Jézus Krisztus Szupersztár-ráhangoló fotókkal - Iseumi Szabadtéri Játékok 2013

Képgaléria megtekintése2013.08.02. - 00:30 | vaskarika.hu - Fotók: Dart

Jézus Krisztus Szupersztár-ráhangoló fotókkal - Iseumi Szabadtéri Játékok 2013

Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperája Silló Sándor rendezésében augusztus 2-án debütál az Iseumi Szabadtéri Játékokon. Fotókkal és rövid műismertetővel hangolunk a darabra.

Silló Sándor a darab rendezője a szerepeosztásban megpróbált arra törekedni, hogy a főbb szerepeket fiatal, hiteles rockénekesek adják elő. A mű címszerepét a Voice tehetségkutatóban ismertté vált fiatal rocker, a kőszegi születésű Schrott Péter alakítja, akinek ez lesz az első komoly színpadi főszerepe. Júdás szerepében a szintén a tehetségkutatóban feltűnt Schwartz Dávid mutatja meg magát, Heródes szerepében Szabó Győzőt, Mária Magdalénáéban pedig Fekete Lindát láthatja a közönség, mindketten a szombathelyi Weöres Sándor Színház színészei.

Az augusztus 2-re, 4-re és 6-ra  - esőnap 3.-a, 5.-e és 7.-e - tervezett előadás zenei vezetője Zádori László, és természetesen ennek a produkciónak is tevékeny részese lesz a Savaria Szimfonikus Zenekar.


Előadások: 2013. augusztus 2., 4., (6.), esőnap: augusztus 3., 5., (7.) - 20:30

Rendező: Silló Sándor
Zenei vezető: Zádori László
Koreográfus: Krámer György
Jelmeztervező: Juhász Katalin

Jézus: Schrott Péter
Júdás: Schwartz Dávid
Kajafás: Gábor Géza
Annás: Kósa Zsolt
Pilátus: Miller Zoltán
Heródes: Szabó Győző
Mária Magdolna: Fekete Linda
Zelóta Simon: Kondor Tamás
Péter: Poppre Ádám

Közreműködik: Savaria Szimfonikus Zenekar

A Jézus Krisztus Szupersztár 1969-ben keletkezett, ami egy nemzedék virágkorának utolsó éve volt. Örök vita, hogy a darab musical vagy rockopera, a szerző rockoperának titulálta. Gyakorlatilag nincs benne egy mondatnyi próza sem, úgyhogy az opera jobban illene rá.

2012-ben Fehéroroszországban szentségtörőnek és keresztényietlennek minősítették a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát, ezért betiltották. A pravoszláv hívők egy csoportja követelte, hogy ne engedjék a musicalt színre vinni, a rosztovi önkormányzat pedig engedett a nyomásnak. A tiltakozók létszáma nem volt túl nagy, a news.ru hírportál szerint összesen 18-20 fő írta alá a tiltakozó beadványt, ugyanis szerintük Jézus alakja a darabban ellenkezik a pravoszláv egyház Jézus-képével, és csak akkor mutatható be, ha a Patriarchátus beleegyezik.

Az orosz Büntetőtörvénykönyv azon cikkelyére hivatkoztak, mely a vallási érzések és meggyőződés megsértésére vonatkozik, ami akár 300 ezer rubeles büntetéssel sújtható. Mindezt annak ellenére tették, hogy az orosz Pravoszláv Egyház rosztovi püspökségének hivatalos álláspontja szerint a musical egyáltalán nem sérti a vallásos meggyőződésüket, sőt a Szovjetunió idejében, amikor orosz területen a Biblia és az evangéliumok tiltott olvasmánynak számítottak, a fiatalok a rockoperán keresztül szerezhettek ismereteket Jézus Krisztusról. Sok pap és hívő mutatkozott hálásnak, amikor a 80-as években először láthatták a darabot az ateista országban.


Ugyanakkor Európában nagy siker a Jézus Krisztus Szupersztár, ebben az évben tért vissza a Broadway-re a rockopera felújított változata, Londonban pedig az O2 Arénában mutatták be a Társulathoz hasonló válogatás keretein belül, és Magyarországon is évről évre újabb előadásokat láthatunk.

KÖZLEMÉNY

A Jézus Krisztus Szupersztár premier előadása ezúttal "akárcsak egy mise, szünet nélkül," - (c) Silló Sándor rendező - egy felvonásban lesz látható. Az előadást követően először közös koccintásra invitáljuk Önöket a fellépőkkel, majd fél órával később az Iseumi Szabadtéri Játékok - Hírességek sétánya újabb csillagátadására kerül sor ünnepélyes keretek között. Ennek várható időpontja: 23:00. Az átadóra minden szombathelyi polgárt szeretettel várunk.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás