Vasi Színésztükör - Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színművésze

Képgaléria megtekintése2013.03.21. - 00:30 | Kánya Dóra - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Vasi Színésztükör - Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színművésze

„Meredek falat mászok én”- mondja a kávé felénél és a második ciginél, majd beleszív, bólogat és folytatja… A Weöres Sándor Színház színművészével, Kelemen Zoltánnal beszélgettünk a színházról és róla. Időben és térben csapongva, őszintén bonyolultan és egyszerűen lazán.

HIRDETÉS

Hogyan csöppentél ebbe a világba?

A katonaság alatt rájöttem, hogy a „lassúságom" miatt nem vagyok éppen jó - a szakmám szerinti - vendéglátóipari munkásnak. Gondolkodtam, hogy valamit váltani kellene, de akkor még nem volt nagy szakmai elköteleződés. Menet közben szerettem meg a színészetet, talán mélyebb és okosabb ember lettem általa. Olyan dolgokat hoz elő belőlem, amitől változok. Egyre jobban jött az élet velem szembe, és kapcsolódtunk össze.

Minek jellemeznéd magad elsősorban: színész, rendező, író, dalszerző?

Mesterségem szerint színész vagyok, de nagyon fontos tevékenység számomra mindegyik. Az írás közel áll hozzám, abban tudom a legjobban kifejezni magam. Humanoid gondolkodó vagyok. (nevet) 

Mi a legkellemesebb emléked az első előadások közül?

Színházalapítás előtt jó élmény volt a Hazug című előadás a Kamara Savariával. Ott találkoztam  Bajomi Nagy Györggyel és  Czukor Balázzsal, és két régi cimborával tudtam akkor együtt dolgozni  Dömötör Tamással és  Endrődy Krisztiánnal. Aztán a Weöres Sándor Színházban feledhetetlen a 9700 elkészülte, a legjobb színházi ökörködések közé sorolom a boszorkányégetős vagy a szocialista jelenetet. Akkor az ember felhőtlenül tudott hülyéskedni, úgy azóta sem. Nekem a Herner nagyon fontos, vagyok olyan egoista. Pici szerepem volt benne, de szintén szép élmény volt Az ügynök halála Valló Péter rendezésében.

Mi a véleményed az elmúlt két évadról a Weöres Sándor Színházban, ki tudsz emelni valami feledhetetlent?

Kitűnő előadások (is) születtek, a színház nem ment sosem egy „bizonyos" szint alá. De gondolom most a személyes szakmai sorsomra kérdeztél rá. Minden szakma kihívás, kellemes és kellemetlen egyszerre. De ami által én színészileg fejlődtem volna, vagy egy korábbi állapotból kimozdított volna, olyan színészi feladatom nem volt mostanában. Tavaly 161 előadást tudtam a hátam mögött. Tűzben edződik az ember, az összteljesítmény alapján fejlődtem, de olyan konkrét szerepet nem tudok mondani, ami feledhetetlen lett volna. Centiről centire lépegetek. Idén éppen 20 éve játszok - az én utam lassú és rögös. Meredek falat mászok, lassan, szilárd szobortürelemmel.


Idén is te felügyelted a nagy sikert aratott Márczius című forradalmi játékot. Mennyire lett szívügyed az ünnepi darab?

Az lett, de eredetileg nem akartam én ünneprendezésben részt venni, ez messze áll(t) tőlem. 4 évvel ezelőtt azonban, amikor jött a felkérés, akkor úgy gondoltam, hogy olyan értékes és egyedülálló ötletem volt, amibe egyre belelovaltam magam. Szerintem be lehet bizonyítani, hogy Magyarországon a vérgőzös, átpolitizált, álpatetikus, vigyázzbanállós ünneplés mellett lehet lazábban emlékezni, ami a maga (nem mesterséges) magasztosságával megidézi, mégis profanizálja, a mai kor számára is érthetővé és kézzelfoghatóvá teszi a márciusi eseményeket. A mai ember síkjába, látóterébe hozza a történéseket, ahol összekapcsolódhat a színház és az utca embere. Valahogy így kellene kinézni egy ünneplésnek, ami egy jó buli és tiszteletteljes emlékezés tud lenni mindenkinek.

Milyen vagy rendezőként?

Ha rendezek, úgy veszem észre magamon, nyugodtabb a hozzáállásom. Mivel színész vagyok, tudom mit áll ki egy színész jó és rossz értelemben. Egy más irányítás alatt, vagy mikor beleilleszkedik egy koncepcióba. Érzem, mikor passzol két ember gondolkodásmódja, és tudom milyen, mikor szögesen elüt egymástól. Elég empatikus tudok lenni, ha én vagyok a másik oldalon, finom pedagógiával tudok együttérezni. Színészként, ha nem emberséges rendezői hozzáállással találkozom, akkor  kötekedő, indulatos, néha kétségbeesett jelzőkkel illetném magam, mindenféle szélsőségeket tudok produkálni. Rendezés közben valahogy a figyelmem is koncentráltabb, színészként azt nagyon nem szeretem, ha meg akarnak erőszakolni. Működik bennem az alázat, majdnem a végletekig tudok együttműködő lenni, de egy pont után, ha semmilyen közös nevezőre nem tudunk jutni a rendezővel, akkor már nehezen tudok alkalmazkodni, azonosulni, a szervezetem elkezd ellenállni. „Halálközeli" tünetek mutatkoznak rajtam. Meghal a színészetem, vagy én magam.

Ez mennyire látszik a színpadon? 

Meggyőződésem, hogy a színészi munka 80%-a abból áll, hogy minden nap rávedd magadat, és produkálni tudd azt a szenvedélyt, azt a koncentrációfokot, azt a figyelmet amit elvárnak, és az ember is elvár magától. Hogy elhitesd magaddal, hogy igen, nekem ott kell lennem, szeretnem kell. Utána 15% szerencse, és 5% a tehetség.

Akkor neked ez munka, hivatás, vagy vallás? 

Szakmánál több, a többit nem tudom. Minden életfázisban más szerelemmel viszonyulok a színházhoz.

Néhány éve Szombathelyen a Herner Ferike faterját rendezted Háy Jánostól. Kortárs. Hogy esett erre a választásod?

Már korábban foglalkoztam a darabbal, még Győrben, az egyetemi színpadon, amit amúgy én alapítottam. Rendkívül összetett mű, bámulatos komplexitással foglalkozik az élet értelmével és értelmetlenségével. A materializmustól a spiritualitáson keresztül eljut a panteizmusig. Egyre jobban beleszeretettem az anyagba, egyre mélyebbre kerültem benne, már a részemmé vált, úgy éreztem, teljesen a birtokomban van. A másik fontos, hogy megfelelő színészek vannak a Weöres Sándor Színházban arra, hogy jó előadást tudjunk csinálni. Bármilyen darabot nem lehetne bármelyik színházban a közönség elé vinni. Minden teátrum rendelkezik társulattal, amiben különböző korosztályú, lelkületű, különböző érdeklődéssel, képességgel, terhelhetőséggel bíró személyek vannak.

Nem először csináltál aktualitáshoz kötődő darabot. Évek óta a te kezedben van a Savaria Karnevál egyik legnépszerűbb programja: a rabszolgavásár. Idén mi lesz az terv, vannak már ötletek?

Még csak puhatolózó megkeresés volt, ez nagyon sok mindenen múlik. Egyrészt, hogy tudok-e új forgatókönyvet írni, új koncepciót létrehozni, hogy éppen az agyam milyen állapotban van. Minden, ami művészet (vagy művészethez köthető) az kapcsolódik egyben a mához is. A művésznek az ütköztetés, a szembesítés, a problémák kibeszélése, új formák keresése, új formák régiekhez való viszonyának vizsgálata, kialakítása a feladata. Én is erre törekszem. 


Érezted már azt, hogy kiégtél? 

Nem. Mindig van olyan pillanat, vagy ember, vagy gondolat, érzés, ami átlendít. Akkor viszont olyan szerelem tud lenni a "játszás", hogy hirtelen nagyon meglendít. A színház embermegújító terület. Mindig megvan a csoda lehetősége, még akkor is, ha sok esetben nem jön, de a levegőben benne van. 

A színészlétnek ez a szinusz-hullámszerű állapota megkerülhetetlen? 

Megkerülhetetlen, ebbe kell ügyesnek és okosnak lenni. Figyelni, hogy ne ússz el a mámorral. „Ne legyél a szakma kábítószerese." Ha nagyon beleveszel, jön a belekeseredettség, az állandó elégedetlenség, ami sértettséghez, cinizmushoz vezet. Ez rosszindulatba csaphat át. Vagy egyszerűen megtörténhet a saját tehetséged túlgondolása, vagy annak az alulértékelése. Meg kell tanulni kiúszni az örvényből, ami beszippant, mert ha hagyod magad sodorni, akkor egy idő után jönnek ezek a jelenségek.

Szombathelyen tanultál, de dolgoztál Zalaegerszegen, Győrben, és most újra Szombathelyen vagy. Szóba került nálad már a főváros munka szempontjából?

Zalaegerszegen 8 évet, Győrben 7-et töltöttem. Zalaegerszegen társulati átalakítás történt, onnan kényszerből távoztam. Győrből pedig Szombathely miatt jöttem el, amikor elhívtak ide alapító tagnak. Budapesten nem szeretnék, bár nyilván, ha valami fantasztikus lehetőség lenne, akkor talán, de hosszútávon semmiképpen sem. Előbb vidék, aztán Pest, ha keresgélnem kellene most. Győrt nagyon szeretem, bár az ottani színházba nem mostanában jutottam el.

Szombathely mennyire szerethető színházi városként?

Szombathely nagyon szerethető, ez egy sikertörténet, ami itt folyik. De nem a propagandát akarom ezzel növelni, természetesen nem minden évad ugyanolyan. Nekem is volt olyan pillanatom, amikor azt gondoltam, az én helyzetem nem megfelelő, de ezek egyéni ambíciók, sérelmek. Alapvetően viszont a konstrukció jól működik. A város nem fogja fel, mi történt színház ügyben, majd talán 20-30 év múlva értékeli. Büszkének kellene lenni a társulatra. Fantasztikus szakmai és emberi sikereket tudhat magáénak. Utolsó mohikánság volt alapító tagként belekerülni a szombathelyi színjátszásba, nem hinném, hogy a közeljövőben Magyarországon színházat alapítanának. Nagy kalandok voltak a kampánykörutak, építettük a színpadot, „hakniztunk". Életemben nem csavaroztam annyit, érdekes volt hogyan csiszolódtunk egymáshoz.

Amit megtanulsz a színpadon, azokat hogyan tudod beültetni a hétköznapokba?

Ez nálam éppen fordítva működik.

Most nem játszol annyi új darabban, lefoglalt a Márczius gondolom...

Ó, én már lejátszottam ebben az évben 70 előadást. Játszok eleget, lehet, hogy más kolléga többet, de mi amúgy is extrémsokat dolgozunk Szombathelyen.

Mi a szerepálmod? Mit ajánlanál a mindenkori rendezőnek?

Például Brecht bármely főszerepét eljátszanám, de el tudnám képzelni magam Ibsen Nórájában Rank doktorként. Csehovot nem sikerült még játszanom, mindig úgy gondoltam, hogy való nekem. Ivo Krobot, ha rendez Örkényt, jövőre abban nagyon szívesen játszanék. Ő nagyon jó szakember. Nagyon sok mindent tud az emberi kapcsolatokról, magáról az életről, hogy hogyan működünk mi emberek. Rendkívül fogékony, őt tényleg érdekli, ki vagy. Csehországban tanít, sokszor mesél a diákjairól, de nem arról, hogyan tanulnak, hanem hogyan veszik fel az élet fonalát. Én azt mondom, egy rendező értsen a rendezéshez, de hogy mellette milyen ember, az legalább annyira lényeges. Magyar tekintetben Valló Péter hasonlóan jó példa.

El tudod magad képzelni évek múlva színházigazgatóként?

Nekem ehhez nincsenek meg a jogosítványaim. Ha egyáltalán ambicionálna ez a dolog, (nem kell megijedni nem fog), csak azért lenne, mert úgy gondolom, hogy érzem az embert és a közönséget. Azt a vékony határvonalat, ami a magas művészet és a popularitás közötti keskeny pallón kellene, hogy egyensúlyozzon. Ehhez már több „emberkísérletet" tettem, visszaigazolásokat kaptam. Emiatt érdekelne, ha érdekelne, más miatt nem.

Ha május, akkor Portugál. Kit fogsz alakítani és mekkora lelkesedéssel indulsz neki?

Lelkesedéssel indulok neki. Ebből már játszottam százvalahány előadást Győrben, csak más szerepben. Ott Sátánt, az alkoholistát alakítottam, most a papot. Szerémi Zoltán rendezi, és május elején lesz a bemutatója. Szeretem Egressy Zoltánt. A Portugál a popularitás és a mélyebb filozofikus törekvések határvonalán van valahol. Népszerűsége és titka ebben van. Akkor érvényesül a művészet, ha minél szélesebb közönséghez szól, minél kisebb kompromisszumokkal. Ismerni kell az egyént és tömeg működését, külön-külön és egymás szemszögéből is. Azok a nagy titkok, amik ezt szolgálni tudják.

Neked melyik az eszményibb, ha rád írnak egy szerepet, vagy megtalálnak egy olyannal, ami te vagy?

Nem kell az én karakteremre írni, az a lényeg, hogy kölcsönösen találjuk meg a rendezővel az utat. Fontos, hogy hagyja azt, hogy én is benne legyek, de nem erőszakoltan, hogy ne csorbuljon az eredeti gondolat.

Mennyire eredetiek manapság a gondolatok?

Szinte mindent ellőttek már, de közben mégis azok, mert ahány ember annyi látásmód. Ez mind azon múlik, milyen mítoszokat, meséket, neveltetést, élményeket hordozol magadba. Ezáltal a gondolatok is egyéniek. Mindegyikben megszólal egy egyéni hang.

Korábban említetted, hogy írásban jobban ki tudod fejezni magad. Miket írsz mostanában?

Legutóbb éppen dalszövegeken dolgoztam, talán egyszer valami zenekart összerittyentek. Témákban kicsit az a közös, hogy mindig van egy kis világnézeti, szociológiai ihletése, valamikor én is benne vagyok, vagy csak megfigyelőként. Ironikus reflektálások ezek a világra, a mindennapokra.

Ha kapnál egy színházjegyet, ami bárhol, bármilyen darabra beváltható lenne, mit néznél meg most?

Nem láttam, ezért most megnézném Háy Jánosnak a Nehéz című darabját. Kíváncsi vagyok Mucsi Zoltánra és Lázár Katira. Külföld tekintetében a legújabb Ivo Krobot rendezés érdekel, Zlínben. Közelebb áll hozzám a kortárs művészet. 

Neked mit jelent az önkifejezés?

Az, amit egy beszélgetés által nem lehet érzékeltetni. Ami a szavakon felül, vagy azok mögött van, hogy egy kicsit át tudjak adni abból a hangulatból, ami belőlem árad, ami én vagyok.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás