A konzervatív jóbarát, aki agyban fest - Torjay Valter kiállítása a Magházban
Képgaléria megtekintése2013.03.10. - 12:25 | FrankenVi - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Torjay Valter kiállítása a Magház padlásterében valóban olyannak hat, amilyen az a rögtönzött „körbevezetés” lenne, amelyet a művész tarthat otthonában, miután az a bizonyos (vagy inkább jóval több bizonyos – ahogy a megnyitóra érkezők száma is mutatta) csengetés elhangzott. A Jóbarát pedig belép, legyen az régi vagy új, és akaratlanul is otthonos érzés keríti hatalmába, és ez nem a padlástérnek köszönhető...
A színek teszik-e, vagy a különböző stílusban készült alkotások változatossága - talán nem is fontos megfejteni -, de a jóbarát úgy érzi, hogy pillanatképek közé lépett, amik nem a festési technikának köszönhetően állnak színes foltokból, hanem amiatt, mert egy másik ember elméjében megelevenedő képek között kalandozunk. Külső és belső tájak, tanulmányok, önarckép és aktok, remake-ek és monotípiák - de mindenekelőtt színes festék. A sokféleség oka tudatosan megválasztott, a művész ily módon villantja fel mi az, ami az elmúlt két évben foglalkoztatta, ám legfőképp: íme, ezek a képek azok, amiket a valóságban is megfestett.
Az „agyban folyamatos" - és a valóságban történő festékhasználatnál jóval gyakrabban történő - festés eredményei egy olyan konzervatív művész alkotásai, aki azt vallja, hogy a régi mesterek szolgáltatta vázra ő a tollpihéket építi rá, s aztán repül az így elkészített szárnyakon. Utazás, újragondolás, megfigyelés, és önmagukban zenélő képek - ugyanis Torjay Valter szerint nincs szüksége a képzőművészetnek, sem pedig az ő megnyitójának arra, hogy zene teremtse a hangulatot, hisz erre ott vannak maguk az alkotások... (S ahogy frappánsan továbbvezette a gondolatot, a komolyzenei koncerteket sem vezeti fel képzőművészeti tárlat - a Szerk.)
Túl valóságos, túl üres, túl néma - gondoltam magamban hirtelen, ám ahogy egyre hosszabban figyeltem „Az egyszerű emberek temetőjét télen", vagy álltam „A kísértetfalu szélén" és „ A semmi közepén", meghallottam az „Esti dalt". Ez a zene a fülemben határozottan halk volt és nyugodt, kicsit idegen, de mindenképp hallgatásra érdemes és jóleső. Pont, mint az ecsetvonások, melyek szaggatottsága mögül mégis stabil nyugalom áradt.
Rájöttem, hogy nem a képek üresek vagy némák, hanem mi vagyunk már túl hangosak és zsúfoltak. Az élénk színek aztán kézen fogtak, és visszavezettek a tisztaságuk egyszerűségéhez; és a hétköznapi tájak, melyek olykor annyira unalmasak, egyszerre izgalmasnak és beszédesnek tűntek.
Mert minden hétköznapi valóság mögött lehet egy felfedezetlen, izgalmas belső táj; a némaság mögött egy meghallásra váró dal; egy egyszer elmondott történet várhat újramesélésre. Így végül, ahogy a képek, úgy Valter is önmagáért beszélt, de ahogy egy másik jóbarát említette egyszer: „mindenki másképp csinálja!"
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1944 szavazat
Új hozzászólás