Mesterjáték és játékdetektív - A Mesterdetektív premiere a Weöres Sándor Színházban
Képgaléria megtekintése2013.03.14. - 19:00 | FrankenVi - Fotók: Csizmazia Ákos
Logikai játékok, fantáziadús jelzők, találós kérdések, szerepjáték, gyilkosságok; avagy két óriásgyerek játékdélutánjai egy vidéki (Szín)házban. Anthony Shaffer 1970-ben bemutatott Mesterdetektív című darabjával Horgas Ádám „játszadozott el”, s állította a Weöres Sándor Színház Nagyszínpadára. Vigyázat!: játék játék hátán. Vagy mégsem?
I. Milyen egy jó játék?
A játék csupa móka és kacagás. Szívből jövő, erőltetett, kínos, hangos, felszabadult vagy épp gombnyomásra érkező, mint az „ajtónálló" óriásbábu esetében, ami Andrew Wyke (Jordán Tamás), majd később Milo Tindle (Kálmánchelyi Zoltán) „parancsára" zenget motorikusan mesterséges kacajt. Nem úgy a közönség, akinek nevetésére leginkább a jóízű jelző illik. S ha már jelzők, a frappáns, összetett, meglepő és fantáziadús, regényekbe illő jelzőkből sincs hiány. Bár Andrew Wyke-tól, a gazdag krimiírótól mit is várhatnánk? A narcisztikus, korosodó úr - nem mellesleg saját bevallása szerint szexolimpikon - műveiben számtalan sikeres fordulattal érzékeltetett és mutatott be leleményes és szórakoztató gyilkosságokat, és bármikor készen áll (jobb híján) egy agyafúrt játékra, még akkor is, ha játszótársául felesége szeretőjét szemelte ki.
Wyke rendkívül szellemes és mesterien forgatott szókapcsolatai, mondatai és érzékletesen eljátszott képzelt párbeszédei valóban olyanok, amilyen az általa kiválóan megírt, és épp frissen kiadott, letehetetlen könyv, a „Mesterdetektív" lehet. Vagy több kiválóan megírt, letehetetlen könyv - ahogy ezt a vidéki villájának falain lógó plakátok sejtetni engedik. A karmazsin és barna színű szobabelsőben zajló játék - majd sokkal inkább játszma - a fiatal és magabiztos, ám még tapasztalatlan és tartás nélküli mandzsettagombos főparazita, Milo, és a magabiztosan fölényes és szellemesen komoly Wyke között laza és könnyed. Egészen addig, amíg Andrew játszásiból tényleg le nem lövi fiatal felesége „bohóckodó digóját". Első felvonás vége, Andrew Wyke játékát láthattuk. Ami a színészi játékot illeti, szintén 1:0 Jordán Tamás javára.
II. Milyen a nagy játékos?
A nagy játékosra jellemző a határtalan szenvedély, a szikrázó ötletek, a gyermeki nyíltság és egy róka ravaszsága. Az első felvonásban zajló papír- és könyvdobálás, bútorborogatás, ruhahajigálás, lövöldözés és a tetten ért rabló önvédelemből elkövetett lepuffantása (lepuffantása?) után megjelenik a mesterdetektív. Hogy Andrew Wyke könyvéből, netán a helyi rendőrőrsről érkezett-e, vagy egy utazási iroda, a Tindle Travels szállította-e le, azt nem árulhatom el - játékos kedvű nézők hátha kedvet kapnak a kitalálásához. Az mindenesetre kicsivel később kiderül, hogy Milo Tindle-ben nem csupán annyi gyilkos ösztön lapul, mint egy jóllakott tengerimalacban.
Christian Doppler (némi segítség a rejtvény megfejtéséhez: doppelganger) felbukkanásával vált az addig még csak-csak játéknak titulált időtöltés valódi bűnüggyé. Vagy mégsem? Hányszor lehet elsütni a vaktöltényeket anélkül, hogy amikor már igazival lőnénk, azt komolyan vegye valaki? Ha ilyen nagyszerű játszma folyik két remek színész között több mint két órán keresztül egyetlen színpadon, akkor megkockáztatom, hogy akárhányszor. A Vendetta Vendég, alias Kálmánchelyi Zoltán egyenlít, nem is egyszer, így a második felvonás végére az állás immár testVéresen 1:1.
A Mesterdetektív egy olyan játék, amit érdemes komolyan venni. Egyetlen térben, csupán két ember között zajló játéksorozat, mely mégis betölti a külső és belső tereket. Játék a tárgyakkal, jelmezekkel, a szavakkal, erkölcsökkel, elvekkel, a képzelettel és a lélekkel. Eközben játék a kellékekkel, hangokkal (a zene szintén drámaian játékos, és ennél egyszerűbben nehéz lenne megfogalmazni azt a kettős hangulatot, amit teremt), pirotechnikai eszközökkel (petárda, füst), és játék a nézővel. Trükkök, fondorlat, gyilkosság, mint magasművészet, az irodalom. mint megelevenedő valóság, az élet, mint badar és nevetséges vágy folyton valami múlandó után (nő, pénz, szerelem, szex).
Eljátszott valóság, valóságos játszma. Eljátszott valóság, ami maga a játék, valóságos játszma, ami nem kevesebb, mint az élet. Játék, élet, életjáték... de ahogy Wyke is megmondta, mindkettőnek csak akkor van értelme, ha precízen csinálod. Ám ekkor kétségkívül remek szórakoztatást fog nyújtani. Pont úgy, mint ez a darab.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1913 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások