KASZT és ADI kézenfogva – Négynapos tábor a Rába-parton

Képgaléria megtekintése2013.07.11. - 00:20 | Jene Bogi

KASZT és ADI kézenfogva – Négynapos tábor a Rába-parton

Körmend régóta büszkélkedhet színjátszó csoporttal. A Körmendi Kastélyszínház Társulat (K.A.SZ.T.) minden korosztályt megmozgat a városban. Fiatal tagjai kreatívak, határozottak és aktívak. Ezúttal csapatépítő tábort szerveztek maguknak a Rába-parton.

A tábor július 4-7-ig tartott, a Rába Part Sport- és Szabadidőcentrum területén. Az elképzelés az volt, hogy a fiatalok összekössék a kellemeset a hasznossal. Ehhez tartották is magukat: a programban a napozás, fürdés és közös játékok mellett szakmai foglalkozások is helyet kaptak. Bár nem volt jelen az egész társulat, csak egy kis része, a hangulat végig remek volt. A pihenés és szórakozás mellett a munkára is koncentrálniuk kellett, hiszen már akkor is javában folytak az Anasztázia című mesedarab körüli munkálatok. A darab 13.-án szombaton kerül bemutatásra a körmendi színházteremben.

A tábor jelentősége nem csak a csapatépítésben keresendő, hanem a tapasztalatszerzésben is. A főszervezők ugyanis a KASZT mellett a megújult Alternatív Diák Időtöltő (ADI) Klubnak is aktív tagjai, és a jövőben több tábort is szeretnének rendezni, amik nagyobbak és még szervezettebbek lennének. A sikeres múlttal rendelkező klub felfrissítése jelenleg is tart, jövőbeli terveiket hamarosan nyilvánosságra is hozzák.

Ahol Szőke András tiszteletbeli klubtag - Alternatív Diák Időtöltők Klub Körmenden - Hegedüs Lászlóval beszélgettünk

2013.07.06. - 01:30 | Waldo - Fotók: Hegedüs László

Ahol Szőke András tiszteletbeli klubtag - Alternatív Diák Időtöltők Klub Körmenden - Hegedüs Lászlóval beszélgettünk

A 2002-ben alakult Alternatív Diák Időtöltők Klubját Hegedüs László 'Hege' hívta életre, aki a klub vezetője is egyben. Elsősorban körmendi és a város környékén élő fiataloknak kínál szórakoztató programokat, kapcsolatot tart a Felvidéki magyarokkal, és tiszteletbeli klubtagként jegyzi Szőke Andrást. Hegedüs Lászlóval beszélgettünk, aki az ADI Klubban végzett tevékenységéért MOBILITÁS-díjban is részesült.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás