Augusztus 20. - Kőbányán a blues ünnepe is…

2013.08.18. - 00:10 | vaskarika.hu

Augusztus 20. - Kőbányán a blues ünnepe is…

Helyszín: Kőbánya

Dátum: 2013.08.20.

Hosszú évek kihagyása után ismét lesz augusztus 20-i rendezvény Budapest mértani közepén, Kőbányán, az Óhegy parkban. Igazi WoodStock-i hangulatot élhet át, aki ezt a délután és estét az Óhegyen tölti. Fellépnek többek között, Anna and the Barbies, Hobo és bandája és a Tátra Trend.

A nap főszereplője Kőbánya szülötte, Póka Egon, aki ezen a napon éppen 60 éves és 1 napos lesz. A legendás basszusgitáros nem csak egykori zenekaraival alkotott maradandót, hanem azzal is kivívta a szakma és zenésztársai elismerését, hogy nevéhez kötődik a playback mentesség mozgalom elindítása a rendezvényeken.
Póka Egon Hobo-val (Földes László) együtt lép a színpadra 20:30-kor. Ahogy Egon számára a fő irányzat Jimi Hendrix stílusa, úgy Hobónak Jim Morrison és a Rolling Stones a kedvence. Bátran számíthatunk tehát arra, hogy ezen az estén a külföldi legendákat is felidézik majd a színpadon.
Ez a produkció 15 évet váratott magára, és most végre elkészült, egy igazi különlegességgel kedveskedve mind maguknak, mind a közönségnek. Örök élmény lesz Kőbányán is.
Sok év kihagyása után ismét megrendezésre kerülő rendezvény nem nélkülözheti a meglepetést sem. Pláne nem, ha az egy születésnapi „bulival" van spékelve. De a meglepetés majd csak augusztus 20-án este derül ki....

Néhány fellépő:
14:30 - Pace palmers
15:30 - Anna and the Barbies
17:00 - Ferenczi György és a Rackajam
18:30 - Tátrai Trend
20:30 - Hobo és bandája (Póka Egon, Hobo Földes László)

A tűzijáték, mint After party 22:15-kor kezdődik. Tehát a nagy Duna parti csillogás után, Kőbányán lehet repetázni!

A nap során egyéb kiegészítő és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.
A rendezvény valamennyi programja ingyenes.
Részletes információk: http://www.korosi.org


A fellépőkről

Pace Palmers

A Kőbányai Zene Stúdióban folyó képzés egyik mérőfoka, hogy az ott végzett növendékek hogyan állják meg a helyüket a hazai zenei életben. Mi tagadás, nincs mit szégyenkezni a stúdiónak, hisz évek óta egyre több tehetséges egyéni előadó (Takáts Nicolas, Bűdi Szilárd, Swarcz Dávid) kerül reflektorfénybe és a velük együtt zenélő társaik.
A PACE PALMERS formáció a színpadon bizonyítja majd, hogy a Kőbányai Zenei Stúdió igazi műhely, tele kiváló tanárokkal és tehetséges, kreatív hallgatókkal.

Anna and the Barbies

A 2004-ben alapított Anna and the Barbies zenekar végigjárta a rock and roll kálvária minden kötelező állomását: zenéltek aluljáróban, füstös kiskocsmák sarkában, asztalokból ácsolt színpadokon, kamionok oldalában, klubokban, művelődési házakban, fesztiválokon, stadionokban. Az eltelt idő, dübörgő rock-zenekarrá kovácsolta a bandát. Basszusgitárosuk állítása szerint: a zenekar szinte bárhol bevethető, mint egy szőnyegbombázás, bedarálja az arra tévedőket. Az Anna and the Barbies koncerteken olyan energiák szabadulnak fel a színpadon, amelyek mellett az sem tud közömbös maradni, akinek a műfaj nem sajátja. Anna kihívó, groteszk, megdöbbentő színpadi megjelenése és a Marshall ládák kereszttüzébe szorult, nagyterpeszes Barbik nyersen és elemi őszinteséggel reprezentálják a mélyebb szövegvilággal átszőtt produkciót. Az Mr2 Petőfi rádió slágerlistáját 2 teljes hónapig vezető Márti dala mellett, még jó-néhány rádiós slágerrel biztosítja be a koncertjárók szórakozását a zenekar: Négykézláb, Gombóc, Don't fit in, Álmatlan, Nyuszika, Ördögre kacsintva, Teszt, Néha... A bandához füldugó, játszóruha, egy nagyadag nyitottság, és rock and roll ajánlott!


Ferenczi György és a Rackajam

Ferenczi György és a Rackajam az a zenekar, amely - Hobó után - a legtöbb verset tartja repertoárján. A világ egyik legjobb szájharmonikásaként kitüntetett zenész, a Rackajam együttessel 2005-től közösen játszik fúziós zenét, amiben fontos szerepet tölt be a magyar népzene és világzene. Akusztikus hangszereken adják elő a blues klasszikusokat és saját hangszerelésű dalaikat, számos esetben magyar költők verseit választják dalszövegül, hogy ezzel is népszerűsítsék a költők versbe szedett gondolatait, és a magyar irodalmat.

Díjak:
- a világ legjobb szájharmonika-játékosa címe 1993-ban (Trossingen).
- Emerton díj, 2001 (Magyar Nemzeti Rádió),
- Artisjus díj, 2004
- Az év szólóénekese, 2009
- Gundel Művészeti díj 2008. A "magyar Oscar"-ként emlegetett díjat igen nagy megtiszteltetésnek tartja a zenekar.

Az új lemez „ A Rackák Világa" (2010) tulajdonképpen egy könyv CD melléklete. A könyv és a CD egyaránt azt az életformát mutatja be, ahogy koncertről-koncertre magukra és egymásra találnak az előadók, ahogy lelkesíti őket a zene, ami lelkesíti a közönséget is produkciójukat látva-hallva. A jó hangulat mindig garantált! Ezen a lemezen többek között olyan vendégművészek is szerepelnek, mint Roby Lakatos, Szokolay „Dongó" Balázs, vagy Farkas Mihály.

A zenekar tagjai:
Apáti Ádám - szájzongora, harmonika, ének,
Bizják Gábor - kürt, vokál,
Ferenczi György - herfli, hegedű, ének,
Jankó Miklós - cajon, vokál,
Kormos Levente - gitár, vokál,
Pintér Zsolt - gitár, vokál

 

Tátrai Trend

Néhány zenész találkozik, kedvük támad együtt muzsikálni, az ötletek csak úgy sorjáznak - ebből szokott valami igazán érdekes és izgalmas kisülni. Az ország egyik legismertebb és legkedveltebb gitárosa, Tátrai Tibor többször volt részese hasonló „kalandnak", amikor eleinte szinte még azt sem lehetett tudni, milyen zenét fog játszani új együttese, a végén mégis sportcsarnokok színpadán találta magát.
a ZENEKAR TAGJAI:

Tátrai Tibor (Tibusz) gitárok
Glaser Péter (bőgő),
Pintér Tibor (gitár) és
Czibere József (ütőhangszerek)

Hobo és bandája

Földes László Hobó múltját és jelenét felesleges leírni. Igazi jelenség mind a színpadon, mind a zenei világban. Dalszövegei több évtizeden keresztül is megőrizték erejüket és mondanivalójukat. A magát énekesnek nem nevező művész több generációt fog meg félreismerhetetlen hangjával és színpadi karakterével.
A Póka - Földes szerzőpáros közös munkájának gyümölcse egész Magyarországon egyedülálló, sőt bőven megállja a helyét külföldi viszonylatok között is. Több ezer embernek jelentettek és jelentenek rengeteget azok a szövegek azokkal a dallamokkal. A Hobo Blues Band végleg befejezte pályafutását, de ettől függetlenül a zene tovább él.

A HBB búcsúkoncertje után Egon és Hobo folytatni akarta a zenélést, de a többiek más irányú elfoglaltsága miatt, ez másképpen alakult, így a Póka Egon Experience, - Szakadáti Mátyással és ifj. Tornóczky Ferenccel - lett A Hobo és Bandája alapja. Kicsit később csatlakozott Fekete Kovács Kornél, de a zenekar nyitott formáció, Babos Gyulával, vagy Marosi Zoltán harmonikással is játszanak. Az együttes tulajdonképpen folytatása a Hobo Blues Bandnek. Annyi a különbség, hogy ők Hobo összes mániáját játsszák. Ebben a műsorban mindazok helyet kapnak, akik a tagok számára fontosak, akik ihletet adtak nekik. Ahogy Egon számára a fő irányzat Jimi Hendrix stílusa, úgy Hobónak Jim Morrison és a Rolling Stones az egyik kedvence, így ezen az estén ők is a színpadon lesznek.

Tehát összességében egy olyan koncertre lehet számítani, ahol igazi örömzene lesz a középpontban, és azokat a dalokat hallgathatjuk meg, amelyek számunkra nagyon fontosak, legyen az egy Kopaszkutya, vagy egy Moszkva tér Blues átvezetve a Hey Joe-val azokhoz a dallomokhoz melyek kedvenceink kiváltói voltak, így a Fire, a Sunshine of your love és egy kis Satisfaction is.
Ez a produkció 15 évet váratott magára, és most végre elkészült, egy igazi különlegességgel kedveskedve mind maguknak, mind a közönségnek. Örök élmény lesz Kőbányán is.


Új hozzászólás