A L’art pour l’art Társulat új estjével nevettette meg a szombathelyi közönséget

Képgaléria megtekintése2013.03.13. - 18:15 | Kövér Kitti - Fotók: Büki László 'Harlequin', LPL Társulat

A L’art pour l’art Társulat új estjével nevettette meg a szombathelyi közönséget

A L’art pour l’art Társulat március 12-én, kedden a szombathelyi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színháztermében a Piroska, a farkas című legújabb estjével hengerelte le a közönséget. A nézőtér csurig megtelt, úgyhogy voltak, akik csak a lépcsőn ülve találtak maguknak helyet. A közönség összetétele vegyes volt, kisiskolás gyermekek szüleikkel, nagyszülők unokáikkal, fiatal párok, gimnazisták, középkorú párok várták, hogy végre láthassák a „hazai abszurd tótum-faktumainak” 14. színházi estjét.

Az előadás elején egy kellemes hang tájékoztatta a nagyérdeműt a rá leselkedő veszélyekre, ha valakinek a telefonja bekapcsolva marad. A Besenyő családdal indult a műsor, ami azért érdekes, mert hosszú ideje nem láttuk őket együtt a színpadon.

A társulatra jellemző gondolati csavar most sem hiányzott, a narrátor a jelenet elején figyelmeztetett, hogy öt percet visszaugrunk az időben. Aztán váratlanul jött egy tehén, akit a mezőn felejtettek, ráadásul egy dalt is énekelt a jelenlévők nagy megelégedésére. És csak ezután érkezett az első összefüggés a darab címe és tartalma között, egy diafilmvetítés formájában, amely teljesen új volt és szellemes. Kis blokkokban megtudtuk, hogy hogyan neveljük gyermekünket Frigid Mirtill (Szászi Móni) segítségével. A Költő (Laár András) „hozzászólt": négy kis versélménnyel lepett meg minket, amelyek abszurdok, humorosak, és tanulságosak voltak.


Ezután egy ismerős szignál hangzott fel, Naftalin Ernő (Dolák-Saly Róbert) ötletológus következett, akinek sikerült azt a párt kiemelnie az ötödik sorból, akik Szombathelyen a társulat leglelkesebb rajongói közé tartoznak. Naftalin oktató, ugyanakkor viccesen zavarba hozó tudományos megállapításai minden rekeszizmot megmozgattak. Felcsendült az első zenei produkció, amelyben Tell Vilmos fiával énekelt olyan táncot lejtve, amely minden ember arcára mosolyt csalt. Majd Kanca hozta zavarba a színpadra hívva a már „ismert" fiatal pár férfi tagját. Újabb fantasztikus vetítés következett Leopold, a porondmester közvetítésében. Majd egy nosztalgikus jelenettel, a legendás Osztályfőnöki óra folytatásának tekinthető Szülői értekezlettel folytatódott az est, ahol Sipőcz apuka (Pethő Zsolt) szemtelenkedett a megfáradt osztályfőnök úrral. Ezután egy dal csendült fel Róbert és Móni előadásában, amelyből Róbert lábzsibbadási okokból kimaradt. E sajnálatos körülményről a dal szövege tájékoztatott bennünket. Az utolsó vetítésnél a közönség soraiból hallatszott egy gyermeki hang, aki édesapjától kérdezte, hogy mikor jön Piroska, vagy a farkas egyáltalán. Az apuka valahogy elmagyarázta, hogy ebben az előadásban a Piroska maga a farkas. Úgy tűnt, hogy a kislányt megnyugtatta a szokatlan válasz.


Aztán megérkezett Besenyő Pista bácsi, aki a nyomozókról tartott tanulságos kiselőadást, majd a társulat egyetlen Boborjánja lépett színre utópisztikus jelmezben, de sejthető volt, hogy megint csak csokira fáj a foga.

Az utolsó dalt Dorothy, a Bádogember, a Gyáva Oroszlán, illetve a Madárijesztő adta elő, és aki ismerte a társulatot, az nem csodálkozott, hogy a finálénak semmi köze nem volt az előadás címéhez. Ráadásul a mezőn felejtett tehén is visszatért, így a darab legaranyosabb dala zárta az estet. A hálás szombathelyi közönség visszatapsolta a művészeket, akik sajátosan köszönték meg a nézőtéri tapsvihart, elsők között kívántak Boldog Karácsonyt a jelenlévőknek. Aki nem jött el a tegnapi előadásra, még pótolhatja, hiszen a L'art pour l'art Társulat folyamatosan járja az országot.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás