Tabuk - létezésünk és a nő

Kukorelly Endrével Rákli Veronika beszélgetett nyilvánosan, a Cinema kávézóban. A sokoldalú, sokat látott, szimpatikus irodalmár személyisége, és a kérdező felkészültsége egy tanulságos, 80 perces beszélgetésben teljesedett ki. Szó esett eddig megírt könyveiről, a most készülőről, a kommunizmusról, az árulásról, a pokol legmélyebb bugyrairól, sorsról, hivatásról, családról. Megtudhattuk azt is, hogy mint mindenkit, őt is a miértekre való válaszok keresése ösztönzi és inspirálja. A két legnagyobb és legalapvetőbb „talány", ami mi más is lehetne, mint létezésünk és a nő. Ezen a ponton már azonosultunk is az előadóval, egyrészt homo sapiensként, másrészt férfiként. Pályafutása során ez a két fő csapásvonal irányította őt gondolatai papírra vetésében, és bevallása szerint a tapasztalat nem hozta még meg a világosságot, mint ahogy lennie kellene. Elhangzottak a mindenkori tabuk ismérvei, és azok érdekességei, illetve szisztematikusan ismétlődő feltűnésük a történelem során. Elárulta, hogy mivel versben profi, és az emberek amúgy sem olvasnak mostanában ilyen köteteket, ezért az utóbbi időben inkább a prózában éli ki magát. Ide muszáj beszúrnunk egy gondolatot, vagyis gondolatsort. Az a felvetése ugyanis, hogy az iskolákban - bármelyik tantárgyat is vesszük alapul -, egyaránt tanítják a jelent és a múlt időszakot is, a művészeteket kivéve, teljesen igaznak bizonyult. Mint mondotta, az a legjobb művész, aki már nincs - mármint, az élők sorában -, mert onnantól kezdve nincs vele gond. A tömeg elmegy, megnéz mondjuk egy Dali kiállítást - akár 15 fokban, órákig várakozva a múzeum előtt -, és azt gondolja, hogy ezzel le is tudta a magáét egy időre a művészetek oltárán. Pedig igazán arra kéne rácsodálkoznunk, amit a most embere próbál kifejezni azzal, amit alkot. Finoman fogalmazva sem divat az olvasás, a verses műfaj pláne nem. Viszont ha Endre látta - márpedig láthatta, mivel késő estig a helyszínen tartózkodott -, Saiidék fellépését, akkor kis reménysugarat adhat neki, hogy a fiatalok respektálják a dalban rímelőket, pláne, ha azok szócsokrai irodalmi magasságokig érnek, úgy, mint az Akkezdet Phiainál.

Rákli Veronika és Kukorelly Endre a Kultúrkapu Napok író-olvasó találkozóján, a Cinema Caféban

Kisfilmek az undergroundból

A moziaulában levetített négy rövidfilmre jelen írásban nem térnénk ki, ugyanis rövidesen részletesen is bemutatjuk őket. A mára már majdnem kultikussá vált „1 hét", és a hozzáhasonlóan, a magyar szürrealitást elénk táró etűdök szórakoztatva mutatták be azt, amin leginkább sírnunk kellene.

Cadik - Kiégő Izzók

Ritka hazánkban, hogy egy dj önálló lemezzel jelentkezik, az meg még ritkább, hogy Cadik - mifelénk Palika -, számítógéppel felszerelkezve áll a dj pultba. Mint elmondta, az „alma" és kiegészítő szoftver- illetve hardverelemei kizárólag a saját anyagának bemutatásakor tűnnek fel mellette, bár azt is bevallja, hogy teljesen megbarátkozott a Serato rendszerével. Mivel szándékunkban áll az albumot rövidesen (fül)beható vizsgálatnak alávetni, csak annyit közlünk, amennyit ennek ismeretében most feltétlen érdemes.

A pénteki napnak hála, a hangcucc már beélesedve várta a zajkeltőket, és ezért az első hangoktól fogva tökéletes zenei élményt nyújtott. Az audiovizualitás oltárán a színpadképet áldozták be a Cinema Tour szervezői és a fellépők, ezért történhetett meg az, hogy egy mellettünk álló ismerős, 10 perc után megszólalva azt mondta, hogy jó ez a zene, meg jó a vizuál is, de lehetne már valami műsor végre. Bizony, a dj pult a színpad balhátsó traktusában, a hangfaltornyok takarásában lett elrejtve, mivel a zene és annak maradéktalan átadása volt az elsődleges szempont. Ebben pedig itt nem volt hiba, a negyven perces mélységi zenei és képi információ számunkra az est egyik fénypontja lett. A Kiégő Izzók kollektíva tagjai már sokszor és sokhelyütt bizonyították, hogy nem alaptalan a hírnevük, nem okoztak ma sem csalódást. A hangokkal együtt élve és érve a súlyos hallójárati behatolást megtámogatták ugyanolyan erejű és ritmusú retina elleni attakkal. Érdekes volt látni, hogy többen az akkor érkezők közül még a ruhatárig sem jutottak el, hanem tátott szájjal bámulták és hallgatták a színpad történéseit.

Kultúrkapu Napok - tisztelet a kivételnek, nem harapott rá igazán a város

Realistic Crew - Pater Sparrow, Ab Szurdi

Nemrég megjelent írásunkban már méltattuk a zenekar egy fellépését, de az akkori körülmények igazából csak sejtetni engedték azt, hogy milyen is lehet élőben ez a nagyon érdekes felállású, széttördelt és effektezett hangokat élőhangszerekkel házasító brigád. Mc Zeek és Berger Dalma énekesek mellett Szőcs Gergő dobokon, Kárpáti Dodi a Quimby-ből trombitán, Hegyi Dávid zongorán, Markos Albert pedig csellón tette hozzá a magáét a két megfejtőember, Vranik Krisztián és Kalotás Csaba szerzeményeihez. A nagy egészről pedig csak annyit vagyunk képesek verbalitásunk szerény eszközeivel átadni, hogy mindez hangokra átültetve olyan volt, mint amikor összekeveredik az ipari forradalom, a sámánok hitvilága, a metropolisz-érzet és a világegyetem kérdései. Szürreális, pláne ha hozzávesszük a két filmrendező, Pater Sparrow és Ab Szurdi képi mejelenítéseit. Még a zeneileg felszínesnek tartott, ortodox hiphop függő fiatalság nagy része is csak ámult, később pedig már bólogatott is az első blikkre nem épp emészthető darabok hallatán, azon vitatkozva, hogy ez most drámendbész vagy sem. A cselló beágyazása akusztikailag egy ilyen zenekarba sosem egyszerű feladat, és esetünkben a moziban hatványozottan problémának tűnt. Azt kell mondjuk azonban, hogy a zenekarral érkező keverős, az utóbbi idők egyik legjobb megszólalását hozta ki a dologból, ami azért is nagyon dicséretes, mert ez az a fajta muzsika, ami ha nem szólal meg rendesen, akkor a lényegét veszíti el. A lényeget tudjuk már, a realisták csapata helyesen látja helyzetünket, ennek megfelelően, nem életvidám örömódákat zengenek, hanem próbálják kinyitni a szemeket, kiszabadítani a szellemet, aki - ahogy kinéz -, beleunt a sokezerévnyi palackban töltött évbe, és épp mostanában készül új-régi szemléletét az emberiségre áttestálni.

Kultúrkapu Napok - Realistic Crew

Akkezdet Phiai - Menzkie

Az, hogy egy úgymond lakótelepről érkező hiphop csapat felkérést kap egy kortárs művészeti turnén, mindenképp nagy respektet érdemel. A magyar hiphop megkérdőjelezhetetlen rímbajnokai sokkal többet érdemelnének annál, mint amit a lepukkant hazai szcéna adni tud nekik, mind lehetőségekben, mind közönségben. Mint mindenben, országunk a zenei frissességben is a sereghajtók közé tartozik. A „wutengen" edződött fiatalság sajnos még mindig a 90-es évek közepén tart, pláne vidéken. A bulik után szemét és rombolás marad általában, szinte biztos a balhé, mely alapból nem világlátási vagy épp erkölcsi vonalon bontakozik ki, hanem, az utca alsó felén laknak a „rossz arcok", ezért őket naponta egyszer legalább meg kéne „ölni".

Az első hiphop-lázat túlélő formációk még „élő" tagjai próbálnak túllépni ezeken a mindennapi hatásokon, de nem lehet nekik könnyű. Ahogy láttuk, Újoncnak és Saiidnak sem volt az, amire abból következtettünk, hogy az új szövegek sokkal inkább szólnak a verseket kedvelők számára, mint az utca legegyszerűbb népének. Szemmel láthatóan továbbra is sütkérezhetnek a közönség szeretetében, de legalább akkora flasht okoz nekik a zenakarral fellépés varázsa is. A formáció - a két megmondó mellett - a Realistic Crew-ból Hegyi - zongora, Kalotás - basszus, Szőcs - dob, Vranik - sampling áll össze, illetve az utolsó két dalban Cadik által pakolt alapokra tolnak a srácok. Az eredetileg öt számra tervezett show tízre emelkedik a végére, hisz a közönség nem elégszik meg ennyivel. A session banda pedig profi, vérprofi, tehát fogják magukat és spontán bekezdenek egy hatodik, majd egy hetedik számba is, ami még a főhősöket is meglepi. Itt kell megemlítenünk, hogy a két nap legnagyobb őrületét elkövető Szőcs Gergőt kicsit méltassuk. A pénteki Jazzékiel koncertet egy éles fellépés, és zéró próba után abszolválta, úgy, hogy néha azt hihettük, róla szól a koncert, ami azért a zenekar és Fürge adottságait és habitusát figyelembe véve nem kis szó: szinte freestyle-t dobolt. Másnap mosolyogva letolta a széttördelt Realistic Crew műsorát, majd fel sem állva, lerokkolta a hiphop bulit is. Mindegyiket hitelesen, lazán, csuklóból. Menzkie a tőle megszokott, jobbára a grafikus világból merítő szemnekvalóval tette rá az i-re a vizuális pontot.

Kultúrkapu Napok - Akkezdet Phiai

Palotai - Bogy0

Minden tánczenék Zsoltja bökte le a két nap eseménysorát, egy erős két és fél órás szettel. A mélységi darabok után, könnyed felüdülésnek tűntek a már jól, vagy egyáltalán nem ismert opuszok. Négynegyed, breakbeat, kis electro, és drum 'n' bass darabok ugráltatták és táncoltatták az arra fogékonyakat, akik voltak is szép számmal és többször is hangos tetszésnyilvánítással fejezték ki ezért hálájukat. Az aznap a helyi színeket egyedüliként képviselő Bogy0 is kitett magáért, jófajta filmes aláfestéssel takarva a vászon fehérségét, és támogatva Palotait.

A kultúrkapu ezzel nem zárult be, hisz a tagság nagy része csütörtökön útnak indul, és két estén keresztül Frankfurttal ismerteti meg a helyi kortárs művészeket és előadókat a város elöljárói, illetve az ottani fiatalság előtt.

A hétvége fellépői köszönik azoknak, akik eljöttek és megnézték, illetve meghallgatták műsorukat. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy hiába van válság, arra semmilyen ésszerű magyarázat nincs, hogy négy kitűnő zenekar ingyenesre meghirdetett koncertjére az orrukat sem dugták oda a zeneszeretők. Azt meg már alig merjük leírni, hogy a Jazzékiel új lemezével tarolni fog, és a médiumok szeretni fogják, ami egyet jelent azzal, hogy semmi rizikó nem lesz a legközelebbi koncertjük kapcsán velük, de kérdés, lesz-e kedvük még egyszer városunkba látogatni. Csak rádióból választva zenét, s ez alapján koncertre járni sznobság, úgyhogy helyben is vagyunk...