Tapintható tárlat

A kiállításrész címe: Hunyd le szemedet és láss! Dr. Batthány-Strattmann László 1926-ban adta ki életvezető füzetecskéjét, amelyet betegeinek ajándékozott. A cím - Nyisd fel szemedet és láss! - parafrázisát alkalmazták, hiszen ez a tárlat mellőzi az üveg mögé zárt múzeumi világot - ez egy tapintható tárlat. Jellegzetessége, hogy minden egyes, itt kiállított darab kézbe fogható, kipróbálható, érezhető az anyaga, súlya, mintája, élményt adva ezzel látónak és nem látónak egyaránt. A körmendi múzeum egyik feladata, hogy a Batthyány családdal kapcsolatos tárgyi és szellemi információkat is gyűjtse. A család egyik kiemelkedő személyisége volt a hercegorvos. A szembetegek felé fordulásunkat reprezentálja ez a tapintható tárlat, amely teljes egészében, mind kommunikációs, mind pedig fizikai értelemben véve akadálymentesített.

Ahogy a vakok és gyengénlátók belépnek a helyiségbe, az első, amit érzékelnek, az az, hogy az ajtó fölött ketyeg az óra. Nekik ez egy tájékozódási pont, hiszen tudják, hogy az óraketyegés felé van a kijárat. Általában a földön található jelzések alapján tájékozódnak a talpukkal keresgélve, nálunk pedig a kiállított tárgyak tartóinak szélén található egy vezetőléc, amibe kapaszkodni tudnak és amely végig vezeti őket a teremben. Egy-egy ilyen tárlót pontosan egy lépés választ el egymástól. Mindent megfoghatnak, amit pedig mi a tablókon látunk, olvasunk, arról ők fülhallgatóból tájékozódhatnak. Minden egység felett érzékelő található, aminek hatósugarába érve megszólal az adott helyen kiállított tárgyakról az ismertetőszöveg. Csak az egyik fülükön van fülhallgató, hiszen a külvilág zajait is érzékelniük kell. Amint átlépnek egy másik polchoz, azonnal az ott lévő tárgyakról kapnak felvilágosítást, tehát nem kell bonyolult műszerek kezelését megtanulniuk, minden automatikus.

A vakok egyszerre egy braille egységnyit tudnak érzékelni, ennyit tudnak leképezni, mert ebben a rendszerben tanultak meg nagyon sok mindent. Található a kiállításban valódi pergamen, amelyen IV. Béla városalapító királyunk függőpecsétje lóg. Erről azt érzékelik, hogy egyszerű a mintázata. A mellette lévőről pedig azt, hogy bonyolult, nagyobb, aprólékosabb, cikornyás mert az egy barokk függőpecsét. Ezek a pecsétek - ahogyan a többi tárgy is - hiteles másolatok, ugyanolyan viaszból készültek, mint az eredetiek. Itt találhatók az úgynevezett Körmendi Kincslelet darabjai is. Ezek XIV. század darabok, itt a Várkertben kerültek elő földmunkák alkalmával, 1812-ben. Batthyány Fülöp a Nemzeti Múzeumnak adományozta őket, ezek eredetijét ott, az aranyteremben őrzik.

Láthatunk, tapinthatunk egy magyar nyelvű, 1637-ben kelt levelet, amit Musztafa bég írt Batthyány Ádámnak. Ez is másolat. Ez az érdekes minta Musztafa bég saját kezű aláírása, a tugrája. Egy nagyított változatát kitettük ide tapintható változatba, egyrészt, hogy érezzék, hogy milyen a tipográfiája, másrészt pedig itt a tugra érezhető szövegkörnyezetben. Mivel azonban ezt így egyben nehezebben lehetne érzékelni, ezért itt van külön is kiemelve a levél betűhív leirata mellett. Ezt pontírással is kiraktuk, de a hangzóanyagban fel is olvassuk.

Itt állítottuk ki Batthyány Ádám díszbuzogányát is. Ez nem eredeti, hanem festmény alapján készült rekonstrukció. A földön egy ágyú van, nagyon jó látni, amikor a vakok és gyengénlátók a földön guggolva fedezik fel rajta a Batthyány címert, így könnyebben tudjuk elmagyarázni nekik, hogy mit jelent benne az oroszlán, a pelikán vagy éppen a kőszikla. Az ágyúhoz tartozik ágyúgolyó, kettőt állítottunk ki, az egyik kő, a másik pedig vasból van, de van itt többek közt török kori rabbilincs is, amit fel lehet próbálni.

Amikor ezt a kiállítást berendeztük, akkor nagyon népszerű volt. Készült hozzá egy úgynevezett hangos szórólap, és akkor ezt az ország valamennyi vakügyi intézménye megkapta. Ebben az időben ez a kiállítás nagyon látogatott volt. Most újra megpróbáljuk ezt feleleveníteni, hogy minél szélesebb körben elterjedjen.

Nemzedékek öröksége

A Nemzedékek Öröksége című kiállításrész rendkívül sokszínű, ahol a múzeumtörténetben már említett madárgyűjteménytől elkezdve a hadigyűjteményen át sok minden megtalálható. Láthatók itt többek közt agyagpipák, amelyek nagyon érdekesek. Ha bemegyünk a belvárosba, és a fő tér környékén leásunk egy méter mélyre, százával kerülnek hasonlók elő. Kiderült róluk, hogy ezek selmeci pipák, vagyis azok másolatai, hiszen az eredeti pipákat már akkor hamisították, erre külön műhelyek voltak Körmenden a 19. század elején.

Ez egy földmérő lánc, amin nem véletlenül vannak elhelyezve a karikák és az egyenes pálcák. Van kisebb, és nagyobb karika, ezekkel mérték az ölt és a láb hosszát. Látható itt egy érdekes térkép részlet, rajta Körmend és a Balaton, utóbbinál dél felől ábrázolták a Tihanyi félszigetet, mert a 16. században még azt gondolták, így lehet a valóságban is.

Ez a tabló unalmasnak tűnik ugyan, pedig egyáltalán nem az! Erről a nagyon érdekes kőszerű valamiről első látásra nem hinnénk el, hogy tulajdonképpen ez egy mamut foga. A Rába ahogy alakítja a medrét, úgy mos ki különböző leleteket. Ez is közülük való. Mellette a háromujjú ősló állkapocs csontját láthatjuk. Miért érdekes ez? Mert nem állnak külön a fogai. Ha megfájdult volna egy foga, nem lehetett volna csak úgy kihúzni a beteg fogat, mert a fejlődésnek azon szakaszában volt, ahol nem alakultak ki nála a fogak, hanem még együtt volt állkapoccsal. Rendkívül ritka lelet, a világ minden részéről jönnek ide tanulmányozni.

Láthatjuk a Fő tér 1853-as ábrázolását, Andrea Leitner axonometrikus rajzán. Érzékelhető, hogy ezen sem különül el a kastély a városmagtól, most pedig, a Fő tér felújításával megint egybefüggő lett az egész. Mellette pedig Körmend Város eredeti, 1849-es pecsétje hívja fel magára a figyelmet.

Ebben a vitrinben az I. világháborús hadigyűjteménynek a megmaradt darabjai láthatók, Kőszegi-Bartunek János gyűjtéséből. Csodálkozva találgatjuk, hogy vajon mi lehet ez a furcsa tárgy. Nos: amikor a katonák a fronton voltak karácsony este a lövészárokban, nem volt karácsonyfájuk. Szimbolikusan gyutacsból készítettek maguknak.
Itt őrizzük a királyi testőrség díszalabárdját is. Amikor vitték ki a koronát az országból, a díszőrség egyik tagja elhagyta az alabárdját. Aki megtalálta, beadta a Belencsák késeshez, és megbízta, hogy ebből a jó kis pengéből készítsen egy agancsnyelű bicskát. Ez nem történt meg, a késes megőrizte, és átadta a múzeumnak. Az alabárdot ékesíti címerünk és az 1871-es évszám is.

A következő részben megismerhetjük, milyen tárgyakat rejt a Körmend századfordulós hangulatát idéző terem, és a Batthyányiak terme. 

A múzeumtörténet az előző cikkünkben olvasható:

A tárgyak tudnak beszélni, csak jól kell faggatni őket - múzeumtörténeti beszélgetés H. Vörös Mártával

2013.04.02. - 00:30 | Waldo

"A múzeum nekem egy kincses ládika. Olyan, amibe a féltve őrzött dolgokat sokan rakosgatták bele. Mi pedig kinyitjuk, beszélgetünk a nyitott ládika felett, és emlékezünk arra, mi történt régen, a tárgyak pedig beszélnek. Mert a tárgyak igenis tudnak beszélni, csak jól kell faggatni őket!" - H. Vörös Márta mesélt a körmendi Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum történetéről, és arról, hogy egy iskolai szemléltető szertárból hogy lett múzeum az "Ezer apró csoda földjén".