A múlandóság drámaiatlan drámája - Cseresznyéskert premier a Weöres Sándor Színházban (színikritika)
Képgaléria megtekintése2009.04.04. - 13:15 | Egyed Betti - Fotók: Bonyhádi Zoltán
Egy utazás nem csak valami újnak a lehetőségét rejti magában, de a búcsút is, melyet attól a helytől veszünk, ahonnan elindulunk, s ahova soha nem térhetünk vissza. Csehov hősei is egy ilyen útra indulnak, amikor végleg elárverezik fejük fölül a csodaszép cseresznyéskertet. Az érkező és az induló vonat között azonban még van egy kis idejük, amit kihasználhatnának arra, hogy ne csak búcsúzniuk kelljen. A Weöres Sándor Színház Cseresznyéskert-premierjén jártunk.
Az évad harmadik premierjén egy klasszikushoz nyúlt a Weöres Sándor Színház. A könnyedebb darabokat kevésbé kedvelők is örömüket lelhetik a Csehov adaptációban, mely rendezésben, díszletben, színészi megformálásban egyaránt komolyabb, fajsúlyosabb vonalat képvisel. A két felvonásos, majd három órás darab az egyszerű, könnyen érthető cselekmény ellenére igazi élményt nyújt, vidámsággal, komolysággal, tanulsággal fűszerezve, vérbeli, minden porcukájukat megmozgató színészekkel.
Csehov az úgynevezett pszichológiai realizmus képviselője, azaz nála nem a cselekmény a fontos, hanem a karakterek belsejében lejátszódó történések. Így van ez a Cseresznyéskert esetében is, hisz lényegében egy telek körüli vitáról szól, két család között, arról hogyan lesz a jobbágyból gazdag és a gazdagból szegény. Ljubov Andrejevna Ranyevszkaja földbirtokosnő (Tóth Ildikó) öt évvel ezelőtt gyermeke elvesztése után Párizsba menekült, most azonban visszatért szeretett bátyjával, Gajevvel (Szerémi Zoltán) , hogy újra megtalálják lelki békéjüket. Örömük azonban nem tart sokáig, mert Lopahin kereskedő (Czapkó Antal), a ház régi ismerőse hozza a hírt: rövidesen elárverezik a birtokot, azt a kertet, ami „még a lexikonban is benne van". A kereskedő a párizsi útból megmaradt utolsó vagyonukat is elveszi, kivágatja a fákat, és üdülőházat épített a telekre. Ánya (Csonka Szilvia), a földbirtokosnő lánya, és Várja (Péter Kata) fogadott leánya megpróbálnak valamiféle reményt, és erényt kovácsolni a történésekből. A bennük lezajlottakról szól igazán a Cseresznyéskert, arról, hogyan próbálják elfeledni és egyben megőrizni az egykor virágzó telket, és hogyan lesznek anyjuk életrekeltői.
 |
| Várja (Péter Kata), Firsz (Szabó Tibor), Ánya (Csonka Szilvia), Ljuba (Tóth Ildikó) és Gajev (Szerémi Zoltán) |
Így lesz e cseresznyéskertből örök metafora, a múlandóság és az emlékezés szimbóluma. Mindenkinek köze van hozzá, de senki sem magához a kerthez ragaszkodik. A Cseresznyéskert az élő kisgyermek, a kézben tartott könyv, a működő óra, a kitárt ablakok, a helyén lévő cipő, az anyagi gondokat nem ismerőké lenne... De utóbbiak emlékein kívül nincs már semmi. Az első felvonásbéli álló órát nem sikerül működésbe hozni, inkább lekerül a falról. Idő és cselekmény elveszti fontosságát. A szereplők a semmi állapotában lebegnek, és próbálják leküzdeni. Ez komikus jeleneteket szül ugyan, egyébként nyoma sincs boldogságnak. Onnantól kezdve, hogy újra próbálják belakni az egykor vidám házat, minden csak a veszteségre és az elmúlása utal: a valaha gyerekszoba üresen áll, Ánya minden hajcsatját elhagyta, felemlegetik az időközben elhunyt dadust, és Firsz (Szabó Tibor), a földbirtokos Piscsik (Endrődy Krisztián) öreg inasa is nagyot hall már.
Csehov a múltról beszél, a múltba tér vissza, de csak azért, hogy kimozdítsa a jelent. Valami gyökeresen megváltozott, Ranyevszkaja birtokának lakói azonban ezt nem igazán akarják felfogni... A lényeg nem kerül kimondásra, hanem hiányként, tagadásként van megfogalmazva.
 |
| Orosz Róbert, Bálint Éva és Vass Szilárd a darab egyik jelenetében - Cseresznyéskert-premier a WSSZ-ben |
Jordán Tamás meghagyja naturalista környezetében Csehov darabját. Semmi sem extra, semmi nincs túlbonyolítva, minden olyan, amilyennek lennie kell, amilyennek, annak idején Csehov megálmodta. A térben megjelenő tárgyak, a szoba díszletei követik az eseményeket, csehovi módra mindennek megvan a maga szerepe. Dőry Virág jelmezei is a századfordulót idézik, melyek finom redői, úri és gondos esésük ellenére megbolygatott, helyüket nem találó lelkeket takarnak.
Mély gondolatokkal teli monológok, kijelentések váltakoznak, melyek azonban sokszor nem egymásra reflektálnak. Önmagában egyik jellem sem kiemelkedő, a másik viszonylatában válnak fontossá. Az eredeti szöveget szabályosan követő Jordán azonban nem hagyja, hogy belevesszünk a narrációba. A színészek játékával még inkább kihangsúlyozza esetlen hétköznapiságukat, tehetetlenségüket. Apró mozdulatokkal, gesztusokkal pedig azt is megmutatja, ami a szavak között és a szavak mögött van elrejtve.
 |
| Lopahin (Czapkó Antal, középen) vette meg a Cseresznyéskertet - Tóth Ildikó és Endrődy Krisztián a jelenetben |
Firsz, és Piscsik a két véglet. Előbbi a múlt, aki nem csak szavaival, de tetteivel is egy letűnt kort idéz. Ő még tudja, hogy mi a munka, a többiekkel ellentétben ismeri az állandóságot, még ha az nem is áll másból, mint a Gajev úrfi öltöztetéséből. Napjainak értelme és feladata van. Az utolsó jelenetben a lakásban felejtik az öreg inast, rázárják az ajtót - neki már nincs szüksége másra, ő még „tegnapelőtt" élt.
A földbirtokos Piscsik viszont már a jövő, aki ki akar törni, s akinek a szájába Csehov örök igazságot ad: „Az imént egy fiatalember azt mesélte a vonaton, hogy valami... valami nagy filozófus... egyenesen azt tanácsolja az embereknek, ugorjanak le a háztetőről... "Ugorj!" - mondja, és minden meg van oldva." Kierkegaard filozófiája a Cseresznyéskert összes lakójára igaz. Meg kell tanulniuk elszakadni a múlttól, a régi időktől, hogy bekövetkezhessen a változás.
Olyan jövőre van szükség, melyben az emberek dolgoznak, és nem csak filozofálnak, unatkoznak, vagy esznek-isznak. Olyan jövőre lenne szükség, melyben mind a munkának, mind a szerelemnek látszata, gyümölcse van. S akkor nem kéne elhajítani messzire a könyvet - mint teszi azt még a darab elején Lopahin -, vagy nem csak egy üres plédet kellene Sarlotta Ivanovnának (Németh Judit) ringatnia kisbaba helyett.
 |
| Ljuba (Tóth Ildikó) és lánya, Ánya (Csonka Szilvia) - Weöres Sándor Színház Cseresznyéskert-premier |
"A műben ritmikusan váltják egymást a különböző jelenetek - a szomorút elfojtja komikus, és fordítva. Az idő is fontos tényezője a drámának - amíg a jelen csak Lopahinnak fontos, a többi szereplő a szubjektív időben mozog. Ljuba a múltba menekülne vissza, de menekülne előre is elhagyva a birtokot. A jelen itt is széthullik darabokra. Csehov az abszurd felé tolta el a komédia műfaji határait, a dráma maga a groteszk haláltánc, amely a világvége hangulatát sejteti, s a modern ember ütöttségét írja le."
Így érthető, hogy a látszólag komikus jelenetek groteszk módon tragédiát takarnak. E tragédia pedig nem a vérben, vagy a háborúban rejlik, hanem bennünk, átlagemberekben, a hétköznapiságban. Rólunk is szól, nekünk is üzen a darab. Ezért is lehet szerepe az utolsó jelenetek alatti átlátszó függönynek, mely csak látszólag takar, illetve elválaszt. Nemcsak a lakás negyedik fala ez - mely mégsincs teljesen becsukva, hisz az emlékekben mindig ott marad -, hanem azé a falé is, mely színpad és nézőtér valósága között van. Jelen esetben pedig ez a határ nagyon szűk.
A századforduló idején játszódó darab ma is aktuális, sőt, mostanában időszerű igazán, hiszen az értékvesztésről, a visszavonhatatlan változásról, az elmúlásról szól. A Weöres Sándor Színház április 3-án este 19 órakor mutatta be első alkalommal a Csehov-darabot. „Gondolja el, Ánya: a maga nagyapja, dédapja és minden őse úr volt, jobbágytartó, eleven lelkek birtokosai, maga tényleg nem látja, hogy minden szem cseresznyéről, minden levélről, minden fatörzsről emberi lények néznek magára, tényleg nem hallja a hangjukat?... Eleven lelkeket birtokoltak - ez persze hogy átalakította mindannyiukat, az ősöket és a mostani utódokat is, úgyhogy az édesanyja, maga, a nagybátyja már nem is veszi észre, hogy kölcsönökből élnek, a más számlájára, akiket maguk az előszobájuknál tovább nem eresztenek...Legalább kétszáz évvel el vagyunk maradva, minálunk még a szó szoros értelmében nincsen semmi, nincs határozott viszonyunk a múltunkhoz, csak filozofálunk, panaszkodunk, hogy unatkozunk, vagy isszuk a vodkát. Pedig annyira világos, hogy csak akkor fogunk tudni élni a jelenben, ha először megváltjuk a múltunkat, leszámolunk vele. A megváltás pedig csak szenvedés által lehetséges, csak megfeszített, szakadatlan munkával, ezt értse meg Ánya." Mindez konkrétan a máról szól. És az egész darabban Csehov gyönyörűségesen szólaltatja meg a szereplőkkel, a szereplők szavaival, lelki rezdüléseivel, hogy van itt valami: egy százéves könyvszekrény, aminek a születésnapját meg lehetne ünnepli, maga a cseresznyéskert, az a világ, amiben éltünk, látszólag gondtalanul, vagy viszonylagos biztonságban. Ez most végérvényesen véget ért. Szereplők: Rendező: (forrás: wssz.hu) |
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1914 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások