream gondolkodás gúnyájába. Ezt tettük A Dal első elődöntője kapcsán! Más(odik) nézőpontunkban pozitívan látjuk az idei felhozatalt és kimondottan optimisták vagyunk a magyar dalt illetően!

 

A Dal - meghallgattuk a második elődöntő 10 dalát

2013.02.08. - 17:50 | Büki László 'Harlequin' - Fotó: Eurivision Hungary

A Dal - meghallgattuk a második elődöntő 10 dalát

Február 9-én lesz A Dal második elődöntője, melyben 10 előadó szerepel. Meghallgattuk, mivel korbácsolja a közízlést a királyi tévé heteken keresztül, és bevalljuk, meglepődtünk. Popzene fogyasztási szokásainkat Eurovízió-módra konfiguráltuk, aminek a vége az lett, hogy a dalok többségét hype-oltuk. Szubjektív ostorsuhogtatásunk a magyar zenei ugaron.

 

A Dal: A botfülű szavazóbázis műsora - 2. rész

2013.02.10. - 16:15 | Orsó - Fotók: MTI fotó

A Dal: A botfülű szavazóbázis műsora - 2. rész

Egy kis késéssel ugyan, de közkinccsé tesszük e heti elmélkedésünket a köztévé dalválasztó műsorának aktuális epizódjáról. A műsort felvételről néztük, így viszont abban a csodálatos élményben lehetett részünk, hogy átugorhattuk az érdektelen részeket. Az előző résznél megismert stílusú, kissé unalmasan, különösebb csúcspontok és katarzisok nélkül lezajlott adás végére egy dolog derült ki biztosan: az a néző, aki itt szavaz, az nem hall.

 

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

én 2013.02.17. - 16:40
Mindegy, úgyis Gigit hozzák ki győztesnek, sajnos.
Nekem is Puskás Peti száma volt a legjobb, külön kiemelve a szuggesztív előadásmódját. Hozzáfűzném, tavaly én pont az ő számát küldtem volna, de vísiótól függetlenül a Csillagok száma szerintem kis gyöngyszem ma holnap és még jósokáig, pláne a mai kommersz tucatzenék közül kiemelkedős.
Az előző cikkhez írtam egy hosszút, de elszállt, abból most annyi még mindig aktuális, hogy a zsűri véleményezése a pontok tükrében különösen kínos.
BLH 2013.02.17. - 16:57
:) Mentsd ki vágólapra előtte, kicsit tré ez a felület... :D
Puskás Peti: nekem a Csillagok annyira nem jött be, ez a dal viszont teljesen felépítette előttem a srácot, holott már eléggé romokban volt a nimbusza nálam. :) A Gigi-dal egy semmitelen, dögunalmas cucc, vérciki lenne eurovizilóra kivinni... no nem mintha a dalfeszt nem lenne önmagában is az. :) Nem láttam a két utóbbi élőshow-t, ezért a zsűriről trét vagy semmit! :D De most megkínzom magam, és megnézem utólag... ;)
én 2013.02.17. - 18:41
áááá, ne nézd meg, egyszerűen kár a pocsékba ment időért, de tényleg! ma délután véletlenül belenéztünk a dunán a Talpalatnyi zöld című műsorba, olyan szép, egyszerű vágóképek voltak, amik feledtettek kábé egy évre való hasonló műmájer műsort.
én 2013.02.17. - 18:44
én mindig dolgozok ilyen műsorok alatt, számomra az a mérce, ha pár lapos pillantást leszámítva fel kell néznem a képernyőre, egyedül a puskás petit néztem végig, nagyon tetszett az előadása
a műsor pikantériája az volt, amikor a zsűritagok mekegtek pélynek, hogy lám-lám, jön még kutyára...most őt zsűrizik meg jól :)
én 2013.02.17. - 18:52
és abból is látszik, mennyire érdektelen a műsor, hogy a comment:com, már az előző adást sem kommentálta, csak az elsőt
utolsó gondolatként a zsűrire:
Rakonczai- büntetném, azért, amit a magyar zenei élettel tett, egy csomó jobb sorsra érdemes előadó lett általa priuszos
A VIP együtessel tevékenyen, Csézy langyos dalával, Wolf Kati tucatszámával közvetetten blamálta az országot a vízión. MIért is zsűrizhet?
Compact Disco tavalyi szereplése vicc, ez által a Valkó zsűrizése is, Rúzsa Magdi érdemelné meg a posztot leginkább, de irreálisan szubjektív módon értékel, ahogy a fennmaradó másik két zsűritag is. Szerintem az utca embere reálisabb döntéshozatalra lenne képes. A felröppent hírek tűnnek a legvalószínűbbnek, miszerint Radics Gigit kérték, hogy induljon, mivel őt akarják küldeni.
BLH 2013.02.17. - 19:23
Mindig vannak felröppent hírek, csak akkor a zsűrinek ki kell szórni a 4ből a Pál-Agárdi duót és Fatimát is, mert a közönség leszavazza szerintem Gigit, és a fenti kettőt előbbre teszi. Talán még Janicsák Vecát is. :D Ezért lesz pikáns, hogy kiket delegál a 4be a zsűr. Logikusan 3 "szakmai dalt", aminek aránylag kicsi a közönségbázisa, és Radics Gigit. Vagy kamuduma a közjegyző.... :D