Tájtöredék - Trianonra emlékezünk

2019.06.04. - 12:00 | Bunyevácz Zsuzsa - Fotók: Nagy Jácint

Tájtöredék - Trianonra emlékezünk

Ismert, hogy 1920. június 4-én a Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon kastélyban kimondták halálos ítéletünket. Mivel a számok kiáltóbban beszélnek a tényekről, mint a szavak, álljon itt néhány adat e tragédiával kapcsolatban!

A háború előtti Magyarország területre nézve Európa hatodik legnagyobb állama volt, megelőzve Nagy-Britanniát és Olaszországot is. Az első világháború kitörésekor Magyarország területe több mint 280 000 négyzetkilométer volt, ami a diktátum után 93 ezer négyzetkilométerre csökkent. Vagyis elvették tőlünk hazánk területének kb. kétharmadát. Magyarországnak az 1910. évi népszámláláskor több mint 18 millió lakosa volt, ebből az utódállamok fennhatósága alá került több mint 10 millió, tehát több mint a fele. Az elcsatolt területeken élő 10,6 millió ember közül 3,2, tehát több mint harminc százalék volt magyar.

A példátlan területi és emberi veszteségek mellett a gazdasági következmények is roppant súlyosak voltak. Az itt következő felsorolás közel sem teljes. Elveszítettük a termőföld 61, az erdőállomány 88, szántóföldjeink 57, a legelők 72 százalékát. Elveszett félmillió holdnyi szőlő egyharmada. Állatállományunkat is hasonló veszteség érte: 1,6 millió lóból 850 ezer, 7,3 millió sertésből 3,5 millió, 6,2 millió szarvasmarhából 4 millió a veszteség. A 6,5 milliós juhállomány 1,8 millióra fogyatkozott. Idegen kézbe került az összes só-, arany-, ezüst-, réz-, stb. bánya, valamint a kőolaj kutak többsége.

A középkor óta európai rangú sókitermelésünk, aminek évi mennyisége 2,5 millió mázsa volt, nullára apadt, hasonlóan az évente 12,5 millió mázsa vasércet és a 105 ezer mázsa rezet termő bányáinkhoz. A 80 millió mázsás évi széntermelés egyharmada elveszett. Hévízforrásaink, ásványvizeink, a fürdőhelyek és magaslati gyógyhelyek 70-90 százaléka elveszett, az általunk kiépített vasúthálózat kb. fele, az azokon lévő összes mozdonnyal és vagonnal együtt. Az általunk kiépített utak 64,5%-a , a vízi utak 65 százaléka, az ország egyetlen tengeri kikötője, Fiume, összes tengeri hajónk veszett oda. Az ipartelepek 55,7%-a, a hitel és bankintézetek 67%-a. Elvették Klapka várát, Komáromot, elvették egykori koronázó városunkat Pozsonyt, Rákóczi fejedelem városát, Kassát, Thököly fejedelem városát, Késmárkot... Sőt, még nekünk kellett jóvátételt fizetnünk... és az egész ceremónia nem tartott tovább negyed óránál.

Az egyik legfontosabb kérdés ezzel kapcsolatban: És mindez miért? És ebből következik a második kérdés: kinek az érdeke volt mindez? A diktátumot a „bűnös nép" bélyeg ránk sütésével indokolták. Úgy tüntettek fel minket, mint „háborús agresszorokat", akik megérdemlik országuk darabokra szaggatását.

Azonban ha egy kicsit alaposabb pillantást vetünk az első világháború győzteseire, akik a Monarchia területén élő kisebbségek érdekében ítélték halálra a magyarokat, akkor egy kevéssé ismert kép bontakozik ki előttünk.

Kezdjük az akkori amerikai elnökkel! Kevesen tudják, hogy Wilson - ma így mondanánk - rasszista volt. Igencsak nem szerette az afroamerikaiakat, és elismeréssel szólt a Klu Klux Klanról. A Princeton Egyetem rektoraként a feketéknek azt javasolta, hogy még csak ne is jelentkezzenek az intézménybe, úgyse veszik fel őket! A kisebbségi jogokra oly érzékeny Egyesült Államokban 1955-ben még letartóztattak olyan feketét, aki a buszon a fehérek számára fenntartott helyét nem adta át egy fehér férfinak!



Az angol Balfour a korábban a kegyetlenül elnyomott Írország kormányzója volt. Amit az angolok az írekkel tettek, lényegében nem különbözik attól, amit szovjetek tettek nálunk. De ne felejtkezzünk meg arról sem, hogy Anglia attól az időponttól kezdve, hogy Walest, Skóciát, Írországot magához csatolta, folyamatosan a közigazgatási önállóságuk felszámolására és nyelvi asszimilálásukra törekedett. De említhetjük azokat a borzalmakat is, amelyeket az angolok követtek el a búr háborúban (1899-1902), amelynek lényege a kegyetlenségben merült ki. Teljes körű volt a rombolás, egész állatállományt és terményeket pusztítottak el az angolok, a búr farmokat felégették, gyermekeket és asszonyokat koncentrációs táborokba hurcoltak.. A lakosságot éhhalálra ítélték, nem bíbelődtek a foglyokkal, egyszerűen kivégezték őket. A katonáknak parancsba adták, hogy fosztogathatnak. Korabeli beszámolók szóltak arról, hogy a búr foglyokat malmokban felőrölték. Az angolok több mint százezer embert kényszerítettek koncentrációs táborba. Nem hagyhatjuk ki azt sem, hogy a XVII-XVIII. században (amikor mi éppen szabadságharcainkkal voltunk elfoglalva), amikor az angol Kelet-Indiai társaság éppen kínaiak millióit tette ópiumfüggővé, ópiumháborút indított Kína ellen, hogy még nagyobb hasznuk legyen mások romba döntése árán.

Semmivel sem jobb a helyzet a franciáknál! A forradalom idején valóságos hajsza indult baszk, breton és más nyelvek ellen. Még az is megfordult a jakobinusok fejében, hogy a kis breton, baszk stb. gyerekeket francia nyelvterületre viszik, hogy elfelejtsék „ellenforradalmi" anyanyelvüket(!) Ebben a Franciaországban még a XIX. század vége felé, ha a nem francia anyanyelvű gyerekek saját nyelvükön szólaltak meg, megszégyenítő táblát kaptak a nyakukba. A franciák afrikai gyarmatosítására se mondhatjuk azt, hogy olyan volt, mint egy katolikus lányegylet vasárnap délutáni zsúrja.

Mindezek ismeretében az, hogy a győztes nagyhatalmak a Monarchia területén élő kisebbségek érdekében ítélték halálra a magyarokat, meglehetősen abszurdnak tűnik. Ha bepillantunk az elmúlt évszázadok történéseibe, látni fogjuk az óriási különbséget köztünk és az emberi jogokra manapság oly érzékeny Nyugat között. Kezdjük talán azzal, hogy az Árpáddal érkező magyarok Isten által adott, jogos örökségüknek tartották a Kárpát-medencét, a magyarok Istene azonban nem parancsolta azt, hogy irtsuk ki az itt élőket, ahogy az az Ószövetségben olvasható.... és míg a Káin és Ábel, vagy a Romulus és Remus testvérpár egyik tagja gyilkosságot követett el, addig Hunor és Magor segítette egymást.

Folytathatjuk azzal, hogy a német/osztrák uralkodók már Szent István államalapításának első perce óta meg akarták szerezni a Kárpát-medencét, és nem fordítva. Nem nekünk kellettek a Habsburg-birtokok, hanem nekik a magyar trón. Nem mi mesterkedtünk, loptunk koronát, kötöttünk házassági szerződéseket, hamisítottunk okiratot ennek érdekében, hanem fordítva. A korai kapitalizmus nem úgy kezdődött, hogy a magyar pénzemberek külföldre mentek, és elzálogosították a németek, olaszok, zsidók stb. ingatlanjait, hanem mások jöttek ide a miénkért. És mit csinált a kisebbségi jogokra oly érzékeny Nyugat, mialatt mi utolsó csepp vérünkig védtük Európát a török ellen? Gyarmatosított. Ezen évszázadok alatt nem mi szállítottuk a Tengerentúlra a fekete rabszolgák millióit, minimum 50 milliót, nem mi irtottuk ki Amerika őslakóit, minimum 10 milliót. Nem mi hurcoltuk el tonna számra az amerikai kontinensről az aranyat, ezüstöt, nekünk volt saját aranyunk. De a miénket viszont Fugger és társai hordták el. Nálunk 1848-ban egyenjogúsították a zsidókat, míg a művelt Nyugat a rabszolga-kereskedelmet végérvényesen csak 1860-ban szüntette be!

Viszont tőlünk származik a világ első autonómiát biztosító irata: a II. András által 1224-ben kibocsátott, Diploma Andreanum címet viselő dekrétum az erdélyi szászok területi kiváltságait rögzíti. A világon elsőként a tordai országgyűlés mondta ki a vallásbékét 1568-ban. Vagy említhetjük a Kossuthék által hozott kisebbségi törvényt, ami több jogot biztosított a hazánkban élő kisebbségeknek, mint például a 2009-es szlovák nyelvtörvény. Mindezek ismeretében aligha fogadható el, hogy a győztes nagyhatalmak valóban bűnösségünk miatt ítéltek halálra minket.

Akkor hát miért? Valóban koholt vádak alapján? Azt, hogy valami nem stimmel a diktátummal, jelzi, hogy felelős államférfiak, felelősen tulajdonképpen a mai napig nem mondták meg, mi volt a bűnünk. Említenünk kell azt is, hogy szövetségeseinkkel együtt veszítettük el a háborút, mégis minket büntettek leginkább: Németország elvesztette területeinek 13, Bulgária 8, Magyarország pedig 72 százalékát! Ugyanakkor ismert, hogy az első világháború kitörésekor monarchián belül hazánknak nem volt önálló pénzügyi, külügyi és hadügyi döntési lehetősége, magyarul Ausztriával együtt veszítettük el a háborút, mégis, Ausztria nem veszített területéből semmit, hadisarcot sem kellett fizetnie, sőt tőlünk csatoltak el területet! Ez olyan, mintha az Egyesült Államok elveszítene egy háborút, és csak egyik államát, mondjuk Kaliforniát, büntetnék meg.

Azt, hogy bűnösségünknek semmi köze se volt Trianonhoz jelzi, hogy, évekkel később az európai hatalmak egyes képviselői szánalmasan azt bizonygatták, hogy őket félrevezették. Nézzünk erre néhány példát! Egy brit diplomata, David Lloyd George már 1927-ben arról vallott, hogy országát becsapták, hamis adatokat adtak át nekik a tárgyalás idején. Francesco Nitti, később Olaszország miniszterelnöke lett, két könyvében is arra a megállapításra jut, Magyarországot nem feldarabolták, hanem kivégezték Trianonban. Henri Pozzi könyveiben leírja, hogy a trianoni szerződés méltánytalan volt, ugyanis egy nemzetiségében is egységes országot szakítottak szét koholt vádak alapján. Álljon itt egy részlet a Századunk bűnei című könyvéből! „A békekonferencia, amelyből a trianoni békeszerződés megszületett, nem volt más, mint azoknak az uraknak az összejövetele, akik a cselszövéseket, titkos alkudozásokat, és az egész rendkívülien visszatetsző légkört, lelkiismeretükkel össze tudták egyeztetni ." De talán Lord Newton szavai jelzik legjobban az okot: „Az a bűnük, hogy ellenünk harcoltak " - írja rólunk.

Koholt vádak? Előre kitervelték? Erre kell gondolnunk, ugyanis több minden utal arra, hogy a terv a monarchia elpusztítására évekkel a háború előtt már létezett. Ezt mutatja például az angol The Truth című folyóirat 1890. december 26-i száma is, ahol egy térképet közöltek, amelyen Magyarország nincs is feltüntetve, helyén az Osztrák Köztársaság szavak állnak, Németország helyén pedig „Német Köztársaság" szerepel. Egy terv meglétére utal továbbá, hogy nálunk is megjelent 1906-ban a brit titkosszolgálat embere, az a Seton-Watson, aki a Török Birodalomban is a kisebbségeket lázította egymás ellen. Ugyanezt tette nálunk is.

Mindez arra utal, hogy valami más okot kell a háttérben feltételeznünk. Gondoljunk csak arra - amit egyébként nem gyakran hangoztatnak, és nem is így tanítják - hogy a Magyar Királyság 700 éven át térképformáló jelentőségű nagyhatalom, nemzetállam Európa közepén. Árpádéktól Mohácsig, 700 éven át nyílt küzdelemben verhetetlen volt. Példátlan teljesítmény az európai történelemben. Nem nyílt küzdelemben azonban elveszítettük a csatát.

Trianonnal kapcsolatban ne felejtkezzünk meg azokról a bankárokról, pénzemberekről, akik a háttérből igencsak sokat tettek a háború kirobbanásáért, és akiknek igencsak hasznot hozott az első világháború, illetve az azt követő időszak. Amstel Rothschild mondta a XVIII. században: Mindegy, hogy milyen egy ország társadalmi berendezkedés, a valós hatalom azé, aki a pénzkibocsátást ellenőrzi. Nos, az első világháború előtt Európában három helyen nem sikerült teljes ellenőrzés alatt tartani az ország pénzügyeit, ugyanis erős monarchia volt mindegyik: Német császárság, O-M monarchia és a cári Oroszország, illetve az Oszmán Birodalom. És mit tesz a véletlen! Pontosan ezeknek a monarchiáknak lett vége az első világháború után.

... és jött Trianon. De tisztán kell látnunk. Trianon csak egy állomás volt, még ha talán a legfájóbb is. A pénzvilág által a háttérből irányított mesterkedésének egyik lépcsőfoka. Mert hogy is állunk ma? Több mint hatvan év béke után oda jutottunk, hogy rabszolgák lettünk saját hazánkban. Eltűnt majdnem a teljes nemzeti vagyon, adósságcsapdában vergődünk, másodpercekre vagyunk attól, hogy földjeinket és vizeinket is elveszítsük. A lakosság egyharmada a létminimum környékén vegetál, éhségtől elájuló gyerekek, kilakoltatások, bűnözés, korrupció... Nálunk a legnagyobb népességfogyás. Mi a térség a többi országához képest a legrosszabb alkut kötöttük. A jövőt is eladtuk.

Nos, az elmúlt évtizedekben nem volt sem hurrikán, sem szökőár, ami elvitte volna az ország nemzeti jövedelmét. Nem volt olyan természeti csapás, amely elvitte volna mindazt, amit megtermeltünk. Más vitte el. A harmadik millennium valódi uralkodói. A pénzvilág által kitalált adósságcsapda. Mára már nyilvánvaló, a Trianon óta elmúlt 93 évben csak díszlet változott, a módszer ugyanaz maradt. Ugyanazt szajkózza ma is Európa, mint akkor: bűnösök vagyunk. Pedig nem tőlünk származik a 100 millió áldozatot követelő kommunizmus, és 25 millió áldozatot követelő nemzeti szocializmus eszméje. Nem mi irtottuk ki az egymillió örményt. Nem mi éheztettük ki a hatmillió ukránt. Nem mi találtuk ki a gázkamrákat. Nem mi bombáztuk le Drezdát, nem mi dobtunk atombombát Hirosimára és Nagaszakira. Nem robbantottunk ki háborúk tucatjait, mint az Egyesült Államok a II. világháború óta eltelt pár évtizedben. Mi nem húzunk fel falakat, hogy a nekünk nem tetsző népektől elhatároljuk magunkat. Olyan, józan ésszel felfoghatatlan, elemi és általános, spontán népi gyűlölködés, kegyetlenkedés, ami például az 1990-ben kirobbant délszláv háborút jellemezte, nálunk soha nem volt...

A bűnösség vádját a művelt Nyugat ma is saját érdekeiknek megfelelően használja. Például a nyugati országok nyolc éven át (1980-1988) éven át látták el fegyverekkel Husszeint az Irán elleni háborúban. Vegyi fegyverekkel is. Husszein 1988 májusában bombázta Irak északi részét, csak saját lakosságából kb. ötezer ember pusztult el. Husszein akkor még nem volt gonosz. A nagyhatalom akkor éppen Bin Ladent és Milosevicset támogatta (ekkor még ők sem voltak gonoszok), senki sem tiltakozott a bombázások miatt. 1990. augusztusában kezdődött az iraki invázió Kuvait ellen. Hirtelen Szaddam lett a gonosz maga. Irán se volt gonosz korábban. A sah diktatúrája idején még engedélyezni akarták a nukleáris technológiát Iránnak(!) Ugyanaz az Irán, ma gonosz és bűnös.

Így vagyunk hát mi is bűnösök... és ahogy 1920-ban nem mozdult meg Európa lelkiismerete, most sem. Máig nem biztosított az elszakított területeken élő magyarság alapvető jogai. Az emberi jogokra oly érzékeny Uniót, ez nem nagyon izgatja. A Benes-dekrétumok érvényben lehetnek, de Székelyföldnek nem jár autonómia. Noha számos példát hozhatunk az autonómiákra, csak Európa legnagyobb kisebbségben élő népe, a magyar nem kaphatja meg. A belga királyságon belül működő autonóm terület, aztán az 1997-99 közötti időszakban létrejött a skót és walesi autonómia, és még folytathatnánk. De az ENSZ se jobb! A magyar külügy a magyar kérdést ENSZ-közgyűlésen eddig még sem említette. Az ENSZ foglalkozott a 270 ezer dél-tirolival, a 9 ezer gibraltárival, de az 5 milliós, jelenlegi határainkon kívül élő magyarsággal nem. Hosszan sorolhatnánk az elszakított területeken élő magyarságot ért jogtalanságokat, de elég legyen csak annyi, hogy képzeljük el, micsoda felháborodás lenne, ha annak csak a töredékét mi követnénk el az itteni kisebbségek ellen.



Tudom, a siránkozásból nem lehet megélni. Hogyan tovább? Mi a megoldás? - teszi fel a kérdést minden jóérzésű ember. Nehéz erre válaszolni. Nekem, személy szerint az ad erőt, amikor utána nézek annak, hogy milyen eredmények születtek Trianon után a halálraítélt, kivérzett, kifosztott országban pár évtized alatt! Hogy mire voltunk képesek önmagunk erejéből! A megcsonkított ország népessége 1920 -1937 között több mint másfél millió fővel növekedett. Az alap- és középfokú iskolák száma 7418-ról 13780-ra, az óvodáké 975-ről 1140-re nőtt.

Klebelsberg Kuno, a Bethlen-kormány 1922-31 közötti vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. Képes volt egy háború sújtotta, szétvert, kifosztott, harmadára zsugorodott országban annyit kiharcolni az oktatásnak és kultúrának, ami az egész világon párját ritkító. Népiskolai programja keretében ötezer (!), főként tanyai iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezetve a reálgimnáziumot. Nagyszabású egyetemi építkezésekkel Szegeden, Debrecenben és Pécsett megteremtette a felsőoktatás korszerű műhelyeit. Törvénnyel biztosította az Akadémia támogatását, a kutatóállások számát többszörösére növelte.

1927-ben megteremtettük az általános társadalombiztosítást, a nyugdíj- és betegpénztárak vagyont kaptak, amelyek jövedelméből fizették az ellátást. Létrehoztuk a Közegészségügyi Intézetet, megszerveztük a tisztiorvosképzést. A világon elsők között tettük kötelezővé a BCG-oltást. A 187 meglévőhöz 160 új kórházat építettünk, az ágyszám duplájára nőtt. Az orvosok száma is megkétszereződött. A cukorbetegek ingyenesen kapták az inzulint. Budapest jelentős idegenforgalmú gyógyfürdővárossá vált. Építettünk 2628 km elsőrendű közutat. Duna-tengerjáró flottát teremtettünk. Vasúthálózatunk 871 km-rel nőtt, ebből magyar találmány alapján 243 kilométert villamosítottunk. Az időszak közepéig kifizettük a tetemes világháborús jóvátételt, és elengedtük a gazdák tartozásait. Államadósságunk nem volt ezután.

A jóléti intézkedéseink is hosszan sorolhatók. A köz szolgái vasúti-, biztosítási-, közüzemi díj- és egyéb kedvezményeket kaptak. Nyaralótelepek épültek a munkásoknak a Duna-kanyarban és a soroksári Duna-ágban, a tisztviselőknek főként a Balatonon. A filléres vonatok intézményével segítettük a hétvégi turizmust - az ezer főnél többet foglalkoztató vállalatoknak kötelező volt a sportpálya építése. Felépült Európa első műjégpályája a Városligetben. Ez idő tájt 10-20 százalék közötti volt a költségvetés kulturális tétele (!).

Az inflálódott korona helyébe 1927. január elsejétől a pengő lépett, amely svájci frank minőségű értékét a második világháború utolsó napjaiig megőrizte. Erős, megbízható, egész Európában elfogadott valuta volt. (Csak 2001-ben lett újra konvertibilis a magyar valuta!) Akkor 1 dollár 5,7 pengőt, és a legfontosabb, ami számokkal nem fejezhető ki: az emberek reménykedtek egy jobb világban.

Ha egyszer már a megcsonkított és kivérzett ország a saját erejéből képes volt mindenre, akkor vajon másodszor miért nem? A választ tudjuk. Sokkal könnyebb volt Trianon után, hiszen akkor a Valutaalap, Világbank vagy az Unió még nem akart segíteni rajtunk. Ha körbe nézünk a világban, látjuk, hogy többnyire azok az országok vannak bajban, amelyeknek az említett társaságok segítséget nyújtanak. És ebből következik is a megoldás... Vagy ez túl utópisztikus? Nem! Gondoljunk csak Izland vagy Argentína példájára, bár nem tartoznak a média kedvenc témái közé. Világbank nélkül, saját munkájuk eredményeként köszönhetően talpra álltak. És köszönik, jól vannak. Amit megtermelnek, az ugyanis az övék marad.

Ezen az emléknapon, amellett hogy megemlékezünk nemzeti tragédiánkról, sok millió magyar szenvedéséről, azt kívánom, hogy ne csak a bánat töltse el szívünket, gondoljunk a Trianon utáni évtizedek - ma így mondanánk - csúcsteljesítményére! Ha akkor képesek voltunk rá, miért ne lennénk most is? Hogy Magyarország a magyaroké legyen végre...

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

titus56 2019.06.05. - 09:31
Számtalan elemzés, politikusi visszaemlékezés, történelmi eszmefuttatás foglalkozik Trianon kérdésével, és nem igazán visz közelebb egyik sem a megfejtéshez. Talán alaptételkén leginkább a nagyhatalmi gőg, ami tetten érhető, hisz egy területileg, népességileg meghagyott Magyarország jelentős konkurenciát jelentett volna minden pozícióra törekvő államnak Európában, márpedig mezőgazdaság, ipar, közlekedés, és nyersanyag tekintetében a régi határok között szinte minden adva volt egy jelentőséggel bíró ország talpon maradásához, ez pedig nem lehetett célja a „győzteseknek”.