Péntek 13-án, este hat órától április ötödikéig a Képtár állítja ki a nem mindennapi kollekció kivonatos változatát. A Budapesti Őszi Fesztivál ideje alatt a Nemzeti Galériában 2008 októberétől, idén január végéig szinte teljes terjedelmében a nagyközönség elé került „Az Idő Legújabb Cáfolata" címmel futó vizuális korkép. A kilencezer látogatóval egyértelműen nagy sikert arató tárlat most hazatért, és nem a Thököly utcai Irokéz Galériába. Talán ennek tudható be az, hogy a helyi magaskultúra egyik betonkolosszusának lovagtermében, a hely méreteihez és a tárlat jelentőségéhez mérten is kevesen jelentek meg a megnyitón. A sajtó, a „szakma" és a társadalmi élet képviselői tették ki az érdeklődők zömét. A jól megszokott tetőtéri közönség elmaradására utólagos kutakodásunk után kaptuk meg a lehetséges választ, miszerint nem tudtak róla.

A nyitóbeszédében Százados László, a Nemzeti Galéria művészettörténésze nem kisebb dolgot jelentett ki, minthogy a gyűjtemény új megvilágításba helyezte számukra is a 90-es évek és az ezredforduló időszakának kortárs művészetéről alkotott képet. A meglepően őszinte beszéde alatt itt kicsit meg is akadtunk. Olvasatunkban ugyanis ez annyit jelent, hogy vagy semennyire, vagy csak kis részében ismerték a szóban forgó műveket, művészeket, és az ezredvég alkotói történéseit. Mi, savariánusok abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Komoróczky, Braun, Szarka „Madár" Péter nevek régóta ismerősen csengnek, csenghetnek. A város polgármestere, dr. Ipkovich György köszöntőjében ki is tért arra, hogy 15 éve kíséri figyelemmel Gábor és Zsolt tevékenységét.

A mecénási díj után épp pénteken vehette át Pajor Zsolt a MÚOSZ Műgyűjtő Szakosztály Ezüst Mókus-díját a fővárosban, ezért nem is volt jelen a megnyitón. A grémium a hírek szerint könnyen és gyorsan, tehát egyhangúan ítélte nekik az idei év egyik díját, melyet a nemzeti ünnep alkalmából osztottak ki, elismeréséül annak a több éven keresztüli mecenatúrának, mellyel az alkotókat műveik megvásárlásával segítették.

A Képtár „főhajójának" teljes terjedelmét, és részben előterét is belakó alkotások egyenként is elég infót adnak a szemnek, egy-két esetben a fülnek is. A megnyitóban elhangzott a szoros kapcsolódás ténye, - akár hatás, nemegyszer pedig téma okán is - főképp az elektronikus kortárs zene és az alkotók többségének kapcsolatáról, így kis hiányérzetünk maradt a körítést illetően: a pogi és borital mellé egy kis zenei hangulatfestés nem jött volna rosszul. A Thököly utcai padlástérbe, a saját galériába hitelesített tárlat mindamellett, hogy 28 alkotó műveiből áll össze, jól kitölti a teret, sőt az eklektikus felhozatal teljesen harmonikus egységet alkot.

A darabok egy jól körülhatárolt korszakról szólnak, akik értik és érezték ezt a - mind ideológiájában és értékrendjében, mind technikai fejlődésében - villámgyors érát, azokhoz egyből megtalálják az utat. Minden darabbal "felvettük a kapcsolatot", néhol mosolygósan elméláztunk - az aulában az Instant nyáj láttán -, volt, hogy megijedtünk kicsit - Szőrös lány, Palika -, és többnyire ámultunk az alkotás kreatív megközelítésén - J.L.S.C (intarziából kirakott focicsapat).

Ahány hatás érhette az alkotót egy ilyen fordulatos, és zaklatott korszakban, annyiféleképp tudta akár egy műben összefoglalni és önkifejezni magát. A kortárs művészet valós értékét soha nem a jelenben mérik, de a gyűjtemény már így is hatalmas értékkel bír, mivel mementóként állhat minden most élő, és majdani leszármazott előtt. Ezt pedig - a hazánkban szokatlan, gyűjtés általi művésztámogatás egyik legszebb példájaként - városunk két, jóértelemben vett üzletemberének köszönhetjük.