Helyszín New York, valójában a félházas MMIK. Főszereplők Galla Miklós és Koltai Róbert, avagy Al Lewis és Willie Clark. A bevezetőben említett mondatok pedig a darab egy-egy poénszeletei. Komédia két felvonásban, A Napsugár fiúkról, akik beragyogták kedd este közönség arcát. Hatalmas kacajok - hahotázások - és olykor komor, a való életünkből jólismert drámai pillanatok összhangja tárult elénk, hogy aztán kellő módon - ahogy az a két komikustól elvárható - a végszót mégis egy poén adja.

„Depressziós vagyok, mégis röhögök" - hangzott a mondat Al Lewis (Galla Miklós) szájából, jócskán a darab közepén. A közönség nevetett és hagyta, hogy a két nagyszerű színész, és a komédia elragadja magával. Bennünk felmerült a mondat másfajta értelmezése is, ami korunk társadalmára - akár jelen gazdasági helyzetünkre - is kivetíthető (lehetne). Senkinek sem egyszerű manapság az élete, mégis meg kellene tanulnunk jókat derülni saját problémáinkon, áthidalni a nehézségeinket, melyekhez megfelelő orvosságként a humor szolgálhatna. Nem sokan gondolkodnak így - kellően példázza ezt az alig félházas előadás is. Manapság sokan a kultúrán igyekeznek spórolni, meghúzni a "válságszíjat". Willie Clark (Koltai Róbert) nem csatolta be a nadrágszíjat, amikor Lewis jött hozzá, pökhendien és szabadosan várta érkezését. De ne szaladjunk ennyire előre.

Ben (Harnath Imre), Willie (Koltai Róbert) és Al (Galla Miklós) a darab egyik jelenetében

Két nagyszerű színész, két teljesen eltérő egyéniség - Koltai Róbert megszokottan komótos, mégis energikus, soha el nem évülő stílusát hozta, míg Galla Miklós a tipikusan vontatott, erőteljesen hangsúlyozó mondatfűzést jelenítette meg. Ahogy a való életben, úgy a darabban is két eltérő karaktert láthattunk. Willie Clark zsémbes és szenilis öregemberként tengeti napjait, egyetlen rokona és napi látogatója Ben (Harmath Imre), unokaöccse, aki egyben menedzsere is. Al Lewis lányával él együtt, s legnagyobb örömét a tévéreklámokban leli. Valaha mindketten a kabaré sztárjai voltak, a leghíresebb komédiás párosként tartották őket számon. Egészen addig, amíg Lewis ott nem hagyta Clarkot a színpadon. Azóta - nyolc éve - a két idős komikus még csak nem is beszélt egymással.

A történet akkor fordul meg, amikor a legnagyobb amerikai tévétársaság, a CBS egy karácsonyi tévéfilmben szeretné újraegyesíteni az egymásról hallani sem akaró, önérzetes komikusokat. A közvetítő szerepet Ben (Harmath Imre) vállalja magára, az időközben felcseperedett kisfiú, aki nem túl sikeres menedzserként tengeti napjait. A darab első része sem mentes a humortól, ám a továbbiakban ez csak fokozódik. Olykor "ezeréves", már-már szakállas viccek idézik elő a nevetésingert, amelyek ugyanolyan jól ülnek most is, mint amikor az első pelyhedző szálat hasítottuk le arról a bizonyos szakállról.

Clark és Lewis - azaz a Napsugár fiúk

Érdekes és izgalmas volt szemlélni a viccáradat kellős közepén, hogy a „két öreg" miként talál újra egymásra, hogy aztán régi sérelmeken rágódva ismét eltávolodjanak. A legjobb jellemzést erre maga Lewis adta - „Nem illünk össze, olyanok vagyunk, mint az étolaj, meg a vaníliafagyi."

Ennek az lett a következménye, hogy egy alapból bagatell, nem túl fajsúlyos dolgon való összekülönbözés során - a film forgatása közben egy vitát követően - Lewis ismét elviharzott a színpadról, Clark pedig a földre rogyott. Komédiáról lévén szó, természetes, hogy a főhős nem távozhat az örök poénmezőkre, és a Jay Leno Show helyett nem avanzsálhat a Szent Péter Viccfelolvasó Est ünnepelt sztárjává, mégis drámai lett hirtelen a hangulat. Egészen addig, amíg nem látjuk újra Clarkot, immáron a betegágyon fekve, évődve egy molett ápolónővel.

„Én vagyok, aki vagyok" - valóban, mindketten individuumok, s egyben csökönyös vén szamarak, akik ahelyett, hogy megbocsátanának, s újra, önbecsülésüket visszanyerve a színpadra állnának, inkább tenyérpróbát tartanak egymás nyakán - hol szavakkal, a közös múltjuk egy-egy szeletét annullálva, hol pedig késsel, a jelen lehetőségeit lekaszabolva. Poénok persze még ekkor is születnek, bár sokszor a két színész jellegzetes mimikája, - Koltai Illetékes elvtársra emlékeztető gesztikulációja és Galla abszurd figuráira jellemző hanghordozás - inkább elevenbe hatolóak voltak, mint a verbális poénbombák. S hogy mennyire összenőtt a két komikus, és mennyire nem tudnak egymás nélkül létezni, azt a sors sem rendezhette volna meg jobban: megadatott nekik életük alkonyán a Rivaldafény - szeretetotthon formájában.

A Karinthy Színházban régóta nagy sikerrel futó darab méltán érdemelte ki a "humorzsákat" felcsipegető szombathelyi közönség vastapsát!

Al Lewis (Galla Miklós)