Próféciák a Radioaktív Uzsonnásdobozból - az Átjáró 2. kőszegi elődöntője

Képgaléria megtekintése2009.03.16. - 01:00 | Büki László 'Harlequin'

Próféciák a Radioaktív Uzsonnásdobozból - az Átjáró 2. kőszegi elődöntője

A kőszegi Jurisics-várban került sor az Átjáró 2. utolsó elődöntőjére, ahonnét az öt várfoglaló zenekar közül a Lunchbox és a Shanti Ska Tones nyert átjárási lehetőséget a szombathelyi döntőbe. Sporthasonlattal élve írhatnánk, hogy papírforma eredmény született, ennél azonban jóval árnyaltabb a sztori. A vitákkal tarkított döntéshozatalban nyert a fiatalos lendület és a tapasztalat. Mi egy picit másként láttuk az egyébként kimondottan színvonalas elődöntőt.

HIRDETÉS

Ahogy az előzőekben már leírtuk, az Átjáró 2. könnyűzenei amatőr tehetségkutató fesztivál célja, hogy profi körülmények között (minőségi hang- és fénytechnika mellett) bemutatkozási lehetőséget adjon amatőr zenekarok számára. Minden csapat - a beállással együtt - 30 percet játszhat, ennyi idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy elnyerje a háromtagú szakmai zsűri (Dénes Szilveszter, a Tizenhét zenekar gitárosa, Horváth György, zenész és Horváth László, zenész és hangszerész, a Pianho hangszerbolt tulajdonosa) tetszését.

Papíron - az összetételt látva - a legérdekesebbnek tűnő zenekar kevéssel az elődöntő előtt feloszlott, így instrumentális (szárny)kürtcsapásaikat sajnos nem hallgathattuk meg. Már csak azért is érdekes lett volna hallani egy, a rock-metal-ska vonulaton kívüleső produkciót, mert a kisérletező kedvnek, a zenei stíluskavalkádnak híján volt a rendezvénysorozat. Nem kerültek a felszínre tehetséges jazz vagy épp breakbeat zenekarok, olybá tűnt, hogy a tehetségkutató egy olyan biztonságot adó, meleg kabát, ami kimondottan a gitáralapú zenékre van gombolva. A bandák javára legyen mondva, egyik sem fázott benne, azaz mindannyian ütőképes produkciót tettek le az asztalra.

Black Crow

Stílus: trash metal

Bemutatkozás: A zenekar 2007.09.12-én jött létre. Számos koncerten vett már részt, többek közt Zánkán, a VW-Audi találkozón, Szombathelyen, a Heavy Rock Cafeban, az Y-clubban, Kőszegen a Poncichter borozóban.

Tagok:
Horváth Gergő (23) ének,
Marosvölgyi Gergő (21) vokál,szólógitár,
Tóth Dávid (17) basszusgitár,
Juhász Csaba (18) ritmusgitár
Varga Viktor (19) dob

Dalok: Bezárva, Bűn az élet, Vágyálom, Mary Hopkin: Those Were The days (feldolgozás)

Nyitásként egy igazi energiabombát kapunk a nyakunkba. A Black Crow tagjai nevükhöz híven fekete pólóban köröztek trashes hangrobbanásaikkal a színpad felett. A szövegek számunkra kevésbé voltak érthetőek, és mintha karcos, "recsegős" lett volna az ének is (vagy a hangfal?), ellenben az énekes, Horváth Gergő remek frontember. A produkcióban volt spiritusz, a belső szerveket átrendező zúzás pedig erősen közönség-kompatibilisnek tűnik. Az idősebb rókák önkéntelenül többesszámba teszik majd az együttes nevét, és a világhírű, amerikai neohippy brigádra aszociálnak. Nagyot kell dobni a lukácsházi "hollóknak" ahhoz, hogy ezt felülírják bennük, bár potenciális rajongótáboruk inkább a Brandon Lee-féle filmet tekinti a névválasztás alapjául. Lendületes, a metalrajongók szívébe vájt riffekkel operáló bandának szerintünk az érthetőségre kellene a leginkább törekednie. A csapatot holtversenyes 4. helyre hozta ki a zsűri, ami az erőviszonyokat látva teljesen reális volt.

Shanti Ska Tones

Stílus: 60-as évek jamaicai ska, reggae, jamaicai tánczene

Bemutatkozás: A zenekar 2006 nyarán alakult, bár azóta volt néhány tagcsere, fennállása óta körülbelül 60 koncertet adott a Dunántúl számos pontján. Egy tehetségkutatón már indult (AZK Tehetségkutató, Sárvár), ahol különdíjat sikerült szereznie, és eddig egy 4 számból álló demo cd-t tudott felvenni.

Tagok:
Nardai Dorina (20) ének
Tóth Ádám (19) trombita-vokál
Németh Balázs (23) trombita-vokál
Bezzegh Péter (19) basszusgitár
Zentai Zoltán (20) billentyű
Horváth L. Bence (17) harsona
Androvicz Gábor gitár
Kelemen Roland (23) dob-vokál

Dalok: Saturday night ska fever, Columbo, Simon and Garfunkel: Mrs. Robinson (feldolgozás)

Majdnem kicsi lett a várszínpad a nyolctagú csapatnak, akik többéves tapasztalattal a hátuk mögött, pillanatok alatt behangolták a motyót. Kicsit furcsálltuk is, hogy egy ilyen jelentős koncertrutinnal bíró zenekarnak miért kihívás egy tehetséggondozón "elszívni a levegőt" a feltörekvő, fellépési lehetőséget eddig kevésbé kapó bandák elől, de a kritériumoknak maradéktalanul megfeleltek, így a (s)karaván haladt, mégpedig egy olyan nyomvonalon, aminek irányjelzőjére a "Döntő" szót pingálta rá a zsűri. Mi pedig most ebek módjára ugatunk bele a hallott produkcióba: külsőre már a PASO-elegancián is túlmutató zenekar stílusával ugyan kilógott az estére elrendelt zenei evangéliumból, nekünk valahogy mégis visszafogottnak, a ska zenére jellemző őrülettől mentesnek tűnt. Az 1968-as listából választott, Simon és Garfunkel klasszikus, Mrs. Robinson is nagyon szükségmegoldás-szagú volt, ennél véleményünk szerint az Equals 'Baby Come Back" című dala sokkal jobban magán viselné a skaban rejlő lehetőségeket. Ismerjük annyira a zenekart, hogy kijelenthessük: ez a produkció aznap este nálunk nem ért volna továbbjutást, csupán egy megosztott harmadik helyet. Gratulálunk nekik a 2. helyhez, és kívánjuk, hogy a döntőben markáns cáfolattal szolgáljanak jelen sorok írójának!

Shantiékról itt írtunk, meg egy kicsit itt is.

Prophecy

Stílus: progresszív heavy-metal

Bemutatkozás: Tavasszal lesz egy éve, hogy a zenekar megalakult. Minden tag rendelkezik zenei múlttal, de ebben a felállásban még nem játszottak, így eredményt sem értek még el.

Tagok:
Horváth Tamás (19) gitár,vokál
Bánó Zoltán (19) billentyűk,vokál
Krizmanich Krisztián (17) basszusgitár
Horváth Dániel (22) dob

Dalok: A Fight For Me, Moment Of Judgement, Paul Mauriat: Love Is Blue (feldolgozás)

Akár egy mondattal össze is foglalhatnánk a banda produkcióját: nálunk ők nyertek! Progresszív rockzenével manapság színpadra állni olyan, mint villával enni joghurtot. Hosszú folyamat, amit csak az elején élvezünk, aztán unalmas, sőt kimondottan idegesítő lesz. De nem lett az, ez a "joghurt" ugyanis - a sziszifuszi fogyasztási mód ellenére - kimondottan ízlett, ráadásul voltak benne gyümölcsdarabok is. Volt íve a daloknak, a szólók szépen kidolgozottak, ahogy az a progresszív - haladó, élenjáró! - kompozíciókhoz illik. A zenekar bevállalt egy olyan irányvonalat, amit a legjobban a Dream Theater nevével lehet fémjelezni, vagy hogy megyén belül maradjunk, a szentgotthárdi Wendigóéval. Mi nem találtunk hibát a produkcióban, hacsak azt nem, hogy a trendek nem nekik dolgoznak.

Lunchbox

Stílus: magyar pop-punk

Bemutatkozás: A zenekar 2008. áprilisában jött létre, néhány fellépésen van túl. A zenekar tagjainak korábbi együttesei: GitárPuncs, White Shirt. A Lunchbox zenekar eddig Vas megyén belül koncertezett.

Tagok:
Góczán Gábor (17) ének, gitár
Joós Bence (19) szólógitár, vokál
Simon Zsolt (20) basszusgitár
Varga Tamás (19) dob

Dalok: Törj össze, Kicsúszik minden a kezedből, Egyedül maradtál, Hungária: Csavard fel a szőnyeget (feldolgozás)

Hallottuk már őket Alvinék előtt, így adódott is a zenei párhuzam. A korosztály érzésvilágát kifejező, "szolidan lázadó" négyesfogat már a SIC-beli koncerten is egyben volt, és itt is meggyőzte a műfaj kedvelőit, de ami legfontosabb: a zsűrit is! A stílusból adódóan - amennyire lehetett - bemozogták a rendelkezésre álló kicsi, de annál hangulatosabb placcot. Különösebb megfejtést nem igényel ez a zene, ahogy a banda egyik tagja nyilatkozta a neten "a punk a legegyszerűbb zene, de épp az a lényege, hogy az egyszerűből jót hozzál ki". Tömören, velősen ennyi a siker receptje, amit a zsűri egy első hellyel honorált. A zenekar nálunk is továbbjutott, igaz egy pozícióval hátrább.

Radioaktiv

Stílus: kemény rock

Bemutatkozás: 2005 óta működik a zenekar, Nagykanizsa rockzenei életének egyik meghatározó csapata. 10 dalból álló cd-vel rendelkezik, videóklippjüket az MTV Hungary leadta.

Tagok:
Einger Gábor (25) dob
Gilincsek Péter (23) gitár, ének
Nemes Péter (24) basszusgitás, vokál
Sipos Barnabás (26) gitár, vokál

Dalok: Izzik a levegő, Ne takard, Még néhány lépés, Illés: Little Richard (feldolgozás)

A legidősebb átlagéletkorú, s egyben a legrutinosabb csapat maradt a végére, akik a fellépő zenekarok közül - a biográfiát tekintve - a legtovább jutottak (saját album + klip). Utóbbiból lett is parázs vita, majdnem kizárás lett a vége, mivel a zenekar nem tudta bizonyítani, hogy nincs szerződése a klipet lejátszó MTV-vel. Közel félórás diskurzus után elfogadta a zsűri a zenekar érveit, és salamoni döntést hozva értékelte produkcióját: a nem túl acélos, megosztott 4. helyre taksálta a bandát. Pedig már az első akkordok után lejött, hogy képzett zenészekről van szó, akik az Izzik a levegő című dalukkal a Tankcsapdát megidéző riffeléssel nyitottak. A halálfejes sapiban gitározó Sipos Barnabás igazi grimasz-arzenállal bír, így az Illés-féle feldolgozásszámban már előre készültünk a "sikítani akarok" részre, és nem is csalódtunk. A szólók tekintetében is kiválót teljesített a csapat, számunkra a nap egyik kellemes színfoltja volt a zenekar basszerosa (és a Prophecy gitárosa). Az olykor sablonos szöveg és zenei témáktól eltekintve nekünk bejött a produkció, saját értékelésünk alapján a Shantival megosztott 3. helyre. Fájdalom, ez sem ért volna továbbjutást.

A kőszegi Átjáró 2. elődöntőjének végeredménye:

1. Lunchbox (döntőbe jutott)
2. Shanti Ska Tones (döntőbe jutott)
3. Prophecy
4. Radioaktiv és Black Crow

A Lunchbox nyerte az Átjáró 2. kőszegi elődöntőjét

Az Átjáró 2. március 28-i, szombathelyi döntőjébe jutott zenekarok:

  • Soulwave
  • Sunflower
  • Jóindulat
  • Smells Good
  • Lunchbox
  • Shanti Ska Tones

A szombathelyi elődöntő beszámolója és képgalériája

A sárvári elődöntő beszámolója és képgalériája

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

hoband 2009.03.16. - 13:21
Tisztelt Harlequin!
A cikk minden szavával teljes mértékben egyetértek!
Egyszerű zeneszerető lévén félve mentem el a szombati rendezvényre,mert a hasonló tehetségkutatókról sok negatívumot hallottam.Sajnos beigazolódott a félelmem!Hogy a mai médiában oly divatos szóhasználattal éljek, a zsűri döntése nálam is kiverte a biztosítékot!Szomorúan konstatáltam,hogy tényleg a "levegőelszívós",már több fellépési lehetőséget kapó zenekarok "nyerték" el a zsűri támogatását ,olyan szimpatikus és a megye zenei életébe újat hozni próbáló,ráadásul komoly tudással rendelkező fiatal csapat előtt,mint a PROPHECY! Az embernek az volt az érzése:a döntéshozók( 2 az 1 ellen),a fejlődés és a nálunk olyannyira hiányzó zenei stílus ellenében az állandóság,a divat mellett tették le a voksukat.Ráadásul sehol egy különdíj,mint a sárvári és a szhelyi selejtezőn!!
Remélem ez nem szegi kedvét a PROPHECY tagjainak,biztos vagyok benne,hogy még sokszor hallunk róluk!Várjuk a folytatást!
Sok kitartást kívánok a fiúknak! ho band
andro 2009.03.16. - 15:33
sziasztok!
a cikkhez nem fűzök hozzá semmit, mert szerintem korrekt!
HOBAND: a shanti nem levegőelszívós banda (nagy butaság, akinek ez a véleménye, az 100%, hogy nem ismeri igazán a zenekart), a ska-t pedig nem kéne kommersz divatirányzatnak elkönyvelni (a maga 50 éves múltjával), a progmetált meg elnyomott újdonságnak, szerintem az országban mindkét műfajnak megvannak a hívei, közönsége, zenekarai. és egyébként is, miért akarja mindenki azt definiálni, hogy mi a divat és mi nem az? és ami divat, az már rossz?
egyébként Zsidiék előtt le a kalappal (csak a tesókat ismerem személyesen :D), hangszeres tudásban kenterbe verik a náluk idősebbeket is....sajnálom, hogy tényleg még egy különdíjra sem méltatták őket, én a legjobb kettőbe raktam volna őket! amit írtam, az csak az én véleményem.
písz! androvicz gábor (shanti ska tones)
hoband 2009.03.16. - 19:19
Kedves Andro!Nehogy félreérts!Az említett szóhasználatot a cikkírótól vettem,és nem csak úgy általában értettem a továbblépő zenekarokra!Mindemellett én is furcsállom, hogy ennyi fellépéssel a hátatok mögött elindultatok az átjárón.Talán itt akartátok a mély vízbe dobni a zenekar új tehetséges tagját,amire alkalmasabb lett volna egy forró hangulatú Shanti buli!A műfajotokról annyit.Tudtommal, valóban az utóbbi években lett elterjedt,divatos.Sokáig mostohagyerekként kezelték.Nekem ez a zene ugyanúgy tetszik mint a többi,csak legyen minőségi.A divatos meghatározás egyáltalán nem a kommerszt és rosszat jelenti számomra.Öszegezve:elsősorban a zsűri döntését és nem a zenekarokat bíráltam!Kívánok Neked sok felejthetetlen koncertet és sikert a zenei pályán!
ho band
jutor 2009.03.16. - 21:20
szevosztok!

A cikk tényleg korrekt! Hál'isten nekem nem kell politikailag korrektnek lenni
es kimondhatom,h. eleg Joos vezteknev a bandaba es tuti a tovabbjutas,ill.
a szombatheltyi hangszerbolt torzsvevoi is sanszosak. A Prophecy-nek lesz
mas ,nivosabb lehetosege is. Sok-sok sikert nekik!

(bocs az angolos klaviaturaert!)
Bence 2009.03.16. - 23:09
Kedves jutor!
Nem szeretnék veled vitatkozni, de azért annyit elmondanék, hogy édesapámnak semmi köze ahhoz, hogy továbbjutottunk. Sok verzióját hallottam már a dolognak, például hogy ő írja a dalainkat, és ő szervezi a koncertjeinket,olyat is hallottam már hogy ő játszik helyettünk mi meg a színpadon playbackelünk... ha ez tényleg így lenne büszke lennék rá hogy ennyi mindent tud csinálni egyszerre! Mindenesetre nem is volt ott a kőszegi rendezvényen, és különben is, meg van a maga dolga. Annyit kérdeznék tőled, hogy ha tényleg bundázás van, akkor miért nem nyertünk meg a Gitárpunccsal (korábbi zenekarom) az előző Átjárót??
Édesapám még 2004-ben elindított minket egy úton, segített az első koncertjeink megszervezésében, és onnantól nem sok munkája volt abban, hogy mi hol tartottunk. Ez az új formációt pedig teljes mértékig a saját erőnkből hoztuk össze, és saját erőnkből tartjuk. Amit elérünk az a mi kezünk munkája... - Joós Bence (Lunchbox)
Harle 2009.03.17. - 00:23
Hobandnak köszönöm a méltatást, olyan szemüvegen keresztül igyekeztem nézni a zenekarokat, mintha magam is a zsűriben ülnék, és a saját - szubjektív - értékítéletem alapján rangsoroltam őket. Lehet, van benne hiba, hiszen csak félfüllel tudtam figyelni, azaz inkább benyomásokat szerezni, mert közben a fényképezőgép is bőszen kattogott... :)) Igyekeztem olyan pontokat találni a várklubban, ahonnan "mozgalmas" fotókat lehetett készíteni, ezt pedig a hangfalak mögött meg is találtam. Nem akarok patetikus lenni, de én nagyon jól éreztem magam, mind a hallott produktumokat, mind a fotózást illetően.
Amit Bence ír, azzal egyetértek, hiszen anno pl. a GitárPuncsot eléggé vitriolosra vettük mi is. :)) (a zenekarnév viszont baromi jó, miért nem akartátok megtartani?? )

Prophecy: nagyon sajnálom, több emberrel beszélgettem én is az átszerelések közt, és az eredményhirdetés előtt, és a többség azt erősítette meg, amit én is írtam. Újfent sok sikert kívánok nekik, és ha dobnak egy elérhetőséget, megkeresnénk őket... :)

Shanti: szerdán megyünk cáfolatot írni!!! :)))) Andronak köszönöm a nem túl pozitiív kritikám ellenére is a korrekt!!! reagálást! Most már betyárbecsületből is szorítok Nektek, hogy a döntőben kapituláljon előttetek a többi banda! :)

Egyvalakit pedig méltatlanul mellőztem az írásban, pedig még egy energiaitalra, és 3 qrvafársztó viccre is a vendége voltam! :)) Hege, nemes egyszerűséggel köszi a kifinomultan odabaszós konferálást, és a hatásszünetes "reklámot". :)
Bence 2009.03.17. - 10:05
Hát sok oka van hogy nem tartottuk meg a nevet, de talán a legnyomósabb érv az hogy a feloszlás nem érintett minket a legjobban, és talán még az, hogy be akarjuk bizonyítani hogy a GitárPuncs "sikereinek" árnyékából kilépve is el tudunk érni valamit, legalábbis szeretnénk:) Joós Bence - Lunchbox
Buci 2009.03.17. - 17:54
A LozVampiroz zenekar szerencsére nem oszlott fel, csak átalakult, ezért éreztük úgy, hogy nem lenne a legjobb ötlet versenyezni, amíg nem kupálódtunk össze teljesen. Egyébként március 21-én 9 órától meg lehet hallgatni minket a Kékfényben, Kőszegen.

Az Átjáróra azért elmentünk, kíváncsiak voltunk, hogy milyen esélyeink lehettek volna a versenyen. A zsűri döntését nem nagyon értettük, azt gondoltuk, hogy ha már szakmai fülek döntenek, akkor nem éppen a divatosság lesz a legfőbb szempont. Mert akárhogy is nézzük, bármely más esetben a Prophecy lett volna az első, majd szép sorjában a többi zenekar, mert velük sem volt semmi baj. De ez csak egy vélemény :)
jutor 2009.03.17. - 19:24
Kedves Bence !

Remélem te se gondolod ,hogy a produkciótok miatt jutottatok tovább...
Bence 2009.03.18. - 11:52
Kedves Jutor!
Nem is édesapám miatt... és nem is a két szép szemem miatt... nincs több mondandóm. Joós Bence - Lunchbox
Prophecy 2009.03.18. - 14:49
Kedves hozzászólók!

Köszönjük a pozitív visszajelzéseket és a sok biztatást.
Természetesen a zenekar tovább folytatja munkásságát, és az eddigieknél is jobb szintre törekszik.

Harle: Örülünk hogy tetszett a produkciónk, a cikk hízelgő, reméljük nem ez az utolsó amelyben megemlítésre kerülünk.

ELÉRHETŐSÉGÜNK: 06-30/701-2550 ill. vfrvfr@freemail.hu (Bánó Zoltán /billentyű/ elérhetőségei).

Mindenkinek még egyszer köszönjük és reméljük nem utoljára hallottatok felőlünk!
Joós Tamás 2009.03.18. - 19:07
Jutor!
Nem írom, hogy kedves vagy tisztelt, mert annak ellenére, hogy indokolatlanul rosszindulatú vagy, nem feded fel magad. Így hozzászólásod már ez okból sem korrekt. Visszatérve a Joós névre, (aminek egyébként helyesen a második Ó-ja hosszú) semmi köze a ahhoz, hogy a Lunchbox jutott tovább. Ezt vagy elhiszed vagy nem, de tény. Bence egészen pontosan írja le, hogyan segítettem őt és őket a kezdetekben.,de éppen az ilyen rosszindulatú feltételezések miatt vonultam egyre inkább hátra és ezzel hoztam sajnos hátrányos helyzetbe a fiúkat. Ezért nem mentem el többek között Kőszegre sem. Természetesen nagyon büszke vagyok rájuk,de hidd el éppen ennek okán sokkal szigorúbb is velük. Tökéletesen egyetértettem a zsürivel amikor az egykori Gitárpuncs együttes megyei döntőbeli produkcióját (Átjáró 1.) úgy értékelte ahogy. A fiúk eredményeiket maguknak köszönhetik "sajnos a számokat sem én írom" - pedig jó lenne, hisz baromi jó nóták... És ne feledjem, Bence szerintem nálam jobban gitározik ...Szóval Jutor - rosszindulatod okát és motivációját nem értem, de ha "megengeded" - a március 28-i döntőn azért ott leszek és meghallgatom többek között a Luncbox együttest is. Mint az Átjárót szervező intézmény felelős vezetője megteszem, apaként pedig meg akarom tenni., hogy ott legyek. Aztán következtess arra, amire akarsz!!! Mint máskor, akkor is és ott is hitem szerint a zene lesz a fontos!!!