Sátor alatt nő az érzés - a Lamantin Jazz Fesztivál sátras koncertjei
Képgaléria megtekintése2013.06.28. - 14:50 | Büki László 'Harlequin'
"Zenéről beszélni olyan, mint építészetre táncolni." Frank Zappa örökérvényű mondása a fesztivál sátras koncertjeit hallva nyert igazolást bennünk. Mit írhatnánk olyan géniuszokról, mint Trilok Gurtu vagy épp Deitra Farr? Kaptunk tőlük és az előttük fellépő zenekaroktól két olyan napot, aminek azóta is zenei hatása alatt roskadozunk - legfőképp az indiai ütősguru és a blues nap magyarjai okoztak "hempergős jókedvet".
Kedden és szerdán újra a jazzfesztivál szentélye, a főtéri sátor várta a zene iránt elkötelezett hallgatóságot. Örömmel konstatáltuk, hogy szinte minden fellépőt teltház tisztelt meg - főként a szerdai Blues Napon. A tizennegyedik alkalommal életrehívott, Szombathely zenei imidzsét alapvetően meghatározó és növelő eseményt végig kitüntetett figyelem övezte a közönség részéről - mind a klubkoncertek, mind pedig a sátras "nagykoncertek" tekintetében.
Kedden a szombathelyi zeneművészeti szakközépiskola tanáraiból, volt és jelenlegi diákjaiból álló Konzi Big Band két tehetséges énekesnővel - Korponay Zsófival és Mágedli Majával - csillogtatta meg a szving és a jazz klasszikusait, majd pedig a Borbély Műhely nyúlt jó érzékkel a magyar rockzene hőskorát felvillantó klasszikusokhoz - elsősorban LGT-dalokhoz -, s ültette át a jazz nyelvére: közérthető, ám még sem túl direkt módon.
Az est, s talán az egész fesztivál fény- és csúcspontja volt a világhírű ütősguru, Trilok Gurtu és zenekara (Trilok Gurtu - ütő, vokál; Frederick Köster - trombita; Tulug Tirpan - zongora; Jonatan Ihlenfeld Cunado - basszusgitár) koncertje. Zenei kondérjukban keleti ízek főttek együtt már-már progresszív és pszichedelikus zenei témákkal, és elementáris funk-ritmusokkal ("Mi történik, ha Miles Davis egy bollywoodi tánczenekarban fújna? Hát ez..." - vezette fel az egyik kompozíciót Gurtu, s a standard témába olyan dögös 'oriental-funkot' csempésztek bele, hogy valóban beindult tőle kezünk-lábunk.). Cunado basszjátéka gyönyörűen érvényesült, tisztán kivehető volt, még a sátor végéből hallgatva is kemény gyomrosokat okozott. Köster szinte az összes "szülési pózt" felvette, míg a "varázslatos rézből" hangokat csiholt, Tirpan pedig maga volt a zenekar feszességének ellenpontja: lírai volt és progresszív, sőt, olykor mintha preparált zongorahangokat is hallottunk volna.
Gurtut virtuozitása és improvizációs képessége miatt jazz-zenészként könyvelik el, miközben indiai, afrikai, európai és amerikai motívumok keverednek zenéjében, de küzd a címkézés ellen: „Sokkal könnyebb másokat utánozni. Én megpróbáltam összekapcsolni Afrika és India iránt érzett szeretetemet, de valahogy mégis az volt az érzésem, hogy túlzottan tisztelem ezt a zenét. Nagyobb önbecsüléssel kell a dologhoz állni. Hiszed vagy sem, a zeném nélkülem nem is létezik! Így aztán lazábban fogtam fel a dolgot, és inkább arra koncentráltam, én milyennek hallom."
Nagyszerű játékát utánozhatatlan előadói készsége és kitűnő humora egészítette ki. Míg a közönség egyik pillanatban elmélyülten hallgatta lélekig ható zenéjét, a következőben szinte harsány nevetésben tört ki.
A keddi, első sátras nap további fotói ide kattintva megtekinthetők!
"Ma hempergős jókedvemben vagyok" - énekelte Ferenczi Gyuri, s ennél jobban nem is jellemezhetnénk a szerdai Blues Napot, amit az év elején Memphisben véget ért 29. Nemzetközi Blues Fesztivál szóló/duó kategóriájának nyertese, Little G. Weevil (Szűcs Gábor) és zenekara vezetett fel, aki 2004-ben az Egyesült Államok déli részébe költözött, hogy elmondása szerint végre blues zenész lehessen. „Ahogy egyre jobban beleástam magam ebbe a kultúrába, tudtam, hogy valami hiányzik a zenémből. Igazam lett." Mi megkaptunk mindent, amit kerestünk benne, briliáns gitár- és herfliszólókat (utóbbit Szabó Tamástól), kisebbfajta dobkurzust Gyenge Lajostól, lendületes, jó sodrású, "sörözős" blues zenét a bandától.
Ferenczi György és a Rackajam sem sokat cifrázta, adott az érzésnek amúgy bluesoan-népzenésen. A frenetikus hangulatúra sikeredett koncert során Gérecz Attila verseit dolgozta fel nagyrészt a zenekar. "Sorsával és művészetével még Petőfinél is nagyobb hatást gyakorol ránk" - vallotta Ferenczi, aki a Hangzó Helikon-sorozatban megjelent Gérecz Attila című albumán alighanem élete legkeményebb és legsúlyosabb bluesát követte el. A Petőfi albumról is hallhattunk bluesokat, például a ráadás "Ki vagyok én" virtuozitása egészen új dimenzióba emelte a költőt, s vele együtt Ferenczit is, akit ezekután csak a magyar zene páros pisztolyaként emlegetünk.
Deitra Farr koncertjének első harmada után a hűs éjszaka levegőjébe hasított bele barátunk hangja: "Most nézd meg, hogy lehet így bluest hallgatni? Ezt a zenét nem lehet ülve kibírni! Olyan így, mintha a lábakba becsipődött volna a boogie, vagy széktámlába akadt volna a blúz. Pedig showtime van, papám! Szóltak, hogy miért táncolok a színpad előtt, mert ők nem látnak semmit! De hát álljanak fel és táncoljon mindenki, nem???!"
De igen, hisz Deitra Farr Chicago egyik legjobb énekese, egy tüzes, energikus díva, aki ráadásul ismerős, és a "show-csinálástól" nem idegenkedő kísérőzenészekkel érkezett. Raphael Wressnig (Hammond) és Enrico Crivellaro (gitár) régóta spanok, és szinte állandó visszatérői a Lamantinnak. Az olasz nevű, de Los Angelesben élő gitáros az osztrák orgonista állandó golfpartnere, és társa minden "főbenjáró vétségben". Ez szerda este nyilván zeneileg nyert értelmezést, már ha vétség az, amit ezek a remek muzsikusok a közönség "ellen" (vagyis érdekében), koncert címszó alatt elkövettek.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1885 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások